Vendéglősök Lapja, 1908 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1908-01-01 / 1. szám
2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1908. január 1. ff Saia CONSUM” PINCZÉREK RÉSZVÉNYTÁRSASÁGA BUDAPESTEN, VII., KERTÉSZ-U. 48. Kávésok, vendéglősök és pinczérek bevásárlási helye. Saját szipkagyárában mindennemű csinos kivitelű, jó minő ségü szivarszipkák készülnek, kívánságra czégnyomáisal saját gyártmányú szivarkahüvelyek nagy választékban. Állandóan raktáron: „CONSUM“ svéd gyújtó, azonkívül minden más fajta gyufa is: kréták táblák, szivacsok, fogvájók, gyertyák, kénlap, fémtisztitó szerek és tekeasztal-keílekek legnagyobb választéka. Játékkártya gyár raktara Árjegyzék ingyen és bérmentve. Tal«fon>azám 80—14* vivmányunk, fáradságos munkánk egyszerűen kárba vész. Erőnk szétforgácsolódik, egységünk megbomlik, tekintélyünk alácsökken, erkölcsi súlyúnk megsemmisül. A szervezett vendéglösipar vlssza- sülyed oda, ahonnan sziszifuszi munkával emeltük egy fontos ipari testület méltó erkölcsi magaslatára. Mert felütötte fejét iparunkban egy romboló kör : a pártütés, a szertevo- nás átka! Nem a nagyvendéglősök csinálják. Sem a kisvendéglősök. Sem a korcs- márosok, kávésok vagy szállodások. Nem okolhatunk egész testületeket. Csak egy pár ember rontott ellenünk. Egy pár ember, akik se kis, se nagyvendéglősök, se korcsmárosok, se kávésok, se szállodások. Senkik és semmik. Egy üzletük, egy boltjuk, egy korcsmájuk, egy kávéházuk, egy fabatkájuk nincs. Szegények és pénztelenek, mint a templom egerei. És épp ez a bajuk. Ez sarkallja őket, hogy pénzt teremtsenek, ha a pokolból is. Exisztencziát akarnak, mert nincs nekik. Kisvendéglősök! Nagy vendéglősök! Korcsmárosok! Kávésok! Szállodások! Értsétek meg jói! Milliók fekszenek a zsebeitekben, csupa apró garasokban! Erre spekulálnak ! Fogták magukat, — mivel egyesületeket, köröket, testületeket alakítani Magyarországon mindenkinek szabad, ha arra három-négy ember összeszövetkezik, — alakítottak uj ipartársulatot a régi ellen. Ürügyül azt hozták föl, hogy a „kis“-vendéglősök más kategóriába tartoznak. Azt állították hazugul, hogy az anyaipartársulat a kisvendéglősök érdekeit kellőleg nem védi. Említettük fennebb, hogy az ipartársulat mint védte meg éppen a kisvendéglősök érdekeit. A nagyvendéglősökért sem tett annyit, mint ö értük. De hisz nem is az volt a czél az uj ipartestület gründolásában, hogy az ő érdekeiket védjék. Eszük ágában sem volt. Hisz még a butikok piszkos konkurrencziája ellen is Gun- del János oltalmazta meg őket. A czél az, amit maguk vallanak, hogy gyárakat csinálnak részvényes alapon a vendéglősök számára, melynek ők lennének a busásan dotált vezérigazgatói. Kimondták legutóbb, hogy sörgyárat csinálnak a vendéglősöknek. Konkurrencziát pl. egy Dréhernek, egy garas nélkül, akinek hatszázmillió korona vagyon áll a háta mögött a verseny kibirására. Persze a vendéglősök keserves filléreiből, akiknek a pénze koczkára volna dobva ilyen fantasztikus vállalkozások czéljaira, amelynek biztos bukás a vége. Ezért gründoltak uj ipartarsulatot ! a régi ellen. Az anyaipartársulatba annyi vagyonos, tekintélyes, érdemes és becsületes ember között sem érvényesülhettek volna. Fölhasználták tehát a „kisvendég- lős“ czimet egy uj ipartársulat alapítására. Csakhamar tagokat toboroztak. Azt állították, hogy csak a kisven- déglösöket akarják toborozni. Kisvendéglős és nagyvendéglős közt külömbség nincs is. Hamisan állítottak közéjük korlátokat, mert a vendéglösipar: egy. De most már föl is hagytak a „kisvendéglős“ czégérrel. Ledobták az álarczot! Szabadkára kongresszust harangoztak össze, ott megfogtak egy pár jóhiszemű gyanútlan vendéglőst és kimondták, hogy megalakítják a vendéglősök, korcsmárosok, szállodások és kávésok országos szövetségét. Tehát szövetséget, a mi szövetségünk ellen. Nem elégedtek meg azzal, hogy ipartársulatot állítottak fel ellenünk. Azt még a „kisvendéglősök“ ürügye alatt csinálták! Most már eldobták ezt a czégért is ! Most már szövetséget is csináltak országos szövetségünk ellen. Nemcsak a kisvendéglősök számára. Az már .