Vendéglősök Lapja, 1924 (40. évfolyam, 1-24. szám)

1924-12-05 / 23. szám

Popper Mór ós Lipót részvénytársaság, Budapest, X. Kőbánya Telefon: Ajánlja kiváló borait a budapesti és kör- Telefon: József 59—78 nyékbeli vendéglősök szives figyelmébe József 59—78 mi újság? Közel ötezer szállodai és éttermi alkal­mazott van Budapesten munka nélkül. A magyar szállodai, éttermi és kávéházi iparban napról-napra súlyosabb mértékben jelentkezik a munkanélküliség. A mai gazdasági helyzet egy­formán sújtja a fővárosi és a vidéki vendéglös- és kávésiparban foglalkoztatott munkásokat. A fő­városban mintegy 25.000 ebbe a szakmába tartozó munkás lakik, akiknek egyötöde van munka nél­kül. Ez a munkanélküliség annál is súlyosabb, mert a nyáron, a legnagyobb munkaidényben sem tudtak elkelyezkedni. Ennek egyik oka pedig az, hogy a háború alatt igen sokan, főleg nők tó­dultak erre a pályára s a harctérről visszaérkezett szakmunkásokat, családos apákat kiszorították a régi munkahelyekről. Van ugyan egy rendelet, mely a női munkaerők alkalmazását eltiltja és emellett időközben az ipart képesítéshez kötötték, mégis tömegével alkalmazzák ma is a szakmun­kások helyett a kiképzetlen alkalmi munkaerőket s főleg pedig az olcsóbb női munkaerőket, ami erkölcsi szempontból is erősen kifogásolható A Keresztényszocialista Szállodai, Éttermi és Kávéházi Alkalmazottak Szövetsége tagjait novem­ber hó 21-ére, pénteken délután 4 órára gyűlésre hívta össze. Ezen gyűlésen a szakmában uralkodó lehetetlen állapotokat tették szóvá és újra felhív­ták az illetékes hatóságok és a kormány figyelmét az egyre fokozódó munkanélküliségre és megbe­szélték a további teendőket. Módosítják a vendéglős- és kávésipar gyakorlásáról szóló szabályrendelete^. Az uj ipartörvény rendelkezése szerint a főváros köz- gazdasági ügyosztálya, megkezdte a vendéglős- és kávésipar gyakorlásáról szóló szabályrendelet át­dolgozását. Az uj szabályrendelet eltünteti azokat az ellentéteket, amelyek a vendéglősök és kávésok, nemkülönben a kávémérők között a hideg és me­leg ételek kiszolgáltatása körül felmerültek. Rendkívüli kedvezmény a Vendéglősök Lapja olvasóinak. Mai számunkban egy szel­vényt találnak olvasóink, melynek ellenében Diskay hires fotóművész (Rákóczi-ut 74 szám) teljesen díjtalanul eszközöl egy felvételt és fotográfiát a szelvény átadójáról. 700 milliós A maga nemében páratlan pályázat létesitési- tését határozta el, mint velünk hivatalos helyről közlik az immár 300 éve fennálló Dreher Antal Serfőzdéi r. t. Több tételben 700,000.000 koronát oszt szét munkatársai a vendéglősök, kávésok és kereskedők között olyan arányban, mint akik a legtöbb forgalmat produkálták specialitásuk: a „Baksör“ eladásában. A dijak összegének megállapításánál vigyázott a gyár arra, hogy azoknak ne lűgyen borravaló jeléegük, hanem al­kalmasak legyenek arra, hogy a főnök üzletének fellendítésére, az alkalmazott önállósításra hasz­nálhassa fel. Az alábbiakban közöljük a pályázat részleteit: A dijak részletezése: 1. Nagydij a legtöbb Baksör-t eladó részére, szakmára való tekintet nélkül a) főnöknek 100 millió, b) az üzlet alkalmazottjának külön további 100 millió koronát. 2. Külön nagydij annak a vendéglősnek, aki a legtöbb Baksör-t palackban adja el a) a főnöknek 50 millió, b) az üzlet alkalma­zottjának külön további 50 millió koronát. 3. Külön nagydij annak a kávésnak, aki a legtöbb Baksör-t adja el a) főnöknek 50 millió, b) az üzlet alkalmazottjának külön további 50 millió koronát. > • 4. Külön nagydij annak a fűszer- és cse­megekereskedőnek, aki a legtöbb Baksör-t adja el, a) főnöknek 50 millió, b) az üzlet alkal­mazottjának külön további 50 millió koronát. 5. Vigaszdijak azok részére, akik nagydijat nem kaptak, de nagydijjal jutalmazott vevők BaksÖr-forgalmának legalább felét elérték a forgalom nagyságának sorrendjében, szakmára való tekintet nélkül, a) 20 főnöknek á 5 millió összesesen 100 millió, b) ez üzletek alkalma­zottainak üzletenkint külön további 5 millió, összesen 100 millió koronát, vagyis összesen 700 miliő koronát. Feltételek: 1. A verseny időtartama 1924 december 1 -tői 1925 május 31-ig. 99 hentesáru és konservek. Gyártja a Közép- európai Húsipari H,-T. Budapest, X. Füzér-utca 37. sz. Telefon hivó : J. 59—16 Kiváló buteliás boraink mellett könnyű és nehéz hordós borainkat ie Qiáníiuir GRÓF SOMSICH TIHAMÉR BORGAZDASÁGI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG lő ajailiJUH Központi iroda: Budapest, VI. kerület, Teréz-körut 9. szám — Telefon: 142—85

Next

/
Thumbnails
Contents