Vendéglősök Lapja, 1909 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1909-02-05 / 3. szám
1909 február 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 körötte a ^vendéglősök minden rétege csoportosulhass^. ; Áz idő sürget, a termelők országos érté-, kesitő szövetségének alapításán már nagyban dolgoznak, tehát velük lépést kell tartanunk. A nemzet két hatalmas osztályának kézfogását kívánják a viszonyok. Csak ez a kézfogás biztosíthatja a termelőknek a hazai piacot, a vendéglősöknek exisztencziájuk alapját, a tiszta bort méltányos árakon s viszonyaiknak megfelelő föltételek mellett. A vendéglősök vásárló s a gazdák értékesítő szövetkezetének egymásra támaszkodásával a nemzeti vagyonosod.'snak eldugult forrásai ujult erővel bugyognak föl. Ez a kilátás megérdemli, hogy a közélet oly érdemes munkása, mint V i e 1 w e n i g Lajos ur, állandó gondozásába fogadja. Felszólalására, lapunk múlt számában foglalt »Nyílt levél« cimü cikkelyére addig is felhívjuk a »Szőlősgazdák Országos E g y e s ü 1 e t é«-nek s a »Borászati Lapok« érdeklődését, kérve őket, hogy immár intenzív foglalkozzanak ezzel a nagyfontosságu kérdéssel, amely egyre jobban érlelődik a vendéglősök körében s legsikeresebb módja annak, hogy borainknak a hazai piac biz- tosittassék. Kaszás Lajos, vendéglős. Jegyzetek. A »Budapesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulata« spontán és megható módon adott kifejezést Gundel János elnök iránti hálájának és ragaszkodásának. W i 1 b u r g e r Károly indítványára ugyanis a választmány kimondotta, hogy jegyzőkönyvi köszönetét mond eddigi buzgó működéséért, biztosítván őt a választmány további tántorit- hatlan ragaszkodásáról. Igen szép s följegyzésre méltó Wilbur- ger indítványának megokolása. Az ipartársulatnál — mondja Wilbarger — nem honosodott meg az elnök újévi üdvözlése, mert szeretve tisztelt elnökünk, Gundel János, minden egyes alkalommal különösen hangoztatta, hogy ő ellensége minden ünneplésnek, minden személyes kultusznak és munkásságáért, melylyel csak magára vállalt kötelességet teljesít, elismerést és ünneplést nem vár. Ha már most mindezek dacára, mint a választmány szerény tagja, felhasználva ez évben első választmányi ülésünket, szót kérek oly czélból, hogy itt szeretve tisztelt, érdemes elnök urunknak az elmúlt évben kifejtett ügybuzgó, áldozatkész, lelkes és fáradhatatlan munkásságát szerény tehetségemhez képest méltassam, neki ezért mindnyájunk szivéből fakadó legőszintébb és leghálásabb köszönetét fejezzem ki, azt hiszem mindnyájunk helyeslésével fogok találkozni, mert hiszen ezzel mindnyájunk nevében csak kötelességet teljesítek. Nehéz eseményekben és küzdelmekben, munkában, de sikerben, eredményben is gazdag volt az 1908-ik esztendő ipartársulatunkra nézve. És miként a múltban, hosszú évtizedeken keresztül, megint csak a mi ezüsthaju, aranyszívű elnökünk, Gundel János volt az, aki — daczára annak, hogy a kifürkészhetlen isteni Gondviselés súlyos, nagyon súlyos megpróbáltatásokat mért atyai szivére — mint az őrálló katona, helyét nem hagyta el, hanem felmagasztosulva a kötelesség szent érzésétől, hűséges kitartással, ernyedetlen odaadással és soha el nem apadó, meg nem szűnő szeretettel szolgálta és vitte fényes diadalra szeretett ipara és ipartársulata érdekeit. * A kávés-személyzet csak nehezen tud megbékélni, pedig a túlzás utján czélt nem érhetnek. A kávésok végre is megunták az örökös zaklatást s elhatározták, hogy a helyközveti- tést maguk eszközük. Közvetítő irodájuk már meg is nyílt IV. Molnár-utcza 37. szám alatt, Ezzel uj helyzet állott be, amelyben a munkaadók fölénye hathatósan lesz biztosítva. * Megkezdette az országgyűlés az adóreform tárgyalását. Az uj törvény a földadót 20 százalékban állapítja meg, az általános jövedelmi adót pedig 5 százalékra szállítja. Tehát valamelyes könnyebbséget jelentene, de, persze, mindenki még többet kíván ebben a sanyarú világban. Hanem hát az állam kasszájának is kell a pénz, különösen nálunk, ahol mindenki állami támogatást hajszol. Rrany szivek. A halál és a nyomor fitogtatják hatalmukat. Imént Messinában, most a mi hazánk földjén. Hallottunk, olvastunk már egyet-mást az ajkai bányaszerencsétlenségről, mely több, mint félszáz