Vendéglősök Lapja, 1925 (41. évfolyam, 1-24. szám)

1925-12-20 / 24. szám

1035. december 30. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 emellet köteles a mulasztó a felmerült eljárási költségeket és az ellenőrzési szemlét teljesítő személyek járulékait is viselni. Itt megjegyzendőnek vélem, hogy sokan van­nak, akik nem tudnak az újabb rendelkezésekről s helyiségeikben még mindig a régi bortörvény kivonata van kifüggesztve. Nekik azt ajánlom, hogy kötelességszerűen cseréljék ki ezt az idejét múlt nyomtatványt az új bortörvénynek meg­felelő újabb nyomtatvánnyal, nehogy emiatt felelősségre vonják őket. És ezzel befejezem a borkihágásokról írt ezt a cikksorozatomat. Remélem, hogy némi útmu­tatást nyújtottam az érdekelteknek s ezzel a rendőrség ideális célját: a prevenciót, vagyis a megelőzés eszméjét szolgáltam, mert hiszen a rendőrségnek alapjában véve ez a rendeltetése s mi is inkább ezzel szeretünk élni, mint a végső eszközzel, a megtorlással. (Vége.) A forgalmi adóátalány meghosszabbítása most esedékes, plakátok fogják felhívni az érdekelteket, hogy bizonyos határidőn belül folyamodjanak megújításért. Akiknél a forgalom csökkenése miatt az átalány magasnak bizonyult, azok új tárgyalást kérjenek majd meghosszab­bítási kérelmükben. A Nádor uccai vendéglőstragédia. Miről beszélnek a halottak? — A véres titok. Az egész ország közvéleménye borzalmasan megrendülve áll meg a budapesti, Nádor uccai vendéglőstragédia hatása alatt, Hajdú Gyula volt csendőrszázados, a Tőzsde vendéglő bér­lője, akinek már azelőtt is hat — rosszul sikerült vendéglősüzeme volt már,—agyonlőtte három gyermekét és sajátmagát s a felesége leugorva a negyedik emeletről, halálra zúzta magát. Egy 15 milliós óvadék visszafizetéséről volt szó, már-már bűnügyi úton, az elől sodort halálba négy emberi életet a túlizgatott ember. Kiderült, hogy mindössze 70 millió korona adóssága volt, ezzet szemben teljes fölszerelése, üzlete, lakása, sőt a Hűvös völgyben egy telje­sen tehermentes 300 millió értékű villája, de ez nem menthette meg az összeomlástól. Sőt még az sem, hogy a felesége egy dúsgazdag kassai vendéglőscsalád gyermeke volt! Kétségtelen, hogy Hajdút megzavarták apró­lékos bajai, hiszen a helyzete egyáltalán nem volt fenyegető, csakhogy ő ezt félreismerte. A kishitelezők nadályszerű zaklató-rendszere borzalmas átka a mi iparunknak, ez tény, a kishitelezők teszik tönkre a legtöbb üzletünket most is. De Hajduékat nemcsak ez kergette halálba, hanem sok más is, mindaz, ami össze­tépi most egy vendéglős idegzetét, életét, vagyo­nát munkakedvét, hitelét és energiáit. Öt véres emberi test fölött a Hajduék ven­déglője előtt ha tetemrehívást tartanánk—a halál­esetben nemcsak az a 15 milliós kis feljelentés lenne a bűnös, hanem a forgalmi adóellenőrök, az italmérési revíziók, a húszféle adónem egymást követő lejáratai, a fővárosi illetékbehajtók, az árkémlelők és feljelentők, a tilalmak spiclirendszerei, az új italtörvények szövevényei s a vendéglős ellen kiélezett kegyetlenül gyűlöl­ködő közvélemény a felettesekkel együtt mind-mind bűnösnek találhatók abban, hogy iKülföldi világmárkás hangszerek és gramofonok Kang-szereryíVr. Kirlibi ndvarl szállítói«;. BUDAPEST, VII., BÁKÓCZI-ÍIT «0. SZÁM. ZENEPALOTÁeAIV egy vendéglős lelkiereje megroppant és szörnyű tettre omlott össze. Nem vádolhatunk, de rá kell mutatnunk a véres titokra. Még sok minden jóvátehető mind­ezekben és kell is, hogy megváltozzék. Nem a halottak miatt, akiknek már úgyis minden