Vendéglősök Lapja, 1929 (45. évfolyam, 1-24. szám)
1929-07-05 / 13. szám
19280. július 5. VENDÉGLŐSÖK L4PJA 3 11 Vendéglő- és szállodatulajdonosok 11 »■ szíves figyelmébe! Mielőtt valamit vásárol, saját érdekében, kérjen sürgősen árajánlatot tőlünk: rolettavásznak, bútorszövetek, kókuszszönyegek, függönyök, vízmentes vásznak, éttermi szőnyegek stb. Vendéglős és korcsmáros uraknak 5% külön engedményt adunk. — Látogassa meg dús választékú gyári raktárunkat. Kedvező fizetési feltételek. Neumayer Fülöp R.sT. Budapest. Deák Ferenc tér I. szám. ______________________________ <M M«auj—i.iwwwjinii mim ii iimr'm'riüimm—wir™* társulat e legjobb szándékú munkája, kell, hogy elsősorban a kartársaknál találjon megértésre. Csatlakozzanak minél nagyobb számban az Ipartársulathoz, mert hiszen régi és igaz közmondás, hogy egyesülésben rejlik az erő! És erre az erőre, erre a vállvetett munkára sohasem volt nagyobb szükség, mint manapság. Szentül meg vagyok győződve, hogy a mi együttes és erőteljes fellépésünk érdekeink jogos védelmében eredmény nélkül nem maradhat ! Debrecenben és bárhol másutt egyaránt! Sikerülni fog felhívni a figyelmet a mi szakmánkra, amely sok-sok dolgozó polgárnak kell, hogy biztosítsa a mindennapi kenyerét a jövőben is ! Ehhez a komoly, megfontolt mozgalomhoz kérem itt a magas kormány és mindkét helyen a nagysúlyú helyi tényezők: a város, a pénzügyigazgatóság, a kereskedelmi és iparkamara és az ipartestületek nagyon becses jóindulatát és támogatását! A segédváltozás adatai a munkakönyvben is feljegyzendő. Az ipartörvény 107. szakasza értelmében a segéd munkaviszonyában beálló minden változás a munkakönyvben az iparhatóság által igazolandó. Ha a munkábaállás hosszabb betegség vagy más körülmények által megszakíttatik, e- körülmény a segéd által történt igazolás útján a munkakönyvbe az iparhatóság által feljegyzendő. Az iparhatóság által igazolt minden adat egyúttal az általa vezetett lajstromba is feliegyzendő. Mikor kell a családtagokat bejelenteni a Társadalom- biztosítóba ? A családtagért csak akkor kell társadalom- biztosítási járulékot fizetni, ha az egész idejét az üzletben tölti és ugyanezt a munkát és ugyanúgy végzi el, mint a fizetéses alkalmazott. Ha azonban a családtag olykor segít az üzemben, nem kell utána járulékot fizetni. Szállodáknak, vendéglőknek, éttermeknek, kávéházaknak stb. nagyfogyasztó vevőknek kedvezményes árajánlat. *—"» Kérje képviselőnk látogatását. Ml ÚJSÁG? Vendéglősök a borcsempészés ellen. A Budapesti Szállodás és Vendéglős Ipartestület kisvendéglős szakosztálya Malosik Ferenc elnöklete alatt ülést tartott, amelyen a borcsempészés megakadályozásával foglalkozott. Határozatot hoztak, amely szerint megkérik a föld- mívelésügyi minisztert, hogy a székesfőváros területére behozott és fogyasztási adó alá eső borok haladéktalan bejelentését az illetékes pénzügyőri szakasznál a jövőben szigorúan ellenőrizzék. Megszűnik az adófizetők zaklatása. A pénzügyminiszter rövidesen Budapestre fogja rendelni az ország összes pénzügyigazgatóit, hogy egy konferencián megbeszélje velük az adóbehajtás módozatait. A pénzügyminiszter határozott kívánsága az, hogy a pénzügyigazgatók kerületeikben mindent megtegyenek az adófizető polgárok helyzetének könnyítésére. Azt kívánja Wekerle, hogy az adófizetőket ne olyankor zaklassák, amikor legjobb akarattal sem tudnak fizetni A miniszter elvárja, hogy azok a felhalmozások, amiket a központi pénzügyi kormányzat az ügy érdekében az egyes pénzügyigazgatókra átruháznak, necsak hatáskört, hanem felelősséget is jelentsenek. Ha már nagyobb adóelengedésre nem is számíthat a súlyos terhekkel küzdő polgárság, a kilátásba helyezett méltányosabb eljárás a pénzügyi hatóságok részéről mégis enyhítést jelent. Feltételezzük, hogy a miniszter intencióit az alája rendelt pénzügyi hatóságok kellőképen respektálják. A