Vendéglősök Lapja, 1923 (39. évfolyam, 1-24. szám)
1923-02-20 / 4. szám
n VB^JBÉOLÓSmK LÁM JA Vendéglősök figyelmébe i! Parlamenti borpincészet kibővítette telepét hordósbor nagykereskedésre. Nagy választék kitűnő fajborokban. iroda és pincék: VI., Vilmos császár-ut 25. sz. Telefon: 103-31. Közgazdasági szemle. Leszállitották a vasúti teher díjszabást. A kormány revizió aló vette a vasúti teherszállítás most érvényben levő díjszabásait, miután megállapítást nyert, hogy a felemelt vasúti tarifa súlyos nehézségeket okoz a termelésben, a forgalomban, mint pedig a fogyasztásban. Szakkörökben nagy megnyugvással fogadták a kormány intézkedését és bizonyosra veszik, hogy a gyors intézkedés hatása nyomán rövidesen lényegesen enyhülni fognak a mai nyomasztó szállítási viszonyok és klüonösen az élelmicikkeknél lesz kedvező hatása a díjmérséklésnek. A Vasúti és Közlekedésügyi Közlönyben jelent meg a MÄV árudijszabásának megváltoztatásáról szóló rendelet. Kifejezetten a vasúti tarifák egészen uj megállapítását tartalmazza a rendelet, nem pedig részletekre vonatkozó engedményeket, kivételeket és más mérsékléseket, amelyekkel a MÁV árudijszabé- sainak nagy hibáit eddig korrigálni szokta. .Az áru- díjszabás megváltoztatása elsősorban azokat az áruosztályokat érinti, amelyekbe az élelmiszerek és egyes agrárcikkek tartoznak. 200 kilométeres távolságot alapul véve, a következőképpen fest az árudíjszabás tételeinek leszállítása számokban kifejezve: Közönséges gyorsáru eddigi díjtétele 6643 K volt, ezután *1745 K lesz. A mérsékelt gyorsáruét (amelybe az élelmiszerek nagy tömege tartozik) 2953-ról 2076-ra csökkentették. Az I. rendes osztályba tartozó árukét 2827-ről 2056 K-ra. A terjedelmes darabáruét 4467 koronáról 3720 K-ra. A gyüjtödíjszabást fél kocsirakományig 2035 K-ról 1480 K-ra, az egész kocsirakományét 1782 K-ról 1296 K-ra. A legfeltűnőbb a lovak rakterületi díjszabásának leszállítása 5200 K-ról 2052 K-ra. Berlinben drágul az élet. Napok óta olcsóbbodnak a külföldi fizetési eszközök, a megélhetés mégis egyre nehezebbé válik és a legfontosabb szükségleti cikkek drágulnak. A városi tanács kénytelen volt a községi kenyér árát 800 márkára emelni. Uj shmfavarozási dijak. Az OK AB elnöke újra meg- áílapitotta Budapestre és annak környékére az árufuvarozás diját. Az uj árszabás szerint egész napos fuvar két lóval napi 70 tonnakilométer teljesítménnyel 6700 korona, egy lóval 30 tonnakilométer teljesítménnyel 503C korona. Egy fél részére való fuvarozásnál nyílt fuvarban: öt métermázsa szén fuvarozásáért 875, ugyanannyi fa fuvarozásáért 730 korona. A fuvarozási dijak meny- nyiség szerint változók. A fői- és lefuvarozás dija: a kocsiról közvetlenül a pincébe lehányva szénnél 27.50, fánál 21 korona, kosarakban vagy zsákokban lehordva szénnél 32, fánál 25 korona. A rendelet megállapítja I a szón- és faszállitás pótdijait, a teherkocsik és bútor- I szállító kocsik kölcsöndijait. részén» BUDAPEST. Vítl TELEFON legolcsóbb beszerzés KENYÉRMEZŐ. UTCA 6. ristály ásványvíz Szent Lukács-fürdő, Budapest, Ili, Zslgmond-ntca 25 - 27. : Telefonszám: 43—90 Eiite^márka Fiume Brandy Medicinal „Fiume“ szójegyre különösen ügyelni! Adriatika RT. Budapesti telep: L. Fehérvári-ut 9. Telefon: József 88—09.