Vendéglősök Lapja, 1908 (24. évfolyam, 1-24. szám)

1908-11-05 / 21. szám

1908 november 5.

VENDÉGLŐSÖK LAPJA

3

A gyűlés lefolyása impozáns volt. Több ezer termelő, számos vendéglős és kereskedő egyhangú megnyilatkozása adta tudtára a kormánynak, hogy a boradó eltörlése immár oly kérdés, amelylyel számolnia kell.

A gyűlés a következő határozati javaslatot fogadta el:

Tekintettel arra, hogy hazánkban a borfogyasztás általános térhódításának legfőbb akadálya a boritaladó, mely ma már néhol a bor tényleges árát meghaladja; tekintettel arra, hogy úgy közegészségügyi, mint köz- gazdasági szempontból kívánatos, hogy a mi nemzeti italunk a közélelmezésben régi helyét ismét elfoglalja; tekintettel arra, hogy sehol a világon, a bort oly nagy adó nem terheli, mint nálunk, sőt a legtöbb bortermelő államban a bor megadóztatva egyáltalán nincs és tekintettel arra, hogy kívánságunk teljesítése nélkül nagy költséggel felújított szőlőink az előreláthatólag évről-évre növekedő termések folytán a legnagyobb válságnak néznek elébe; egyhangúlag kívánják úgy az állami boritaladónak, mint a községi pótléknak teljes eltörlését, ilyen értelemben a képviselőházhoz és a kormányhoz kérelmet intéznek, melyet küldöttségileg nyújtanak át és végre nyomatékosan tiltakoznak az ellen, hogy a boritaladó akár jelen formájában, akár leszállítva a törvényhatóságoknak, illetve községeknek az állam helyett teljesített szolgálatok fejében rekompenzáczióként át- adassék.

Az elfogadott javaslatot küldöttség vitte a pénzügyminiszterhez, aki úgy nyilatkozott, hogy a magyar bortermelés jövedelmezőségének fokozása különös gondját képezi az államnak. Erre szolgálnak majd a termelési szövetkezetek is, amelyeknek is- tápolását a kormány már el is határozta. Az adózás kérdését még tanulmányozni kell, mert itt szemben állunk az állam anyagi körülményeivel.

, *

A boradó eltörlésének kérdéséhez hozzászólt az »Adóügyi szaklap« is.

Minthogy ez a hozzászólás alapos tájékoztatást nyújt, közöljük belőle ezt a részt:

Közegészségügyi, kulturális, sőt nemzet- gazdasági szempontokból nagyon kívánatos volna, hogy úgy a söradó, mint a boritaladó teljesen töröltessék vagy legalább is mérsékeltessék. Ámde a két adó teljes törlése nemcsak az 1909. évi költségvetésben előirányozott és 28 4 millió korona söradóról és 21 millió korona boritaladóról, vagyis összesen 49'4 millió korona bevételről való lemondást jelentené, de — bátran mondhatjuk — a bor és sör árában az adómentesítés folytán beálló tetemes csökkenés folytán a bor- és sörfogyasztás a mostani szeszfogyasztást adómértékkel számítva legalább is évi 49—50 millió korona adóbevétel erejéig csökkentvén, közel 100 millió korona adóbevétel elmaradását eredményezné. Az adótételeknek csak felére való leszállítása pedig ugyancsak a most kifejtett alapokon legalább 50 millió korona állami bevételhiányt idézne elő. De nem szabad még arról sem megfeledkeznünk, hogy 1899. évi VI. t.-cz. alapján a városok és a községek egy része a belügyminiszter és pénzügyminiszter közös engedélyével a boritaladó 20 százalékig terjedő, a szeszes italoktól literenkint 8—10 fillér községi fogyasztási adópótlékot szedhetnek és e czimen ma már az engedélyes városoknak és községeknek tetemes bevételük is van. Ha már most a söradó és boritaladó eltöröltetnék, illetőleg akárcsak mérsékeltetnék is, ezek a városi és községi bevételek egészen elmaradnának, illetőleg nagy mértékben csökkennének, úgy hogy az államnak föltétlenül az igy elmaradt bevételeket az általános állami adóbevételekből kellene kárpótolnia. így aztán ezeknek az adóknak teljes törlése esetén az állambevételekben nem is 100 millió, az adók mérséklése esetén pedig nem is 50 millió, hanem sokkal nagyobb esés állana be. Hogy pedig a magyar államháztartás ezt el nem bírja, bizonyításra nem szorul.