„fütyül“ nekik. Kivetették hálójukat a szállodásokra és kávésokra is. Régi szövetségünkkel szemben uj szövetséget csináltak. Nemcsak a jámbor, hiszékeny „kisvendéglősöknek“, hanem immár eldobva az álarczot, kimondták, hogy a vendéglősöknek, | korcsmárosoknak, szállodásoknak és j kávésoknak is. Kivetették hálójukat az | egész iparra. Eltekintve attól, hogy önös czél I sarkallja őket, mert csak az iparunk I fölött való uralmat akarják kezükbe ! kaparitani, ha a legnemesebb intenR kis borfiu szerencséje. (A „Vendéglősök Lapja“ eredeti tárczája.) Az elmúlt nyár egyik forró napján az egyik vidéki városban lévén dolgom, felültem a csigalassúsággal haladó viczinálisra. Utas kevés volt, ellenben a kupé oly meleg, hogy alvásról szó sem lehetett. Nagyon megörültem tehát, midőn a következő állomáson egy barátságos, jó képű idegen, mintegy 40 éves ur kapaszkodott fel a vonatra. Már a dolog természetében van, hogy utitársak bizalmasabbak egymással s igy csakhamar élénk társalgás fejlődött ki közöttünk. Mikor elmondtam, hogy B-be utazom, igen megörült, hiszen ő is oda utazik, ahová mintegy 20 évi távoliét után tér vissza. — És képzelje, uram, Amerikából!- Valószínűleg ott van a kedves családja is, — kérdém én. — Ah dehogy! Azokat már mind magammal vittem, hanem egy gyermekkori emlék, amely nem hagyott nyugodni, s amely arra késztetett, hogy deresedő fejjel nyugodt otthonomat otthagyva, erre a fárasztó óriási útra vállalkoztam. Megvallom, érdekelni kezdett a dolog, a mit utitársam — nevezzük Kovácsnak — észre véve, belekezdett elbeszélésébe: Azt hiszem sejti, hogy nő van a játékban, most már valószínűleg nem is fiatal. Hát úgy történt a dolog, hogy ezelőtt 27 évvel ebben a városban voltam a nagyvendéglőben borfiu. A gazdámnak volt egy 12 éves leánya, aki iránt 16 éves gyermekszívemmel szerelemre lobbantam, aféle öntudatlan gyermekszerelemmel. Esztike, mert igy hívták, szintén vonzódott irántam s édes titkunkat még csak nem is sejtette senki. Négy évet töltöttem itt s bár rosszabb dolgom volt, mint egy kutyának, szívesen tűrtem, csakhogy közelében lehessek Esztikének, aki szemeim előtt fejlődött ki viruló hajadonná. Ah! Uram, milyen szép volt az a leány! Arcza mint a hamvas rózsa! De hát minek részletezzem. Szép volt. És én fiatal és szerelmes. Akkor már mintegy 2—300 forintocskát takarítottam meg a fizetésemből és a borravalókból. 20 éves fiatal eszemmel azt hittem, hogy én vagyok a világ leggazdagabb Krözusa. Hosz- szas fontolgatás után végre egy szép májusi napon ünnepi ruhámba öltözve óriási csokorral a kezemben az izgalomtól minden tagomban remegve, elébe állottam mogorva gazdámnak és megkértem az Esztike kezét, Az öreg egy ideig némán bámult reám, mintha nem értett volna meg azonnal, hanem a következő pillanatban kitépte kezemből a csokrot, arczomba vágta, aztán botot ragadott és elkezdett ütni, a dühtől tajtékosan ordítva: Az Esztike kell neked? A vejem akarsz lenni? Te koldus söpredék. Te... És ezalatt szorgalmasan ütlegelt. A lármára az alkalmazottak és vendégek begyültek és én a fájdalomtól és szégyentől fél őrülten futottam, futottam, egyenesen haza az édes anyámhoz. Természetes, hogy vissza az üzletbe többé nem mehettem; azt is beláttam, hogy a városban sem maradhatok többé, ha csak megvetésnek ki nem akarom magamat tenni. Eleinte az öngyilkosságra gondoltam, de hála jó anyám vigasztaló szavainak és Esztike egy rövid sorának, melyet a piaczon az anyámnak adott, s amelyen ez állott: „Örökké szeretni foglak. Eszti.“ Letettem e sötét gondolatról. Elhatároztam tehát, hogy elmegyek innen messze, hogy a híremet se hallják. Igen, de hova? Mindegy, csak messze, messze attól a helytől, ahol ez a megalázás ért. Már említettem önnek, hogy pár száz fo- rintocskám volt. Ennek nagy részét édes anyámnál hagytam és másnap az éjjeli vonattal keserves könyhullatások után búcsút véve anyámtól és Esztikétől, kit az ablakon keresztül csak némán üdvözölhettem, elhagy-
