Vendéglősök Lapja, 1906 (22. évfolyam, 1-24. szám)
1906-03-20 / 6. szám
2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. márczius 20. PoTYPlVo 1Ht>CÍ1t7-1 Nemesített 48-as édes paprika egyedül: I d|Jl iAd> Ail cliy i Kovács Sándornál Mokrin. fiw SikesTíeliroba Paprika király! Tizedikén a kerepesi-uti temető halottas- j házában felállított díszes ravatalát szebbnél- szebb koszorúk sokasága borította s délután 3 órára nagy és előkelő közönség sereglett oda, hogy megadja a végtisztességet a jóságos, feledhetlen úrasszonynak. A gyászolók soraiban láttuk: Gundel, Glück, Stadler, Petánovits, Lippert, Lörster, Karikás, Klivényi, Palkovits, Neusziedler, Prindl, Bányai, dr. Somogyi Lajos, Hruska, Ehm, Pelzmann, Schnell, Mádai, Hámor, Müller, Sziklay, Potzmann, Paulits, Leth, Wilburger, Maloschik, stb. családokat, az ipartestület, a «Szakácsok köre» és a pin- czér-egylet nagyszámú tagjait. A temetési szertartást Hock János végezte a legteljesebb egyházi pompával. * 12-én, délelőtt 10 órakor a kőbányai plébánia-templomban a megboldogult lelki üdvéért gyászmise volt, a melyet szintén Hock János plébános s országgyűlési . képviselő mutatott be az Lírnak. Az istentiszteletre is igen sokan jelentek meg az elhunyt ismerősei és tisztelői közül. Áldás hamvaira! A nyugtabélyeg az adóst terheli. A Kúria 1226/904. sz. Ítélete szerint általános jogszabály az, hogy a fizetést teljesítő adós a fizetésről a hitelezőtől nyugtát követelhet, minthogy pedig e nyugta kiállításának költségei és igy az azzal járó bélyegköltségek is a nyugtakiállitásra kötelezett hitelezőt terhelik, az alperes az adóbíróságok e részbeni helyes Ítéleti indokolása szerint jogosítva volt az általa teljesített fizetés után járó nyugtabélyeg egyenérté- kének megfelelő összeget felperesnek járó kárösszegből levonásba hozni, miért is az ennek megfelelő 7 k. 50 fillér és kamata iránti keresetével alperest mindkét elsőbiróság Ítéletének e részben megváltoztatásával el kellett utasitani. Igy cselekedjünk! Nagy a szegénységünk; már nemcsak a fölöslegünk, hanem a szükségesünk is idegenek martaléka. Elviszi, kiviszi azt egyrészt az adó, de még inkább a hozzánk szabadon özönlő idegen portéka. Iparosaink, megannyi ügyes, képzett munkaerő, akiknek legtöbbje a külföldön is nemcsak megállta a helyét, hanem becsületet is szerzett a magyar névnek; ezek a derék iparosaink itthon tengődnek, ha ugyan nem nyomorognak. És a nép, a földjéből kiforgatott, munkát hiába kereső nép elkeseredetten búcsúzik ősi hazájától. A múlt évben a kivándorlók száma százezerrel haladta meg a születésekét; tehát százezerrel vagyunk gyöngébbek, nyomorultabbak. Valóban itt az ideje, hogy védekezzünk a nyomor, a pusztulás ellen s ha az állam ezt nem teheti, vagy nem akarja tenni, hát fogjunk össze magunk, a nép, s mondjuk ki, hogy minden magyar ház küszöbén tiltó sorompót állítunk a bennünket szegényitő, idegen portéka ellen. És ebben az elsők között járjanak a vendéglősök, egyrészt, mert iparosok; másrészt pedig, mert nekik van legtöbb alkalmuk a népet felvilágosítani példájukkal. Éppen ezért, hogy tájékoztassuk őket, hogy lássák a honi ipar védelmét