Vendéglősök Lapja, 1926 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1926-10-05 / 19. szám

1936. október 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJ1 3 Az ünnepségek napja. A szállókongresszus küldöttsége szombat dél­előtt koszorút helyezett el a milleniumi emlék­oszlopnál. A díszes koszorú szalagján a követ­kező szavak állottak: — A magyar nemzetnek hálája és tisztelete jeléül a Nemzetközi Szállós-Egyesület. Budapest. 1926 szeptember 29—október 2. Ezután a kerepesi temetőben megkoszorúzták Oundel Jánosnak, a Budapesti Ipartársulat negy­ven éven át volt elnökének, továbbá Bürger Károlynak, a Hungária igazgatójának a sírját, aki a tavasszal halt meg és nagy érdemeket szerzett a most ülésező kongresszus előkészí­tése körül. A parlament megtekintése után a vendégek kihallgatáson jelentek meg a kormányzónál. A kormányzó előtt a Szállós-Egyesület elnöke, Trulsson Nils német nyelven beszédet mondott. A kormányzó az üdvözlésre magyar, német, olasz, francia és angol nyelven mondott köszö­netét. A kongresszus vezető tagjainak tiszteletére a Royal-szállóban Stein Sándor dr. vezérigazgató adott ötven személyes díszebédet, a külföldi és belföldi sajtó képviselői részére pedig a főváros rendezett lakomát a Gellért szállóban. Este a Mezőgazdasági Múzeum épületében, a városligeti Vajdahunyad várában és kertjében játszódott le a szállósok fogadtatásának leg­nagyobb és leghatásosabb ünnepsége: a kül­földi vendégeket a földmívelésügyi miniszter fogadóest és szüreti ünnep keretében fogadta. Mayer János földmívelésügyi miniszter érke­zésekor a budapesti szállodások és vendéglősök nevében Glück Frigyes elnök mondott üdvözlő beszédet. A földmívelésügyi miniszter megköszönve az üdvözlést, örömének adott kifejezést afölött, hogy a hazafias célokra való tekintettel rendel­kezésükre állhatott. Kijelentette, hogy minden­kor készségesen támogatja a szállodások és vendéglősök mozgalmát. A vajdahunyadi lovagvár körül hatalmas gáz­kandeláberek lobogtak a gyönyörű éjszakában. Zászlódíszt öltött a Mezőgazdasági Múzeum egész udvara és a külföldi vendégek elragad­tatásuknak adtak kifejezést a festői kép fölött. A miniszteri fogadtatás után a vendégek a Mezőgazdasági Múzeumot tekintették meg, majd a földszinti termekben elhelyezett szakács­művészeti kiállításban gyönyörködtek. A fővá­rosi előkelő szállodások és vendéglősök saját szakácsaikkal készíttették el a halak, vadak, szárnyasok, egyéb sültek és cukrászat remekelt. Ezután kürtösök jelére a vendégcsoportok a főbejárat lépcsőjén gyülekeztek a magyar borok szüretére. Majd a vár ura fáklyásaival a menet élére állt, a szüret színhelyére és a tó partjára sétáltak le. Mialatt a toronyban a kürtök in­dulója harsant fel és az Operaház zenekara Erkel Hunyadi indulóját játszotta, ugyanebben az időpontban az átvonulás alatt a városligeti tó medrében tűzijáték kezdődött. Kevéssel nyolc óra után megérkezik Bethlen István gróf miniszterelnök felesége társaságá­Mla! * & /Jgfl , ban és elbeszélgetett a szállósok budapesti vezéreivel és az idegen urakkal. A közönségnek a tribünökön való elhelyez­kedése után kezdetét vette a szüreti ünnepség. Először az operai énekkar népdalokat énekelt, majd az Operaház balletkara, zene- és ének­kara kíséretében ballettjelenetet adott elő, amely a szüret kezdetét jelképezte. Ezután egy Bacchus- vizió következett, majd ugyancsak az Operaház balletkara a must allegórizálását bemutató ballet- jelenetet adott elő. A szüretelő nép ezután a vendégeket az új musttal kínálta meg, amelyet ismét egy balletjelenet követett: a nemes magyar borok ünnepét mutatva be. A balletjelenetet Almássy Sári, Vécsey Elvira bárónő, Missley Anna és Pocz Malvin, az Operaház magán­táncosnői és a balletkar lejtették. A nagy befejező apotheozis és a tűzijáték után a vár ura régi magyar dallal falatozásra invitálta meg a vendégeket. A Mezőgazdasági Múzeum renaissance épületének összes folyosóin és termeiben művészileg díszített asztalok várták a vendégsereget,a Rákóczi-induló hangjai mellett. A vacsora alatt hangverseny szórakoztatta a közönséget. Ezzel a kongresszus véget ér, tagjai közül azonban többszázan Budapesten maradtak még pár napra. A Magyar Szállodások, Vendéglősök és Korcs- márosok Országos Szövetsége okt. hó 19-én délelőtt 10 órakor Budapesten, a régi kép­viselőház nagytermében (VIII., Főherceg Sándor ucca 8. szám) tartja XXVI. évi rendes köz­gyűlését, amelyen az Országos Szövetség tagjai nagy számmal fognak ezúttal résztvenni. Tárgysorozat. 