Vendéglősök Lapja, 1908 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1908-10-05 / 19. szám
2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1908. október 5. az italméréssel foglalkozók részéről felmerült és a pénzügyminiszteri rendeletben is jelzett panaszok annál nagyobb figyelmet érdemelnek, mert az italmérési illeték három évi érvénnyel vettetik ki, továbbá hogy ezek a sérelmek jó részben elkerülhetők, ha a községi elöljáróságok élnek azzal a joggal, amelyet részükre a törvény biztosit. Ugyanis az 1899. évi XXV. t.-cz. 17. §-a világosan rendeli, hogy a pénzügyigazgatóságok az italmérési illetéket csak a községi elöljáróság meghallgatása után vehetik ki, a törvény végrehajtása iránt kiadott utasítás 17. §-a pedig szabatosan körülírja, hogy a községi elöljáróságok meghallgatása mi módon és mily időben történjék. A most idézett szabály szerint a községi elöljárók felvilágosító és javas- lattevő közrehatásukat már az italmérési illeték kivetésének alapul szolgáló forgalmi adatok készítésénél érvényesíthetik. Ugyanis a pénzügyőri biztos köteles a forgalmi adatokat tartalmazó egyéni összeirási jegyzékeket a községi elöljáróságnak augusztus hó végéig megküldeni, s ez a megküldött jegyzékeket 8 napi közszemlére kiteszi, egyúttal felhívja (hirdetmény vagy dobszó utján) az érdekelteket, valamint az ipartársulatot, vagy kereskedelmi testületet, hogy észrevételeiket az elöljáróságnál nyújtsák be. Az összeirási jegyzékek a beadott észrevételekkel együtt szeptember hó végéig küldendők vissza, s ekkor az elöljáróságnak nemcsak joga, de kötelessége is nyilatkozni, hogy a forgalmi adatok helyessége ellen van-e és milyen észrevétele és javaslatot tenni az iránt, hogy az egyes italmérési üzleteket a valóságos viszonylagos üzleti forgalom terjedelméhez képest az italmérési illeték melyik osztályába véli sorozandóknak? E határoz- mányok betartása mellett a községi elöljáróságoknak a helyi viszonyok ismeretén alapuló nyilatkozatai érvényesülhetnek, s ezáltal a fenforgó sérelmek száma bizonyára le fog apadni. Kommer Ferencz javaslata, (Beterjesztetett és egyhangúlag elfogadtatott a debreceni kongresszus által.) Tisztelt közgyűlés ! Az ipar gyakorlásáról, valamint az ipari és keresekedelmi alkalmazottak védelméről szóló törvényjavaslat előadói-tervezete fekszik előttünk. Közöltetett velünk a tervezet, hogy megismerjük és hozzáfűzzük, saját véleményünket. Amidőn eleget teszek annak a megtisztelő megbízatásnak, amely ezen ismertetésre az én érdemtelen személyemet je- jölte ki, már előzetesen szükségesnek tartom annak kijelentését, hogy én, a hivatásunkat úgy éreztem át, úgy fogom fel, hogy azt akkor fogják becsületesen, és talán sikeresen teljesiteni, ha vélemény-adásunkban őszinték leszünk! Tisztelt Uraim! Karunknak számtalan súlyos baja és sérelme van! Ezerszer felpanaszoltuk és kértük orvoslásukat ! Kérésünket nem hallgatták, bajainkat nem értették, ott vagyunk ma is, hogy a legjogosabb, legméltányosabb kívánságaink nem teljesedtek! De hitem és meggyőződésem, hogy soha, alkalmasabb időpont kívánságainkra el nem érkezett, mint ez a mai nap, amikor alkalmunk van véleményünket, egy küszöbön álló törvény tervezetéhez fűznünk, és amikor egyfelől ezen véleményünknek ellenállhatatlan súlyt ad a kartársi összetartásnak e közgyűlésen megnyilatkozó egységes, impozáns ereje és másfelől lelkesít bennünket az a