mily nagy nemzeti érdeknek tekintik másutt, az «iparvédelem» után közöljük Salamon Rezső czikkelyéből a következő adatokat: Ausztriában egy kissé másképp pártolják a hazai ipart. Ugyanis ott egy Éueger nevű ur nem is oly régen, össze-vissza négyöt hónappal ezelőtt, megérezte a védegylet eszméjének sáfrányillatát és hamarosan ösz- szeütött egy Schutzverein-t és csodák-cso- dája, négy-öt hónap alatt negyvenezer tag jelentkezett. Most menjünk egy házzal tovább. Lengyel- ország — azaz tartomány — még czifráb- ban csinálja, mint a szomszéd; ott egyszerűen kidobják a kereskedőt is, ha idegen portékát árul, ez pedig nem loyalitás, azt hiszem, egy szedett-vedett tartománytól, - amint a kirúgott ur mondja; — napirenden van a bojkottálásnak a radikálisabb neme, az áruczikkek összerombolása, elégetése, ut- czára való kihányása. S meg kell jegyeznünk, hogy nem is az éretlen elem csinálja a hazai iparnak ilyeténképpeni pártolását, hanem az intelligens, parfümös, keztyüs urak. Nem kevesebb, mint 118 egyesület van Lengyelhonban, csekély néhány százezer taggal. S oly remekül szuperál mind a 118, hogy pinczékben eldugdosva kell, hogy tartsák a kölni vizet, a frank-kávét, huszáren- schubiczkot, Weaner schnurbartbindert és társait. Hiába, a lengyel ért a busuláshoz is, de aztán érti a védegyletezést is. Most lóduljunk egy nagyot Ke’let felé. Oda, hol nem a fekete-sárga, hanem a sárga ördögök laknak: Kínába. Remekül megy ott a dolog, valósággal kéjeleghetünk mi, védegyletisták, hallva ezeket. Próbáljon ott egy ravasz czopfos kereskedő európai czikket árusítani, mert puha lesz a talpa a bambuszütéstől. A főmandarinhoz azonnal beállít egy hajlongó jó konkurrens és elmeséli, hogy Li-he-he-nin-csen jó barátját kénytelen elárulni, mert igy meg amúgy idegen szagot érez s az ő becsületes sárga pisze orra nem tűrheti az idegen szagot. A főmandarin azonnal kész a paragrafussal, hogy teszem föl, nem is az a baj, — mert mellesleg legyen mondva, erre nincs paragrafus — hanem az, hogy az idegen ipart pártoló az éjjel álmában csúf szavakkal illette a meny- nyei sárkány zápfogát, ez pedig csekély har- mincz talpczirógatást jelent. Ha például egy német játékgyáros seftet akar Kínában csinálni, a konzulnak mindent el kell követnie, hogy az elárusitáshoz szükséges bárczát megkaphassa, de ha ez meg is van, még messze van az a stádium, hol a vevő is hazajuthat már, mert ha egy ki- nézer megvette, annak még Poncziustól Pilátusig kell futkosni, hogy még eladhassa honfitársainak s ha egy rakás ajándékkal átesett rajta, kérdés, hogy valamelyik kon- kurrense nem-e találja bűnösnek még akkor is. Az igaz, hogy egyes helyeken azért van elég idegen ipari termék. így pl. Hongkongban a Komor testvérek szinmagyar emberek és áruházuk oly irtóztató nagy, hogy egy városrészt tölt be. Az áruk értéke közel egy millió taelt üt meg (egy tael negyvenkét korona), de azt csak Komor Béla, az üzlet megalapítója mondhatja meg, mily rettenetes sisifusi munkát végzett, mig rendesen mehetett az üzlet, pedig Hongkong az angoloké. Okuljunk tehát ezekből a külföldi példákból s lássuk be, hogy gazdagoknak, erőseknek csak úgy