Vendéglősök Lapja, 1926 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1926-07-20 / 14. szám

!"l»aO. jűlius 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA Örkényi saját termésű BORAIMAT budapesti IX., Ferenc körút 2. (Ráday ucca sarok) FARKAS ALADÁR, bortermelő pincébe hoztuk. Termelési árban kereskedői rezsi elejtésével árusítom. HMWMSaEiSUMBHBBEagt Egymilliárdnyi váltót hamisított. Rahti György, Bécs egyik legismertebb kávésa, aki egész sor kávéházat alapított, megjelent a rendőrségen és bejelentette, hogy egymilliárd összeg erejéig váltókat hamisított. Rahn ön­feljelentésének adatai igazaknak bizonyultak, mire a kávést beszállították az országos törvény­szék fogházába. Egy skót orvos feltalálta a kopaszság orvos­lását. Londonból írják: Egy skót orvos érdekes, sőt mulatságos módját találta ki a kopaszság megszüntetésé­nek. Eszerint le kell húzni valamilyen frissen levágott állat bundáját. Természetesen már előzőén gondoskodni kell arról, hogy az állat bundája összhangban legyen az ember bőrének színével, illetve a kívánt haj színével. Ezután a kopasz ember fejbőrének az epidermisét gondosan le kell kaparni, majd az állati bundából rög­tönzött parókát még melegében rá kell varrni a fejbőrre. Amikor az is készen van és a bunda jól fogott, akkor a megoperált kopasz embert három napig elektromos suga­rakkal kell kezelni. Ez volna a skót orvos anatómiai műtétje. Kár, hogy arról nem számol be, leginkább milyen állatok bundáját kell használni a fejbőr szőrzeté­nek pótlására. Angol orvosi körökben nem fűznek túl­ságosan sok bizalmat a skót orvos találmányához és kételkedhetnek abban, hogy a kopaszok között valaha is népszerűvé válik a hajnövesztésnek ez a radikális módja. Figyelmeztetés. A Vendéglősök Lapja ez­úton közli nb. hirdetőivel és előfizetőivel, hogy egyik hirdetésszerzője, Czeizler Ernő úr, a lap alkalmazottai sorából megvált. így a lap részére sem hirdetéseket nem vesz át többé, sem számlákra történő fizetéseket, ezekre a Vendég­lősök Lapjá-nak többi alkalmazottá jogosult. Felelős szerkesztő, kiadó és laptulajdonos Dr. KISS ISTVÁNNÉ. A budapesti m. klr. éllamrendőrség VI. kér. kapitánysága mint rendőri büntetőbíróság 4331/926. kill. ez. ítélet. Toka Gizella miháldi születésű, 44 éves, r. kath. vallású, elvált állapotú, budapesti lakos, Rákos tér 29. sz. alatti korcsmáros bűnös az 1924: IX. t.-c. 7. és 16. §-aiba ütköző kihágásban, melyet azáltal követett el, hogy borát vízzel hamisította és borait jelzéssel nem látta el és ezért terhelt az 1924 : IX. t.-c. 42. § 1. p. és 44. § alapján a kbtk. 21. §-ának és az 5340/924. M. E. r. 5—8 §-ok alkalmazásával önköltsé­gen töltendő 5 napi elzárást helyettesítő s az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 nap alatt külön­beni végrehajtás terhe mellett fizetendő 500.000-f- 500.000 korona mint fő és még 500.000-f-100.000 korona pénzbüntetésre mint mellékbüntetésre, ennek behajthatatlansága esetén további 5-j-1 napi elzárásra és a B. T. 47. §-a alapján kiöntés általi megsemmi­sítését — értékének 32.000 koronával való megtérí­tését elrendeli. Kötelezi terheltet a Rbsz. 210. §-ának 5. pontja alapján a földmívelésügyi minisztérium ré­szére eljárási költség címén 5 aranykoronának meg­felelő 85.000 korona; a 62.000/VIII—924. F. M. sz. rend. 84. §-a alapján vegyvizsgálati díj címén 340.000 korona; a szakértőként közreműködött Sólyom Albert pincefelügyelő részére a Rbsz. .210. §-ának 4. pontja alapján útiköltség, szakértői díj és napidíj címén összesen 200.000 korona és dr. Lakatos Ferenc r. fog. részére útiköltség és napidíj címén 170.000 korona, valamint szállítási díj címén 50.000 korona fizetésére. A B. T. 48. §-a alapján elrendeli az ítélet kivonatá­nak jogerőre emelkedés után terhelt költségére a „Magyarság“ c. napilapban és a »Szállodások és Ven­déglősök Közlönye“ c. szaklapban való közzétételét. Elrendeli továbbá a 62.000/VIII—924. F. M. sz. rend. 85. §-a értelmében terhelt italmórési engedélyének az 1921: IV. t.