Vendéglősök Lapja, 1912 (28. évfolyam, 1-24. szám)
1912-12-20 / 24. szám
4 VENDÉGLŐSÜK LAPJA 1912. deczember 20. Réz- és nikkelfémbútor elpusztíthatatlan világhírű Mannesmann forrasztás- néiküii aczéicsövekböi Azonkívül vasbutor minden kivitelben. — Hálószobák szanatóriumok berendezéséhez. — Szállodák berendezésénél specziális ajánlatok. — Tessék árjegyzéket kérni. Szállodások és vendéglősök kedvező fizetési feltételekben és árengedményben részesülnek. Urban S. L. Budapest, V., kerület, Nádor - utcza 17. szám. pen s ha nem tartja, jó, nagy. pénzt kapjon érte. A nép hajlik a maszlagos beszédre s máris ketté szakadt. Osztók s nem osztókra. Már fiskálisokat is fogadtak egymásnak ellene, hogy a törvény döntsön: egyben maradjon-e a nagy legelőföld, vagy szétdarabolják, mint a mi Urunknak, a názáretinek ruháit a római katonák ott lent a Golgothán. Az öreg Csamangó hideg éjszakákon a kemencze mellől kijött a csillagokat nézni: Még reszketőbb a fényük, mint hogyha szinte könnyeznének. Piros az udvaruk, mintha fájó szivük vére festené be. Nagy pusztulás lészen! i És amint este össze-összejöttek a pásztor emberek, földnélküli népek, valami mélységes, hangtalan szomorúság ülte meg a lelkűket. Csak néha, ha szóltak a pipaszár mellől: Mi lesz majd belőlünk és a cselédeinkből, ha nem lesz legelője a birkának, lónak, a szarvasmarhának? Még nagyot hallgattak, majd a vén Csamangó szinte, hogy esküre emelte az öklét: — Nem hagyjuk a járást! A többinek csak, a szemében csillant meg valami lázas tűznek egy-egy lobbanása, mint a háborút jelentő északi fény lángja. Oszt tovább hallgattak. Hallgatták, hogy ott kint a tomboló szélvihar miként táncoltatja a viharnak fúvó, jeges paripáját. * És elérkezék a természet rendje szerint az ideje annak, hogy a nagy hószemfedő, mely hónapokon át betakarta a magyar világot, feloszlott, elolvadt, eltakarodik a földről. A bokrok alján kidugta tündér fejecskéjét a fehér hóvirág, azt követte a kék ibolya, majd az utszéleken a démutka illata csalogatta maga köré a fehér és kékszárnyú lepkéket és a hosszú álomrabságukból felébredt méhecskéket. A kizöldült, gyenge füszálas mezőség felett ott sétálgattak már a gémek, ott kevélykedtek a gólyák, s a vizityuk is hallatta pettyegését. Csamangó Marci a bojtárjaival kiterelte a fűre a saját nyáját, de a gazdákét hiába várta. Azok juhai az idén elmaradtak. De hiába várta a gulyás is a teheneket, borjukat, marhákat, a csikós a lovakat, tréfálkozva té,;coló csikókat, nem akarták azokat sem kiterelni. Hanem mindezek helyett végigvágtatott egyszer a tanyai sorokon Ke- czeli Bandi, a pusztázó s hírül adta: — Csakugyan feldarabolják a legelőjárást. Akinek csak egy kis háza is van, kikaphatja abból a maga részét. Ha akarja, el is adhatja. Valami gyütt-ment, de pénzes ve'-ök jöttek rája. Egv szép márciusi napon, épen a magyar szabadság megszületésének évfordulóján azután csendőrfedezet mellett mérnökök és más urak jelentek meg jelzőkarókkal, kis zászlókkal, hosszú láncokkal a járásföldön és elkezdték azt apróbb, nagyobb darabokra méregetni. Kovács, a csikós, Csöröge, a gulyás bajtársaikkal, Csamangó Marczi, a juhász, a két nagy fiával, meg a Marczi szamarával elébük járultak. A vén juhász levette hosszú, ősz hajjal fedett fejéről széles karimáju kalapját s kérő hangon mondá az uraknak: — Hát, ha most már feldarabolják, idegen kézre juttatják, felszántják a nagy tárást, mi lészen vélünk, szegény pásztoremberekkel, akiknek a hetvenhetedik dédapja is ezen a földön őrizte, terelgette a jószágot? — Mi lesz vélünk? — kérdék a csikósok, gulyások és csordások is. — Jó magam is már — folytatta a vén juhász mély szomorúsággal — hatvan esztendőknél több ideje, hogy terelgetem itt a városnak a nyáját. De magammal immár nem törődök, én úgy sem élem túl ezt a csúfságot, hanem mi lesz a pásztornemzetségemmel?. .. Az öreg embernek itt megcsuklott a hangja s fájó zokogás fogta el. Térde meg- roskadt, a kanász, a gulyás, meg a bojtárok