Vendéglősök Lapja, 1909 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1909-06-05 / 11. szám
4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1909. junius 5. Szabadalmazott jégszekrény és teilen Jégpinczéim sokkal jobbak és olcsóbbak az „ 25%-al apad. Hús és sörhütő nagyobb kamrákat kívánatra megrendelésre készít, árjegyzékkel és költségvetéssel szolgál a feltaláló. Bucsanyecz József, Budapest, VÍ., Podmaniczky-utcza 27. a nyugati pályaudvar mellett. ninP7P A jégszekrény csakis fából. Bádogból csak a vizfelfogó tálczája van. Nem izzad 70% pillLZC. jégmegtakaritás. Mészáros, hentes, vendéglő, tejcsarnok és házi czélokra nélkülőzhe- ' 'igi rendszereknél. Előnyük, hogy bennük a jég ugv tartja magát, hogy egy idényben csak hogy a lemondás hirének elterjedésével a nyugdijintézeti tagok között az az óhaj nyilvánult, hogy Frangios Lajost kell elnökül választani. Szakírók kitüntetése. A szaklapok haszna, nagy és üdvös befolyása mind szélesebb körben talál elismerésre és méltánylásra. Mutatja ezt, hogy legutóbb három kiváló irótársunkat tüntette ki a király kegye. Gelléri Mórnak, iparunk e legrégibb s legbuzgóbb harczosának a vaskorona-rendet, Hoffmann Mihálynak, az „Adóügyi Szaklap“ szerkesztőjének s dr. Drucker Jenőnek, a „Borászati Lapok“ szerkesztőjének a királyi tanácsosságot adományozta. A midőn megérdemelt kitüntetésükhöz szívből gratulálunk, egyúttal kívánjuk, hogy a közönséget is indítsa a királyi figyelem a szaksajtó nagyobb megbecsülésére. Uj ipartársulat. Örvendetes hírrel szolgálhatunk. Az ország nyugati határán a „Nezsideri és rajkai járás, szállósai, vendéglősei és kávésai Rosner Ignácz buzgól- kodása folytán ipái társulatot alakítottak. Az alakuló gyűlés deczember 14-én volt Pandorfban Krammer András vendéglőjében, hol az érdekeltek nagy számmal jelentek meg. Az alapszabályokat egyhangúlag elfogadták s az ideiglenes tisztikart és választmányt a következőkép választották meg: Rosner Ignácz elnök, Reiter István I. alelnök, Stöger János II. alelnök, Kapler Konrád pénztáros és titkár. Felügyelők: Konstánzer József, Fe- renczy János és Wolf Ferencz. Választmányi tagok: Podányi Longin, Ambrusok János, Limbeck János, Limbeck Ferencz, Horváth György, Bridi Czézár, Boschofsky Mihály, Gruber János, Vukovitz József, Milkovitsch Ferencz, Meckinger Gyula, Krammer András. Póttagok: Zeis Gyula, Schlauder György és Kozáry György. — Szívből üdvözöljük az uj társulatot, a mely, hisszük, lelkes tagja lesz országos szövetségünknek, buzgó munkása iparunk fejlődésének, a hazafiságnak és a magyarságnak ! Személyi hír. Kaszás Lajos nagyvendég- lős kartársunkat a VII. kér. iskolaszék a nyár-utczai iskolához az évzáró vizsgálatokra elnökül választotta. Éljen ! A Törley czég ujab kitüntetése. A Tör- ley-név, amely már annyi dicsőséget szerzett a magyar iparnak, ismét szerzett koszorút. Ugyanis a múlt hónapban Morva-Osztrauban rendezett általános szakácsmüvészeti, borászati és népélelmezési kiállításon a Törley József és Társa budafoki pezsgőgyárát nagy kitüntetés érte, amennyiben a kiállítás bi- ráló-bizottsága a Törley-céget a kiállítási nagy aranyéremmel és díszoklevéllel tüntette ki pezsgőborainak kitűnő minőségéért és kiváló ízletességéért. Grósz Ödön kávés. Grósz Ödön ipar- runknak ez az érdemes üzletfele, egészen sorainkba lépett. Ugyanis Nyíregyházán »Pannónia« czég alatt impozáns berendezésű, előkelő kávéházat alapított, a melynek május 16-án tartotta