Vendéglősök Lapja, 1910 (26. évfolyam, 1-24. szám)
1910-02-20 / 4. szám
1910. február 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 lenében kivándorolt az országból néhány százezer koronánk. Most a karthauziak magyar földön, magyar termelőktől beszerzett nyersanyagból gyártják majd a chartrauset s nemcsak az a pénz, .amit érte adunk, marad itthon, hanem a magyar chartrause exportjánál, külföldre való szállításánál fogva tekintélyes összegek is származnak be a világ minden részéről Magyarországba. Ez az egyik legfőbb gazdasági ok, melynél fogva mi nem foglalhatunk állást a magyar- országi chartrause-gyártási vállalkozás ellen. De még tovább megyünk. Nem helyesebb dolog-e, hogyha az a karthauzi szerzetes, ha már nálunk letelepszik, ahelyett, hogy tétlenségben, csak az olvasót pergetve tölti napjait, olyan iparágat gyakorol, mely egyedüli ebben az országban, mely senkinek káros versenyt nem okoz s mely közhasznot is hajt, mivel közgazdasági pénzbevételeinket jelentékenyen emeli. De hát lehet egyéb kifogás is. Talán az, hogy ezek a chartrause-gyártó szerzetesek nem magyar származású emberek, bár tud- tunkkal vannak közöttük magyar származásúak is. De hát kérdjük, hogy a legtöbb, az emberi szervezetet megmérgező pálinkagyártó, pálinkamérő butikos magyar szár- mazásu-e? Nem-e a legtöbbje Gaiicziából származott be hozzánk? És nem-e ezek mérgezik meg alkohollál évről-évre a magyar nép legalsóbb rétegének nem százezreit, hanem millióit? És nem-e ezek a galicziánusok hozták forgalomba legutóbb is azt a menthol- féle faszeszt, melynek száznál több magyar ember élete esett áldozatul? Hát helyes volna-e, hogyha ezeknek a méregkeverő pálinkamérőknek mi más, kedvező mértékkel mérnénk, mint a chartreuse-gyártás magyarrá lenni kívánó karthausi iparos barátoknak? Azt hisszük, nem volna helyes. Dr. Giesswein Sándor országgyűlési képviselő urnák dr. Madzsar József úrhoz intézett nyílt leveléből egyébként közöljük a következő, bennünket érdeklő részleteket: »Mint papnak, azt a kijelentést kell tennem, hogy a chartreuse gyártását szerzetesek kezében nem szívesen látom. A chartreuse ugyan a luxus pálinkák közé tartozik, melynek úgynevezett élvezete csak a felsőbb tízezrek között van elterjedve s a nép szélesebb rétegeiben nem okoz testi és erkölcsi mételyt, de maga az a tény, hogy jámbor szerzetesek pálinkagyártással foglalkoznak, némelyekben azt a gondolatot keltheti, hogy) ez a gyártmány és hasonló fajtájuak még sem lehetnek olyan lélekölő mérgek, szóval ez a körülmény az alkoholellenes mozgalom erkölcsi hatását némileg csökkentheti. Ebből a szempontból én bizony szívesen látnám azt, ha a nálunk letelepülő szerzetesek imáikon kívül kizárólag azzal a kulturmunkával foglalkoznának, mellyel másutt gazdasági tekintetben is sok áldást hoztak, amely nálunk is elkelne. De mint politikusnak, nekem a jog- egyenlőség álláspontjára kell helyezkednem és ha látom azt, hogy részvénytársasági és egyéb szeszgyáraink több százezer hektónként készítik évente azt a kozmás portékát, mely csak kisebb részben használódik ipari célokra, nagyobb részben pedig magyar népünket mérgezi meg, ugy lassan-lassan, akkor én az antialkoholista mozgalom szempontjából a chartreusegyártás elleni állásfoglalást nagyon egyoldalú és hatástalan védekezésnek tartom. A chartreuse-ből ugyanis csak igen csekély részt innának meg nálunk',) a nagyobbik része export tárgya volna, mig jelenleg egyéb luxuspálinkát, vagyis likőrt importálnak hozzánk. Nemzetgazdasági szempontból ez tehát ránk nézve előnyös lenne. Erről az előnyről magasabb erkölcsi szempontból okvetlenül le kellene mondani, ha a chartreuse gyártása vagy nem gyártása a szeszfogyasztást egyáltalán befolyásolná. Pedig, azt hiszem, ha gyártanak chartreuset, azáltal egv literrel több pálinkafélét nem fogyasztanak a mostaninál és ha nem gyártanak egy literrel sem kevesebbet! mert aki luxus-pálinkát akar inni, megissza a konyakot, curacaot, whiskit és más eféléket, ha nem kap chartreuset. A chartreuse-gyár léte vagy nem léte közelről érdekelheti ugyan — mint kon- kurrens vállalat — a másfajta likőrgyárosokat, de amennyiben a szeszfogyasztás kontigensén alig változtat, az alkoholellenes védekezés szempontjából nagyon is közömbös dolog. A pálinka- és likőr- ivás elleni védekezésnek csak úgy van igazi értelme, ha a szesz gyártását, kivéve az ipari célokat szolgálóét — és a szeszimportot megakadályozzuk, vagyis, amint Amerikában mondják, a prohibition mellett. De úgy vélem, gyakorlati szempontból jobban válik be az, amit ott local