Vendéglősök Lapja, 1907 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1907-05-05 / 9. szám
VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1907. május 5. | Köszönetnyilvánítás. Mindazon t. ismerőseim, jóbarátaim és rokonaim, kik felejthetlen kedves nőm elhunyta akal- mából részvétüket kifejezték, temetésén megjelentek vagy ravatalára koszorút küldöttek s ezáltal nagy veszteségemben vigasztalni igyekeztek, fogadják leghálásabb köszönetem kifejezését. Budapest, 1907. április 27. Kaiser László, vendéglős. Közvetitö-iroda áthelyezés. Van szerencsém a mélyen tisztelt fővárosi és vidéki vendéglős, kávés és szállodás urakat tisztelettel értesíteni, hogy 17 év óla fennálló elhelyező és közvetítő irodámat f. hó május 1-én a gróf Hadik-palotából VII. kér., Dohány=utcza 10. szám alá I. emelet helyeztem át. Midőn ezt becses tudomásukra adni szerencsém van, tisztelettel kérem, hogy az eddig irányomban tanúsított nagybecsű bizalmukkal és megrendeléseikkel uj helyiségemben is kegyeskedjenek felkeresni. — Tisztelettel Pollák József elhelyező iroda tulajdonosHAACK ANTAL-féle stájer alpesi gyógyfű, gyomorlikör. — Ezen a Stájerország alpeseinek legnemesebb és legjobb gyógyfüveiből a leggondosabb páralat utján készített likőr, az emberi belszervezetre való jó behatásának köszönheti a mindig jobban emelkedő szétterjedését; ennek folytán és a rendkívüli zamatja következtében jelenleg a likőrök között az elsőrendű helyet foglalja el. Mint utazási likőr, különösen a tengeren, ezen ital alig nélkülözhető és a gyomrot erősítendő természeténél fogva legmelegebben ajánlható. Rendelmények kéretnek egyenest BRRTUSCHEK ERIÍŐ úrhoz BUDAPEST, VII., Hungária-körut 15. sz. alá intézni. Cs. k. orsz. szab. likörgyár HAACK ANTAL. GRAZ. Alapittatott I808. évben. Törvényesen megengegett anyagokból álló legjobb borderitö szer a „BARID” borderitőpor I Doboz 25 hektóhoz elegendő 2 kor* Főelárusitó : WATTERICH A. BDu„d«w,,5: incegazdászati cikkek legolcsóbb bevásárlási forrása == és leg racjctb rsídéi s ~ WATTERICH A BUDAPEST, VII., Dohány-u. 5. A világhírű müncheni : Unió és : Kindlbräu részvény = serfőzdék magyarországi vezérképviselete és főraktára •' :: Budapest :: VII., Munkás-utcza 3. Telefon 24—89. : Interurban 24—89. Szállít hordó- és üvegsört hely- :: ben és vidékre. :: Egyedárusitók minden város ré- :: szére kerestetnek. :: 50lo jégmegtakaritás! 40°|0 ármegtakarítás! érhető el az általam feltalált, készített s szabadalmazott szétszedhető amerikai jégszekrényekkel, parafalemez-szigetelés mellett. — A jégszekrényen olyan fontos újítást eszközöltem, miáltal a hús, külörösen a borjúhús, állandóan friss és üde marad. E szekrényekből készítettem a Nemzeti Kaszinónak, a Lipótvárosi Kaszinónak, a „Hungária“-szállodába, „Continental“-szállodába, Wampeticsnek, Brázaynak, Löwensteinnak, Petánovitsnak, Prindi- nek, Kaszás Lajosnak, Gerbeaudnak, Rittinger nagyvendéglős Szeged, Matejka Ödön Tátrafüred s egyáltalában az ország minden részébe. Mindezen helyeken munkámmal minden tekintetben a legjobban voltak megelégedve, kívánatra ezen czégek elis- merő leveleivel is szolgálhatok. Mendelovits Farkas Rendeléseket elfogad s költség- -----------------------------------:: előirányzati rajzokat küld :: El____jégszekrénykészitö________ Bu dapest VIII., Vas-utca 11. CíStTí CÍÉnü Pétbí Cs£-I!r tíSrír tííriV Főpinczérek Országos Óvadék - Letéti Társulata mint a „Terézvárosi Takarékpénztár“ m. sz. hitelegylete IMP“ Budapest, VI. kerület, Kis János-utcza 2. szám. :: Hivatalos órák :: délután 4—6 óráig. Telefon: 24—94. ^rtűködésünk kiterjed egész Magyarország területére. — A bejelentett óvadék azonnal elintéztetik. — Leg- * ■ magasabb óvadék 6000 korona. — Kamatláb mindenkor a legmérsékeltebb. — Uj tagok felvétele mindennap eszközöltetik. Vidékről óvadék sürgöny vagy telefon utján is eszközölhető. — Fürdőhelyre foglalót adunk, tőketörlesztés erre nincs. — A bejelentett óvadékot titokban tartjuk. — Óvadék folyósításakor csak egy heti tőke- és kamatfizetés eszközlendő. — Az óvadék visszaérkeztekor a tőkére fizetett részletek nyomban visszautaltatnak. Ügyvezető titkár: FENYVES HENRIK.