Vendéglősök Lapja, 1912 (28. évfolyam, 1-24. szám)
1912-09-18 / 18. ünnepi szám
íelkellett hagynia. Kétszeri operálás után felgyógyulván, megvette örökáron 1911-ben Palugyay Károly ligeti kávéházát. A pozsonyi II. Orsz. Gazd. kiállításban 1902-ben, ámbár alkalmatlan helyen elhelyezve, mégis ő csinálta az összes vendéglősök közt a legnagyobb és legeredményesebb forgalmat. Udvorka István 1903. évben a Pozsonyi Vendéglősök és Kávésok Ipartársulat titkárjává és 1911. évben szintén egyhangúlag elnökévé választatott meg. Ö azonkívül az Idegenforgalmi bizottságnak és a pozsonyi Ipar Egyesületnek választmányi tagja, a Pozsonyi Pinczérönsegélyző- és Menhely-egyletnek disztagja és az utolsó idei választások óta a pozsonyi Kereskedelmi és Iparkamarának tanácsosa. Rz amerikai vendéglői művészei Nem hiába tartja azt a magyar, hogy az ő konyhájának, felesége, megszokott vendéglője főztjének nincsen párja a világon, mert igaz is az. E kerek földön jól főzni, sütni és jóízűen enni, mi tudunk első sorban, mi magyarok. A franczia is büszke az ő szakácsmüvészetére, ám a francziák csak ételeket összekeverni, inyenczkedni tudnak, ami nem való a jó, egészséges, edzett emberi gyomornak. A konyhaművészet tekintetében azonban a világ összes müveit népei közt az északamerikaiak vannak a leg- hátrább. Ezek az ó világ népeihez képest még egyáltalán nagyon fiatalok ahhoz, hogy akár jól főzni, sütni, akár jól enni tudnának. Az igazi amerikai konyhaművészet is csak olyan primitiv lábon áll. Amerika népességének nagy része tudvalevőleg bevándorlóit telepesekből áll. A legtöbb, ma már élénk és nagyforgalmu amerikai nagy város néüány évtized előtt még csak pusztaság volt s minden népessége elfért egy-két viskóban. A letelepülők nagy részének nem voltak asszonyaik, maguk sütötték maguknak a húst s megpróbáltak főzelékféléket is kotyvasztani. A tizennyolczadik és tizen- kilenczedik században kezdtek csak a nők Amerikába kihúzódni, de természetesen nem olyanok, akik jól főzni tudtak volna. Az amerikai ember meg is elégedett vele, amit a nehezen szerzett asszony eléje tálalt. Természetesen az ilyen viszonyok közt nem fejlődött ott a vendéglők és korcsmák konyhaművészete sem. Az újvilág újdonsült milliomosai csak a legutóbbi ötvenesztendő alatt szánták el magukat arra, hogy Európából hozassanak maguknak szakácsokat és szakácsnőket. Igaz, ezeket fejedelmileg meg is fizetik. Azóta az amerikai előkelőbb vendéglők is európai szakácsokat és' szakácsnőket alkalmaznak — kivált a magyar szakácsnőket kedvelik — nagyon jó díjazás mellett. Az amerikai ember étkezés dolgában különben nem válogatós s könnyen kielégíthető otthon és a vendéglőben. Az édesség az, amit az amerikai leginkább kíván. Reggelire édes gyümölcsöket esznek, a gyermekek valami különösen elkészített tojásszeleteket és czuk- rozott tésztákat reggeliznek s nagyon előkelő család, vagy vendéglő az, ahol reggel hús is kerül az asztalra. Az Amerikai Egyesült Államok nagyobb városaiban nincsenek a mieinkhez hasonló vendéglők, korcsmák és kávéházak. Ott minden étkező hely korcsma és kávéház is egyszersmind. Esznek, isznak ott kávét, teát, szeszesitalt, s a bérkocsisok, napszámosok tésztát fogyasztanak — édes krémeket, fagylaltot esznek kenyérrel. Talán a nyári nagy forróság okozza, hogy a jeges krémet