szenzácziót keltett, fényes megnyitását. Mint a »Szabolcs« czimü lap írja: »A fülkés-rendszer előnyét — amely szerint Grósz kávéházát berendezte — felismerték a vendégek, a mely lehetővé teszi a zavartalan társalgást és a kényelmes szőnyeges pamlagokkal felszerelten minden előnyét nyújtja a kávéházi életnek és pedig annak hátrányai nélkül. A berendezés minden tárgya elárulja a tulajdonos kitűnő ízlését, nagy szakértelmét. A bútordarabok stilszerü kivitele, a falak remek burkolása esténként a tükrökből visszaverődő fényár, a napról-napra összejövő nagyközönség egy olyan szokatlan látvány- nyá tevődik össze, amely lebilincseli a szemlélőt és a társadalom minden rétegére vonzó erőt gyakorol. Ez pedig nagy előny Niregy- házára, amely már kinőtt a kisvárosi sablonból, de még nem érte el társadalmi téren a nagyobb városok fejlettségét.« — Üdvözöljük Grósz Ödönt sikerült vállalkozásáért ! Kirándulás. A „VIII kerületi jótékonyczélu asz- ' taltársaság“ f. hó 22-én élvezetes kirándulást rendez Visegrádm. A kirándulás tiszta jövödelmét a VIII. kér. népkonyha javára fordítják. A kirándulók 24-én reggel 6 óra 45 perczkor indulnak az Eötvösién s 7 óra 15 perczkor a Pálffy-téri állomásról a „Magyar Folyam- és Tengerhajózási R.-T.“ külön hajójával. A hajón katonazenekar hangversenyez. Útközben egy órára kiszállás Leányfalun s a község megtekintése után tovább hajóznak Visegrádra, a hova déli 12 órakor érkeznek, Zeneszóval vonulnak a „Mátyás király“ vendéglőbe. Itt megebédelvén, délután 2 órakor a várromok megtekintésére mennek. Délután 4 órától táncz, térzene, tréfás versenyek, dijak kiosztása, este 8 óra 30 perczkor pedig visszatérés a hajóval Budapestre. A kellemes mulatságot ígérő kirándulás rendezésével a következő urak foglalkoznak: dr. Kanyurszky György, Blahó Vilmos, Demeter Sándor Károly elnökök, Nladai Lajos, Meinz Rezső, Palinay Győző alelnökök, Takács János Ferencz főrendező, Dósa Lukács titkár, Tóth Ferencz pénztárnok, Baráth Endre, Nádor Lajos, Schobee Ferencz, Szeidl Ferencz ellenőrök, gróf Zichy Róbert, Stibinger Géza czigányvajdák, Bálint Lajos, Bobics Artur, Ecker Károly, Fehérkuti Bálint, Győri Sándor, Hatala József, Kortsák Jenő, Jobbágyi Béla, Kasch Adolf. Kresztits Iván, Petrás József, Putnoki István, Rezső Mihály, Ságh József, Sereghy Elemér, Steinich János, Stumper Fülöp, Szász Elek, Wigand Rezső rendezők. Személyjegy 2 kor., gyermekjegy 1 kor. Vendéglős - kongresszus Horvátországban. A horvát-szlavonországi vendéglősök, korcs- márosok és kávésok Belovaron országos kongresszust tartottak, a melyen a magyarokat Budapestről öt szaktárs képviselte. Áthelyezés. Csuthy Gyula jóhirü vendéglőüzletét a Váczi-utról a Lehel-utcza 7-ik szám alá helyezte. Magyarországért. Nemes hazánkfia Tudor Rezső, aki Ausztráliában, Brisbane városa legfényesebb szállójának tulajdonosa s egész Ausztráliában nagy tekintélynek örvend, állandóan példás módon fáradozik azon, hogy hazánk helyzetével, önállóságával megismertesse e távoli világrész polgárait. Legutóbb az ottani lapokban megint közleményt irt, melyben elmondja, hogy hazánk közjogilag teljesen független állam s Európa egyik legrégibb és kiterjedésére is legtekintélyesebb országa, mert földje 125.430 négyzetmérföld, mig Nagybritániáé Írországgal 121.391, az »Ausztriának« nevezett tartományok konglomerátuma pedig 115,903-at birtokol. Különben, mint Tudor ur írja, Queensland állam, melyben működik, alapításának 50 