option néven ismernek, tudniillik a szeszkimérésnek községi szavazás által való korlátozása (amiben Norvégiában az asszonyok is szavaztak, mielőtt politikai jogokhoz jutottak). Ahol kevés az alkalom a pálinkaivásra, ott keveset fogyasztanak s ahol keveset fogyasztanak, ott nem termelnek sokat. Kivételes intézkedések, melyek a jogegyenlőség sérelmével az egyiknek megadják azt, amit a másiktól megtagadnak, célhoz nem vezetnek. Egyelőre a korcsmák és pálinkamérések vasárnapi zárlatát tartom elérendőnek. Amennyiben a m. t. Nagypáholy erre az általános nézőpontra helyezkedik, nemes törekvéseit, mint politikai faktor is legnagyobb készséggel, humanitárius és hazafias kötelességtudással iparkodom előmozdítani. Budapest, 1910. január hó 31-én. Kiváló tisztelettel Dr. Oiesswein Sándor. Mint már föntebb megjegyeztük, általánosságban helyeseljük dr. Giesswein képviselő ur állásfoglalását. Helyeseljük azt is, hogy a pálinkamérések vasárnap bezárassanak. De egyáltalán nem helyeselhetjük azt, hogy dr. Giesswein képviselő ur a vasárnapi zárlatot a tisztességes korcsmákra és vendéglőkre is ki akarja terjeszteni. Mint már nem egyszer rámutattunk, ez nemcsak a közélelmezést tekintve lehetetlen, hanem — mint egy régebbi cikkelyünkben statisztikai adatokkal is támogatva bizonyítottuk — a korcsmák és vendéglők vasárnapi kény- szer-munkaszünete Amerikában is nem hogy csökkentette volna, hanem inkább növelte az iszákossági esetek s ezzel kapcsolatos bűncselekmények számát. Tüdős József élSziget-szentmik'ósról vettük a következő levelet: A »Vendéglősök Lapja« 1910. 2. számában »Régi korcsmák, régi korcsmárosok« czim alatt megjelent közleményre némi megjegyzést óhajtok tenni; kérem szíveskedjék ezt becses lapjában közölni: Az életnek sok útja vezeti a boldoguláshoz az embert. Egyiknek születés, a másiknak nagy ész, harmadiknak buta szerencse viszi fel dolgát: de vannak, kik nehéz küzdésen, nagy kitartáson és minta hűségen keresztül érik el ezt. Nem a »Régi korcsmák, régi korcsmárosok« epitátumát akarom elmondani, hanem a fentjelzett czikknek ezen kitételére: »Ki volt Tüdős József?« — akarok szabatosabban felelni, mint azt a czikkiró ur tette. Tüdős József nagyhírű református papi családnak komáromi leszármazottja. Szegényül maradt árva gyermek. Hisz az még manapság is mindennapi dolog, hogy a református egyház szolgái vagyont gyermekeiknek nem hagyhatnak. De az eleven gyermekből még elevenebb ifjú, az erősakaratu ifjúból törhetetlen jellemű férfiú lett. (Jó volna ezt sok nagy urnák például tekinteni!) Az idő, melyben Tüdős József férfiúvá erősödött, sokkal súlyosabb volt, mint a mai krakéler világ! Czukrászinas volt s ezt a foglalkozását a művészetig tökéletesítette. Kalandos idők voltak! Az ifjúban fellángolt a rejtett tűz. Mint edzett termetű, erős akaratú, vészszel, viharral daczolni kész ifjú önként csatlakozott a hagyományos Habsburg politika által minden pozitív térről leszorított Miksa Ferdinánd József osztrák főherczegnek 111. Napoleon franczia császár kezdeményezésére megindított vállalkozásához. Világtörténelmi esemény volt ez a vállalkozás: világot megrendítő volt e tragédia. A szép és nemes lelkű Miksát (ki éppen azért lett kegyvesztett, mert a magyar nemzet ellen megindított abszolutisztikus irányzatot élesen elitélte), utolsó lehelletéig követte. Nem mint szakács, nem mint czuk- rász, de mint legmegbízhatóbb, leghűségesebb, legönfeláldozóbb hive. Queretaróban elbukott a mexikói császári zászló. Juarez köztársasági elnök hadi törvényszéke halálra Ítélte az európai politikának e nagy mártírját. A csodaszépségü belga Sarolta az európai diplomácziának aj- tait, királyok, császárok, pápák termeit könyörögve járta be: ez az egyszerű ember, Tüdős József, a Queretaróban sorsán kedélyesen megnyugvó császár megmentésére több ízben kísérletet tett. És e megmenekü- lési kísérletek mindig csak Miksának akaratán törtek meg. 1867. junius 19-én végrehajtatott a halálos ítélet. Szerkesztő Ur! Nem dicső-e az, ki ily nagy tragédiában az utolsó fegyverdörrenésig is hü maradt. Mert odáig kisérte urát, sőt még ott sem hagyta el s nem mint becses lapja említi, hogy a »kivégzettnek holttestét azután praeperálta, hajóra tette, szivét üvegburokban spirituszba tette, haza hozta Bécsbe«, hanem urának minden kedves emléktárgyait, a legapróbb részletességig menőleg összeszedte, levelezéseit, napló- töredékeit összegyűjtve, bevárta az európai diplomáciának Miksa császár holttestének kiCOGNAC CZUBA-DUROZIER &C“ FRANCZIA COGNACGYÁR PR0M0NT0R. ■ ■ ■ ALAP1ITAT&TT 188* •