munkásember életét követelte, sírnak, hisz a könyük már mind elúszott, Özvegyek, árvák állják körül a sírokat. Nem de szenvednek, nem testileg, hanem lelkileg, erkölcsileg. De a két szenvedés, az erkölcsi, a lelki, talán vigasztalódik, mert hisz megtörtént, rajta változtatni már nem lehet, de ezek után jön a testi szenvedés: lesz-e kenyér, lesz-e ruha, lesz-e egy kis kunyhó, hol meghúzódhatnak a vihar elől? — Ki tudja? Nem, ezt a kérdést nem szabad feltennünk, hanem gondolkozás nélkül meg kell oldanunk. A magyar társadalomnak meg kell őket menteni, habár annak a bécsi társaságnak, melynek a bánya tulajdonát képezi, kellene őket segíteni, de mi magyarok nagyon jól tudjuk, hogy ami nekünk fájdalom, az a bécsieknek öröm. Nagy örömünkre szolgál az az esemény, mely most történt: Farkas Elza kisasszony harmineznégy korona 60 fillért nyújtott át nekem azzal a megbízással, hogy ezen összeget a »Vendéglősök Lapja« utján a »M agyar Hírlap« szerkesztőségének átadjuk, mely azt az illetékes helyre juttassa. Nagy örömmel teszünk eleget ezen jószívű hölgy kívánságának és nagyon örülünk annak, hogy a mi szakmánk az első, mely az ajkai bányaszerencsétlenek felsegélyezésére egy szép összeggel hozzájárul. És mi nagyon köszönjük Farkas Elza urhölgynek, hogy az ajkaiak érdekében fáradozott, sőt bátran irom le a szavakat: Kövessük őt! Farkas Elza urhölgy által kibocsájtott gyüjtőiven a következő szives adakozók nevei szerepelnek: Bugram Elemér 3 K, Hauptmann József 1 K, Pausz N. 50 f., »Kevés, de szívből« 2 K, Rimermeyer Ferenc 1 K, Cs. K. 2 K, N. N. 20 f., Nemó 20 f., N. N. 20 f„ Mundrucz Lenke k. a. 1 K, Borovász Magdolna k. a. 20 f., Horváth 50 f., Tarok- asztaltársaság (Metropol) 2 K, Ágoston N. 1 K, Mayer József 5 K, N. N. 1 K, N. N. 30 f., N. Ferencz 50 f., Horváth József 50 f., Schvartz Kálmán 70 f., Metropol étterem személyzete 2 K 80 f., Farkas Elza k. a. 1 K 40 f., Földes Károly 40 f., Szalantai Zoltán 1 K, Zambó János IK, Kintzl J. 60 f., N. N. 60 f., Banda Marci 1 K. Mang Kálmán. („Metropol“ szálloda.) Svájczi utambóí. Irta: Kneffel Béla. Ebből az érdekes útleírásból tördelési hiba folytán kimaradt az alábbi tanulságos rész: Az idegenforgalom fejlődését nagyban elősegítik Svájcz nagyobb városaiban állami támogatás mellett működő idegenforgalmi nyilvános irodák, ahol az idegeneknek a tervezendő kirándulások összeállításánál, az útirányok megválasztásánál bármely időben teljesen díjtalan útbaigazítással szolgálnak; egyszersmind nagy igyekezettel iparkodnak az idegenek érdeklődését minden legkisebb nevezetesség megtekintésére is felhívni és az érdeklődőket díjtalanul látják el szebbnél- szebb prospektusokkal, térképekkel és ut- magyarázó könyvecskékkel. A czélszerü reklamirozás módozatairól szólva meg nem feledkezhetem azon igaz művészi színvonalon álló zürichi vállalatról, amely Svájcz gyönyörű tájait — vidékenkint külön-külön csoportosítva — az albumalaku füzetekben nagyított szép fényképreproduk- cziókban ismerteti. Eddig 22 jsorozat jelent meg, melyek mindegyike más-más vidéket ismertet; a sorozatok egyes füzetei 40 gyönyörű természetim képet tartalmaznak és füzetenkint csekély 2 frankért minden egyes vasúti állomáson, utazási irodában, könyv és papir- kereskedésben, valamint szállodában és vendéglőben kaphatók. Minden évben 1 sorozat jelenik meg 500.000 példányban. A rek- lamirozásnak ezen módja úgy kulturális, valamint idegenforgalmi szempontból elvitáz- hatatlan gazdasági előnyöket biztosit Svájcz közgazdasági életének, mert nemcsak hogy teret nyújt a művészet egyik ágának az érvényesülésre, hanem egyszersmind hazafias czélt is szolgál akkor, amidőn ezen képek az idegenek előtt mint maradandó kedves emlékek — melyek az idők múltával élénken idézik vissza képzeletünkbe a látott szebnél- szebb természeti képeket — az idegenforgaMelczer Nándor műbutor- és épület=asztalos Dúsan berendezett m ü b u t o r-r a k t á r a Budapest, IX., Lónyay=utcza 27. A legszebb és legjobb kivitelű bútorok készítésé; szállodák és kávéházak részére elvállalom. Úri családok részére mindennemű háló-, ebédlő- stb. bútorokat ===== raktáramban készen tartok. ■ Árjegyzéket kívánatra ingyen küldök. Vidéki megrendeléseket gyorsan és pontosan teljesítek. Telefon: 64—81.