éves jubileumára készül. Jó volna, ha a magyar közönség, az egyesületek, különösen országos szövetségünk ebből az alkalomból Tudor Rezső ur utján üdvözölné a jubiláló államot, amelyben ez a figyelem nagyban fokozná a Tudor Rezső ur által irántunk fölkeltett érdeklődést és rokonszenvet. Értesítés A Rökk Szilárd-utczát a József- köruttal összekötő Kölcsey-utczában levő régi D vo r zs á k-féle vendéglő kitűnő kezekbe került. Pfneiszl Frigyes szaktársunk vette át, aki pinezéjét kitűnő b a l a t o n m e 11 é k i borokkal látta el s jó magyaros konyháról is gondoskodik. A vendéglőnek szép, hűvös nyári helyisége is van. E régi, kedvelt vendéglőt uj gazdájáért ezúttal is ajánljuk olvasóinknak. Szálló építés. Mohács városa elhatározrozta, hogy a modern igényeknek megfelelő uj szállodát építtet. Az építést még ebben megkezdik. Hasznos újítás. A Garai testvérek, a kik ötletességüknek számos jelét adták, ismét újítással dicsekedhetnek. Ugyanis Eszéken szállodájuk, a »Hotel Royal« kávéházában este 7—9 óra között Budapestről intézett táviratokat olvastat föl a közönség tájékoztatására. Az újítás bevált s a közönség nagy elismeréssel van Garaiék iránt hasznos ujitásukért. A „Fáczan“. A zugligeti „Fáczán“-ven- déglőt Domschitz Gyula ismert vendéglős vette át. Uj vendéglő. Dombovárott Illés Lajos saját házában csinosan berendezett vendéglőt nyitott. Sörkiállitás Oroszországban. Nemzetközi söripari kiállítás lesz Szentpétervárott a nyár folyamán. A kiállítás két hónapig tart. Tárgyai : söripari gépek és termékek. Bejelentések a bizottsághoz (Szentpétervár, Korvannaja S. 120.) intézendők. Bővebb felvilágosítást a kereskedelmi múzeum igazgatósága ad Bortermelők részvénytársasága. A szek- szárdvidéki bortermelők 400.000 korona alaptőkével értékesítő részvénytársaságot alapítottak. Megerősítés. A Rózsahegy és vidéke vendéglősei és korcsmárosai ipartásulatának alapszabályait a belügyminiszter megerősítette. Kitüntetett pinczemester. A király Schwer- zel Jakabnak, az orsz. központi mintapincze főpinczemesterének betöltött 25 éves szolgálatának alkalmából az arany érdemkeresztet adományozta. Midőn a lelkiismeretes munka, jeles szakismeret és kitartó szorgalom terén kivált szakembernek ezen bőven kiérdemelt kitüntetését jóleső érzéssel regisztráljuk, nem mulaszthatjuk el, hogy őt egyúttal példányképül ne állítsuk oda mindazoknak, akik ezen a pályán csak rövidebb idő óta működnek. Torma. Nürnbergi óriás, nemes, édes, vastag gyökerekben, mm.-ként 18 kor., 25 kgr. 6 kor. Friedmannál, Regeteruszka, u. p. Garbócz- bogdány. Kerti székek nyári bútorok bevásárlásánál felhívjuk olvasóink figyelmét Klopfer J. Jenő lapunk mai számában foglalt hirdetésére. A czég dúsan felsöerelt raktára a legmesszebbmenő igények teljes kielégítésére alkalmas és a legjobb és legolcsóbb bevásárlási forrásként áll vendéglőseink és kávésaink rendelkezésére. Kitüntetések egész sorozata érte a K á 1 m á n- féle szab. Biborpaprikát, mert az a legjobb. Árjegyzéket ingyen küld Kálmán József paprikanagykereskedő, Szeged. Dugonics-tér 6. N YSLT-TÉR. A kiváló bór- és & lithiumos gyógyforrás kitűnő sikerrel használtatik vesebajoknál, a húgyhólyag bántalmainál és köszvénynél, a czukorbetegségnél, az emész tési és lélegzési szervek hurutjainál. Húgyhajtó hatású ! Vasmentei! Könnyen emészthető! Teljesen tiszta! Kapható ásványvizkereskedésekben ragy a Sziuye-Lipóczi Salvatorforrás Vállalatnál Budapest, V. Rudolfrakpart 8.