Vendéglősök Lapja, 1923 (39. évfolyam, 1-24. szám)
1923-10-20 / 20. szám
VCINULULWOWIV ji-k A házbéreket a novemberinek hétszeresére emelik föl Az 1917-es alapbér 360-szorosa az uj ház- aér és 900-szorosa az uj boltbér. — A fölemelt béreket három egyenlő részletben kell fizetni. — A nagylakások felmondása. Az alábbiakban ismertetjük a minisztertanács által elfogadott lakásrendelet főbb intézkedéseit: A közüzemi dijak továbbra is bennmaradnak a bruttó lakbérekben, amelyet a minisztertanács 1923. évi november hó 1-től esedékes hatállyal, az ekkorra kontemplált bér hatszorosában, vagyis az 1917-es alapbér 360-szorosában állapított meg. Eszerint tehát november 1-én hétszer annyi házbért kell fizetni, mint amennyi fizetendő lett volna í napon, ha az uj lakbérrendelet meg nem jelenik. A november 1-én esedékes házbér azonban nem fizetendő egy összegben, hanem három egyenlő részletben, a bérnegyed három hónapjának, azaz november, december, január havának 1-én. A boltbéreket a 2222. számú rendeletben megállapított és november 1-én esedékes 1917-es alapbér 450-szeresének 6-szorosában, tehát az 1917-es alapbér 900-szorosában állapította meg a minisztertanács. A bérek évnegyedenként a megelőző bérösszeg 20 százalékával emelkednek. Gondoskodás történt a rendeletben arról is, hogy a koronának, mint fizetőeszköznek esetleges ingadozása ne tegyen szükségessé újabb rendeletszerü intézkedést, hanem az itt megállapított bérösszegek automatikusan kövessék a korona ingadozását. A kulcsot erre nézve a pénzügyminisztérium fogja megcsinálni. Alapul a vámfelpénzt veszi, amelynek mostani kulcsa a korona 3800-szorosa. Amennyiben ez a 3800-as szám emelkednék, úgy ez mutatja a korona változását és ehhez igazodik a lakbér. Az uj rendelet megváltoztatja a szabadforgalomra vonatkozó eddigi intézkedéseket is, mert a hatszobás és ennél nagyobb lakások csak 1924. május 1-én mondhatók fel, november 1-i hatállyal. A bérlő azonban megtarthatja ezt a lakást is, ha a szabadforgalomba kerülés időpontjában esedékes bér háromszorosát felajánlja a háztulajdonosnak. Ha a bérlő csak a lakás egy részét akarja megtartani, a rendelet jogot biztosit a lakónak arra, hogy az addig; birt nagy lakásának egy összefüggő részét megtarthassa, a többi összefüggő részt pedig visszabocsátja a háztulajdonosnak, aki azt köteles visszavenni. Az igy a bérlő birtokában maradandó összezsugorodott lakásrész bére az egész lakás akkor esedékes bére háromszorosának a megtartott lakásrészhez viszonyított része lesz. Az üzlethelyiségek szabad forgalmára vonatkozó döntést a minisztertanács a kereskedelmi, pénzügyi és népjóléti miniszterekre bízta. Az albérletbe adott lakrészek száma meg fog szaporodni, mert a felszökő bérek kényszeríteni fogják a főbérlőket, hogy egyes lakrészeiket bérbeadják. Ezzel remélhetőleg egészséges kereseti és kínálati viszonyok alakulnak ki, melyek kedvező- leg fognak hatni az albérleti összegek egészséges kialakulására. A rendeletet a drágasági bizottság elé viszem. Sürgősen letárgyaltatom a székesfővárossal, azután a rendelet megjelenik a hivatalos lapban. Hogy november 1-e nagyon közel van, az nem fontos, még pedig azért, mert hiszen az uj rendelet értelmében november 1-én nem fizetendő az egész negyedévi házbér, hanem a házbért három egyenlő részben lehet havonta lefizetni. A drágasági bizottság legutóbbi határozata csak a helyzet nem ismeréséből származhatott. Én nem terjeszthettem a lakbérrendeletet a drágasági bizottság legutóbbi ülése elé, mert hiszen a minisztertanács akkor még nem tárgyalta le a rendeletet. Másrészt megfeledkeztek a drágasági bizottság tagjai arról, hogy a közüzemi dijakat a főváros az utóbbi időben annyira felemelte, hogy már az augusztusi házbérek sem állottak arányban a közüzemi dijak összegeivel. Nem áll az, hogy teljes valorizációt vettük alapul, mert mint a rendeletből látható, inkább százalékos emelkedés áll be. Szükség van erre azért is, hogy a lakások felszabadulása idején a szabadforgalomban elérhető árak és az akkor fizetendő bérek közötf ne legyen óriási külömbség. Ha a mai házbéreket merevítem meg, akkor a szabadforgalomban fizetendő bér és az egy nappal előbb fizetendő megállapított bér között lehetetlen differenciák lennének. Sajnos, az a baj, hogy az előző kormányok megkötötték ugyan a lakásforgalmat, azonban nem gondoskodtak semmiféle emelésről. A gazdasági helyzet ma az, hogy minden áru az aranyparitás felé törekszik vagy esetleg azt meg is haladja, csak a lakbér maradt mozdulatlanul. Ez gazdaságilag is olyan lehetetlen helyzet, amin természetszerűen változtatni kellett. A Háztulajdonosok Orsz. Szövetségének egyik tényezője az uj lakbértervezetről ezeket mondotta : — Lakáskérdésnek egyik szinte állandóan felszínen levő részletkérdése, a lakbérrendezés ügye, ma egy lépéssel közelebb jutott a megoldáshoz. A kormányok állandóan foglalkoztak ezzel a kérdéssel, átmeneti rendezések történtek is, de köz- megelégedésre a kérdést rendezni nem sikerült és ma is az a helyzet még, hogy egy háromszobás lakásnak egy napra eső bére annyit sem tesz ki, mint egy villamosjegynek az ára. Újabb drágaság! hullám fog megkezdődni. A piac rendszerint minden eseményt, amit megtud, előre eszkomptál. A házbéremelésnek hire akkora ijedelmet okozott mindjárt az első napon, hogy az árukínálat az egész vonalon megakadt. Mától kezdve a kirakatok uj rendezés alá fognak kerülni. A város lakosságának tehát nemcsak az a baja e házbéremelésnél, hogy több házbért kell fizetnie, sőt most már szervesen kiépítve, évne- gyedről-évnegyedre több házbér fogja terhelni, hanem a házbéremeléssel párhuzamosan minden szükségleti cikk meg fog drágulni. Mert senki sem képzelheti, hogy a termelők és kereskedők az őket fokozottan terhelő házbéremelést nem fogják fokozott mértékben áthárítani a fogyasztókra. Minő árdrágitási lavinát zúdít ezzel a rendelettel ismét a közönségre a kormányi