Vendéglősök Lapja, 1912 (28. évfolyam, 1-24. szám)
1912-01-20 / 2. szám
4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1912. január 20. Réz- és nikkelfémbútor elpusztíthatatlan világhiiü Mannesmann forrasztás- nélküli aczélcsövekbői Azonkívül vasbutor minden kivitelben. — Hálószobák szanatóriumok berendezéséhez. — Szállodák berendezésénél specziális ajánlatok. — Tessék árjegyzéket kérni. Szállodások és vendéglősök kedvező fizetési feltételekben és árengedményben részesülnek. Urban S. L. Budapest, V., kerület, Nádor - utcza 17. szám. a dicsőségéhez Budapesten és — Európán keresztül tette meg. A kereskedelmi akadémián megszerezte magának az elméleti képességet, amely nélkül a kor nivóján álló üzletember ma el sem képze hető; a gyakorlati tudást pedig Európa fővárosaiban szállóból szállóba menve, mindenütt fegyverkezve komoly czéljához, amelynek lehet vége is, lehet csak egy állomása is a Kneffel-szálloda Kiskunfélegyházán. De tapasztalatainak, ismeretei kincsének tornyosuló erejét nemcsak olybá nézte, mint ami végül az ő egyéni boldogulásának biztosításában van hivatva kimerülni. Kneffel Béla megtanít s már tanított is. Vándorlásai, kirándulásai közben keresett és talált időt és alkalmat arra, hogy ami szellemi és erkölcsi tőkét magának gyűjtött, azt kamatoztassa addig is, amíg a saját érdekében mozgósíthatja mások és az összeség, honfitársai és hazája javára. Megadatott neki az irás tehetsége és ő a dolgát, érdeklődése tárgyát, ismereteinek gyűjteményét szakadatlan munkában közölte hírlapokban, füzetekben, könyvecskékben. A külföldről tájékoztatta hazáját, hazájáról irt a külföldnek, s ebbeli munkássága méltánylást talált a legilletékesebb tényezők előtt. Nos, oda térek vissza, ahonnan kiindultam. Nincs közöttünk semmiféle érdekbeli kötelék. A leggyengébb sem. De fönáll a legerősebb kötelék, amely őt nekem kedvessé, érdekessé és értékessé teszi s ez előszó megírására készt: Kneffel Béla egy komoly, alaposan, elméletileg és gyakorlatilag készült és képzett — magyar üzletember, aki szeretettel, lelkesedéssel csügg pályáján s hivatva is van arra, hogy becsületet szerezzen neki. Az ő példája buzdítson másokat. Mert életkérdés Magyarországra nézve, hogy magyar emberek lelkesen, alaposan, szeretettel és büszkeséggel szánjanak az üzletek százféle ágainak az ösvényére és törjenek elő hódítva; a rájok bízott szakma becsületét emelve, tiszteltté téve és gyarapítva ezzel a nemzet vagyonát és becsületét egyaránt. Budapesten, 1911. junius végén. Rákosi fenő. * Valóban igaz, hogy Magyország közgazdasága terén majdnem az utolsó évtizedekig nagyon lassú fejlődés mutatkozik, melyet egyrészt hazánk földrajzi fekvésének, másrészt önön mulasztásunknak, de főképpen Ausztria gyarmati politikájának tulajdoníthatunk. A magyar nemzet — amely évszázadok óta folytonos küzdelemben élt, hogy ősi alkotmányában gyökerező jogait megvédelmezze, mely nemzetnek folytonosan résen kellett állani, hogy az ország önállóságát a kelet és nyugat ellen megvédelmezze, — állandó védbástyája volt a müveit nyugatnak. A keletről nyugat felé előrenyomuló rabolva pusztító mongol, tatár és török hordákat évszázadokon keresztül kénytelen kelletlen a magyarnak kellett feltartóztatnia és azokkal véres harczokat vívnia, hacsak országjukat nem akarták a biztos romlásba dönteni. Ez az állandó fegyverviselés volt az ország gazdasági hátra maradottságának egyik főoka, ezért nem fejlődhetett a kereskedelem és ipar hazánkban oly arányokban, mint a nyugat többi müveit nemzeteinél. De a magyaroknak a nemzetközi forgalomban való elmaradottsága még a magyar felfogásban is keresendő; a magyar mindig ellenszevvel