Vendéglősök Lapja, 1929 (45. évfolyam, 1-24. szám)
1929-04-05 / 7. szám
XXXXV. ÉVFOLYAM 7. sjeAm 103». ÁPRILIS 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA A BUDAPESTI RORCSHÁROSOKIPABTÁBSULATÁIAK HIVATALOS BlZLÖlE (VEXDÉOLÖ-, SZÁLLÓ-, KÁVÉSIPAHI ÉS KÖZCUZDASÍOI SZAKLAP) ________„ ________pengő (150.000 K) Hi rdetési díj szövegoldalon 50 fillér, hirdetési oldalon 40 fillér liasábmilliméterenkint ALAPÍTOTTA : ihász crröRcw Szerkesztőség és kiadó hivatal: BUDAPEST, IX., VIOLA UTCA 3. SZÁM Telefon szám: „Józsefi 322—81 HIVATALOS ÓRÁK: DÉLELŐTT O ÓRÁTÓL, DÉL U T Á X 3 ÓRÁI« Húsvét után hát a legnagyobb kilátásunk van arra, hogy megteremtik a mi eddigi négy rokonszakmáink mellé az ötödiket is. A caíé- restaurant lesz ez az ötödik testvér és egyelőre mind a négy többi testvér idegenkedve és habozva várakozik, hogyan fogadja a jövevényt? Az igaz, hogy háború szülte, hosszú és elkeseredett háborúskodás két nagyon közeli rokonszakmánk között. A vendéglős- ipar és a kávésipar huzavonája élesedett ki nyilt és hosszadalmas küzdelemmé a legutolsó években. Valami különös és nyilvánvalóan csak ideiglenes megállapodásnak látszik a café-restaurant új ipara a két harcoló szakma között. Minden szakember tisztában lehet a dolog ideiglenességével, mihelyt a café-restaurant eddig nyilvánosságra került létföltételeit figyelmesen átvizsgálja. Mindenekelőtt kávés szempontból igen gyönge a kivívott békekötés. Amennyire kiszivárgott a dolog eddig, alig pár nagy kávéháznak jelent megnyugvást. Ezek tehát café-restaurantok lehetnek, de miattok aztán az összes többi kávéházak egyszerre gúzsba kényszerítve, alig lesznek többek ezentúl, mint kávékimérők és olvasóhelyek, vagy kártyaszobák. Éppen kávéskörökből hangzik a legtöbb panasz a megállapodás és az új terv ellen, különösen akkor, ha a café-restaurant nyilvános elismertetése ezek numerus claususát is jelenti, vagyis azt, hogy hosszú időkig kívülük nem lehet Budapesten több café-restaurant. A kávésok jelenlegi vezetősége viszont kétségtelen, hogy a legteljesebb bizalmat bírja és pedig jogosan. Ha ezt a megállapodást ők ajánlják, akkor bizonyára a legjobb, ami részükre elérhető volt. De az is bizonyos, hogy éppen ezért csak ideiglenesnek tekinthető, mihelyt kedvezőbb lesz a helyzet, a harc újra megkezdődik. A vendéglősök nyíltan hangoztatják máris, hogy csak kényszermegoldásképen fogadják el a café-restaurantok kiválását az eddigi szakmákból. Az, hogy a külföldön ez a szakma régen megvan, sőt úgyszólván ez a vezetőszakmája a rokoniparoknak, a magyar szempontokból alig jelent valamit, itt más a történelmi fejlődés és egészen mások voltak a viszonyok. Vendéglős szempontból az egyetlen eredmény a café-restaurantok ellenőrizhetése lesz, meg a számbeli lezártságuk. A harmadik szempont volna a café- restaurantoké, az újszülötté. A pólyák azonban most sokkal szorosabbak az újszülött körül, hogysem a szabad fejlődést engedhetnék számára. Az ételkiszolgáltatási és italmérési megszorítások előbb-utóbb igen erős fejlődési akadályok lesznek, amelyeken bizonyos irányban változtatni kell. Az új bortörvénynovella március 20-ával törvényerőre emelkedett és mint az 1929. évi X. t.