Vendéglősök Lapja, 1925 (41. évfolyam, 1-24. szám)
1925-03-20 / 6. szám
8 2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1925. március 20. Budapest szállodáit 25—40 százalékban budapesti bennszülöttek, dolgos emberek, sőt családok lakják, akiket az albérlőket kiuzsorázó közvetítői tevékenység és főbérlői spekuláció ideszorított. Ezer hazugság hangzott el eddig igen tiszteletreméltó ajkakról már ezek érdekében, hogy ezentúl nem kell majd fizetniük azt a 20 százalékos szállodaadót, amellyel itt az utast és az idegeneket nyúzzák. Ellenben Sipőcz úr és tanácsa semmiféle ilyen irányú intézkedésről nem értesítette a szállodákat, amiből arra kell következtetni, hogy az állandó lakókra kivetett 15 százalékos adót tovább is be akarja söpörni tőlük az a Budapest, amely tehetetlen nagyképűségében hat év óta nem tud lakást adni a saját népességének. Nagyon csalódik a főváros abban is, ha azt reméli, hogy majd, ha hetek, hónapok múlva Abban az elszomorító közönyben és részvétlenségben, amely minden oldalról környezi a szakma ügyeit, szinte jóleső kis pont az, hogy a jótékony céljainkra még mindig gondolnak, tekintélyesebb összegekkel is a jó- szívűek. Egy-két millió becsurran-csöppen innen is, onnan is. Semmiesetre sem lesz tehát érdektelen egy vidéki kartársunknak alább közölt levele, amely módot ajánl arra, hogy a mai szűkös eszközökkel is elérhető legyen valami, a mi vendég- lősi jótékony céljainkból. A figyelemreméltó ötletnek itt adunk helyet: — Nagy megelégedéssel olvastam én is, hogy megint két és félmillió korona jutott a Vendéglős-Otthon céljaira. Sőt, hogy a bál is jövedelmezett vagy 35 milliót erre a célra. Aztán kapott a Tanonc-Otthonunk terve is két milliót. A Nyugdíjegyesület ötöt. A Segélyző is egyet. Ez is, az is. — Szép a jótékonyság, de szerintem úgy kellene azt intézni, hogy hatásos legyen. Mert a mostani jótékonyság bizony nem az. Egyáltalán nem azért, mert nagyon gyér. Hiszen én nagyon megértem azt, hogy szűkösek a viszonyok, sok a baj mindenfelé. Hanem . .. — Azt tartom én ezekben a jótékonycélú adományokban a legnagyobb hibának, hogy teljesen szétforgácsolódik az a meglehetősen tekintélyes összeg, amely, ha egyetlen egy célra utna, valószínűleg sokkal többet tudna haszA kenyér. (D. H.) A héberek úgy látszik csak Ábrahám ideje után ismerték a savanyított kenyeret. A sava- nyítatlan kenyérnek Mózes tanai szerint vallási jelentősége van, úgy hogy a pászkaünnep alatt a húsvéti bárányhoz csak ilyet szabad élvezni. Ezeken az ünnepeken a héberek egy, lisztből és vízből álló úgynevezett ^mozoth^-oi sütöttek, melyet a zsidók a jelenkorban is pászka név alatt ismernek és a húsvéti ünnepekre készítenek. Plinius értesít minket arról, hogy a régi Rómában már korán sütőipar fejlődött ki, mely valóságos céh karakterét vette fel. Az egykor, Krisztus előtt a Vezúv által eltemetett és most ismét kiásott Pompeji romjai között egy régi római sütődét is találtak. A sütődében felfedeztek egy malmot, amely egy nagy óra- vagy időüveghez hasonlított. Közel ehhez volt egy víztartó, mely a kenyérkészítéséhez szükséges vizet szolgáltatta. A sütöde hátsó részén volt a, kemence helye, mely berendezéseket mutatott, h°gy igyekeztek melegmegtakarítással dolgozni. Az igazi kemence egy előkályha-félében volt elhelyezve, ennek felső részén nyílás volt, hogy a füst eltávolodjék. A kemence egyik oldalán ovális nyílás volt, hogy a kenyeret berakhassák rászánja magát az adóelengedésre az állandó lakókkal