nagyon kedvelik s nyáron s télen át fogyasztják. A legelőkelőbb éttermekben is ezt eszik a forró leves után. Ezért van azután ott annyi rossz fogú ember s ezért van ott olyan jó dolguk a fogorvosoknak, mint sehol a világon. Hogy az amerikai vendéglőkben az egyes ételek után tányérokat is váltsanak, az csak ritka helyen van szokásban. Csak a nagyon előkelő vendéglőkben, ahová európai nagyurak járnak. Máskülönben mindennémü étel, hús, hal, tészta, főzelék, befőtt egy tányérra kerül. És senki sem zúgolódik e miatt. Hajh, az amerikai vendéglősnek sokba kerül a tányérmosogatás is. Az amerikai vendéglői konyhatudomány egyik főspecziálitása az, hogy a salátát olyan vegyesen készítik, tálalják fel, hogy önkéntelenül merül fel a gondolat, hogy viselt bőrczipő darabok is vannak felszeletelve. Van ebben mindenféle valami. Édesség, sósság, s avanyuság, keserűség, keménység, lágyság. Az amerikai szakács oly büszke erre az alkotására, mint a franczia a malaczhájban megsütött s libamájjal töltött kappanra. A rákok és osztrigák a főrészeit képezik az amerikai vendéglők étrendjének. Ami magát Newyorkot illeti, ott minden bevándorlóit nemzet fiainak meg van a maga nemzeti vendéglője. Leghíresebbek a mi newyorki magyar vendéglőink, korcsmáink, köztük a Rákóczi-, Petőfi-, Verho- vay-vendéglők, melyek majdnem mind abban a városrészben vannak melyet »Gulyás aveune«-nek nevez a newyorki ember. Itt találkoznak napi munka után vagy ünnepnapokon a magyarok, urak és munkások, 1 de ide sereglenek a jó magyar vendéglői, korcsmái konyha immár híressé lett, magyar szakácsné főztjére maguk az ősbenn- J szülött newyorkiak is. R vendéglő, mint takarékossági tényező. A felületesen gondolkodó erköcsprédiká- torok, akik a vendéglőben és a korcsmá- S ban csak az emberiség erkölcsi és anyagi megrontásának színhelyét látják, bizonyára nagyot néznek arra az állításra, hogy a i tisztességes vendéglő és korcsma elsőrendű tényezője lehet a nép takarékosságának előmozdítására. Ez pedig nagyon is megállja helyét. Nem akarunk most arról szólni, hogy kevesebb tagú család mindig olcsóbban tartja fenn magát, ha vendéglőben étkezik, mint hogyha otthon főzet, arról sem, hogy az úgynevezett szövetkezeti alapon álló közöskonyhák, olcsóság tekintetében sem voltak képesek versenyezni a vendéglői konyhaárakkal s egymásután szüntették be működésüket, most a vendéglőknek és korcsmáknak a szocziális takarékosság terén való tevékenységére akarunk rámutatni. Budapesten alig van tisztes polgári vendéglő és korcsma, különösen a külvárosokban, ahol ne lenne bizonyos takarék, vagy betegsegélyző egyesület. Ä tagok hetenként i összejönnek, egy, két, vagy három koronát befizetnek s az év végére olyan csinos ösz- i szeget gyűjtenek szinte észrevétlenül ösz- ! sze maguknak, hogy azzal szegényes sorsú ember mégis csak segíteni képes magán. Ezek az önsegélyző kis korcsmái takarék- pénztárak a közjótékonyságot is a lehető legmesszebbremenőleg gyakorolják. Téli j időre a heti betétek kamatjövedelmeiből, karácsonyi szent ünnepek táján egy-egy vendéglőben, korcsmában sok szegény gyer- I meket öltöztetnek fel meleg ruhába — fiu- ! kát és ‘leányokat egyaránt — tetőtől tal- l pig. Tízezernél többre rúg évenkint azoknak a szegény gyermekeknek száma, akiket esztendőnkint ezek a vendéglői, korcsmái