Vendéglősök Lapja, 1923 (39. évfolyam, 1-24. szám)

1923-05-20 / 10. szám

szent Margitszigeti ^PALATINlJS^ásvány^Szent-Margitsziget^^A**; követeléseiket nem teljesítik, a pünkösdi ünnepek alatt sztrájkba lépnek. Erre azonban nem került sor. A bérmozgalom még mindig nem fejeződött be és a tárgyalások mindkét rész­ről állandóan folynak. Vendéglősök vacsorái. A vendéglősök vacsorái a következő helyeken lesznek: Május 23-án Boross Gyula urnái 1., Márvány-u. 6. Junius 8-án Márkus Imre urnái, Alsómargitsziget. A vacsorákra ne feledkezzünk elmenni. KÖZGAZDASÁG sek külföldre való szállítása, tekintettel arra, hogy nálunk a belföldön most többet lehet kapni a sertéshúsért, mint a külföldi piacok jegyzese. A zsirárak csökkenései szakkörökben összefüggésbe hozzák a minisztertanács legutóbbi határozatával, amely szerint amerikai zsírt fog a közélelmezés­ügyi minisztérium importálni, még pedig a köz- tisztviselők számára levágott sertések húsát szál­lítják ki a külföldre és a kapott vételárért ame­rikai zsirt hoznak be, amit a közforgalomban szándékoznak elhelyezni és ezáltal a zsirárakat olcsóbbá tenni. A minisztérium az amerikai zsirt 500 koronával olcsób­ban tudja adni kilónként a mostani belföldi áraknál. Ennek az állami akciónak a natása is érezhető volna már a magyar zsirpiacon. Árhanyatlás a zsirpiacon A zsirárak majdnem szakadatlan emelkedése az utolsó két napon megállóit és a zsirpiac irány­zata már régóta nem tapasztalt mértékben ellanyhult. A nagykereskedők egyértelmű megállapítása szerint senkisem akar zsirt vásárolni, eddig min­dig biztos vevők voltak a nagyobb tételekre a bányavállalatok, de azok rendre visszautasítják a felkínált mennyiségeket azzal, hogy szükségletük teljesen fedezve van. Iiyen körülmények között a zsír és a szalonna nagyban eladhatatlan, legfel­jebb csak kényszereladásokat lehet lebonyolítani, ami tetemes árengedménnyel jár. Amennyire örvendetes a fogyasztás szempont­jából a zsirárak visszafejlődése, más oldalról viszont újabb veszedelem jelentkezik a sertés­hús árának drágulásával. A hentesek ugyanis a vágatásokat rendületlenül folytatják és a zsirár csökkenése következtében előállott kevesebb bevételért a sertéshús drágítá­sával igyekeznek magukat kárpótolni. Ilyen körül­mények között a sertéshús ára emelkedőben van és a mai napon nagyban már 1800—1900 koro­nát fizetnek a sertéshús kilójáért. A zsirár mai árhanyatlása kilónként 50 koro­nát tett ki, mig az utolsó két napon összesen 150 koronával olcsóbbodott a budapesti piacon a zsir. Ellenben teljesen megszűnt a levágott serté­Megint drágább a sör. A budapesti sörgyárán alig néhány nap eiott emeíteK a sörarakat s megiepetes- szerüen csütörtökön elei belépő hatarozattai a sorkarteil újabb áremelést jelent be. Hat persze itt a melegebb idő­szak es ilyenkor ki keli használni az alkalmat, a legfris­sebb sörborn'oa lecsapódása azonban minden eddiginél riasztóbban fog hatni, mert hozza így fest az uj tarna ábrázata: Hektoliter áru 3000 koronával drágult. Üvegen­ként tiztokos sör 110, tizenkétfokos 125, tizennégyfokos 150, tizennégyíokos barna 160, luxussör 30U korona. Ezek azonban csak a nagybani arak, mert az árvizsgáló Bi­zottság által engedélyezett 60 százalékos rezsi hozzásza- mitásával az üvegsör ára a következő, tizfokos ;80, ti­zenkétfokos 20b, tizennégyíokos 247, tizennégy fokos barna 262, a luxussör pedig 5Z8 korona üvegenként! Ezek az uj sörárak vaióban lehetetlenné teszik a sörfogyasztást, hiszen a sörnek ez az uj ára sokszorosan túlhaladja mar a borarakat is. Egy pohár sör ára drágább, mint ugyan­annyi jobbfajta bor ara, a luxussör pedig túlhaladja meg a luxusborok árát is. Nem tudjuk, a sörgyárak megtalál­ják-e számításukat, mert kétségtelen, hogy a sörfogyasz­tás csökkenni fog és népszerűbb lesz a nyári melegben a hűsítő fröccs, mint a békebeli minőseget még távolról sem megközelítő palacksör. GUSY Coctail Vermouth Gin Whisky I KRISTÁLY ÁSVÁNYVÍZ SZENT LUKÁCS FÜRDŐ, BUDAPEST III. Zsigmond-u. 25-27. Telefon: 43-90 Aranyéremmel kitüntetve. Hirschfeld Dániel és fia bornagykereskedők Telefonszám 163—18 Központi irodák: Budapest, V., Erzsébet-tér 16. — Borpincék: Kiskőrös—Budafok. Városi pincék: Budapest, VII., Dohány-utca 71. (Bejárat a Szövetség-utcából) ________ Állandó raktár mindenfajta kitűnő uj és ó borokból.

Next

/
Thumbnails
Contents