Vendéglősök Lapja, 1913 (29. évfolyam, 1-24. szám)

1913-12-20 / 24. szám

4 úgy Shaw, mint a többi vegetáriánus híres­ségek, akik csupán főzelékkel, gyümölcsökkel s egyáltalán növényi eledelekkel táplálkoznak, ez életmód mellett, illetve ennek hatása folytán, ki­vétel nélkül mind kitűnő erőben vannak és v a s e g é s z s é g g e 1 dicsekedhetnek. Shawnak elvtársa a vegetáriánus életmód te­kintetében a kitűnő regényirőnő, Mary Co­relli, akinek könyvei és Írásai nemcsak Angliá­ban, de hazája határain túl is nagy kedvesség­nek örvendenek. A kiváló Írónő ped!g nem azért pártolt el a husevéstől, mintha a hús iránt akkora undorral viseltetnék, hogy azt képtelen volna megenni, avagy egyáltalán nem szeretné a húsféle eledeleket, hanem csak azért, mert az állatok leölésére való gondolat elriasztja, nagy állatbarát természetével pedig összeegyezhetet- lennek tartja, hogy az állatok húsát megegye. Kizárólag külső, jobban mondva hiúsági okok­ból — újabban a francia szinészvilág három kiváló művésznője esküdött fel a vegetáriánus életre. Azt ugyan nehéz volna elképzelni és még nehezebb el is hinn\ mintha Sarah Bern­hardt az elhízásra hajlanék, ám mégis az tör­tént, hogy a hírneves művésznő nemrégiben köz­mondásos karcsúságát és soványságát látván ve­szélyeztetettnek, nyomban a legelőkelőbb orvosi szaktekintélyek tanácsát vette igénybe és egy­idejűleg ö maga is komolyan kezdett foglal­kozni a táplálkozás ügyének elméleti részével, aminek azután az lett az eredménye, hogy — legnagyobb meglepetésre — Sarah Bern­hardt teljesen lemondott a hús élvezeté­ről. A növényi táplálkozás pedig — igy ál­lítja ezt most a világhírű heroina — valóság­gal megffjitólag hat. Azt a tényt mindenesetre meg kell állapítani, hogy a 70 évhez immár egész közel járó Sarah Bernhardt, akinek már dédunokái is vannak, azóta trikóban eljátszotta az orleansi szűz szerepét s alakja ez alkalom­mal teljesen az üde ifjúság illúzióját keltette a nézőközönség soraiban. Egyébként a hires diva annyira túlzásba megy a vegetáriánizmus követésében, hogy még — mint állati ere­detű táplálékot — a tojást és a to­jásos ételeket sem érinti. Sokkal in­kább megérthető ellenben az, hogy Rejané asszony is a vegetáriánus élet lelkes hívének csapott fel. Rejané asszony ugyanis valóban any- nyira elhízott, hogy immár előbbi hires sze­repeinek eljátszhatása forgott veszedelemben. Neki azonban legyőzhető nehézséget okozott a táplálkozás rendszerének e megvalósítása, mert mint nagyhírű Ínyencet ismerték széliében, aki egy-egy jó ebédet valódi értéke sze­rint tudott megbecsülni. A francia ve­getáriánus női triászban Clo de Merode, a nálunk is jól ismert tüneményes táncosnő a har­madik, akinek túlzásba csapó karcsúsága sok festőnek és szobrászművésznek szolgált modell gyanánt. Egy szép napon azonban Cleo de Me- lode is azt vette észre, hogy a karcsúsága forog veszélyben. Erre azután nyomban el is tűnt a színpadról s egy egész esztendeig nem látta és nem tudott róla senki, hogy azután az elmúlt tél elején karcsúsága teljében és egé­szen megifjodva — amilyen azelőtt is volt — újra megjelenjék és átvegye uralmát a világot jelentő deszkákon. Állítólag ezt a megújho­dást a vegetáriánus életmód idézte elő. Igen érdekesen indokolja meg a vegetáriánus életre áttérést Auguste Rodin, az élő leg­nagyobb franczia szobrászművész, aki kijelen­tése szerint azért csapott fel növényevőnek, hogy eredményesebben tudjon dolgozni. Rodin szerint ugyanis fantáziája és művészi alkotóereje a ve­getáriánus táplálkozás mellett sokkal intenzivebb, mint volt akkor, amikor huseledelekkel táplál­kozott. A látszat mindenesetre a vegetáriánizmus mel­lett szól. Am hogy ennek az életmódnak milyen hatása van az emberre, a szervezetre és a lélekre, az ma még legalább is kétséges — még az orvosok és a tudós biológusok előtt is. A példa azonban ra­VENDÉGLÖSÖK LAPJA gadós és a vegetáriánizmus egyre jobban ter­jed világszerte, igazolva azt a jó magyar köz­mondást, hogy: »egy bolond százat csinál.