Vendéglősök Lapja, 1908 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1908-04-20 / 8. szám
2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1908. április 20. Csángóistápolók ünnepe. Immár 25 éve, ifjúkori szép napjaink emléke az a nemes mozgalom, a mikor Magyarország összefogott, hogy Bukovinába szakadt véreinket megmentse, visszaszerezze a nemzetnek. Ám a mozgalom nem járt kívánatos eredménynyel, mert nagyobb volt a füstje, mint a tüze. Mégsem állítható az, hogy az akkori nemzedék fellobbanása teljesen haszontalan volt, mert azóta állandóan törődünk bukoviniai véreink sorsával s a mit el nem érhettünk akkor, elérhetjük a közel jövőben. Érdekes ránk az is, hogy az a nemze- J dék, amelyben a fajszeretet oly magasan lángolt föl, ma is büszkén őrzi ennek | kedves emlékét. Egy bizalmas körben megtartott ün- j nepély mindennél meghatóbb jele ennek. Ugyanis e hó 13-án Kovács Józsefnél Tavaszmező-utcza 7. szám alatt, a Józsefváros legkiválóbb vendéglőjében, összegyűltek azok az iparosok, a kik 25 évvel ezelőtt társasággá tömörültek, összeadván nehéz keresetük szinte alig nélkülözhető filléreit, hogy megválthassák véreinket az idegenből. Akkor még alig kerültek ki a gyermeksorból, gondtalan, minden szépért és jóért hevülő mesterlegények voltak. Azóta megjárták a világot, nem attól indíttatva, hogy : „Ubi bene, ibi patria!“, hanem a tanulás, a tudni vágyás ösztönétől^ hajtatva. És most előkelő iparos, vagyonos polgár, a közélet számottevő férfia valamennyi. Szép és lelkes ünnepély volt ez, a melyen megjelent a székesfőváros iparosságának szine-java. A csángóistápoló jubilálok nevében elsőnek Holló Gyula, ez a kiváló asztalos szólott, vázolván, mint állottak össze ők, szegény mesterlegények, hogy szájuktól megvonva minden megvonhatót, idegenben sinylő csángó-véreinket megmentsék a nemzetnek. Azóta 25 év telt el s bár a szegény ifjú legények összekuporgatott fillére nem is volt elég a csángók visszahonositására, a nemzetnek mégis jól kamatozott, mert azok a mesterlegények, a kik akkor egyek voltak a mindnyájuk iránt való sze- retetben, állhatatosak maradtak a nemesebbre való törekvésben is. A hányán voltak, mindannyian magasabbra törtek s valamennyien érdemes emberré is lettek úgy iparukban, mint a közéletben. Kántor Tamás asztalos mester, háztulajdonos s a józsefvárosi függetlenségi párt oszlopos tagja, számolt be azután, hogy ők, a csángókért szövetkezett ifjú mesterlegények mit és mennyit tettek abban az időben czéljuk érdekébeh, akkori mestereikre, a minden szépre és jóra buzditókra, Madary Gáborra és Bartolffy Józsefre ürítvén poharát. Habits Antal hangszergyáros szólott ezután, ünnepelvén a nemzeti szellem éledését, a haza függetlenségének közelgő felvirradását s azokat, a kik ennek a nemzeti törekvésnek tántoríthatatlan bajnokai: a ^nagy^ vezért, Kossuth Ferenczet s a székesfővárosi hü, buzgó apostolokat, Madary Gábort és Ihász Györgyöt éltetve. Madary Gábor emelkedett szellemben, igen tanulságos beszédben válaszolt. Ösz- szehasonlitotta a mai nemzedéket a 25 év előttivel.^ Akkor a mesteriegény keveset kapott, és sokat, lelkiismeretességgel dolgozott; a mai pedig sokat kap, de keveset még kevesebb hivséggel dolgozik. Az akkori mesterlegény kevés keresetéből is áldozott szent eszmékért, a mai ridegen fordul el tőlünk. Bartolffy József fordulatosán, meghatottan éltette a jubiláló csángó-istápolók családját, a hölgyeket és a gyermekeiket. Végül Kaszás Jánosné, ez a Blaha- hangu, bájos úrnő gyönyörű éneke s Márta József, Tóth István, Kovács Gábor, Hatala József, Donhauser, Hajts Jakab dalai nyújtottak feledhetlen élvezetet a 120 tagú társaságnak. Az ünneplők Madary Gábor indítványára Kossuth Ferencznek, mint függetlenségünk zászlóhordozójának, üdvözlő táviratot menesztettek, a melynek megírásával lapunk szerkesztőjét bízták meg. Azzal végezzük, hogy Kovács József szaktársunk, jóhiréhez méltón, ugyancsak kitett magáért: ételben, italban a legjobbat adta példás kiszolgálással. A jubiláló csángó-istápolók névsora a következő: Kántor Tamás asztalos mester s háztulajdonos, Habits Antal hangszergyáros, Holló Gyula asztalos, Moldoványi Sándor asztalos Szabadkáról s Virter Sándor Zsombolyáról. Még néhányan, a kik vidéken élnek a lelkes ifjak közül, táviratban mentették ki elmaradásukat, minden