1. Elnöki megnyitó, mondja Keszey Vince elnök. 2. Az évi jelentést előterjeszti Walter Károly főtitkár. 3. A pénztáros jelentését bemutatja Potzmann Mátyás pénztáros. 4. A számvizsgálók jelentése. 5. A felmentvény megadása. 6. A fényűzési adó eltörlése, az uzsorabíróság megszüntetése, az újonnan keletkezett üzletek megnyitásának szabályozása és az állami és városi étkezdék beszüntetése. Előadó: Gundel Károly. 7. Ingó jelzálog. Előadó: dr. Molnár Sz. Dezső jogtanácsos. 8. Az 1921. évi IV. t.-c. 17. §-ának megvál­toztatása és a tartályok megjelölési kötelezettsé­gének megszüntetése. Előadó: Malosik Ferenc. 9. A vidék sérelmei. Előadó: Szőllősy Ferenc. 10. Az óvadék kérdésének szabályozása. Elő­adó: Keszey Vince elnök. 11. Az 1922. évi XII. t.-c. némely §-ainak megváltoztatása. Előadó: Walter Károly főtitkár. 12. Elnök, alelnökök, igazgatótanács tagjainak választása. 13. Az eredmény kihirdetése. 14. Indítványok. A közgyűlés teljes programmja a következő: Október hó 18-án — hétfőn — este 8 órakor ismerkedési estély Bandi József vendéglőjében Carlton szálloda, Mária Valéria ucca 2. szám. Október hó 19-én, kedden délelőtt 10 órakor az Országos Szövetség XXVI. évi rendes köz­gyűlése a régi képviselőház nagytermében (VIII., Főherceg Sándor ucca 8. szám). Utána délután 2 órakor díszebéd a Hungária szállodában (IV., Türr István ucca 1. szám). Este díszelőadás a Városi Színházban (VIII., Tisza Kálmán tér). VIIRÁKÓCZE-UT60 Kérje nagy képes Jazz-band árjegyzékünket! Október hó 20-án, szerdán reggel 10 órakor indulás a Szent Rókus kórház mellől külön villamoskocsikon Kőbányára, a Kőbányai Pol­gári Sörfőző megtekintésére. A részvételi díj 200.000 korona. Ebben az összegben a társasebéd ára a borra­valóval, a Városi Színházba szóló színházjegy ára és a külön villamoskocsi viteldíja a sör­gyárhoz benne van. Felkéri az elnökség a jelentkezőket, hogy jelentkezésük alkalmával azt a kívánságukat is jelentsék be, hogy elszállásolásukról gondos­kodjék-e a rendezőség vagy sem. Aki elszállásolását kívánja, az legkésőbb ok­tóber hó 10-ig jelentse be ebbeli óhaját, mert a később jelentkezők elszállásolását a rendező­ség nem biztosíthatja. Jelentkezések a „Magyar Szállodások, Ven­déglősök és Korcsmárosok Országos Szövet­sége" elnökségéhez intézendők Budapest, V., Ferenc József tér 5. sz. A részvételi díjak is ide küldendők. A közgyűlésen csak azok az indítványok tár- gyalhatók, amelyek a közgyűlés előtt Legalább 8 nappal az elnökséghez írásban benyujtattak. A budapesti szállodás kartársak a szobaárból 33 százalék kedvezményt adnak vidékről fel­jövő kartársainknak. Eljártak a vasutak igaz­gatóságainál kedvezményes vasúti jegyekért is, az eredményről a jelentkezőket annakidején még jókor értesíteni fogja a Szövetség köz­ponti hivatala. A közgyűlés igen mozgalmasnak ígérkezik, különösen a választások miatt. A st.-moritzi magyarok. A st.-moritzi Grand Hotel tulajdonosa, Martin úr, szintén eljött Budapestre és arról híres, hogy az előkelő magyarok St.-Moritzban az 5 szállójában laknak. — Évek óta sajnálattal nélkülözöm a magyar vendégeket — mondotta —, akik azelőtt szívesen látogattak el hozzánk. A magyar vendégek száma évről- évre kevesebb lesz és érdekes, hogy előkelő urak, akik eddig évenkint mindig pontosan megjelentek a Grand Hotelben, most egyszerűen nem adnak életjelt magukról. A régi törzsvendégek elmaradtak, újak alig jöttek helyükbe és akik eljönnek, azok csak rövid ideig tartózkodnak nálunk. Martin úr nem tudta megérteni, mi lehet ennek az oka, nem tudta megérteni, hogy azok az előkelő urak, akik a téli szezónt St.-Moritzban töltötték el, a tőzsdei konjunktúra elmúltával másutt kénytelenek kipihenni az aranjuezi szép napok fáradalmait. Az országos vendéglősszövetség kongresszusának programmja. Október 19-én lesz a közgyűlés. — Tisztújító választások. — A vidéki és a fővárosi szakma bajai a nagygyűlés előtt.

Next

/
Thumbnails
Contents