« Magyar zöldség. Megszoktuk az utóbbi év­tized alatt a bolgár kertészek és a bolgár zöld­ség dicséretét. A magyar zöldségről már-már félvállról fitymálva kezdtek beszélni, holott a magyar zöldségtermesztés sokkal régibb eredetű — ha nem volna egyúttal 'nagyon szomorú — a bolgárnál és ami az egészet komikussá teszi, a bolgár kertészek a finomabb zöldség termesz­tését voltaképpen a magyar kertészektől tanul­ták. Olyan nagy világeseményeknek kellett közbe­jönni, mint amilyen a középkorba illő véres Balkán-háború volt, hogy ismét a magyar zöld­ség felé forduljon a közönség figyelme. A zöld- séginség felébresztette a lapok sok trombitálása mellett, a magyar kertészek buzgóságát és ön­érzetét s a szombaton megnyílt kertészeti ki­állításon be fogják mutatni tudásukat és ter­melő képességüket. A kiállításon az állami zöld­ségtermesztő telepek magyar kertészei, a ma­gánkertészek egész serege nagy tömegben mu­tatják be a magyar zöldséget, amely minőségé­ben és nagyságában ismét a régi hires magyar zöldség mellett fogja méltó helyét elfoglalni és bizonyára egy csapásra véget fog vetni a ke- vésbbé zamatos és izes, vizenyős .vízzel felnyi­tott bolgár zöldség állandó dicséretének. R hotel múltjából. Nagyvárosok boulevárdjain, keresett fürdőhe­lyeken a hotel — ezzel még nem mondtunk újat — a maga nemében tökéletes intézmény. Akik sokat utaznak s Deauvillet épp úgy is­merik, mint Rómát: bizonyára egy-egy jó hotel emlékét is magukkal hozzák. Valóban, azokon a pontokon, ahol a világ idegenforgalma a leg­élénkebben vetődik át, a hotelt javítani már alig lehet, csak legfeljebb a berendezkedés uj árnyalataival bővíteni. Svájczban, a párisi Champs-Elysees- vagy Opera-negyedben, amit nyújt, az a kiszolgálás művészete. Valamikor éppen csak megvetett ágyat adott, gyeitya mel­lett, a messzi útról érkezőnek. Rőzsékkel táp­lálta a kályhát, amely sokszor elfelejtett mű­ködni. Ma a »Chauffage c e n t r a 1 e« ugyan­oly bőkezűséggel küldi a meleget az ötödik emelet kabinetjébe, mint az első emelet apart manentjeibe. Ma a hotel elvégzi postádat, kü­lön kis táviró-állomása van, felváltja a frankot, a lirát, a rubelt. A legkülönbözőbben tempe­rált fürdőt szolgáltatja a reggeli mellé. Ha messziről jössz s az idegen város esős, egy­hangú délutánján könyvek és zene után vágya­kozol: külön szobában kis könyvtárt tesz eléd s Erhard nemes hangszerét, a zongorát. Ma a hotel nemcsak négy zárt falat ad, éppen csak a szükséges darabokkal bútorozva, amely meg­véd az éjjeli hűvösség ellen. Han2m: egész lakosztályt, amely a fény és pazar kényelem örömében úszik, amely a történelmi és pénz- dinaasztiák uraival egyaránt felejteti otthonha­gyott kastélyukat. Az a lendület, amely az utolsó egy-két év­tizedben az európai hoteleknek uj típusait te­remtette meg: egyrészt az Európába csapatostul érkező amerikaiaknak tulajdonítható. A gazdag és költekező yanky-nek, aki pénzével együtt elhozta a maga felfokozott igényeit is. Az egész hotel-par azonban a mai magaslatra, a fejlettség mostani fokára igen rövid idő alatt jutott el. Kialakulása pontosan összevág az utazás technikájának fej­lődésével. A gőzgéppel, a vasúttal, a melynek megszületése egyszers­mind a modern értelemben vett hotel első lépése is. Amint egyre növekszik a forgalom, amint egyre sűrűbben hálózzák be sínek azokat a terlüeteket, utakat, ahol azelőtt csak vágtató postakocsik, ekhós szekerek, vagy 1913. deczember 20. lovon utazók haladtak át: a hotel is megindul mai jellege, tökéletes alakja