Vendéglősök Lapja, 1909 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1909-12-05 / 23. szám
2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1909. deczember 5. „Patyolat“ gőzmosó és fehérnemű kölcsönző vállalat, Budapest, Vili. kerület, Práter-utcza 44. szám. Telefon 51—80. Telefon 51—80. Ajánlja teljesen átalakított gyárát a tisztelt vendéglősök és szállodás urak figyelmébe. A mosásnál különös gond forditatik a fehérnemüek kímélésére. Nagy gyűléseket rendezünk — és még nagyobbakat lumpolunk. De helyzetünk nem javul, hanem mindig nehezebb lesz. Nem vesz komolyan bennünket senki, még mi magunk is kétségbe vonjuk társulati életünk komolyságát, kik ott állunk elől és időt, pénzt áldozunk. Egyet elértünk még is, hogy társulati életünk nem egyéb, mint meddő harczi tusája a becsületes lelkiismereteknek a becstelenséggel, a gazsággal. Mert vannak mind a három ipartársulatban, de különösen a »Szállodások, korcs- márosok és vendéglősök ipartársulatá«-ban ideális és önzetlen, nagyszivü, nagylelkű férfiak, kik hintik a magot, nevelik a vetést. De fájdalom, az akarnokok silány ás önző lelkiismerete mindig letarolja a gyenge vetést, amit az igaz, önzetlen, tiszta és áldozatot hozó nemes szív és nagy lélek nemes munkájával vetett. Akarnok és veréb tulajdonsága egy: pusztít és csiripel. Kopár az a mező, ahol verebek tanyáznak, meddő az a társulati élet, ahol az akarnokok ütik fel fejüket, emelik fel szavukat. Az akarnok ma téged, holnap engem, de kicsiripel. Sajnos sokszor megtörtént, hogy az akarnok csiripelése elűzte a magvetőt. Nem is olyan régen állott félre egy nagy férfiú, a legnagyobb magvetőnk. Nem akarta mondani az akarnoknak, hogy: hess. Félreállott. Bátran és büszkén megnevezem: Glück Frigyes uram volt az, ki félreállott magvető munkájától. Az akarnokot, a verebet, találja ki az olvasó. Az ily szomorú esetek is bizonyítják azt, hogy egyesülnünk kell. Annyi jsok szép beszéd hangzott el már az egyesülés érdekében, sok fekete hajszál változott át ezüstszínűvé abban a hatalmas harczban, mely a korcsmárosok és vendéglősök egyesüléséért vivatott. A szép beszédek pusztába kiáltó szavak maradtak. Az ezüstszínű haj pedig ott ékeskedik a nagy harczban megránczosodott nemes homlokon, anélkül, hogy az ő nemes, tiszta lelkének szentséges varázsával magához tudná vonzani a közöny mocsarában fetrengő kartársakat. Hiába! Nem képes az ő nagyratörő, nemes lelke öntudatra ébreszteni és az egyesülés tündérvilágába varázsolni azokat, kiket Ő oly benső melegséggel szeret, — de kik őt nem szeretik. Hej pedig közös bajainkat és mindazon sérelmeket orvosolnunk addig nem lehet, mig egy egységes, hatalmas ipartársulati életet nem képezünk. Vágyaink csak akkor teljesülnek, jogos kívánságaink csak akkor lesznek követelések és nem kérések, ha tiszta öntudatunkra hallgatva egy hatalmas tábort bírunk képezni azzal a szent tudattal, hogy a mi ügyünk szent és igaz s melynek czélját elérni akarjuk. Isten és emberi törvény szerint is kell, hogy minél előbb egyesüljön a három ipartársulat, hogy az ő fenséges vonzóereje — mi csak akkor lesz meg, ha egv fog lenni a három — mint hatalom majd kényszerítse társulási életre azokat is, kik eddig bizonyos okok végett, félreálltak és azokat is kiknek tétovázó lelkűk leköti akaraterejüket. Hadd legyen világosság! És lássuk meg, hogy seholsem a vezetőségben van a hiba, de bennünk. És ha ez igy marad, ez lassú, de biztos közeledését jelenti létjogosultságunk megsemmisülésének. Van közöttünk igen sok nemes lélek és nagyratörő akaraterő. Használjuk ki a közboldogulás javára. Egyesítsük erőnket a közért, meglesz a jutalom a boldog megelégedésben, iparunk nagyságában, gazdagságában. Ne legyünk külön, mint az oldott kévének Kalászai, melyet épp úgy tipornak — ha gazdag, ha szegény kalász — mintha szemét volna, szemeit pedig feleszik a verebek és éhes varjuk. Vegyünk példát a vesszőcsomóról, melyet szálankint összemorzsolhat egy leggyengébb erő is, mig ha csomóba van kötve, nincs az a hatalmas erő, mely ketté törné. Legyünk egyek, hogy ne tiporhasson rajtunk az elbizakodott hatalom, vagy a szemtelen irigység. Álljunk egy csomóba, hogy erősek legyünk megküzdeni a viharral, mit egy beteg állapot reánk zúdított. Egyesüljünk! Az egyesülésben van minden erő, minden igazság, minden győzelem. Vasúti vendéglőink Ezzel a czimmel a »Budapesti Hirlap«- ban a következő czikkely