Vendéglősök Lapja, 1908 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1908-02-05 / 3. szám
19U8. február 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 ZIMMER PÉTER halnagykereskedés. Czégtulajdonos: ZIMMER FERENCZ halászmester. Budapest, főüzlet: központi vásárcsarnok, telefon: 61 — 24 fióküzlet - V Józseftér 4. sz. telefon : 62—39. Az egyedüli halkereskedő czég, mely az úri hártartásban és az előkelő éttermekben szükséges összes édesvízi és tengeri halfajokat állandóan raktáron tartja. Humár, pisztráng, osztriga, rajnailazacz, langoust. Ezen szorgalmas és kötelességtudó jubiláló pinczér javára szól jelen felhívásunk, kinek az élet és hivatás küzdelmei közepette bőven kijutott a sors csapásaiból is s kinek hosszú és odaadó munkásságának félszázados évfordulóján nincs kilátása arra, hogy akár a legmagasabb, akár a legalacsonyabb kitüntetésben részesüljön. Szól ez a felhívásunk elsősorban az ő hivatásbeli kollégáihoz, másodsorban pedig azon emberbarátokhoz, akik egy félszázados hü és kötelességtudó munkásság érdemét megtudják becsülni és jótékony szivüket az igazi érdem előtt megtudják nyitni. Hogy ezen 65 éves becsületes munkában megőszült férfiúnak nagyrabecsülésünk látható jelét szolgáltassuk, elhatároztuk egy gyűjtés rendezését, melynek czélja az, hogy nevezett jubiláló pinczér- nek képmását megfestessük s a leleplező ünnepélyen gyűjtésűnk eredményét egy takarékpénztári betétkönyv alakjában átnyújtsuk. Ezen czélra felhívjuk szaktársainkat s a velünk összeköttetésben álló üzletbaiá- tainkat, hogy szives adományaikat Kráts- mer János úrhoz (Lippert-étterem) beküldeni szíveskedjenek, melyek annak idején a vendéglősök mindkét szaklapjában köszönettel nyugtáztatni fognak. A képleleplezés s a takarékpénztári betétkönyv átnyujtása folyó évi márczius hó 18-án éjjel 12 órakor a Royal-szálloda földalatti söntés helyiségében fog le- folyniA Lippert-étterem személyzete. Ipartársulataink egyesüléséről. Az „Értesítő“ legutóbbi száma erélyes hangú czikkelyben foglalkozik ama rosszakaratú törekvésről, mely bizonyos oldalról már régebben észlelhető. Leközöljük a czikkelyt, okuljanak belőle, akiket illet, Januráék és a „Fogadó“. „A vendéglős-körökben általánosan ismert „Jóbarátok társasága“ múlt évben azzal az elhatározással csatlakozott ipartársulatunkhoz, hogy a társulat erejét növelje, hatáskörét tágítsa. Az ipartársulat által szeretettel fogadott uj jövevények közül mihamar többen helyet kaptak a választmányban is, hogy igy alkalmuk legyen közvetlenül meggyőződést szerezni arról, mi minden történik ipartársulatunknál a vendéglőipar érdekében. Nem csodálkozunk tehát azon, hogy az uj erők, látva iti a folytonos és kiterjedt tevékenységet, az áldozatkészséggel párosult önzetlen munkálkodást, őszinte, odaadó hívei lettek ipartársulatunknak s szövetségük hasznos voltát tettekkel iparkodtak bizonyítani. Ilyképpen felújították az eddigelé siker nélkül élesztgetett egyesülés eszméjét is s a kezdő lépés megtételére sikerült nekik ipartársulatunk vezetőségét megnyerniük. Ipartársulatunk vezetősége — bár elszomorító tapasztalatai vannak ezen a téren — félretéve minden előítéletet, csupán a nagy célt: iparunk érdekeit tartva szem előtt, a legjobb szándékkal kezdte meg a közeledést. S midőn az egyesülés közeli lehetőségében, bizonyos jelek után Ítélve, már bízni lehetett, megint csak föltámadt a rossz indulat s akna-munkájával romba akarja dönteni á helyes alapra épített jóreményeket. Két szaklap háborút visel egymás ellen. Amit az egyik ir, az nem tetszik a másiknak. De az már hallatlan perfidea, hogy ami a másiknak nem tetszik, arra egyszerűen ráfogja, hogy ipartársulatunk kohójában készült. Ezt a szándékosan valótlan állítást határozottan vissza kell utasítanunk, mert éppen az a szaklap, (?!) amelyik az ipartársulatok egyesülésének ilyen tendenciájú cikkekkel akarja útját állni, nagyon is /ól tudja saját tapasztalataiból, hogy ipartársulatunk a magánjellegű szaklapokat nem irányítja, nem befolyásolja s különösen szócsövéül nem használja, hanem saját közleményeinek szócsövéül saját szabadalmazott lapját: az „Értesítőt“ tekinti. Minden más szaklap közleményei tudtán kívül látnak napvilágot. Mindenesetre szimpátiával látja a xendéglőipar valódi érdekeit szolgáló szaklapokat. Ellenben elitéli és kárhoztatja az egyenetlenség fanyar gyümölcsén élősködő' újságírást. Minden vendéglőstől pedig joggal elvárhatjuk, hogy megvetéssel utasítják vissza