vallhatjuk magunkat, ha szükségleteinket hazulról, hazai munkából tudjuk fedezni; mert igy a pénz közöttünk forog, nekünk kamatozik, mig amúgy tőlünk elgurul, egyre gurul, mig utoljára nekünk csak az üres tarisznya marad. Védjük, pártoljuk hazai iparunkat, mint az osztrákok, lengyelek, kínaiak, németek és amerikaiak s akkor lesz még jó világ Magyarországon. Az iparpártolásban legyenek elsők a vendéglősök, már csak önzésből is; mert a múltból tudhatják, hogy amikor az iparosnak jól megy, gazdagodhatik a vendéglős is. Pártoljuk a hazai ipart; ne vegyünk idegen portékát! Eljárás borhamisítási ügyekben. A kereskedelemügyi minister f. é. február 12-én 2739. sz. alatt kelt, s a budapesti m. kir. államrendőrség főkapitányához intézett rendeletével kimondta, hogy: „Budapest székesfővárosban a borkihágási eljárások megindításánál, illetve a mesterséges borok készítésének és forgalomba hozatalának tilalmazásáról szóló 1893: XXIII. t.-cz. végrehajtása iránt 53850/1897. szám alatt kiadott kereskedelemügyi miniszteri rendelet 14. § a értelmében megtartandó helyszíni szemléknél a kerületi elöljáróságok, illetve ezek kiküldöttjeinek meghívása nem szükséges.“ fldatok a régi magyar Szakácsmesterek és mesterség történetéhez. Irta s a „Magyar szakácsok köré“-ben felolvasta : Bauer Károly főszakács (Folytatás.) Somogymegyében, nem messze a Balatontól van egy falu, amelyet ma Szakács i- nak neveznek, régebben pedig Nemes-Szakács i-nak hívtak. Számtalan oklevél bizonyítja, hogy a magyar királyok szakácsai ebből a faluból kerültek ki kétszáz esztendőn át. Az erre vonatkozó legrégibb oklevél 1272. évből való; eszerint a királyné a falut Pál nevű szakácsának ajándékozza, s elrendeli, hogy a falu neve Szakácsi (azaz szakácsé) legyen. Ebből a ma is meglevő faluból kerültek ki a királyi udvar szakácsai kétszáz esztendőn át, akik közt a leghíresebb Ferencz szakácsmester volt, akit Eresztvény nevű birtoka után E resztvény i F e r e n c z-nek szokás hívni. Ereszt- vényi Ferencz Zsigmond magyar király (uralkodott 1387-től 1438-ig) szakácsa volt. Hogy a király mennyire szerette hívét, mutatja az, hogy nemesi czimerrel ajándékozta meg 1414-ben. Ez a czimerrel ellátott oklevél ma Keszthelyen a gróf Festetich-féle levéltárban van, nyomtatásban azonban a «Turul» czimü folyóiratban jelent meg. A czimer pajzsa két részre van osztva, amely részek kék és vörös színnel vannak befestve. A vörös szin lángot ábrázol, amely fölött babérlevéllel díszített nyárson csuka lebeg. Emlékeink szerint a 15. században a halak közül a csukát szerették a legjobban, s valószínű, hogy Eresztvényi Ferencz szakács is ezt tudta a legizletesebben elkészíteni s ezért került czimerébe is a csuka. A Duna, Tisza, Maros, Száva stb. folyóink gazdagok voltak halakban, de hogy a csuka volt a legkedveltebb, arra van egy koronatanúnk is, s ez a Mátyás király udvarában HFRPMANN I I cs- és kir. fémáru-gyár. Budapest, IV., Eskü-ut 6. Ajánlja a legszolidabbnak elismert gyártmányait alpacca-ezüst, ilunnlTIMmi J. L. Chinai ezüst s alpaccából szálloda, kávéház és vendéglő felszerelések. Árjegyzékek, költségv. díjmentesen. Alapítási év 1819.
