Vendéglősök Lapja, 1913 (29. évfolyam, 1-24. szám)
1913-05-20 / 10. szám
1913. május 20 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 7 Táplálkozás villamos utón. Párisból jelentik : A villámosság a gyógyítás terén már eddig is csodával határos eredményt ért el, a véredényelmeszesedésnél pedig már rendszeresen használatos, Bergonié bordeauxi orvostanár, aki komoly, megbízható tudós hírében állj legújabb kutatásai alapján azt a meglepő kijelentést tette a minap, hogy a villámosságot föl lehet arra a célra is használni, hogy a természetes táplálkozást helyettesítse olyan embereknél, a kiknek emésztő-rendszerében valamelyes okból zavar támadt. A táplálkozás főcélja tudvalévőén a test melegének föntartása. Bergonié tanár azt állítja, hogy számos esetben a testet elektromos utón ugyanily hatásos módon föl lehet melegíteni. Az olyan betegeknél ugyanis, akik túlságosan megerőltették magukat, vagy akik vérszegények, a villámos áram megszüntette az általános rossz érzést és az ételtől való irtózást. Sőt tovább megy az orvos-tanár és kijelenti, hogy néhány esetben a testsúly növekedését is konstatálta betegeinél, amit kizáróan az elektroterápiával tud megmagyarázni. A Nimesben tartott orvosgyülésen és a párisi Matin-ben megjelent cikkében vázolta a jövőt is, amikor a villámosság fogja egészséges ember számára is a test melegének egy részét szolgáltatni, hogy a természetes táplálék annál inkább az agyvelő- és izomműködést segítse elő. Bergoniének ezzel a merész állításával meglehetős éles hangon szállt szembe a legjelesebb párisi elektroterapis- ták1 egyike, Moutier dr., akitől a Matin véleményt kért. Kereken kijelentette, hogy a táplálószereknek villámossággal való pótlására még csak gondolni se lehet. Másrészt azonban nem újság, hogy elektromossággal a túlságosan hideg testet fölmelegiteni és 'meleg alakjában bizonyos mennyiségű energiával ellátni csakugyan lehet. Mindenki tudja, hogy nyáron kevesebbet kell ennünk, mint télen, és igy lehetséges, hogy a hiányos táplálkozást rövid időre villámos meleggel pótoljuk * az elektromossággal való igazi táplálkozástól azonban még igen messze vagyunk. Mindenesetre meg kell még Begonié tanár további tudományos kutatásának eredményét várnunk, mielőtt az elektroterápia terén valói ilyen szenzácziós fölfedezésről komolyan beszélhetnénk. Kérelem, Hátralékos előfizetőinket kérjük előfizetéseik szives beküldésére. A kiadó- hivatal. Az utazás Amerikába száz ev előtt. Az »Imperator« a föld kereskedelmi flottájának leghatalmasabb hajója, rövidesen nekivág első büszke utjának az oczeánon át. Az úszó palotában össze lesz halmozva mindaz, amit az emberi elme kényelmet és fényűzést illetőleg csak kitalálhatok Száz évvel ezelőtt, mikor még amerikai hajókon indultak el az emberek Hamburgból, Brémából vagy Cuxhavenból, bizony másképpen állottak a dolgok. Baltimoréig vagy Philadelphiáig egy első osztályú kajüttnek élelmezéssel együtt 170 spanyol tallér volt az ára. Második osztályú kalyüttér 16—18 fontot fizetett az utas. Az ellátás éppen nem volt fényes. Az utazók alig kaptak mást, mint szalonnát, krumplit, puddingot és rizst. A bort, czukrot, tojást, kávét, teát és az ilyeneket külön meg kellett fizetni. Ha valaki a viteldijjal, vagy annak egy részével az utazás kezdetén adós maradt, kötelezvényt állított ki, mely az uj világba való megérkezésekor volt beváltandó. Ha pedig erre nem volt képes, akkor a kapitány, bármily hihetetlenül hangozzék is ez, néhány esztendőre mint sajátját, eladhatta a szerencsétlent. A philadelphiai »Deutsche Gesellschaft« kifejezetten azért alakult, hogy a megérkezetteknek panaszait meghallgassa. Az egyesület sem bírta azonban teljesen megszüntetni a visszaéléseket és Virginiában igen gyakran hét évig is szolgáltak a szegény kivándorlók, mig kibírták váltani magukat. Ajánlkozás. Gyermektelen özv. vendáglősné, igen jó főző; szorgalmas munkás, junius elsejére főzőnőül ajánlkozik. Czim: K. M. özv. vendéglősné Somlyóvásárhely (Veszprém megye). Posterestante. Császárfűrdö Budapesten. Nyári és téli gyógyhely az Irgalmasrend kezelése alatt. Kénes hévvizű gyógyforrásai páratlanok. Ezek a források bőségesen táplálják vizükkel az intézet valamennyi fürdőjét úgymint a gőzfürdőt és népgőzfürdőket, egyes- és közös külön női- es férfi-iszapfürdőket {iszapborogatások), márványkád-, porcellán- és