régi ötpengősök csak július elsejéig voltak forgalomban. A múlt év végén kibocsátott sötétkék színű ötpengősök már csaknem teljesen kiszorították az 1926. március 1-én kibocsátott világosabb színű, ugyanilyen értékű bankjegyeket. Már csak elvétve lehet egyet- egyet látni a forgalomban. A közönség nagyobb része el is felejtette a régi ötpengősöket, amelyek már teljesen eltűnnek a forgalomból. A pénzügyminiszter rendeletére ugyanis a régi ötpengősökkel csak július 1-ig lehetett fizetni. Tátzl Antal ünneplése Az Orosházi Ipartestületben Tátzl Antal vendéglős tiszteletére a minap baráti vacsora volt abból az alkalomból, hogy Tátzl Antalt, a Szállodások és Vendéglősök Országos Szövetsége alelnökévé választotta. A társasvacsorán mintegy hetven- nyolcvanan jelentek meg, köztük az Ipartestület elnöksége és a Kereskedelmi Csarnok kiküldöttei. Gubicza Sándor ipartestületi elnök Villanyzongorák Zeneautomaták Önműködő hangszerek. Rádió erősítők LEGNAGYOBB VÁLASZTÉ KB A N KEDVEZŐ RÉSZLETFELTÉTELEK Pénzbedobóssal fizetheti a részletet Bérlet. Szukizerű Javítás és haugrolós Sternberg Királyi Udvari SzállítóK Hangszergyára Budapest, VII., Rákóczi út 60. Saját palota köszöntötte Tátzl Antalt, kitüntetésszámba menő megválasztása alkalmából, mely nemcsak neki, de egész Orosháza iparosságának díszére válik. A Kereskedelmi Csarnok nevében dr. Tafler Elek, majd Hézer Béla mondottak felköszöntőt. Az orosházi vendéglősök üdvözletét szakosztályi elnöküknek, Jankó Ferenc alelnök tolmácsolta. Kálmán Rezső, dr. Romancsik János és Gör- bics László mondottak még beszédet. A felköszöntőkre Tátzl Antal meghatva mondott köszönetét, hangsúlyozva, hogy kartársa támogatása nélkül nem tudott volna olyan működést kifejteni, ami az országos elnöksége előtt őt méltóvá tette az alelnöki tisztre. A baráti vacsora a legjobb hangulatban záróráig tartott. Miképen játsszák ki az alkoholtilalmat Svédországban? Svédországban tudvalevőleg korlátozva van a szeszfogyasztás. A vendéglőkben minden meleg étkezéshez csak 15 deciliter aquavit, puncs, konyak vagy likőr jár. Ezt a mennyiséget mindenki tetszése szerint oszthatja be. De ez a 15 deciliter nagyon kevés egy igaz svéd embernek ahhoz, hogy smörgasbrodjához és az utána következő kávéjához fedezhesse szeszszükségletét. Egy ilyen elkeseredett vendég a minap, amikor már csak az utolsó pohárka aquavit állt előtte, megkérte a pincérnőt, hogy cserélje azt neki ki puncsra. Közben a szomszéd asztalnál is letelepedett egy négytagú társaság és aqua- vittal akarták a smörgasbrodot megágyazni. Ünnepélyesen ajkukhoz emelték a poharat, hogy aztán nekifogjanak a smörgasbrod elfogyasztásához. De csak hárman tették ezt, a. negyedik orrfintorgatva tette le a poharat és káromkodva szólította elő a pincérnőt, akinek kijelentette, hogy a pohárban víz van. Kiderült, hogy a pincérnő az új társaság elé tett pohárkák közé rakta azt is, amit a magános szomszéd puncsra cseréltetett ki. Ezt az urat persze nyomban meginterpellálta a pincérnő. Pirulás nélkül bevallotta, hogy a poharat, minekutána szesztartalmát felhajtotta, vízzel töltötte meg titokban. Úgy látszik, hogy ez nem az első kísérlete volt. Dehát a pálinkáspohár is addig jár a kútra, amíg eltöiik. villamos automatikus hűtőberendezés. Szállodák, vendéglősök, kávéházak stb. részére a megbízható hűtés az. üzlet alar>j*f kénezj s a Frío-Ha rp hűtőszekrényt előbb vagy utóbb Önnek is be kell szereznie. Előnyei any- nyira szembe- ötlőek, hogy azok, kik ma még késlekednek, mögötte maradnak kon- kurrenseiknejk kik Frioldair-el hűiének. Ne várj on míg forgalma csökken, határozza el most magát és ne felejtse el,hogy több Frigidaire van a világon üzemben, mint a többi elektromos hűtőkészülékek együttvéve. HAHN ARTHUR ES TARS AI, Budapest IV., Kossuth Lajos ticca 8. és 12. TELEFON a ‘AUTOMATA 898-86 TELEFON a ‘AUTOMATA 898-86