Vendéglősök Lapja, 1910 (26. évfolyam, 1-24. szám)
1910-03-20 / 6. szám
6 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1910. máreius 20. Glück Frigyes ' szállodatulajdonos, a szakácstanonczmunka-kiállitás védnöke. _________________________________________________Ú Kukoricza János barátom például valahol Fejér vármegyében arról tanácskozott a sógorával, hogy azt olvasta-e, miszerint az urak holmi alkoholellenes kongresszust tartottak a nyáron Budapesten? — Olvastam, — mondja a sógor. — He- lyösen is van. Hát hiszen van minálunk sok jó bor, meg sör is, hát minek igya a nép az alkoholt, amely megmérgezi. Hejh, a Kukoricza János sógorának a maga naivitásában is nagy igaza volt, a mennyiben az általa sokra becsült bortól és sörtől a mérges alkoholt megkülönböztette. Ugyanis, mig a Balatonpart, Somló, Tokaj- hegyalja s meg most már a homoki területek nem szűnnek megteremni az igazi magyar nemes nedűt s mig módunkban áll természetes és egészséges egyéb italt nyújtani a népnek, oktalanság volna nyomon követni azokat a doktorokat, akik mindenféle szeszes italra és mindenütt anathémát mondanak. Irtsuk az alkohollal való visszaélést a templomban, iskolában, a népkörökben és szövetkezetekben. Igyekezzünk felvilágosítani, jólétet teremteni ott, ahol ma a nyomor tanyáz. Vessünk véget a büntető jog terén annak a súlyos tévedésnek, hogy a részeg ember tetteiért nem felelős, sőt büntessük kétszeres sulvlyal ott, ahol kitudódik, hogy a gyáva ember azért itta le magát előbb, hogy azután elkövethesse vétkét. Büntessük azokat akik kivált az alantasabb néposztály ifjúságát zsenge korukban pálinkaitatással szinte szándékosan megrontják. Meg kell szüntetni azt az erkölcstelen mai állapotot, hogy minél nagyobb az országban a pálinkafogyasztás, az annál nagyobb állami hasznot, jövedelmet jelent. Üldözzük a borhamisítókat s adjunk a nép kezébe egészséges, tiszta, természetes italt s akkor ebből a néhány foknyi szeszből nem fakadhat majd sem erkölcsi, sem anyagi romlás s az alkoholizmus veszedelme önmagát emészti fel. Szép és nemes dolog ideálokért harczolni, de kiirtani olyan dolgokat, melyek az emberiségnek természeti és erkölcsi életében gyökereznek, szinte lehetetlenség. Lehetetlenség, hiszen a nagy magyar költő is megírta : Fölfelé megy borban a gyöngy, Jól teszi... Okkal-móddal meg nem árthat A szeszi. Van-e korcsmám a másvilágon. Bizony sok embernek az is okoz gondot, hogy van-e korcsmáros, vendéglős a másvilágon? Ha a megdicsőült lélek odafent a fellegek felett elunja magát, vagy valami búskomorság lepi meg, van-e valami alkalmatos, vidám helyiség, már természetesen jó magyar mennyei nektárral és czigány- i muzsikával, ahol felvidulhat, elszórakozhatik. j Én most már bizonyossággal mondha- j tóm, hogy van korcsma, még pedig magyar korcsma, jó magyar vendéglőssel azon a túlsó világban. Az egykor legvidámabb vármegyében, Bácskában, a szőke Tisza mellett, vagyon a szép ákáczsoros Zenta városa, gazdag föld- birtokos népével. Hejh, hires is volt egykor ez a nép mulatozásáról. Esztendő rovásra nem szűnt meg itt a muzsika, már mint a czigányzene, rácztambura, trombita a vendéglőkben, korcsmákban. Volt is pénz bőven. Még néha a Tiszát is bankóval vetették be, hogy legyen a szegény népnek mit kihalászni. Hát Zenta városában ebben az időben élt Keczeli Mészáros Mátyás gazdauram, vagy nyolczszáz hold jó magyar feketeföld ura. Akkor már nagyidőben volt s bement a városba lakni, a tanyáját, gazdaságát, sok szarvasmarháját nyolcz felnőtt fia gondjaira bízván. Mátyás gazda lassan-lassan odaszokott a vele körülbelül egyidős Vörös Flóris korcsmájába, akinek szép cserépzsin- delyes háza vala a szabadkai utczában, tiszta, nagy, kényelmes, télen meleg, nyáron hűvös vendégszobákkal. Úgy odaszokott Mátyás gazda, hogy meghagyta Flórián korcsmáros- nak, hogy ha arramenet egyszer elkerülné, hát büntetésül minden ilyen esetben öt pint bort írjon fel a mestergerendára. így is történt. A két öreget — közeledni érezvén idejüket — az aggasztotta leginkább, hogy van-e korcsma, vendéglő a másvilágon. Az egyiket ugyanis azért, mert nagyon is megszokta a vendéglői szerényen vidám életet e földi világon, a másikat pedig azért, mert a mennyországban szintén italmérési engedélyt akart váltani, korcsmáros akart lenni. Tűnődések között múltak a nekik már most nagyon rövid évek. Egyszer aztán Keczeli Mészáros Mátyás nagyot gondolva a homlokára üt s azt mondja: o — Hallja-e Flóri komám? Úgy érzem, én előbb meghalok, mint maga. Akkor majd megtudom, hogy korcsma dolgában, hogy vagyunk odaát. Aztán, ha megtapasztaltam a környülállást, egyszer lejövök éjfélkor s mindent elmondok magának. Úgy leszen ? — Úgy leszeri! Egy szép őszi nap hajnalán aztán az öreg Keczeli Mészáros Mátyás elszendere- dett. Elmúlt halála után hat esztendő. Akkor meg május volt; szép napon Vörös Flórián kijött a korcsmába vendegeihez s elbúcsúzott tőlük. Elmondta azt is, hogy miért: Itt volt az éjjel éjfélkor nálam a megboldogult Keczeli Mészáros Mátyás s megmondta, hogy van korcsma a másvilágon. Most éppen szükség van egy magyar korcs- márosra. Megyek én!, mondottam. És megyekMásnap reggelre Vörös Flórist halva találták. Elment a másvilágra magyar korcs- márosnak. R Pezsgő eredete. Valamelyik néme+ költő románcot irt Pipifaxról, a kis vörös ördögről és százezer ördögtársáról. A románcz arról szólt, hogy Pipifax ördög urat Luczifer főördög uraság leküldte a földre holmi üzleti ügyek elintézésére. Ekközben Pipifax megismerkedett az emberek bünneivel, különösen az italozással. Alkoholista lett a kis öreg s az alkoholnak nagy reklámot csinált a pokolban ördögtársai között is, akik egymásután szök- döstek a földre, hogy a szőlő nemes nedvét s egyéb szeszes italokat megkóstolják. Ellehet képzelni azt a botrányt, amit a berúgott ördöghad itt a földön véghez vitt.