felé. Ez az idő nem több tehát, mint száz esztendő. Ez csinált a vendégfogadóból elegáns, nagyvilági, közbiz­tonság szempontjából megfelelő, fényűző hotelt. Meit azelőtt, száz éve is voltak ugyan uta­sok számára épült szállást nyújtó intézmények, mint ahogy a mai hotel csirája, eredete vissza- vihetö a középkorba, sőt a rómaiak életébe. De még a XVIII. század végén is a hotel pri- | mitiv, ugyancsak kényelmetlen s igen sokszor közveszélyes intézmény. Persze, a mai hote­lekben js, éppen a legelőkelőbbekben, történnek olykor szenzációs bűnügyek. Frakkos gonosz­tevő, a z ál-mágnás maszkjában szoros közel­ségbe kerülhet itt a legjobb nevű és társadalmi íangu emberrel, sőt természetes, hogy egyenest czélja ez az összekerülés. De a régi fogadósok­nak, a hotelier eknek még száz év előtt is olyan volt a hírük, hogy előkelő, valamint pén­zét s biztonságát féltő ember nem igen szállt hozzájuk. Általában igen ke­vésre becsülték, lenézték ezt a foglalkozást, mert a gyakorlat azt igazolta, hogy nagyrészt zsaro­lásra, csalásra, az utasok kiraboltatására van építve. Jóllehet, a hatóságok különböző . szabá­lyokkal próbáltak rendet csinálni e régi foga­dókban. Egy XVII. századbeli kölni rendelet például elmondja, hogy a vendégnek este tizenegy órától kezdve tilos enni s még inkább inni adni. A közbiztonságot, a békés utasokat is így igyekeztek ugyan megvé­deni azzal, hogy legtöbb városban fegyveres ember csak engedélylyel szálhatott meg a fogadókban. Páduában például csak három fegyveres embert enged­hetett be a vendéglős. Ha háromnál több kért bebocsátást, ezt már jelentenie ireSlett a városi hatóságnál. A vasút előtti időben a legmerészebb fantáziá­val sem volt elképzelhető a közlekedés mai tem­pója az utazás, a forgalom mai sűrűsége. Az emberek igen mérsékelten vettek részt abban az élvezetben, amely rendes, megszokott környeze­tük elhagyásával járt s ismeretlen örömök, uj tapasztalatok felé vitt. Az utazás szórványos je­lenség volt s ha.valaki mégis rászánta magát, a neki idegen városban, ha csak lehetett, elkerülte a fogadót. Ezt tették már a görögök és rómaiak, akiknek voltak ugyan kis vendég- fogadóik, de ide csak a plebejusok szálltak, távoli piovincziáknak Róma földjére érkező, nem egyszer szedett-vedett népe. A római nemes ur­nák méltóságán aluli hely volt az akkori hotel. Ha utrakelt, üzletfelénél vagy úgynevezett ven­dégbarátjánál pihent meg, esetleges v i- szontszolgá lat fejéoen. Az úgynevezett vendégbarátságot kultúrálták, ami annyit jelentett, hogy az utazó görög vagy római, azzal a család­dal, amelynél megszállt, egyezséget kötött, amely szerint, ha az illető család valamelyik tagja az ő városába látogatna el, akkor ő fogja vendégül látni. Ez a szokás, általában megmaradt a kö­zépkoron át, jóllehet a középkornak is megvoltak a maga vendégfogadói. Még pedig, első rly fogadók gyanánt, a kolostorok szolgáltak. Mellettük, a tulajdonképpeni polgári hotelok fejlődése csak a nyolcadik-kilencedik században kezdődik. Velük szempen persze a kolostor-ho­teleknek egy csomó előnyük volt. Ezek ugyanis rendszerint erőd-számba mentek. A személy és vagyonbiztonságot tehát megvédhetnék, amit azok ról a fogadókról, ahol kalandorok, bizonyta­lan jövőjű zsoldosok, brávók és szegény kóbor diákok ütöttek tanyát, nem lehetett elmondani. Ezenkívül még egy hírességük volt e kolostor­hoteleknek, amit a középkor első, földszintes, sö­tét és piszkos házakból álló nyilvános fogadói­ban, pénzért is bajos volt megtalálni. Ez a híresség az, ami a bő táplálkozás gyönyörei­nek hódoló barátokról régóta tudva van: a konyha. Hogy hotel dolgában magunkra fordítsuk fi­gyelmünket: a pesti hotelről könnyű ész­revenni, hogy főleg újabban, igyekszik lépést

Next

/
Thumbnails
Contents