viseltetett az ipar és kereskedelem iránt, mindennél többre becsülte a gazdálkodást és a lateiner pályákat. A magyarban mindenkor hiányzott az üzleti szellem, az akaraterő, a kitartás. Az ipari és kereskedelmi foglalkozás évszázados elnyomásában, lekicsinylésében, meg nem becsülésében gyökerezett az a helytelen felfogás, mely a gazdálkodást és a hiva- tainokoskodást (a lateiner pályákat) tekintette egyedül magyar emberhez méltó foglalkozásnak. Ez a helytelen magyar felfogás szülte azt a gazdasági irányzatot, amely irányban hosszú évszázadok óta haladt a magyar gazdasági élet; ez eredményezte azután a közgazdasági tényezőkben azt a rendíthetetlen megnyugvást s megdönthetetlen tévhitet, amelynek révén előrehaladásukat az őstermelés termelési sikerétől várták, amelylyel minden üzleti fellendülést a bekövetkezendő jó termés kilátásoktól tettek függővé. Közgazdasági életünk pangása igy csakis az utóbbi évi rossz termésviszonyokban, évszázados küzdelmeink okozta diszharmonikus gazdasági munkálkodásnukban és a régi helytelen közgazdasági irányzatban keresendő. Magyarországon ma már minden ember érzi, hogy dolgoznia kell!! és tudnia is kell minden embernek, hogy ez az ország csak akkor lesz igazán nagy és boldog, ha Magyarországon az eddig lenézett munkának elismerőleg a szorgalom, a tehetség, a munka utáni vágy, a megélhetésért való nemes törekvés minél szélesebb körökben fog tért hódítani, mert ma csakis az igazi munkával, a törekvő szorgalommal érhető el az anyagi jólét. Ha Magyarország minden lakója feltalálja itt azt a munka kört, melyben szorgalmát, tehetségét, tapasztalatait érvényesítheti — nem fegyverekkel és holmi jogczimekkel, mint régente. hanem két keze áldásos munkájával, eszével és tapasztalatok utján szerzett tehetségével, úgy Magyarország eléri ismét dicsőséges korszakát. Napjainkban uj irányzat kezd kialakulni Magyarorszag közgazdasági életében, amely hivatva van boldoggá tenni a magyart. Mtgyarország területén működő és anyagi jólétük feltételeit kereső magán- gazdaságok összeségének közös gazdasága eredményezi hazánk közgazdaságát. Nyilvánvaló, hogy a mezőgazdaság növényi és állati termékeinek szaporításával, a föld kiaknázhatatlan kincstömegének felszínre hozatalával, a mezőgazdasági czikkek ipari czélokra való felhasználásával, a puszta területek művelés alá vételével, a nyers anyagok feldolgozására hivatott gyáripar és a termelt áruk értékesítésével foglalkozó kereskedelem fejlődézével a nemzet közgazdasága haladásnak indul. Eivitázhatatlan tehát, hogy az eddigi puszta területek művelés alá vétele, a földbirtokok behatóbb művelése, a nyersanyagok feldolgozására hivatott kézmü és gyáripar és az ezek által termelt áruk értékesítésével foglalkozó kereskedelem fejlődése csakis úgy biztosíthatja a jólétet, ha a közgazdasági tényezők (mezőgazdák, iparosok, kereskedők) mind jó viszonyban vannak egvmással és ha a tényezők ösz- szesége külön-külön csoportokat, szövetségeket alkotva küzdenek akár gazdasági, akár ipari, akár kereskedelmi érdekeik megvédésére. A tudományt terjesztő tudósok, a fiatal nemzedék oktatásával, nevelésével foglalkozó egyének, a békés-rend feltartására ügyelő tisztviselők, a mezőgazdák, iparosok és kereshedők egymást támogatják azáltal, hogy működésűket egymás között megosztva, mindenik teljesít más részére szolgálatot és viszont részesülnek szolgálatban. Kell tehát, h<«gy a közgazdaság tényezői, de különösen a földmivelők, földünk természeti kincseit kiaknázok, az iparosok, a kereskedők jó viszonyban legyenek egymásssl és legfőbb ideje, hogy COGNAC CDBA-DUROZIER & 0 FRANCZIÄ COGNACGYÁR PROM ON TOR.- JLAP1TTAT0TT 1781. :