jelent meg: Ezúttal vasúti vendéglőinkre akarjuk a Máv. figyelmét fölhívni, amelyek a Máv. költségvetésnek minden külön megterhelése nélkül, rendkívül kedvező módon volnának alkalmasak magyaros ebédlő-berendezés fölkarolására és az egész országban való elterjesztésére. A Máv. ugyanis, mint köztudomású, görcsösen ragaszkodik minden téren szabványaihoz annyira, hogy szinte csodálkoznunk kell azon, hogy a vendéglői berendezésekre nem terjesztette ki szabványos szárnyait. A valóságban ahány vendéglője van a vasútnak, annyiféle a fölszerelésük és pedig, ezt nyomban följegyezhetjük, a fölszerelésekben szabadon, minden ellenőrzés nélkül csapong a vendéglősök Ízlése, nem egyszer a jó izlés rovására. Borzalmas ízléstelenségeket látunk egyik-másik vendéglőben: úgynevezett Makart-szobrokat, képtelen gipszfigurákat, hitvány olajnyomatokat, lehetetlenül csomagolt czukorkákat és pálinkákat. És micsoda étlapokat! Ám maga a szorosan vett vendéglői felszerelés, nevezetesen az evőeszköz, különösen pedig az edényféle nem egy vasúti vendéglőben olyan, hogy a kissé finomult ízlésű embernek az egyébkent kifogástalan ételtől bizony-bizony elveszik a kedvét. Mindezek korántsem oly kis jelentőségű dolgok, mint a minőknek első pillanatra látszanak. A vasúti vendéglők, bár magánvállalkozók a bérlőik, a köztudat szerint állami vendéglők. Mint ilyenektől a közvélemény jogosan várja azt, hogy minden tekintetben kifogástalanok legyenek és különösen, hogy irányitó befolyással legyenek a magán-vendéglőkre. Ez utóbbiak ugyanis legjobb belátásuk és senkitől sem függő elhatározásuk szerint azt tehetik, amit üzletük érdekében helyesnek, jónak és czélravezetőnek tartanák, a vasúti vendéglőknek azonban felsőbb szempontok szerint kell berendezkedniök. Kezelésükben első sorban a köz érdeke, helyesebben a nemzet érdeke kell, hogy az irányitó szempont legyen. A legkisebb forgalmú vasúti vendéglőnek is tehát bizonyos állami föladatot kell teljesítenie és nem csupán azt, hogy ételt és italt áruljon. A kiszolgálás tökéletessége, a fölszolgált ételek és italok kifogástalansága, a köteles előzékenység, a föltétien tisztaság és a normális (?) árakon kívül, amik ellen bizony sok panasz van, azt is várjuk vasúti vendéglőinktől, hogy berendezésükben — híven nyilvánvaló állami jellegükhöz — a jóizlés- nek legyenek mintaképei s különösen, hogy nemzeti czélokat szolgáljanak. Azt várjuk tehát, hogy a magyarosan berendezett éttermeknek és ebédlőknek legyenek mintái. Immár bizonyos, hogy magyaros formáink iparmüvészetünkben soha nem remélt tökéletességgel tudnak érvényesülni s érvényesülnek is. Van magyaros asztal, szák, tányér, evőeszköz, asztalkendő, csésze, pohár, palaczk stb. Kitől követeljük ezeknek a magyaros tárgyaknak Magyarországon való fölhasználását, ha a magyar állam nem használja föl?... Nos, ha az, s különösen mert fontos állami érdek, mi czimen kívánhatja az állam, hogy én használjam, mikor ő sem használja ? E téren a magyar királyi államvasutak valóban nagy szolgálatot tehetnének ipar- müvészetünknek. Annyi és annyi szabványuk van: szaporítsák még néhánynyal. Csináljanak szabványt a vasúti vendéglői pohárnak, tányérnak, gyümölcsöstálnak, asztalkendőnek, széknek, asztalnak stb. és szállítsák maguk a vendéglőseiknek. Mondják ki, hogy a vasúti vendéglős tőlük tartozik fölszerelését beszerezni, ennek a fölszerelésnek a terveire pedig hirdessenek országos pályázatot. Iparművészeti társulatunk kész örömmel fogja a pályázat kiírásának és eldöntésének munkáját vállalni, hiszen kötelessége, iparművészeink pedig — majd a pályázat eredménye fogja igazolni — lángoló lelkesedéssel, tudásuk és alkotókedvük minden erejével fogják államvasutainkat apostoli munkájukban segíteni. Úgy tudjuk, hogy az államvasutak vendéglőik bérletét egy minisztertanácsi határozat alapján többé nem engedik pályázat alá, hanem régi, kipróbált vendéglőseiket megtartják. Ez mindenesetre nagyon üdvös intézkedés s tudtunkkal a vendéglős megtartásának a főföltétele az, hogy vendéglőjét kifogástalanul kezelje. Miért ne mondhatnák ki az államvasutak azt is, hogy a bérleti szerződés megujitására csak az a vendéglős tarthat számot, aki magát arra kötelezi, hogy összes fölszerelését a Máv.- tól szerzi be? Ilyenformán néhány esztendő múltán, legkésőbben tiz év múlva, állam- vasutaink összes vendéglői nemcsak szivet és lelket derítő magyaros formákkal gyö-