*

Az A. Sz. tehát, bár közegészségi és kulturális, sőt közgazdasági szempontból is kívánatosnak tartja nemcsak a boradó, hanem a söradó eltörlését is, ezt financziális okokból lehetetlennek tartja.

Pedig, hogy közegészségi és kulturális szempontból mily szükséges volna, kitűnik e lap számításából, mely az olcsó bor és sör fokozódó fogyasztásával a szesznél beálló adóapadást 50 millió koronára becsüli.

Ez mutatja, hogy a boradó eltörlése igazi népmentés lenne; tehát a kérdést az államnak meg kell oldania.

Tanuljunk!

Itt az ősz, megnyíltak az iskolák s rövidesen a mi iparunk ifjúsága is megkezdi a tanulás nehéz munkáját.

Mit mondjunk nekik egyebet utravalóul az uj iskolai évhez, minthogy tanuljanak.

Tanuljanak, mert elvész a nép, amely tudomány nélkül való.

Tanuljanak, mert a műveltség tisztességet ad; tanuljanak, mert a tudás kenyeret szerez.

De ezt a czikkelyünket nemcsak hozzájuk, a mi kezdő, ifjú szaktársainkhoz intézzük, hanem mindenkihez.

Iparunk minden munkásának, kor- és rangkülönbség nélkül, mondjuk: tanuljatok!

Tanuljunk, mint a jó pap, holtunk napjáig; mert különben lemaradunk a haladó élet szekeréről s lehány magáról a holnap kereke, mint az ut rátapadt tehetetlen sarát.

Tanuljunk, mert a tudás ama titokzatos bölcsek-köve, amely minden bajban segít.

Tanuljunk, erre int a franczia szállósok mozgalma.

A svájczi Lausanneben régóta van már főiska szállodások részére. A párisi kereskedelmi kamara ilyen főiskolát akarna létesíteni a franczia fővárosban is. Erre a tervre az adott okot, hogy a franczia Riviérán egyre jobban fogy az idegenforgalom, mig a svájczi téli gyógyhelyek mindinkább fejlődnek. A ; párisi kereskedelmi kamara azt hiszi, hogy ez főképpen arra vezethető vissza, hogy a i svájczi szállodások különbek a francziáknál. A svájczi szállodások pedig a lausannei főiskolán végzik tanulmányaikat. Ott sajátítják el a legfontosabb világnyelveket, a földrajzot, a közlekedésügyet, az egészségtant, a sportot, a tánczot és egyéb hasznos tudnivalókat. A párisi kereskedelmi kamara úgy vélekedik, hogy ily iskola nagy hasznára válnék a fran- , czia szállodásoknak is, ez. pedig fellendítené j az idegenforgalmat is.

Szóval, a francziák a vendéglősiparnak felsőbb iskoláját akarják létesíteni, mert a tanoncziskolával nem látják elegendőnek a vendéglősök kiképzését.

S hogy ez a felsőbb szakiskola szükséges, nemcsak a szállósok látják igy, hanem a kereskedelmi- és iparkamara is; tehát ez a felsőbb iskola szükséges, tehát ez az iskola meglesz.

A francziák mozgalma bizonyítja, hogy egyrészt mily nagy és üdvös dolgot cselekedtek a magyar vendéglősök szakoktatásának sok áldozatot kívánó megalapításával; de bizonyítja azt is, hogy nagy szükség van szaktársaink állandó továbbképzésére is.

E végből kívánatos, hogy szakegyesületeink vonják körükbe az önképzést fokozottabb mértékben, mint eddig tették.

Svájczi utamból.

Irta: Kneffel Béla.

(Folytatás.)