szemben, ezzel szociális nagylelkűséget tanúsít. A dolgot az érdekeltek még egyáltalán nem tartják befejezettnek és meg fogják találni az eszközöket rá, hogy Sipőcz polgár- mester vezérkarát jobb belátás felé tereljék. Legvégül pedig az 5 százalékos adóelengedés nevetségesen csekély engedmény, amelynek az idegenforgalomra semmiféle hatása el nem képzelhető és eredménye nem is lehet. Talán ha 5 százalékra szállította volna le az adót a főváros, akkor igen. De a szállodásip^f bízik a kormányzatban, hogy ez megtartva ígéretét, 1926-ban már semmiesetre sem engedélyezi a szállodaadót. - Ez lesz a legradikálisabb megoldás, mert Budapest jelenlegi gazdasági irányzatával alkudozni — úgy látszik — teljesen kárbaveszett fáradság! nálni. Jó. Hiszen 25 millió elég csinos pénz! De a Vendéglős-Otthon, ha komolyan gondolunk rá, milliárdokba kerülhet, vagy mit tudom én, nagyon tekintélyesen sok száz millióba. — És most azt kérdem én, mit gondolnak, mikor kerülhet a sor ezeknek a terveknek a megvalósítására? — Mikor lesz meg a Vendéglős-Otthon, a Tanonc Otthon? A Segélyző-Egyesület, a Nyugdíjegyesület vájjon mikor áll talpra ezekből az adományokból ? Egy év, két év múlva ? Tíz év múlva? Eltolódik bizony az időknek olyan kellemetlen távlatába, amely már a sohá- val lesz egyenlő. Ide is jut egy csöpp, oda is jut egy csöpp. És a sok csöppnek, sajnos, nincsen látszatja sehol! — Nem ez az út az, amelyen produkálni lehet valamit. Én meghatottan és szívesen elismerem a jó szándékot, a nemes tervet, de kénytelen vagyok a reális üzletember figyelmeztető hangján hozzátenni, hogy ez a szétforgácsolódó jótékonyság fárasztó és eredménytelen. Nem tudnánk jobbat, szaktársak? — Dehogynem! — Én azt ajánlom, tartsunk egy nagy beszámolást végre. Vegyük sorba ezt a sok-sok jótékony-alapunkat a rá vigyázó emberekkel, hadd mutassák meg, hogyan állunk. Minő mennyire vagyunk még a céltól ? Azután, mondjuk ki, hogy mi a legsürgősebb tennivalónk. Mit akarunk megvalósítani. A Vendéglős-Otthont-e, és kivehessék. A kemencének ezen a részén összeszáradt, lyukacsos tömeggé merevedett kenyérmaradékok voltak. E hely alatt egy hamutűzhelyt lehetett látni és mellette egy istállóhoz hasonló helyiséget, hol két jó állapotban lévő szamárállkapcsot és más csontmaradékokat találtak, ebből következik, hogy itt volt a teherhordáshoz használt szamár hajléka. Az istálló végén egy víztartónak volt helye, mely a falon át vezetve, mindkét helyiségből megközelíthető volt. Egy távolabbi helyiségben több kőmedence volt elhelyezve, melyek láthatólag kenyérteknők- nek szolgáltak. A régi rómaiak csak a későbbi időkben ismerték a kenyérsütést; hosszú ideig főtt kása formájában élvezték rozsukat a rómaiak. Még a macedóniai Perseus elleni háború előtt nem ismertek péket a régi Rómában, akkoriban minden család egyedül készítette kenyerét. A kenyérsütés az asszonyoknak volt kizárólagos munkája. Mielőtt malmokat használtak, a rómaiak liszt készítéséhez, kőmozsarakban taposták szét a gabonát, innen a kifejezés pistortaposó és sütő, pistrinium-sütőde. A sütőkemence is a későbbi időkhöz tartozik a régi Rómában. A régi római történetírók írásaiban olvasunk a panis arlopticusról, a serpenyőben készített a Tanonc-Otthont-e,vagy a Segélyző-Egyesületet, esetleg valami negyedik jótékony célt. — De ha egyszer aztán kiválasztunk valamit, akkor aztán zárjuk el minden más irány felé a jótékonyság zsilipjeit. Fenyegető a szükség és egyesíteni kell mindent, hogy kijöjjön