tudat, hogy megkérdeztettünk, tehát meg is foguk hallgattatni. Ezért kell őszintéknek lennünk ! I. Áttérve a törvényjavaslat szövegére, és annak első címére: az iparűzésre; ebben a czimben találjuk legsúlyosabb sérelmünket. Hogy röviden rátérjek a dologra: az uj törvény sem sorolja iparunkat a képesítéshez kötött iparok közé. Hogy ez mit jelent, azt hiszem nem szükséges bővebben fejtegetni. Önök, tisztelt uraim, jobban tudják, mint én, hogy ezért évtizedek óta küzdünk, mert egy ilyen értelmű szabályozáshoz kapcsoltuk azon reményünket, hogy iparunkat arra a nívóra leszünk képesek emelni, melyre úgy belső erejénél, mint magán és közgazdasági jelentőségénél fogva jussa van. És ime, az uj törvény első cime, a legfájdalmasabb csalódást tartogatja számunkra! Ha szabad figyelmüket igénybe vennem, vessünk egy rövid pillantást a törvénynek ezen fontos helyére. A törvénytervezet 17. §, akép adja a képesítéshez kötött ipar fogalmát, hogy «aki olyan ipart szándékozik űzni, mely kézműves jellegénél fogva, vagy az azzal járó munka természeténél fogva, rendszerint csak hosszabb gyakorlás utján sajátítható el ..........» A 18. §. pedig felsorolja azokat az iparokat, melyeknek gyakorlásához a képesítést előzetesen ki kell mutatni. Találomra, ragadjunk ki egy párat ezek közül az iparok közül. Tehát képesítéshez van kötve, a fehérnemű tisztitó, kaptafakészitő, kályha-tisztitó, kosárfonó, könyvkötő, köteles, kövező, a mázoló ipara, és képesítéshez van kötve a czukrász, a sütő, mézeskalácsos, viaszöntő, hentes és mészáros ipara. Mi nem kicsinyeljük le mások iparát, az általuk elért eredményeket nem irigyeljük, munkájukat le nem nézzük, hisz mi magunk is munkás-emberek vagyunk, — senki sem illethet bennünket ily váddal, — de felvetjük a következő kérdést ! Való-e csakugyan, hogy ezen imént felsorolt ipar-ágak természete, inkább megköveteli, hogy képesítéshez legyenek kötve, mint a mi iparágunk? Való-e csakugyan, hogy akkora legyen a külömbség a megkívánt szakképzettség tekintetében, ezen most felsorolt iparok és a mi iparunk között, hogy mig az előbbiek gyakorlása előtt, egy bizonyos képzettség igazolását kell hatósági vizsgálat tárgyává tenni, addig a mienket űzheti bárki? Oly nagy-e a lényegbeli külömbség, e különböző iparágak között, hogy indokolt legyen az állam hatalom dualisztikus eljárása: az egyik esetben, a jóságra és szakszerűségre árgus szemekkel őrködni, a másik esetben a szakszerűség ellenőrzése szempontjából, az egész ipart szabadjára, gazdátlanul hagyni ! E kérdéseket fel kell vetnünk, a nélkül, hogy a kicsinyesség vádjával volnánk illet- hetők, hiszen a lét-érdekeinkről van szó, és hangsúlyozzuk, a párhuzamba helyezett iparoktól nem akarunk elvenni semmit, hanem ellenkezőleg, az ő sorsukban akarunk osztozni ! És ha megfelelünk e kérdésekre, ha azzal az elfogulatlan, érdemleges kritikával felelünk meg, amelyet a tervezet előszója az érdekeltségnek javasol, akkor ez a feleletünk csakis az lehet: hogy a vendéglős és szállodás iparnak ugyanaz, az elvitázhatatlan joga van a képesítéshez kötéshez, mint a többi, ahhoz kötött iparnak. Hogy még közelebbről lássuk a dolgokat, — mert ezen a ponton elkerülhetetlen a részletekbe való behatolás, — vendéglős készít tortákat, süteményeket, tésztákat, fagylaltot, compótot, jameket, mézeskalácsot, kenyeret, kiflit, zsemlyét, azokat eladhatja a vendégeinek, vagy