Vendéglősök Lapja, 1913 (29. évfolyam, 1-24. szám)
1913-03-20 / 6. szám
4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1913. márczius 20, Petrovics István Petőfi apja Petrovics Istvánná szül. Hruz Mária Petőfi anyja gyógó természetimádásában, amelyben — mint valami utolérhetetlen nagyságú festő — pazar ragyogásu színekkel írja le a szabad természetet, páratlan meglátással isteni szépségeket tárva elénk, én vagyok a legbuzgóbb, a legrajongóbb hive. Budapest, 1913. február hó. Glück Erős János, vendéglős. I A „Magyar Vendéglősök Országos Szövetsége érczkoszoruval díszíti Petőfi Sándor szüleinek sírját, hatvanhárom esztendővel azután, hogy a „jó öreg korcsmáros“ meg áldott- lelkü felesége — Isten tudja, milyen érzésekkel sejtelmekkel elhaló szivükben? — örök álomra, a végnélküli pihenésre hunyták le szemeiket. Az ő „Sándor“ fiuk. az ő ragyogóan fényes, akkor még nem is zenithjén állott tüneményes pályafutása, melynek elején, oh, hány keserű könnyet ejtett a két jó, gondos öreg! — az ő jövője, boldogsága, nagysága volt bizonyára utolsó gondjuk, utolsó óhajtásuk utolsó szivárványos elgondolásuk . . . Pedig — ha tudták volna... Mert alig, hogy a két jó, öreg egymás mellé került a régi józsefvárosi temető földjébe, a segesvári csatatéren Sándoruk is követte őket a halálba, úgy, ahogy jó előre megénekelte, a tóbbi hőssel, a »névtelen félistenekkel« együtt, ahol egy »közös sírnak adták«... És azóta keressük és azóta a hálás nemzet örökizzásu szeretetében nem tudott belenyugodni tetemeinek elvesztésébe és sok lelkes hívének egy emberöltőn át folytatott szorgos kutatása mégis meddő maradt, mert a minden magyarnak oly drága, kincsetérő tetemeket, melyek körül oly sok színes legenda támadt, még ma sem sikerült megtalálnunk. így sírja jeltelen, de kegyeletünk kitör, módot formát keres, hogy le tudja róni adóját. Érczbeöntött szobra — márcziusi szent esküre emelt jobbjával! — ott áll már a Duna partján; áll már a »Petőfi ház« is, amelybe összegyűjtünk minden kincset, mi róla ránk maradt, szeretteinek sírja, melyre csak annyit vésetett feliratnak: »A legszere- tettebb atya és a legszeretettebb. anya« — elhallgatván nevüket is és mondván öcscsé- nek: »Elég, ha mi tudjuk, kik nyugszanak ott!« — ez a sir ápolt, gondozott, mintha nem is érte volna őt oly gyorsan utói maga jósolta végzete és ő maga ápolhatná, maga gondozhatná azt. A „Magyar Vendéglősök Országos Szövetsége“ érczlcoszoruja a Petőfi-család sírján (Bori Jenő műve) Nem hivatásom a toliforgatás, és ezé-t visszaemlékezéseim árjában bizonyos lelki elfogódottsággal fogok hozzá, hogy néhány rövid sorral a legnagyobb magyar költő, Petőfi Sándor áldott em’ékezetének áldozzak. Petőfi Sándor költeményeinek olvasása kora gyermekségemtő’, serdü ő ifjúságomtól fogva a legszeretettebb szórakozásom, legzavartalanabb örömöm, legnagyobb lelki gyönyörűségem volt. És az még ma is. Jóleső érzéssel, idők múlását mélabus fájdalomma! búcsúztató kézmozdulattal gondolok vissza gondtalan ifjúságomra, mikor,, — mint kis fiú — először kezdtem verseit kívülről tanulni szavalni, és a »Füstbe ment terv« minden sora IJgy csüngtem anyám ajakán, Mint gyümölcs a fán a belőlük kisugárzó bensőséges gyermeki szeretet ellenállhatlan erejével vésődött fogékony szivembe. Később a szabadságért lelkesedő, lángoló hazafias költeménye', csapongó-kedvű bordalai fogták meg lelkemet, mig végre nyár volt akkor már, gyönyörű nyár az én szivemben is — örókszép szerelmi költeményeiből készítettem magamnak imidsá- gos könyvet. Elmúltak azután ezek az ábrándos idők is. Ám, kedvencz költőm, ha könyvét, ráemlékezvén, áhítattal forga'om, öreg napjaimra is gyönyörrel tölti meg szivemet, mert raÉs mégis — bár eljár az idő, — mi, a késői kor gyermekei is tudjuk, hol az a sir... És elvisszük virágainkat a sírra, amely egy fiáért aggódó, áldott jó apának tetemét fedi és azét az anyáét, »kinél jobbat sohasem teremtett az Isten.« Budapest, 1913. február 20. Gundel Károly, vendéglős. Őszinte örömmel üdvözlöm a »Magyar Vendéglősök Országos Szövetségé«-nek azt a szép és kegyeletes elhatározását, hogy annak a vendéglős-házaspárnak, akik édes hazánknak legnagyobb költőjét, Petőfi Sándort adták, a kerepesi-uti sírjára művészi kivitelű érczkoszorut helyez el. Hirdesse ez
