Vendéglősök Lapja, 1907 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1907-06-20 / 12. szám
1907. június 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 9 Déva város tanácsától. 3525 — 1907. szám. Árverési hirdetmény. Déva város tanácsa közhírré teszi, hogy a várps tulajdonát képező „Csillaghoz“ czimzett és a „Koronához“ czimzett városi vendéglői épületek és pedig az előbbi 55.000 kor., az utóbbi 40.000 korona kikiáltási árban folyó junius hó 27-én d. e. 10 órakor a városháza kisebb tanácskozó termében megtartandó nyilvános árverésen a legelőnyösebb ajánlattevőnek örök áron el fognak adatni. Zárt írásbeli és 1 koronás bélyeggel ellátott ajánlatok az árverés kezdetéig szintén elfogadtatnak. Tartalmazniok kell azonban annak kijelentését, hogy ajánlattevő az árverési feltételeket ismeri és magát azoknak alá veti és a kikiáltási árnak IO°/o-át akár készpénzben, akár ovadékképes a napi börze árfolyam szerint számítandó értékpapírokban bánatpénz gyanánt is kell tartalmazniok. Végül megjegyeztetik, hogy az illető vendéglők bérbeadva lévén és a bérlet mindkét vendéglőnél csak 1908. évi julius hó l-én járván le, ezen bérletek az árverés és illetőleg eladás által nem érintetnek, azok a fent kitett lejárati napig épségükben fentartatnak. Déva, 1907. évi junius hó 6-án. Kontz Domokos, polgármester. i Felvincz nagyközség elöljáróságától. 853 — 1907. sz. Hirdetmény. Felvinczen a község tulajdonát képező emeletes vendéglő négy vendégszobával, bor-, pálinka-, és szesz italmérési jog és üzletfelszereléssel 1907. augusztus hó 1 -tői bérbe adó. Értekezhetni a községi elöljárósággal. Felvincz, 1907. évi junius hó 14-én. Szacsvay Zsigmond, Balogh Elek, t. bíró. jegyző. Ili Csurgó nagyközség közönségétől. 1226 — 1907. szám. Árverési hirdetmény. Csurgó nagyközség képviselő-testületének 1907 évi junius hó 12. napján hozott 78. számú határozata alapján közhírré tesszük, hogy a község tulajdonát képező „Daru“-vendéglő épületét mellékhelyiségeit, pincze, istállót stb. 1907. évi augusztus hó 1-től kezdődőleg 6 évre, vagyis 1913. évi julius hó 31. napjáig terjedő időre nyilvános árverés utján haszonbérbe adjuk. Ar árverés 1907. évi julius hó 14-én d. u. 3 órakor Csurgó nagyközség tanácstermében tar- tatik meg. Árverezni óhajtók tartoznak 1000, azaz egyezer korona készpénzt az árverés megtartása előtt bánatpénz fejében letenni. Árverési, haszonbéri, szerződési és egyéb feltételek a hivatalos órák alatt a nagyközség tanácstermében bármikor megtekinthetők. Csurgó, 19^7. évi junius hó 14. Sárközy Andor, Pataki Antal, jegyző. biró. MIKLÓSFALU KÖZSÉG ELÖLJÁRÓSÁGÁTÓL. 692/1907. szám. ; Árverési hirdetmény. Miklósfalu közság elöljárósága ezennel közhírré teszi, hogy a község tulajdonát képező 40. számú nagy korcsmaház melléképületekkel együtt Miklósfalu (Mosonm.) községházánál 1907. évi junius 24-én, délelőtt 9 órakor megtartandó nyilvános árverésen 1908. évi január 1-től 1913. évi deczember 31-ikig terjedő egymásutáni 6 évre a legtöbbet ígérőnek bérbe adatni fog. Ezen korcsmaépület, melynek homlokzata emeletes, a község központján a Fő-utczában áll, 126 □-öl területtel bir és benne a következő helyiségek foglaltatnak u. m. a földszinten egy nagy és egy kis vendégszoba kellő bútorzattal, egy konyha, egy nagy terem, egy kisebb ebédlő, egy mészárszék, egy fakamra, egy mosókonyha két istálló, két pincze, két jégverem, egy kocsi szin; az emeleten egy nagy terem és négy lakószobából. Kikiáltási ár 1000 korona. Arveresni szándékozók tartoznak életkorukat polgári és vagyoni állásukat tanúsító községi és erkölcsi bizonyítványuk előmutatása mellett 400 korona bánatpénzt letenni, mely a bérlőnél az utolsó év utolsó részletébe fog beszámíttatni. Az árverési feltételek Miklósfalu községházánál a hivatalos órák alatt betekinthetők. Miklósfalu, 1907. évi május 23-án. Fazekas Lajos s. k. Tall Lőrincz s. k. jegyző biró.