kő- fürdőket, valamint török- és horganykád-fürdőket, továbbá a hőlég-, szénsavas- és villamosfürdőket. Ezekből a dús gyógyforrásokból kapja vizét a continensen egyedül álló női- és a férfi-uszoda is A Császárfürdő kiváló gyógyító ereje nemcsak csúszós bántalmak és idegbajok ellen, hanem sok más betegségnél is általánosan elismert. Ivókúrája kitűnő gyógyhatású hurutus légzőszerveknél és altesti bántalmaknál. Lakószebá- kényelmesek ; berendezésük a különböző igényekhez van szabva. Jutányos árak. Minden tékintet- ben szoliditás. Gyógy és zenedij nincsen. Prospektust ingyen és bérmentve küld az Igazgatóság. A királyok bora, borok királya a tiszta igaz és hamisítatlan tokaji bor, melynek méltán kiérdemelt világhíre megóvása körül kiváló hir nevet szerzett magának a „Tokaji Bortermelők Társasága R- Tamely czéltudatos és tervszerű üzleti tevékenységével nemcsak a külföldön, hanem itthon is valósaggal népszerűvé tette e pompás italt, mely régente csak kiváltságos osztályok asztalának dicsősége volt. A részvény- társaság vezetősége, különös súlyt helyezve a vendéglői- és kávéházi fogyasztás emelésére a tokaji bor beszerzését úgy nagyban, mint kicsinyben működési programjának egyik főpontjává tette és e tekintetben érdeklődőknek készséggel ád meg bármely felvilágosítást. A részvénytársaság központi irodája: Budapest, VI., Teréz-körut 25. sz. alatt van. Keszey Vincze éttermei Budapest, VII., Rákóczi-ut 44. Pilseni ősforrás! A vidékiek legkedveltebb találkozó helye. Ujonan, díszesen átalakítva. Kitűnő franczia és magyar konyha. A Pilseni ősforrás sörei és balaton- melléki borok. — Társas összejövetelekre külön termek. Színház után friss vacsora! Figyelem. Nyilvános kötelezvény. Tekintettel arra, hogy az idei ujbor- bevásárlások nagyon sok vendéglőst olyan helyzetbe juttattak, hogy ha kiméri az ihatatlan savanyu borát akkor az üzletét üti agyon, ha pedig a borát ászokolja akkor meg ó bort kellene méregdrága pénzen venni, amelyek szintén az úgynevezett parasztpincékből eczet stichessek. Én itt nyilvánosan kötelezem magamat bármely hitelképes tisztességes vendéglősnek egy levelező lapjára egy hektoliter 1912. évi novemberi szüretelésü rizling vagy kövidinka bort bizományképen olyanformán elküldeni, hogy azt a vendégei számára mérje ki. Ennek tökén termett érintetlen tisztaságáért nemcsak becsületemmel felelek, hanem a küldött bor áráért felelősséget vállalok és pedig azért hogy ez egy nagyon kedvelt itala lesz a fogyasztó közönségnek. Szállítom bármely állomásra bérmentve a kövi- dinkát 62 fillérért és a Rizlinget 64 fillérért. A bor kiválósága valóságos szenzáczió, a savanyúságnak semmi nyoma mert teljesen érett szöllöböl novemberben lett szüretelve. Megrendelések czimzendők: Beck Májer borpinczebirtokos, Kiskunmajsa. Kecskemét-felé. Magyarország legkedveltebb élczlapja. Megjelen minden vasárnap. Egyes szám 15 krajczár. Előfizetési ár: Egész évre . . . 6 frt Fél évre .... 3 frt Negyed évre . . . 1 frt 50 kr Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. kér., Rökk Szilárd-utcza 4. Mielőtt szükségletét valódi hegyi málna szörpben fedezné, kérjen mintázott ajánlatot Steiner és Lőwy első beszterczebányai hydraulikus gyümölcssajtoló és szörp gyártól Beszterczebányán. Izsák községben (Pest megye) az „Úri Casino Egyesület“ tulajdonát képező vendéglő és szálloda helyiségei 1914. évi január 1-től kezdve haszonbérbe adatnak, olyképpen, hogy a leendő bérlő köteles és jogosult is lesz, mint a Casinó megbízottja, ugyanott a korlátlan italmérést is gyakorolni. Megjegyeztetik, hogy Izsák község ezen a vidéken a legélénkebb, legforgalmasabb és villanyvilágítással berendezett nagyközség, 7—8000 lakossal, s a bérbeadandó vendéglő és szálloda a községben az egyedüli, mely az itteni igényeket kielégíteni és azoknak megfelelni képes. Ugyanezen bérletben bent- foglaltatik a casino és ipartestület kiszolgálása is. A bérlet a megkötendő alkuhoz képest három, esetleg hat évre köthető és a bérleti időre 1200 korona biztosíték letétele kívántatik. Egyéb részletes és kivételes feltételek Izsákon, Posch Lipót főjegyzőnél tudhatok meg, s fölkéretnek a kivenni szándékozók, hogy folyó évi junius hó 15 ig személyesen vagy levélileg ugyanoda forduljanak. Érdeklődni lehet telefonon is. Telefonszám : Budapest, környék, Izsák 2. Kelt Izsákon (Pest megye), 1913. ápr. 27. Casinó-Egyesüiet.