szállíthatja bárkinek, tarthat kirakatot ... és megteheti mindezt akár a saját maga készíttette, akár más által készített dolgokkal. Milyen tevékenységre nézve különbözik ezek után vendéglős, a czukrásztól, sütőtől, mézeskalácsostól ? De hogy folytassuk, a vendéglős vág disznót, szarvasmarhát, a nyers anyagot tran- chirozza, feldolgozza, megőrzi, elárusítja és ha akarja elárusítja nyers állapotban is. Miben különbözik tehát a hentestől, a mészárostól ? Megmondjuk, abban, hogy ő egy személyben czukrász, sütő, mézes- kalácsos, hentes, mészáros — de ezenkívül még szakács is, pinczegazdász is és még sok minden más egyéb is. Mindez p rengeteg tevékenység, és sokoldalúság, amely a gazdasági élettel a legáthatottabb szerves összefüggésben van, melynek eredményes ellátásától függ, — hogy messze nem menjünk, — a polgárok egészsége, egész közélelmezésünk jósága, az idegenforgalom fellendülése — úgy látszik nálunk ez is csak jelszó — mind ez a tevékenység ne igényelne szakképzettséget? avagy ez a szak- képzettség nem becses az államnak? úgy, hogy ügyet sem vet rá? Érdekes felemlíteni, hogy a tervezet 19. §. szerint «azok az iparok, melyeknél a végzendő munka természeténél fogva, a 18. §-ban megállapított, valamely iparág munkakörével azonos, szintén csak a képesítés előzetes kimutatása esetén folytathatók, még akkor is, ha az illető iparok, e jegyzékben felsorolva nincsenek.« Aki optimisztikusan bízik a törvények gyakorlati alkalmazásában, az, tán ujongva fog erre a szakaszra rámutatni, hogy ha nem is expressis verbis de a szakasz átfoglaló értelménél fogva a vendéglős is ez alá tartozik. Sajnos azonban, hogy ebben nagyon keveset lehet bízni. E szakasz hitem szerint a külön elnevezéssel nem biró, detail iparokat vagy, amelyek a felsoroltak között átmenetet képeznek, tartja szem előtt, de a vendéglős-ipart, amely nagyon is meghatározható és közismert ipar, mindenáron kifejezetten kell felemiteni. És kell any- nyival inkább, mert ellenkező esetben a törvény összefoglaló és felsoroló rendelkezései között, egy kirívó abszurd ellentét fog maradni, amelynek azonban mi adjuk meg az árát. Kívánalmunknak ennélfogva csakis kifejezett, törvényes rendelkezéssel lehet eleget tenni ! Rámutatunk a kereskedelmi és iparkamarák határozataira, amelyek úgy szólván az ország minden részében magukévá tették ügyünket, igy a debreczeni kamara is, a pesti kamara is 1903. január 14-én tartott értekezletén mondotta ki, hogy kívánatosnak, de sőt szükségesnek tartja, hogy a vendéglősök és szállodások iparának gyakorlása, képesítéshez legyen kötve. Rámutatunk az életre, melynek a sodra, iránya, a legbiztosabb vezető kell hogy legyen a törvényhozó fórum előtt. De nem az ötletek után induló, a való életet negligáló, hanem a jó, az okos törvényhozó előtt, a melyet áthat az a gondolat, hogy nem a viszonyoknak kell a törvényhez alkalmazkod- niok, hanem megfordítva, az a jó törvény, amelyik az életviszonyokhoz alkalmazkodik. Az írott betű holt inalaszt marad; ha nem élet jelenségeinek megértése volt a diktálója vagy ami még rosszabb, belevág az elevenbe és pusztulást okoz. Nézzük tehát, milyen jelenségeket mutat az élet. Nemde, uraim, az a rendes eset, hogy aki képzett vendéglős akar lenni, ezt azzal kezdi, hogy — ezt a ! mesterséget megtanulja. És pedig, ha már mint ifjú lép erre a pályára, megtanulja e mesterség elemeit mint iparostanoncz. Meg