segélypénztárak ruhával látnak el. És | cselekszik ezt minden hírlapi reklámozás nélkül, igazi keresztényi szeretettel, úgy, hogy a bal kéz sem tudja, hogy mi jót cselekedett a jobb kéz. És még egyet kell feljegyeznünk ezekről a vendéglői, korcsmái önsegélyző intézményekről, takarékpénztárakról. Tisztviselőiket maguk választják, akik ingyenesen és lelkesedéssel töltik be e hivatalukat. A pénztáros rendesen az a vendéglős, vagy korcsmáros, akinek helyiségében az önsegélyző egylet, a kis takarék van. És elmúlt már sok esztendő, sok évtized fölöttünk, de soha még ezideíg nem történt meg az, hogy Budapesten egy ilyen önsegélyző vagy kistakarékban visszaélés követtetett volna el. A közbizalom tartja fenn ezeket a részenkint kis keretű, de összhatásukban nagy szocziális jótékonyhatást kifejtő intézményeket, melyekhez hasonlókat a vidék, a kisvárosok, falvak polgári magyar vendéglőiben is meg kellene teremteni, hogy ott is éreztessék áldó hatásukat és tényekkel czáfolják meg azokat az alaptalan vádakat, melyekkel ma holmi erkölcsprédikátorok — akik különben mig vizet hirdetnek, maguk is bort isznak — illetik meg a legtisztességesebb polgári vendéglőket és korcsmákat is. Alkoholista ólomkatonák. — A luganói alkoholellenes kiállítás csodáiból.— Nagyon helyes, szép és üdvös dolog az, ha valaki az iszákosság, az emberiségnek e megrontó szerencsétlensége ellen veszi fel a küzdelmet. Ismerjük a pálinkának emberi testet-lelket irtó méreghatását. Ugyanilyen hatású, vagy még rettenetesebb az ópium élvezés. Ezek ellen küzdeni, nemes emberi kötelesség. Ám a bornak, ennek a legtermészetesebb italnak mérsékelt élvezete nemcsak hogy nem káros, hanem hasznos az embernek, mind testi szervezetére, mind szellemi fejlődésére. Régi írások, egyházatyák ugyanazt hirdették, hirdetvén egyszersmind azt is, hogy az Isten a bort egyenesen az emberiség gyönyörére, egészségének föntartására a legjobb gyógyitalnak tekintette. És bármiként is beszéljenek, írjanak a mai Good Templár lovagok, tény az, hogy nálunk Magyarországon, leginkább jó bort termő vidékeinken születtek, nevelkedtek a testileg és lelkiképességben legjobban kifejlett emberek, akik életük folyását sokszor az emberi kor legvégső határáig, még százéven túl is a jó magyar borocska mérsékelt élvezésével hosszabbították meg. A tisztességes magyar vendéglős, korcsmáros sem hirdeti örökké azt: igyál, igyál, A világ örökké úgy sem áll, mert hiszen az sem szereti a részeg, vagy részeges vendéget, aki neki csak kárt, kellemetlenséget okozhat. Am a szélsőségekben annyira menni, hogy hadat üzenjünk a borivásnak az utolsó cseppig, ez már nevetséges dolog. Akik ezt teszik, ezt a czél- jukat úgy sem érik el, nemcsak a vendéglői éttermekben, de meg a klastromokban sem. Pedig ezt teszik a teljes absztinen- cziát hirdető antialkoholisták, akik ez évben Luganóban alkoholellenes kiállítást rendeztek s bemutatták a többek közt, hogy milyen hatása van az italozásnak — az ólomkatonákra. Ennek a kiállításnak egy részén három csapat menetelő kis ólomkatona látható. Az első csapat csak olyan válogatott ólomkatonákból áll, akik nem isznak bort, csak vizet; a második csapat ólomvitézei már bor- és vizivók; a harmadik csapat pedig már csupa alkoholistából áll, akik Szöuljukat, ahogy jön, borral, sörrel, vagy pálin