-c., helyet foglalt a törvénytárban. Nem kétséges, hogy a már életbeléptetett törvényhez az illetékes kormánykörök minden késedelem nélkül közrebocsájtják a végrehajtási rendeletet is, hogy ezek a nagyjelentőségű reformok a gyakorlatba áttiltethetőek és adott esetekben érvényesíthetők legyenek. De a már ismertetett legfontosabb kedvező módosításokon kívül találunk a legújabb bortörvényben több olyan rendelkezést, amelyet — mivel tárgyuk az italmérők érdekeit komolyan érinti — megbeszélés tárgyává kell tennünk. Párhuzamba kell állítanunk az eddig követett gyakorlattal az új rendelkezéseket, hogy a mutatkozó különbségek gyakorlati tanulságait gyümölcsöztethessük. Módosult az 1924. évi IX. t.-c. 16. §-ának a szövegezése, ahol a tartályjelzés kötelezettségét rendelték el. Eddig a szövegezés szerint mindazok, akik a bortörvény rendelkezései alá eső italok kismértékben való forgalombahozatalával foglalkoznak (kereskedők, vendéglősök, korcsmárosok, kimérők stb.), kötelesek a pincéjükben, raktárukban, vagy egyéb helyiségükben levő italokat tartályukon (hordó, palack stb.) származásukat, fajtájukat és minőségüket feltűntető, kétséget kizáró megjelöléssel ellátni. A gyakorlati tapasztalatok tanulságai nyomán már ezt a szövegezést is magyarázza — még pedig az italmérők javára — a földmívelésügyi minisztérium az 1926. évi 31.982. számú körrendeletében. Ugyanis az ellenőrzést gyakorló közegek sok esetben helytelenül értelmezték az 1924. évi IX. törvénycikk 16. §-át. A fejlődést a szakmák vezetői kétségtelenül olyan irányban képzelik el, hogy úgy a vendéglősök, mint a kávéházak összes elsőrendű üzemei café-restaurantokká változnak át, de akkor ezek a tilalmak aztán igen erős és heves ostrom alá kerülnek. A vendéglős, korcsmáros, kávés és szállodás szakma húsvéti ajándéka, az ötödik kistestvér tehát a megszületése pillanatában már el van jegyezve a háborúsággal. Semmiesetre sem átmeneti jellegű üzem, hanem veszedelmesen fejlődőképes új szakma, amely nagy étvággyal fog hozzálátni a testvéri örökségnek. (D. R., Budapest.) E módosító rendeletében a földmívelésügyi kormány elvi jelentőséggel kimondta, hogy az 1924. évi IX. t.-c. 16. §-ának az a rendelkezése, hogy a bornak kismértékben való forgalombahozatalával foglalkozó egyének kötelesek a pincéjükben, raktárukban vagy egyéb helyiségükben levő italokat a tartályukon származásukat, fajtájukat, minőségüket feltüntető, kétséget kizáró megjelöléssel ellátni, úgy értelmezendő, hogy ez a megjelölési kötelezettség csak a nagyobb tartályokra (hordók) és azokra a kisebb tartályokra vonatkozik (söntésbeli tartály, nagyobb kimérő palack), amelyekből a közvetlen kimérés történik. A vendégek által esetleg visszahagyott és a söntésben maradt nyilt palackokban álló (le nem pecsételt) borokra a megjelölési kötelezettség ki nem terjed. Az új 1929. évi X. t.-c. 9. §-a még további enyhítő módosítást hozott. E szakasz szövegezése a következő : ,,Mindazok, akik a jelen törvény rendelkezései alá eső italok kismértékben való forgalombahozatalával foglalkoznak (kereskedők, vendéglősök, korcsmárosok, kimérők stb.), kötelesek a pincéjükben, raktárukban vagy kimérő helyiségükben levő italokat tartályukon (hordón, általában edényen, amelyből a bort a közvetlen fogyasztás célját szolgáló edénybe kimérik), minőségüket, vagy fajtájukat feltüntető megjelöléssel ellátni.“ Nem szükséges tehát a tartályokon ezentúl a származást is, a minőséget is, a fajtát is feltüntetni, amint ez eddig kötelező volt. Elegendő a minőség vagy a fajta egyszerű megjelölése. Tehát az italmérők részére a novella itt is bizonyos mérvű könnyítést léptetett életbe. A tartályjelzés és a bortörvény kifüggesztése az új bortörvény novellában. A „Vendéglősök Lapja“ számára írta: Türei-Osváth István dr., m. kir. rendőrfogalmazó.