ölelték át, hogy össze ne essék. S amint napsütött arcza egyre haloványabbá vált, szinte fuldokló hangon folytatta: — Visszasírjátok ti és visszasírják, még unokáitok is ezt a járást. Mert el fog most már pusztulni a ménes, a marhacsorda, a juhnyáj, nem lévén legelője. És gyün idő, mikor ez a föld nem terem többé búzát, tengerit, mert nincs annak a barázdának zsírja, melyet barom nem jár. És gyünnek keserves, Ínséges napok mikor megátkozzák azokat, akik most osztják a földet. Mondom, visszasiratjátok még azt a járást. Én, az öreg juhász immár elbúcsúzom tőle... És a vén Csamangó Marczi arczczal leborult a zöldfüves rögre és azt megcsókolta. Nem is kelt fel többé. Ott azon bo- rultában a szél megütötte. A pásztorok mondák: a szive szakadt meg a szegénynek. A szamara bus fejét lehajtá s körülötte a ljuhnyáj a mély hallgatásban mintha sirt, könyezett volna. A gulyás, a csikós, a bojtár, de meg a mérnök is, a többi urak is szemüket törülgették. A gém, meg a gólya nagy kelepeléssel szállt el a szomorú határból... De azért a járásföldeket felosztották az egész Bácskában, az egész nagy magyar Alföldön. Kipusztult a ménes, a juhnyáj, a marha, sertéscsorda. Nem volt mit vásárra hajtani többé a gazdának. És beteljesedék a vén számadó juhász, az öreg Csamangó Marczinak a szava. A barom nem járta föld zsirtalan voltában alig terem búzát, meg satnya kukoricát. A kenyértelen, meg hústalan ínség bontogatja az arcokat elsáp- pasztó szárnyát a tanyasorok, faluk s a városok felett. Még a vizityuk sem hívja pettyegetve fiait az egykori járás kicsiny patakjának zöld-sárgás partjáról... Az élelmiszerhamisitások és az uj élelmezési törvény. A földművelésügyi minisztérium a legközelebb a törvényhozás elé viszi azt a törvényjavaslatot, mely az elel- miszerhamisitások ügyét van hivatva fo- kozattabb mértékben rendezni. A tervezet már teljesen készen van és azok az előfeltételek, melyek a törvény végrehajtását lehetővé teszik, jórészt létesittettek. Az állami vegyvizsgáló állomásokat sorra felállították, mert csak ezeknek a révén lehet mód arra, hogy a törvénynek érvényt is lehessen szerezni. Hiszen az eddigi törvény sem volt olyan rossz, mint amilyen mérvűek az élelmiszerhamisitások terén fennálló bajok, de megfejelő eszközök híján lehetetlen Volt azt végrehajtani. A vegyvizsgáló állomások s az országnak ezek szerinti körzetekbe való beosztása módot nyújt arra, hogy az uj törvény nemcsak Írott maraszt legyen. Szorosan ehhez tartozik az élelmiszerek árujelzésének ügye is, mely szerves kapcsolatban van magával az élelmiszerkereskedelemmel is. Szakkörökben különös súlyt helyeznek arra, hogy a forgalomban előforduló élelmiszerek kötelező árujelzéssel legyenek ellátva, mely védjegykényszer az egészség- ügyi és élelmiszerrendészetnek megbecsülhetetlen szolgálatokat tenne és egyúttal a leghathatósabb fegyverül is volna használható a tisztességtelen verseny leküzdésére. CSRRMOK. cKarácsonykor. A nagy városban nincs karácsony, — Fény leng itt mindig, minden házon, Ezer nagy ablak villanytól sugárzik . . . S karácsony-este olyan, mint a másik. Ami falunk máskor homályos, Utczája most végig világos Fehér sorában a kis házikóknak: Máskor behunyt ablakszemek ragyognak. Meglátni most ott faluszerte: hogy ez az est karácsony-este. A házikóban ünneplő családok Az ég is szebben mosolyog reájok ! Kint az ablakok fénye mellett, Kántáló'fiuk énekelnek : „Krisztus Urunknak áldott születésén“ S -bent édes viszhang kél a szivek mélyén. Ottan .most nincsenek szegények, Egyek: családtagok, cselédek. Máskor is igy wzn, de kivált ez este, Hajlóbb a szív a testvér szer etetre! Itt a városban nincs karácsony, Vásári nagy zaj van az utczákon. A karácsonyból sehol semmi, semmi, Talán itt rá sem érnek ünnepelni. a kiváló bőr- és lithiumos gyógyforrás, vese- és halhólyagbajok- nál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. SCHULTES ÁGOST Szinye-Lipóczi Salvator forrás-Vállalat, Budapest, V. Rudolf-rakpart 8.
