Vendéglősök Lapja, 1929 (45. évfolyam, 1-24. szám)
1929-04-20 / 8. szám
XXXXV. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 1029. ÁPRILIS 30 w rr ■■ A BUDAPESTI KOBOSNÁEOSOKIPARTÁBSULATÁNAR HIVATALOS KÖZLÖN9E (VEIDÉCiLÓ-, ÜKÁLLÓ', KÁVÉSIPARI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKLAP) M. kir. postatakarékpénztár csekkszáma 45.255 Megjelenik havonta kétszer, 5-én és 20-;in Előfizetési díj félévre 12 pengő (150.000 K) Hirdetési díj szövegoldalon 50 fillér, hirdetési oldalon 40 fillér hasábinilliméterenkint ALAPÍTOTTA : IHÁSZ «TŐRÉT Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, IX., VIOLA UTCA 3. SZÁM Telefonszám: „József“ 322—81 HIVATALOS ÓRÁK: DÉLELŐTT 9 ÓRÁTÓL DÉLUTÁN 3 ÓRÁI« Fizetésképtelenségtől félt, számolt, könyvelt, kétségbeesett, aztán öngyilkos lett egy becsületes, jónevű vendéglős. Aztán amikor már ottfeküdt a ravatalon, kiderült, hogy minden félelme teljesen alaptalan volt, az üzeme erősen aktív, sehol sincs megtámadva a jövője, nevének becsülete, anyagi helyzete, családjának a megélhetése. De akkorra már késő volt minden, a kihűlt szívet nem lehetett új dobogásra bírni, a számokba, könyvekbe belezavart becsületes lelket nem lehetett újra odaállítani a napi gondok rendszeres igavonásába. Olyasmi történt megint, ami jóvátehetetlen és ami egy nagyon értékes élet árán irányítja figyelmünket a magyar vendéglőssors elhárítható és mégse elszakított keserűségeire. Szörnyű előírások, vasbéklyós rendeletek kötelezik arra a magyar vendéglőst, korcsmárost, hogy iratoknak, könyveknek egész tömegét vezesse nap-nap után. Végtelen számoszlopok fölösleges sokadalmai tolonganak a becsületes egyszerűséggel is könnyen és gyorsan megoldható rövid számadások helyén, az italellenőrzés, meg az adóalap figyelemmel tarthatása miatt az állam számfőtanácsosi bravúrokat követel meg az egyszerű üzletemberektől, akik a fejőkben sokkal pontosabb és jobb könyveket tudnak vezetni italbeszerzéseikről, fogyasztásaikról, a forgalmukról és üzleti bevételeikről, mint a pecsétes, rubri- kás könyvek áttekinthetetlen sorai között. Igazán nem az a csoda, hogy egyszer egy vendéglős elveszíti a fejét az ágya fölé, háza, családja és az élete fölé tornyosuló számhegyek és könyvfelhőkarcolók kísérteties nyomásában, hogy megzavarodik a lelki egyensúlya és a menekülésnek egy őrületes, tragikus lehetőségéhez nyúl. Az a csoda, hogy ő az első és hogy nincsenek többen, sokkal többen a szakmában, akik nem bírják tovább. Nem az életet, nem a küzdelmeket, hanem a számokat, a könyveket, az írást! Szomorú dolog, hogy nekünk minden tanulságot a saját vérünk hullásával kell megfizetnünk, így azt a legutolsót is, amikor pedig a szakmáinkat annyira végzetesen lenyomó sokszoros könyvelési kényszerekről van szó. • Föl kell figyelniük az illetékeseknek, itt halál történt! Nekünk vértanunk van ismét, vértanúja a számoknak, a ránk kényszerí- tett rengeteg könyvnek! Föl kell eszmél- niök érdekképviseleteinknek, nem lehetne-e valamit tenni bizonyos helyeken, hogy a korcsmárosok, vendéglősök szörnyű számolási és könyvelési kényszere egyszerű- síttessék! Végre is nem lehet a tökéletes Az italmérési szakma bármelyik fajtája, hogy a mai súlyos válsággal eredményesen felvehesse a harcot, kénytelen az üzletvitel érdekében sokszor indokolatlanul messzemenő áldozatok meghozatalára. És — ez a legfurcsább — hogy még azt sem remélheti, hogy a befektetése, az áldozatkészsége az üzlete számára biztosan jövedelmező tőkét jelent, amiért tehát érdemes volna meghozni a megerőltető áldozatot. Ma az életviszonyok alakulásának előre kiszámítása nem történhetik