szörnyűségesen mindegy, hanem az élők érde­kében, akik még megmenthetők és felemelhe­tek ! A kormánynak és a felettes hatóságaink­nak kell, hogy megrendüljön kemény hitetlen­ségük a mi igazunkban, amikor ilyen vérsugarak szöknek föl feléjük a „vendéglősparadicsomból". Fass miniszter az uzsorabíróságok eltörléséről. Az utolsó drágasági ankét. — Minisztertanács elé kerül az érdekeltségek kívánsága. A népjóléti minisztériumban Vass József nép­jóléti miniszter elnöklésével most tartották az utolsó drágasági ankétot, amelyen összefoglalták az eddigi ankétok eredményeit és egyúttal a karácsonyi vásárlásokra való tekintettel is meg­vizsgálták a piacot. Lényeges eredménye ennek az ankétnak sem volt, de a kereskedelem és ipar részéről előterjesztették azt a már többször hangoztatott kívánságot, hogy szüntessék meg az uzsorabíróságot. A népjóléti miniszter meg is ígérte, hogy minisztertanács elé viszi a kíván­ságot. A késő esti órákig tartott ankét befeje­zése után Vass József népjóléti miniszter a következő nyilatkozatott tette: — Az ankét a megelőző drágasági ankétok anyagát tárgyalta át. Igen élénk vita fejlődött az ankét második felében q,z uzsoratörvény végrehajtása dolgában. Megállapították, hogy a legális ipar és kereskedelem a maga részéről teljes súlyával arra törekszik, hogy az indoko­latlan kilengéseket — ha mutatkoznak — saját kebelében megszüntesse. E törekvésének a leg­utóbbi hónapokban az volt az eredménye, hogy az úgynevezett árrazziák mindig ritkábbá vál­nak, az uzsorabíróság munkája is csökkenő tendenciát mutat. — A kereskedelmi és iparkamara részéről az á kívánság merült föl, hogy a kormány mér­legelje, vájjon nem volna-e már itt az ideje az uzsoratörvény (1920. évi XV. t.-c.) felfüggesz­tésének és amennyiben ez a kívánság egyelőre még nem volna teljesíthető, kérték a törvény végrehajtásából a statáriális momentumok kikü­szöbölését, hogy a vádemelés előtt a kamara is vonassék be és végül a Nagy Emil-féle utasí­tásra támaszkodva, működési köre lehetőleg azokra az elsőrendű fontosságú cikkekre szo­rítkozzék, amelyek a tizenegy drágasági ankéton letárgyaltattak. —■ A kívánságokat az ügyészség, valamint az igazságügyminisztérium jelenvolt képviselői hozzászólása alapján a kormány részére ad refe­rendum vettem. Módosult az uzsoratörvény, de a régi maradt. December 10-én lépett életbe az uzsorabírósági eljárást módosító új miniszteri rendelet. Eszerint az uzsorabíró­ság I. fokú ítélete ellen csak semmiségi panasznak van helye a következő alapokon: 1. A bíróság ténymegálla­pítása helytelen. 2. A Bp. 385. §-ában említett okok miatt. 3. Ha az ítélet „bűntettet" mond ki, súlyosbítás vagy enyhítés végett. A semmiségi panaszt a Kúria bírálja el. Az esetleges letartóztatási végzés ellen beadott fel­folyamodást is a Kúria dönti el s az eljárásra felfüg­gesztik a statáriális rendszert. Terheink a parlamentben. A nemzetgyűlés napi­rendjén levő budgetvitában Fábián Béla nemzetgyűlési képviselő a múlt kávéskongresszus megállapításaira hivat­kozva tette szóvá azokat a nagyösszegű és sokféle ter­heket, amelyek a vendéglős- és kávésiparra nehezednek. Ez volt az első alkalom, hogy iparunk egzisztenciális kérdései a nemzetgyűlésen szóba kerültek, ha csekély sikerrel is. K ORAHYIcsFR0HLICH RED0N7G7AR SZAB. AB LAKSZELLŐZ TETŐ. AJTÓCSUKÓ. KERTISÁTOR TERRASSRÁCS És NAPELLENZŐSZERKEZETEI HÍRESEK! BUST. KISFItUJDTv.5A TELEFCÜ'. 1£ÍSIE 25*76 Szives figyelmét felhívjuk ajtócsukó jókarbantartási osztályunkra

Next

/
Thumbnails
Contents