-c. 17. §-a alapján leendő elvonása iránti eljárás foganatosítása végett, a jogerős Ítéletnek a m. kir. pénzügyigazgatósággal való közlését. Buda­pest, 1926. évi március hó 18-án. vitéz dr. Sán­dor Imre s. k. r. büntetőbíró. A másolat hiteléül: Budapest, 1926. július hó 8-án. Bán Farkas s. hiv. igazgató. KLEIN GYULA ÉS TARBA da> és p vas-, rézbútor- és sodronyágybetétgyára, Budapest, VII., Dob ucca 58. sz. berendezések elsőrendű kivitelben. K. Ó ■ Javítást, fényezést, újjáalakítást a legolcsóbban vállalunk. száHodaberendezések Egyes szálloda­bútorok és teljes Szegedi Bútorgyár R.-T. világhírű „Szlavónia“ tömörfabútorai „Cardo‘£ faipari és bútorkereskedelmi r.-t„ Buda­pest, VII., Klauzál ucca 8. sz. Telefon: József 11-54 SZÁLLODA-, kórház- és szanatórium- berendezések legolcsóbban: El Mu SS Ml SS T Víisbútorgryártónál, Budapest, Vili., Bezerédi ucca 4. szám. M. kir. Er jedéstani Állomás, Budapest, II., Debrői dt 15. Konzervipari tanfolyam. A m. kir. Erjedóstant Intézet folyó évi augusztus hó 24-től szeptember hó 30-ig konzerviparosok és háztartással foglalkozók részére konzervipari tanfolyamot rendez. A tanfolyamon előadat- nak gyümölcsök, főzelékek, húsok konzervipari feldolgozásának összes módszerei, must sűrítése. Az elméleti előadásokat kiegészí­tik az intézet konzervüzemében tartott gyakorlatok. Jelentkezhet minden érdeklődő, am. klr. Erjedóstanl Intézetnél (II., Debrői út 15.) augusztus hó 10 lg, 500.000 korona tandíj befizetésével. Indokolt esetben fél, illetve egész tandíjmentesség Is kérhető. A vizsgát sikerrel letevők bizonyítványt kapnak. M. Kir. áll, rendőrség KisKunféleRyh&zai Kapitánysága 1/14—1926. kih. sz. ítélet-kivonat. A m. kir. állami rendőrség kiskunfélegybázai kapitánysága, mint rendőri büntetőbíró ság 1/13/1926. kih. sz. jogerős ítéletével özv. Keserű Mi- hályné, szül. Sági Teréz vendéglős, kiskunfélegy- házai (Szt. János-tér 7. sz.) lakost, az 1924. évi IX. t.-c. 7., 8. és 16. §-aiba ütköző 1. bor- hamisítás, 2. hamisított bor forgalomba hozatala, 3. bortartályok köteles megjelölésének elmulasztása által elkövetett kihágásokért u. e. t.-c. 42. § 1. és 2. pontja és a 44 § 1. pontja alapján 30 (harminc) napi önköltségű elzárásra mint fő­büntetésre, ezenfelül 1,000.000-j-1,000.000 K pénz­büntetésre, mint mellékbüntetésre, továbbá 100.000 K pénzbüntetésre, Fekete Sándor pincér, kis- kunfélegyházai lakost borhamisításért és hamisított bor forgalomba hozatala miatt 30 (harminc) napi önköltséges elzárásra mint főbüntetésre, ezenfelül 500.000-f-500.000 kor. pénzbüntetésre mint mellékbüntetésre Ítélte s mindkét elitéltet 910.000 korona eljárási költség megfizetésére kötelezte. Kiskunfélegyháza, 1926. évi június hó 30-án. ..Fazekas s. k. rendőrtanácsos, r. b.-bíró. A másolat hiteléül: Kiskunfélegyháza, 1926. évi július hő 1. Palotás hiv. tiszt. Kedvezmény lapunk t. Olvasóinak! iir ÁTMENT A KÖZTUDATBA, hogy a legtökéletesebb művészi fényképeket művészi fényképező mester készíti: Budapest, VII., Rákóczi út 74. Speciálista menyasszonyi, gyermek- és csoport­felvételekben. «—» Fényképnagyítások olaj, akvarell és pasztell kivitelben. Életnagyságú fénykép nagyítása papír-1 kerettel bármely kis fénykép után csak Szavatolok a képek művészi kiviteléért. Fióka MONA LISA, Budapest, III., Zsigmond ucca 36. szám 3144. szám Ezen szelvény birtokosa D I S K A Y fényké­pező mesternél Budapest, VII., Rákóczi út 74., vagy MONA LISA műteremben, Buda­pest, III. kér., Zsigmond ucca 36. szám alatt 30°/o engedményt kap BORTÖR VÉN YKI VONAT BOR NYILVÁNTARTÓ FÜZET ÁRÚJEGYZÉK ÉS MINDEN ÜZLETI KÖNYV a “Pátria” Irodalmi Vállalat éa Nyomdai R.-T. nyomtatvány- osztályában, Budapest, IX., Üllői út 25. szám szerezhető be i,MALATAPEZSGOSOR t HOGYHA MINDIG ISSZA,EGÉSZSÉGÉTS PÉNZÉ EGYRÉSZÉT JUTALOMKÉNT KAPJA VjSSZA. GYÁRTJA A FŐVÁROSI SÖRFÖZÖ RT. KŐBÁNYÁN. Szállodák, vendéglők, kávéházak részére kü­lönleges ruhatisztítás és mosás. Kizárólag szap­pannal mosunk. «----­SC HILLINGE!? ANNA Gőzmosógyár R.-T. Budapest, VI., Vörösmarty utca 47/B BRUCK J. HENRIK VASBÚTORGYÁROS BUDAPEST MintaraKtár > VI., Andrássy út 38. Gyár : IX., Liliom ucca 8, Gyártmányai: Vasbútorok, rézbútorok, sodrony­kocsik Szállodai és éttermiberendezé­seket a legjutányosabb árban a lehető legkedvezőbb fizetési feltételek mellett vállalom.

Next

/
Thumbnails
Contents