jóval köszöntvén ünneplő társaikat. Mi is kívánjuk, hogy még sokszor jubilálhassanak s örvendhessenek hozzájuk hasonló nemzedék növekedésének. Vigadó Rákos-Szentmihályon. A székesfőváros e kies telepén mozgalom indult meg, hogy a modern igényeknek megfelelő vigadó épüljön. Mint a „Rákos Vidéke“ Írja: A februáriusi, fényes sikerű községi bál alkalma hozta újból felszínre azt a szomorú tapasztalatot, hogy községünknek máig sincs alkalmas, igazán nagyszabású mulatóhelyisége. Olyanféle épületet képzelünk, mint a mátyásföldi egyesületi ház. Ennek a messze hires nagyterme, Mátyásföld legdrágább talizmánja, ellenállhatatlan vonzóereje. Ez emeli a Rákosvidéke valamennyi többi helysége fölé. Valósággal versenyen kívül állóvá teszi. Gyönyörű nyaralóközönséget biztosított, állandó idegenforgalmat teremt és kellemessé teszi az állandó lakosok életét. Rákosvidéke legszebb, legfejlettebb községe Rákosszentmihály. Igazi tartozéka a fővárosnak; szinte predesztinálva arra, hogy vele mihamarabb összeforrjon. Itt sok tekintetben nagyon előre haladtunk, de vannak dolgok, amikben hihetetlen mozdulatlanság vet gátat igazi fejlődésünknek. Társadalmi életünk igen szép; mulatságaink számra, minőségre, eredményekre nézve hírnevesek. Rengeteg jótékony, kulturális és egyéb közczél megvalósítását a fényes sikerű mulatságok rendezésével biztosították, s ezek a mulatságok igen magas színvonalúak és tartalmasak. Van egész sereg vendéglőnk, van a mulatságok számára több nagytermünk, de ezeknek az arányai még a régi, kezdetleges telep kereteihez alkalmazkodnak; ma még megfelelnek egy-egy nagyobb társaság, vagy valamely egyesület különálló igényeinek, de arra, hogy magát a vegyes, és szét nem tagolt nagyközönséget fogadják be, egyáltalán képtelenek“. Valóban kívánatos, hogy az életrevaló eszme mielőbb megvalósuljon. Me higyjetak .... Ne higyjetek abban, Ami képtelenség, Ami hihetetlen: Az örök halálban, Üres enyészetben. Meghalunk, változunk ; De az erők mindig Megmaradnak épen, Ez az örök törvény A nagy mindenségben . . . — Van Isten az égben ! Az erő nem vész el, Sőt változásában Még erősebben él. S hol van nagyobb erő, Emberi lelkemnél ? ! Ezt a legfőbb erőt Mely uj napokat gyújt A régi sötétben : Nem temetitek el, A sir gödörében . . . — Van Isten az égben ! Ne higyjetek abban Ami képtelenség, Ami hihetlen : Az örök halálban, Üres enyészetben. A halálmadarak Hadd kuvikoljanak : — Én lelkem te fényben Szálldoss az öröklét Húsvéti hitében, — Van Isten az égben ! Szabolcska Mihály *) A feltámadás ünnepén a lélek halhatatlanságát oly megkapón hirdető költeményt, a nagynevű költő egyik ^legszebb alkotását, örömmel közöljük olvasóink épülésére. Sursum corda ! Közgyűlésünk. A „Budapesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulata“ április 3-án tartotta XXXIV. évi rendes közgyűlését Qundel János elnöklésével. A nagy számmal megjelent tagok élénk érdeklődéssel hallgatták a társulat működéséről szóló évi jelentést, amelyet Poppel Miklós olvasott föl. Az elnök üdvözölvén a megjelenteket s megnyitván a közgyűlést, a jegyzőkönyv vezetésére dr. Solti Ödön ügyészt, hitelesítésére pedig Dökker Ferencz és Lippert Lajos tagokat kérte föl. Az elnök az évi jelentés kiegészítéséül kiemelte azt a buzgó munkásságot, amelyet Kommer Ferencz és Palkovics Ede a társulati ingyenes helyközvetitő létesítése körül kifejtettek, valamint Petánovits József a bál rendezése s Wilburger Károly a pénztár kezelése körül tanúsított. Ezután az elnök fájdalmasan utalt arra a kétségbeejtő közömbösségre, amit a szaktársak a társulat törekvései iránt tanúsítanak. Még fájdalmasabbak azok a támadások, a mikkel a társulatot illetik, igaztalanul azt állítva, hogy a társulat nem törődik a kisvendéglősök érdekeivel, holott minden nap az ellenkezőről szolgáltat bizonyságot. Ennek jele az is, hogy a kisvendéglősök ipartársulatát a velünk való egyesülésre szólítottuk föl; mindnyájunk vesztét okozhatja, ha az egyesülés meg nem történik, mert a hatóságok, nem tudván kivel álljanak szóba, egyikre sem fognak hallgatni. Bokros Károly szólt ezután, szintén hangsúlyozta az egyesülés szükségét s kérte a társulatot, hogy erre irányuló akciójával fel ne hagyjon. Végül azt a kívánságát fejezte ki, hogy a szakiskolában a felszolgálás tanítására nagyobb súlyt fektessenek.