olyan abszolút biztonsággal, mint a régi, boldog béke éveiben. Ma a fogyasztóközönség ízlése, igénye, életmódja ötletszerű. Nem előre megszabott. Kiszámíthatatlan. Ma a szakmabeli helyiségeket látogató publikum nem vonható a régi törzsvendég fogalma alá. Ez ma ismeretlen fogalom. Ma a vendég látogatása bizonytalan. Ma a törzsvendég fogalmát legyengítette, megnyomorította a gazdasági élet válsága. Nem ebbe a szörnyetegbe ütközik-e mindenfelé bárki, aki a probléma tényezőivel kissé behatóbban óhajt foglalkozni ? Ez az ezerfejü hidra mindenbe beleöntötte a mérgét. Megfertőzte mindenütt az életviszonyok egészséges fejlődését, a társadalmi érintkezés egészséges kialakulását és teremtett egy általában betegnek nevezhető, lázas állapotot. A legyengített szervezet, az italmérő szakma a lelkiismeretes orvos gondosságával kutat a fertőző nyavalyák kórokozói után. Hiszen ettől függ sok esetben a további életképessége. Helyesebben a tengődése. Napról-napra továbbvergődése anélkül, hogy biztos, megnyugtató támpontokat találhatna a sivár jövőben. A szakma emelkedett színvonalú szaklapjai, egyesületei példátlan szorgalommal és igyekezettel ápolják a beteget. Sietnek a gyógyítószerekkel — vajmi sokszor csak az egyetlen rendelkezésre álló kettős könyvviteli rendszerek sokszoros komplikációit állandóan megkövetelni szakmáink egyszerű embereitől, se azt, hogy erre a célra igen drága munkaerőket tartsanak! Tenni kellene valamit a könyvelési kényszerek ellen! A nagyüzemeknek saját érdekük a modern számjáték a könyvek oldalain, de a szakma ezrei kínzópadnak kell, hogy érezzék a kötelező számvezetéseket! És hogy ez így van, arra egy értékes élet elvesztése árán jöttek rá a szakmáink! (B. R, Pécs.) szerrel, a vigasztalással, a jóakarattal —, de azt szívesen és igazi odaadással teszik. Ezt a nagy és önzetlen munkásságot a szakma minden emberének át kell éreznie és meg kell értenie. Sőt a lehetőség szerint értékelnie. Azokat az eszméket és gondolatokat, amelyeket a szaklapok nemes és emelkedett felfogásunkkal szerte mindenfelé hirdetnek, figyelemre és pedig komoly figyelemre kell méltatni. De ha alkalmas arra, hogy a jelen siralmát enyhítheti, javíthatja, akkor alkalmazzuk is azt a gyakorlatban. A mai szeszélyes fogyasztó mindenben a különöst, a stílszerűt keresi. A könnyedén tartalmasat. A lerongyolt idegzeteket kellemesen felüdítőt. De — ami ez óhaj teljesítését, a feladat megoldását végtelenül megnehezíti és körülményessé teszi, sőt sokszor lehetetlenné — mindezt olcsón. Olyan olcsón, hogy a meglappadt erszények tartalma is kibírhassa. Már pedig ezt a nagy ellentétet szerencsésen eltüntetni, áthidalni végtelenül nehéz. Bálványozott egyén lehetne az, aki e kérdésben a megoldást a mai körülmények között rendelkezésre tudná bocsátani. E mostani cikkemben a baj javításának egyik közvetett eszközéről teszek röviden említést. A kérdés általános és áttekintő részletezésére a hely itt nagyon kevés lenne. Legyen a mai fogyasztóközönség bármilyen szeszélyes, csapongóan változó meggyőződésű és el- határozású, de a csínt, a jó modort mindenütt megköveteli. A vendéglőben, az étteremben, a kávéházban, a szállodában is. De bárhol másutt is. Ki-ki a maga ízlése és szokásai szerint. Erre az üzlettulajdonosnak nagy súlyt kell helyeznie. Tisztában kell lennie a fogyasztóközönség lélektanával. A mai fogyasztónál ez kissé bizony nehéz feladat, de a helyzet minél gyökeresebb és A jó modor hatása az üzleti forgalomra. Kipusztul a törzsvendég. — Jó ízlés, csín és előzékenység. „Vendéglősök Lapja'1 számára írta: Türei-Osváth István dv., m. kir. rendörfogalmazó.