Hogy mennyiben fejleszti egy ily utazás az ifjú látókörét, mennyiben emeli képzettségét és hogy mennyiben nyújt az ifjúnak alkalmat a bő tapasztalatok szerzésére, azt nem fejtegetem, de hogy az ilyen ifjúsági csoportutazást nálunk is meg kellene honosítani, az már bizonyos.

Svájczban szerzett tapasztalataim közül fel kell még említenem azokat, amelyeket a svájczi vasutakon történt gyakori utazgatásaim alatt szereztem, illetve észleltem. A svájczi vasutakon és hajókon utazó idegennek kell, hogy feltűnjön a példás rend. Itt nem fordulhat elő, hogy az utas, ki jegyét megváltotta, ülőhelyet ne kapjon, itt nem fordulhat elő, hogy valaki a szakaszok ablakain kifüggesztett táblácskákra jelzett rendszabályokat át merje lépni; itt nincsenek szolgálati szakaszok, de még »extra-vonatok« sem. Az állami vagy vasúti főtisztviselő urak utazásaik alatt csak úgy tekintetnek és csak ugyanolyan méltánylásban és tiszteletben részesülnek, mint a többi utasok, akik fizetnek. Nincs itt protekcziója sem a tekintélynek, sem a pénznek. A svájczi szövetségi vasút ezen mintaszerű rendszerét csakis az alkalmazottainak korrekt viselkedésében kell keresnünk, mert ha figyelembe vesszük, hogy a svájczi szövetségi vasutaknál még a legkisebb forgalmú vonalain szolgálatot teljesítő kalauz vagy altiszt is 2—3 nyelvet beszél és oly udvarias, mintha csak műveltségét a Ferencz József intézetben szerezte volna, ne csodálkozzunk azon, hogy az ilyesmi nekünk még fel is tűnik.

Lépten-nyomon — úgy a legelőkelőbb hotelokban, vendéglőkben, mint a legszerényebbekben, ügy a vasúti utazások alatt, mint nyilvános helyeken, úgy a forgalmas utczá- kon, mint az üzletekben — az alkalmazott és vendég között megnyilvánul az a finom érintkezés, amely az idegennek annyira imponál. Tulajdoníthatjuk ezt elsősorban az idegeneknek, akik úri modorú viselkedésükkel tekintélyt szerezve, a kiszolgáló személyzet részéről mindenütt a legnagyobb tiszteletnek örvendenek. Nem úgy van az ott, mint nálunk, vagy talán inkább, nagyon is inkább úgy van, »amilyen a vendég, olyan a személyzet«.

Svájcz nagy szállodái fejedelmi fénynyel vannak berendezve. A svájczi szállodák vendégszobái majdnem mindenütt egybenyissak, mivel sűrűn akadnak vendégek, akik egy szobával nem érik be, hanem maguk és hozzátartozóik részére többszobás lakást bérelnek. Az újabb szállodai építkezéseknél igen nagy gond fordittatik a kényelemre. Ma már mindenütt a modern kor vívmányainak megfelelően építkeznek. Az impozáns kupola-oszlopcsarnok, a márványnyal kirakott tágas terrasz, a nagy diszterem, az á la carte és á la table d’hote étkezőknek külön éttermei, a kávéház, a társalgóterem, a női szalon;, a fogadó terem, a zene-, olvasó- és játékterem, a könyvtárszoba, az iróasztal- kákkal telerakott dolgozó terem, a női játékszoba ki nem maradhat egy modern szálloda építési terveiből. A felső emeleteken az egyes vendégszobák, az alsó emeleteken a 4 szobából (háló, dolgozó, szalon, toilette és fürdő szoba) álló lakosztályok nyernek elhelyezést. Az újabb építkezéseknél minden egyes ven- dégszQba sátoros erkélylyel van ellátva, a melyeknek terjedelme a vendégszoba, illetve a lakosztály nagyságához viszonylik. Egy 4 szobából álló lakosztály napi ára a fősaison- ban — a hely rangjához mérten — 100—150 frank; az egyszobás lakásé (emeletek szerint) 7 és 30 frank között váltakozik. Egy nagyúri kényelemhez szokott dúsgazdag kül-