Vendéglősök Lapja, 1925 (41. évfolyam, 1-24. szám)
1925-10-05 / 19. szám
XXXXI. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 1025. OKTÓRKR 5. VEIÍDÉ«LŐ.,IIZÍLLé>, KÍVÉSIIMB! Élt KÖZ«AZI>ASÁ«I SZAKLAP M. kir. postatakarékpénzt. csekksz. 45.255 Megjelenik havonta kétszer, 5-én és 20-án Előfizetési díj félévre ... 150.000 korona Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, IX., YIOLA-UTCA 3. SZÁM Telefonszám: ,,József“ 22 — 81 Nem azonos, Isten ments, dehogy azonos a Vendéglősök Lapja sem a Vendéglőssel, sem a Vendég- fogadóval, sem a Fogadóvendéggel. Nem azonos a Kis Iccével és nem azonos a Bürgözdprütyöki Szakközlönnyel! Nem azonos, és szörnyűséges csodáknak kell ahhoz megtörténniök, hogy valaha is azonos legyen. És ki hitte, hogy azonos? Senkise hitte. Soha. De egyes köröknek érdekük úgy föltüntetni a dolgot, mintha néhol, vagy sok helyen ezt az azonosságot hitték volna, így eshetett meg, hogy a soproni vendéglőskongresszuson egy Walter Károly nevű nyugalmazott tanfelügyelő szükségesnek találta annak a hangsúlyozását, hogy ezek a lapok nem azonosak, s hogy az általa ellenjegyzett nyomtatvány az egyedüli szövetségi »hivatalos lapa, amelyet a Vendéglősszövetség tagjai «ingyen« kapnak. Csakugyan ingyen kapják? Nagy tévedés. Csekély 19 millióért kapják! Walter Károly ugyanis ugyanakkor közölte, hogy a Vendéglősszövetség legutóbb egy év alatt 21,477.600 koronát vett be tagdíjakból és ebből az összegből 19 millió koronát a »hivatalos lap" fenntartására fordított. Maradvány: 2 millió! Egy tizenkétezer szorgalmas, szakmáját értő, dolgos üzletemberből álló hatalmas szakma szövetsége egy évig azért szedi be a zaklatott vendéglősöktől a tagsági díjakat, hogy összesen 2 millió korona alamizsnapénzecskéje maradjon a vendéglőstársadalom céljaira, ellenben az összes tagdíjakat yalami nyomtatvány támogatására fordítsa! És ez a nyomtatvány évenkint kétszer csakugyan megemlékezik arról, hogy van valami Vendéglősszövetség, — egyedül privilegizált közzétevője a kongresszusi meghívónak, aztán: beszámol a kongresszus lefolyásáról is egész terjedelmében közölve a kongresszusnak nyilván egyetlen fontos ügyét: Walter Károly évi jelentését. Ez csak megéri, hogy a Vendéglősszövetség teljes bevételét ráfordítsák? El kell ismernünk, nincs vendéglős, korcsmáros, szálló- és kávéháztulajdonos, akinek évtizedes ismerőse ne lenne a Walter-név. Walter Károly, a Szövetség főtitkára ugyan egyáltalán nem oka e név népszerűségének, róla igazán alig sejtenek valamit a szakmában, de van egy más népszerűsítője a nevének, s ez — a zöld alsó a magyar-helvét kártyában: — Fürst Walter. Mindezt figyelembe véve is, mégis kételkedünk abban, megéri-e a vendéglősszakmának, hogy millióit az ő lapjába verje, mikor annyi más tennivaló akadna, olcsóbb és okosabb. Dehát ez a Szövetség jelenlegi vezetőségének dolga, az ő gusztusa, majd megfelel érte. És azért is, hogy a Vendéglős a £#<7ű/?£s/7vendéglősipartestület lapja lévén, — az egész ország vendéglőseire miért van tagsági díj címén adó kivetve a pestiek lapjának a fenntartására? De az »ingyenlap« súlyos millióit mégis csak elő kellett húzni egy kicsit abból a zsebből, amelyben szerényen meghúzódott. És mégis meg kellett lepődnünk azon, hogy az önérzet színészi pózával kíséreljék meg másféle szaknyomtatványok annak a hangoztatását, hogy ők: nem azonosak a Vendéglősök Lapjával, bár a szakmai és névhasonlóság könnyű összetévesztésre ád alkalmat. A Vendéglősök Lapja 42 évvel ezelőtt indult meg, mint egyetlen lapja a szakA magyar kávéházi életnek most egyik legérdekesebb problémája a zenei válság. Budapesten