azokat a gyanúsító förmedvényeket, melyeket egyesek iparunk messzeföldön köz- tiszteletnek örvendő vezérférfiai ellen bocsátanak világgá. Annyi bizonyos, hogy ha a közeljövőben reánk váró nagy küzdelmekkel szembe akarunk szállni, akkor feltétlenül szervezkednünk kell, azt pedig csak úgy érhetjük el, ha ipartársulataink egyesülnek. Aki ennek ellensége, az a vendéglőipart majdan érő végtelen bajokért viselje a felelősséget. búza lisztből. Eféléket tűzfalakon, más szembetűnő helyeken öles betűkkel hirdetnek, hogy milyen jó ennek, vagy annak a czégnek készítménye, főleg az oatmeal. Hát ez mi ? Zabliszt. Rendesen egy nagykalapos queker embert is rajzolnak a hirdetésre. A quekerek ugyanis nagy becsületességükről ismeretesek és igy feltehető róluk, hogy nem hamisítják meg a — lótápszert. A számtalan hirdetés olvasása után én is megismerkedni akartam a zabliszttel, mert azt már Európában eldicsérte nekem egy pomologus barátom, aki faoltványokat hozatott Amerikából és mindent magasztalni szokott, ami amerikai volt. Amerikában én is megkedveltem a zabliszt készitményü reggelit, — ha volt még hozzá valami. Előbb különösnek, vagy legalább is szokatlannak tűnnek nekünk az egyes amerikai eledelek, de megszokva, könnyű tápláló voltukat megismerve, önkénytelenül azt kérdezzük, miért sincs nálunk is igy ? Mindenesetre egészségesebb ételek, mint a szalonna és hozzá hasonló, melyek szomjúságot okoznak. De ha csak rizs pép, más pép, dara, derce volna az amerikaiak reggelije, nem helyteleníteném, de esznek a tejen, vajon, tojáson kívül, húst és halat, osztrigát, tengeri rákot és pókot, fölszeletelt nyers paradicsomot, uborkát és dinnyét. Elő se számíthatom hány félét, amit mi csak dél! ben vagy este szoktunk enni. A burgonya nem hiányzik egy amerikai kiadó reggeliből sem, mely a dolgozó embernél pótolja az ebédet, el van vele vacsora időig. Egyszer megszámláltam, a 25 centért a nagyfejü szerecsen által a reggelizőben, nagy lassan elém tett tojásdad csészécs- kéket. A findzsával együtt 12 volt, mindegyikben külön eledel. Tea, vaj, kalács, sütemény, hús, hal, kolbász, becsinált, tojás, burgonya, szőlő. A tizenkettedik mi volt légyen ? nem tudtam kibetüzni az úti naplóm elmosódott, girbe-görbe irón Írásából, valami baraczkizes étel lehetett. Az amerikaiaknak nagy az enni vágyuk, a skandináv népekénél is bővebb az étkezésük. Gyúrják magukat, mondaná az erdélyi ember a sokat evőkről, csillapithatlan étvágyú emberekről. Levegő és a klimatikus viszonyaink idézik elő nagyétüségüketjs azt, hogy olyan sok táplálékot bírnak feldolgozni. Ebéd időre lunch házakban az előszámlált eledeleken kívül kapunk levest, melyet azonban nem szabad össze téveszteni a mi jó húslevesünkkel. Fűszeres keverék az. A főzelék vízben főtt. A tészta neműek az asztalon rendesen lévő friss kalácson kívül, édesek, czukorsütemények. Az amerikaiaknak édes a szájuk, mint a törököknek, a férfiak is eljárnak a czukrászdákba, a nők, azok pedig szeretnek nem csak légyott-ot adni ott, hanem lakni is. Pompás czukrász- dák vannak az amerikai városokban, kisebbekben is. A vacsora körülbelül olyan mint a reg geli, csakhogy a darás ételek helyet1 inkább szüárd táplálék, kemény hús és sajt van. Osztriga és osztriga-ételek mindig kaphatók. A békacomb is kelendőségnek örvend, szeretik. Évenként mintegy két milliót fognak az Erie-tóból, máshol, mesterségesen is tenyésztik a békákat. Az a kérdés támad most már, jó-e mind ez ? A kérdést ki kell kapcsolni és rá azt a klasszikus rövid feleletet lehet adni, hogy de gustibus non est disputandum. Ahány az ember, annyiféle az Ízlés, kényes és kevésbé kényes, tulfinom epicureus is van, úgy is van, hogy az egyiknek a szagos, férges sajt, másiknak a nyálkás, kocsonyás osztriga kedves, tudjuk azt. Nekem és magyar utitársaimnak, kik a gyomor kultusz-, az izes művészet földjén élünk, a tömött, kemény, sokféle édeskés angol eledelek, bizony nem, nagyon nem Ízlettek, volt, hogy éhesen maradtunk. Farkasvacsorának hívták ezt nálunk régen. A mártásuk, melylyel a legtöbb ételüket leöntik, nem az eledelem. Émelygős az, nem olyan, mint a franczia sauce, szokni kell hozzá. Az angol szörpök ivásakor akárhányszor jutott eszembe a közmondás: „Narancs is keserű, ha nagyon facsarják.“ Én a középszerűség országutján járva, többnyire a bar roomsokba, bor- és sorházakba mentem étkezni, ahol 25—40 czentért meleg és hideg étkekkel teljesen és jól kiszolgáltak, reggelire olykor annyi-
