Vendéglősök Lapja, 1922 (38. évfolyam, 1-24. szám)
1922-07-20 / 14. szám
10 VENDÉGLŐSÖK LAPJA nolder-u. 5. Augusztus 2-án Nagy Albert vendéglőjében, III., Zsigmond-u. 23. sz., Lukács-fürdőnél. 9-én Baumgartner József vendéglőjében IX., Tompa-u. 23. 16-án Winkler Antal vendéglőjében, X., Delej-u. 27. Villamosról való leszállás az uj Kálváriánál. 23-án Szarka Imre vendéglőjében, VIII., Főherceg Sándor-u. 44. 30-án Leyrer János vendéglőjében, X., Apaffy-u. 86. Polgári sörgyár vili. megállónál. Szeptember 6-án Gráf János vendéglőjében, VI., Andrássy-ut 80. Felemelik a postai tarifákat. A kereskedelem körében elterjedt hír szerint az állam újabb áremelésre készül és ezúttal a változatosság kedvéért a postai tarifákat fogja megdrágítani. Az ügy előkészítésben van, de még nem érett meg a nyilvánosságra. A\ihelyt a posta tervezete teljesen kialakul, a reformot a sajtó utján közölni fogják a nyilvánossággal. A vállalatok, pénzintézetek és egyéni cégek adminisztrációs költségét már eddig is erősen megdrágította a levelek portódija, úgy, hogy a bankok és takarékpénztárak a levelek költségeit külön felszámítják a címzettnek. Most, hogy újból meg fognak drágulni a levélpostai tarifák, természetesen ezt a vállalatok is ismét a közönséggel fizettetik meg. Uj üdülőtelep a Balaton partján. A budapesti Ferenc József keresk. kórház betegsegélyző pénztára Ba- latonlellén alkalmas területeket szerzett meg épületekkel együtt, melyet átalakítva és kibővítve most adtak át rendeltetésének. Az üdülőtelepen három-három heti turnusban ötven női és harminc férfi pénztári tag nyer teljes ellátással díjmentesen elhelyezést. Ismét jegyre adják a zsirt. A főváros tanácsa értesíti a közönséget, hogy a községi sertészsír csakis jegy ellenében vásárolható és pedig addig, amíg a rendes zsirjegyek kiosztatnak, a júliusi hatósági liszt- jegy nagy E betűs szelvényére 40 deka zsir fog kiadatni fejadagonként 80 koronáért. Az olasz kamara és a játékbarlangok, A háború nyomán szerzett bűnös vagyonok gazdái, hadimilliomosok, politikai kalandorok, lerongyolt országok lelketlen üzérei valóságos rajokban lepték el újabban Itáliát s ahol az egykor boldog Európa nyaralói kerestek üdülést, most kártyaklubok, rulettbarlangok és burkolt találkahelyei a hazárdőröknek okozzák rengeteg ember romlását. Az olasz néppárt felhívására a játékszenvedély: kiirtására Meda volt pénzügyminiszter, a katholikus néppárt vezére javaslatot nyújtott be az olasz kamarában. Indítványát, melyet a közvélemény már régóta sürgetett, a keresztény pártok egyhangú helyesléssel fogadták. Meda képviselő javaslatának megokolásában felhozta, hogy a polgári törvénykönyv nem ismeri: el a játékból származó követeléseket. Azt kívánja tehát a büntető törvénykönyvbe fölvétetni, hogy a hazárdjátékból származó nyereségeknél mindig éllapit- tassék meg a ravasz fondorlat s a vesztő félnek jogéban legyen a veszteséget visszakövetelni. A javaslat szerint a kereseti jog nemcsak a vesztő felet, hanem a házastársát, gyermekeit, örököseit és a hitelezőit is megilleti. E tétel törvénybeiktatásával Olaszország minden államok közül elsőnek mérne csapást a játékbarlangokra. A néppárt vezérének indítványét a többség részéről általános tetszés, a liberális és kommunista frakciók részéről óriási zaj követte. Nagy feltűnést keltett, hogy Chiesa köztársasági párti képviselő pártolta a javaslatot. Áruüzlet. A lisztnemüek üzletmenetére leginkább a cseh korona jegyzése volt hatással, amennyiben a szokol emelkedése folytán Csehország részéről a külföldön ismét élénkebb érdeklődés mutatkozik a liszt iránt, ami azután itt is spekulativ vásárlásokat eredményezett. A másodkézből származó árukból Budapesten a nullás liszt 75, a kettes 71, a hatos 67 K, mig a vidéki áru 71—72, illetve 68 és 65 K körül mozog. A korpának 3100 korona az ára Borban a kereslet megélénküléséről számolhatunk be, ami részben a belföldi fogyasztás megnövekedésének, részben pedig Ausztria fokozott keresletének tulajdonítható. Csehszlovákia ezidőszerint alig mutat érdeklődést magyar borok iránt. A szüreti kilátások úgy meny- nyiség, mint minőség tekintetében igen kedvezők; az árak a korona vásárlóképességének csökkenése folytán emelkedő irányt követnek. A szeszüzletben a lefolyt héten a forgalom igen élénk volt és számtalan tétel került elszállításra finomított szeszben a Szeszértékesitő R. T. legutóbbi megállapított ára mellett. — Detailban is több kisebb tétel finomított szesz került forgalomba tartott áron. — A Szeszértékesitő R. T. végrehajtó-bizottsága pénteken délután tart ülést, melyen a szeszárak újabb megállapításáról fog határozni. GyUmölcspálínkafélékben az üzletmenet tartózkodó és főleg seprőpálinkában volt élénkebb kínálat 350—355 K árban. Szilvapálinkában néhány kis tétel valódi áru 450 K-n kelt el, 10.000 literfokonként hordó nélkül. Bors élénk kereslet tárgya. Ára 380 K, fahéj-törmelék 400 K, ládás áru 500 K, szegfűszeg 1150 K. Rizsben a forgalom szilárd árak mellett rendkívül élénk. Burma II. ára 102 K, fényezett olasz rizs 140 korona. Fűszer- és gyarmatáru nagykereskedői körökből jelentik: A valuta ingadozása lehetetlenné tesz minden reális kalkulációt. A mai árak a következők: Kávé: Guatemala Maragogype 820 K, Guatemala 730 K, Santos sup 600 K, Rio sup 500 K. Rizs: Burmah 110 K. Tea: Orange Pecco 1350 K, Congo 110 K. Boschán Károly és Artur borpincéi U'aKqmvq rln/\r1í K Telefon: József 59-38. Régi bevezetett cég — Szolid kirVUUdnya; V/nvfUl"UlCa O* Sürgönyeim: Boschán Kőbánya szelgálás.Állandó nagy választék