és a nagy vidéki városainkban egyformán észrevették a nagy kávéházak tulajdonosai, hogy közönségük idegeskedik és nem egyszer megbízhatatlanná válik, nem elégedve meg sem az étel- és italneműek kifogástalan voltával, az árak csökkentésével, sem a tökéletes kiszolgálással. Ma megint ott tart a kávéházi életünk, hogy kezdi elfoglalni régi helyét a magyarságban. Egyre nagyobb szükséglete a közönségnek, s ezt annyira érezteti, hogy az új kávéházi alapítások száma rohamosan növekszik ismét. Tömérdek a renoválások és az átalakítások száma is, a vidéken 27 milliárdra, Budapesten 109 milli- árdra becsülik azokat az összegeket, amelyeket a kávéházak tulajdonosai az 1925-ik esztendőben a renoválásokra és átalakításokra költöttek. Ez az összeg annál jelentősebb, mert hiszen már évek óta tömérdek renoválás és átalakítás tette moderné a kávéházakat, helyrehozva a kommun, a háború és a követő gazdasági válságok rombolásait és elhanyagolásait. A budapesti és a nagy vidéki kávéházak a szakértők szerint ma már ismét európai látványosságok, pálmaligetekkel, szökőkutakkal, márványcsarnokkal, oszloppáholyokkal és ezer | reklámkedvezménnyel a közönségük számára. mának. Népszerűségének és üzletköreinek a megtévesztésére és elorzására azóta is sok-sok szaknyomtatvány alakult és szűnt meg olyan lapneveket választva, amelyek a miénk leutánzásai. Mi megmaradtunk a régiek. Bocsánat, de mégse fogunk eldobni egy 42 esztendős nevet csak azért, mert az utánzók serege célzatosan lemajmolta pár éves nyomtatványain, bár az összetévesztés lehetősége nekünk tényleges erkölcsi és anyagi kárt okoz, míg nekik csak reklámszerű műtiltakozásra ád alkalmat. De melegen ajánljuk, talán válasszanak ők más neveket, a miénkkel össze nem téveszthetőket. Különleges szívességből összeállítottunk némi megfelelő név-választékot nekik: Komák Lapja, Asztalalatti Asztaltársaság Fiivatalosa, Ingyenlap Tizen- kilencmillióért, A Csapravert Szövetség vagy: Ide a Vendéglospénzzel! Tartunk tőle, hogy még ezek a kecsegtető és kifejező nevek sem nyerik meg az ál-tiltakozók tetszését, s így továbbra is jogot kapnak az időnkinti reklámtiltakozásokra. ......................................................... .. Sok szakember már-már egészségtelennek és károsnak kezdi tartani azt az éles versenyt, amellyel a kávéházak a speciális reggeli-összeállítások és az esti menük dolgában öt-hatféle fogással is dolgoznak. Ugyanilyen éles a versengés a zene-kérdésben is. Bebizonyult, hogy Budapestnek és a nagy vidéki városoknak a közönsége nem nagy lelkesedéssel van a mai cigányzenekarok iránt. Egy-két híres prímás — többnyire a régiekből — még megtartotta a közönségét, de a többit csak fanyalogva hallgatják. Ezek nem vonzóerők. — Az a baj, hogy az új prímások többsége lakkcipős, parfőmös parkettáncos, nem cigány — magyarázta egy nagykörúti kávéháztulajdonos. Ezek az új, borotvált, elegáns prímások igen tetszetősen lógnak a hegedűk fölött, affek- tálnak, ernyedten vagy bűbájosán mosolyognak, tetszelegnek és forgatják a szemüket, de nem: muzsikus-egyéniségek, aminő Rácz Laci, Banda Marci és a többi nagyok voltak. Ezek és a bandáik muzsikában messze állanak a zeneileg teljes képzettségű szalonzenekaroktól, pedig velők versenyeznek operettnótáikkal és jazzbandszámaikkal — természetesen kétségbeejtő eredménnyel. Nincs magyar nóta-repertoárjuk — igaz, hogy nem is lehet, mert nincs egyetlen valamirevaló új magyar nóta már évek A KávéházaK meg a cigányzene. Miért nem kell a cigánymuzsika? — Megszavaztatják a közönséget. — Budapest és a nagyvárosok a szalonzenekarok mellett. ALAPÍTOTTA : IHÁSZ GYÖRGY