valami. Én szeretném remélni, hogy a Vendéglős-Otthon lesz az első megvalósítható és megvalósítani való feladatunk! Miért ne tehetnénk meg, hogy egy vagy két évig minden jótékonycélú ünnepélyünk, bálunk, adományunk erre az egyetlen célra gyümölcsözzék! Impozánsabb,szuggerálóbb hatású ez az egy célra egyesített jótékonyság, mint a sokféle széteső, amely nem bír semmit sem megvalósítani, csak 40—50 év múlva ígér valamit. — De 40—50 év múlva? Ki tudja, nem lesz-e addig új hadikölcsöneset, meg miegymás, ami egyszerre elviszi a szakma jó szívvel és jótékony lélekkel összegyőjtött filléreit? — Legszívesebben azt ajánlanám természetesen, hogy egyesítsük a már meglévő alapjainkat is — egyetlen célra. Ha csak egyetlen módot tudnánk erre jogászilag, az is óriási nyeresége volna a szakmának, növelné a jótékonyság önbizalmát, kedvét. így — magam is éreztem — nem egy jótékonykodónak megvan az az érzése, hogy feneketlen vagy legalább is lyukas hordóba dobálja bele a pénzét. — Mindent egyszerre úgyse valósíthatnánk meg még akkor sem, ha tízszer olyan jól menne nekünk minden, mint amilyen rosszul megy most. Hát miért ne lehetne megcsinálni azt, hogy egy-két év alatt együtt legyenek azok a százmilliók, amelyek az egyetlen kitűzött célra kellenek, hogy e szakma minden embere, barátja tudja, érezze — a tető felé közelítünk, emberek — talán éppen én adom rá az utolsó milliót, ami még szükséges. — így lehetne csinálni valamit, arról meg vagyok győződve. Meg kellene próbálni, hiszen ártani semmi szín alatt sem árthat. De nem tudok elképzelni fárasztóbbat és reménytelenebbet annál a gondolatnál, hogy íme ide is két millió jutott, oda is egy, no megint egy ezredrésze annak, ami kellene, tehát úgy pár száz év alatt talán révbe érünk. Tisztelettel K S. vendéglőbérlő. Megint elhalasztódik a forgalmiadóreform. Mint értesülünk, a forgalmi adózás tervbevett reformját újabb 5 hétre odázták el »/előre nem látott körülmények". Sajnos, az elhalasztást minden szakember előre látta, — számunkra az lenne a meglepetés, ha egyszer történnék valami haladás az ügyben. kenyérről és a panis subcineritiusról, tehát hamuban sütött kenyérről. A régi rómaiak már különféle kenyérfajtákat ismertek, a legfinomabb és legjobb kenyérfajtának siligineus volt a neve; a legjobb és legfehérebb búzalisztből készíttették, melyet siligónak hívtak. Miután Róma világbirodalom lett és a világkereskedelem idegen, lisztet tartalmazó terményt hozott Rómába, természetszerűleg a kenyér készítése is sokoldalúbb lett. ínséges időkben a buja, régi Róma is megtanulta: alkalmilag silány pótkenyérrel megelégedni, így ilyen pillanatokban őrölt fakérget használtak a kenyér előállításához. A régiek a gabonamagvakat hihetőleg először egyszerűen pörkölték; később forró köveket, vagy a földbe vájt gödröket használtak, melyek forró hamuval voltak megtöltve, hogy itt süthessék a savanyítatlan kenyeret. Nyugat- és Észak-Európába csak a rómaiak útján jutott a savanyított kenyér. A cölöpépítkezések korában Svájcban lett ismeretes a lapos, körülbelül 1 coll széles és 4‘5 coll átmérőjű táblákban sütött kenyér. A népvándorlás óta lett Közép- Európában általános jelentőségű táplálék a rozskenyér és csak az utolsó évszázadokban szorította vissza a búzakenyér. Dél-Európában és Magyarországon a búzakenyér érte el a a túlnyomó uralmat. Szétforgácsolt vendéglősmilliók. Egyesíteni kell a vendéglő'salapítványokat! — Sohasem valósulhatnak meg ilyen tempóban a jótékonytervek.
