Vendéglősök Lapja, 1906 (22. évfolyam, 1-24. szám)
1906-01-20 / 2. szám
6 Vendéglősök Lapja «részvény-serfőzde» igazgatósága és tisztikara Gomperz Károly alelnök vezetése alatt, a kik között láttuk Gimdel Jánost, Glück Frigyest, dr. Kovácsy Sándort, Ku/íz Jenőt, Németh Tituszt, Leipziger Vilmost, valamint Ackermann Bernát és Hanszt Károly igazgatókat. A koporsó mellett a a «Részvény-Serfőzde» technikai és kereskedelmi személyzete állott impozáns sorfalat. A gyászszertartást SHeber Vincze apátplébános vegezte nagy egyházi segédlettel. A gyászszertartás után a Terézvárosi Kaszinó nevében Radócza János mondott beszédet, méltatva az elhunyt érdemeit. Az elhunytat a kerepesi-uti temetőben helyezték örök nyugatomra. A megdicső- ült emlékét a «részvény-serfőzde» különben a következő, sokat mondó gyászjelentéssel is megörökítette. Mélyen meghatva teszünk jelentést, hogy tisztelve szeretett elnökünk Mendl István ur, a III. oszt. vask.oronarend és a pápai szent György-rend lovagja folyó hó 4-én rövid szenvedés után elhunyt. Halála pótolhatatlan veszteségünk. Harmincz éven át működött ő ritka önfeláldozással vállalatunk érdekében, kezdetben mint felügyelő-bizottságunknak, majd igazgatóságunk tagja, az utolsó évtizedekben pedig mint igazgatóságunk elnöke. Fáradozást nem ismerve, dolgozott ernyedetlenül vállalatunk felvirágoztatásán. Nagy képességei, gyors és biztos ítélete, puritán jelleme voltak azok a kiváló tulajdonságai, melyek őt társaságunk körében oly áldásos működés kifejtésére képesítették. Emléke bennünk felejthetetlenül él. Földi maradványai f. hó 6-án, szombaton d. u. 3 órakor fognak a gyászházból, VI. Andrássy-ut 31. sz., örök nyugalomra kísértetni. Az Első Magyar Részvény-Ser- fözöde igazgatósága és felügyelő-bizottsága. A temesvári sörgyár megvétele. Temesvár városa a Halvany-Denlsch Sándor tulajdonát képező temesvári sörgyár részvényeinek felét két évi próbaidő mellett megvette. A város bizalmi férfiaival kibővített igazgatóság mai ülésén Telbisz Károly polgármestert, udvari tanácsost elnöknek, Hatvany-Deutsch Sándort al- elnöknek megválasztotta. A város tárgyalásokat folytat a részvények második felének megszerzése iránt. Hatvany-Deutsch tulajdonos hajlandónak mutatkozott a részvények 240 százalékos árfolyammal való átadására. A részvények első felét 160 koronás árfolyammal szerezte meg a város. A föltétel szerint a város a két éves próbaidő elteltével a vételtől elállhat. A nyugdijegyesületböl. Nyugdijegye- sületünk igazgatósága deczember 23-án ülést tartott, amelyen a folyó ügyek intézteitek el Az egyesület az igazgatóság utolsó ülése óta 20 taggal szaporodott. Az ülés végén Bokros Károly elnök megköszönte az igazgatósági tagoknak a lefolyt évben tanúsított buzgólkodását s ezt a jövőre is kérve, boldog uj évet kívánt nekik. Az igazgatóság éljenzéssel köszönte meg az igazgató üdvözletét azzal a kijelentéssel, hogy az egyesület gyors megerősödése leginkább Bokros, Károly elnök buzgói kodásának köszönhető. A szarvasi «Árpád-szálló.» Szarvas városának méltán büszkesége az «Árpád- szálló#, a mely e gazdag alföldi város legszebb épülete. De nemcsak azért büszkék rá, mert a berendezése, vezetése mintaszerű. A ki ott egyszer megfordult, sohasem feledi az «Árpád-szálló» kitűnő italait, pompás konyháját s az előzékeny kiszolgálást. Mindezt a szálloda érdemes bérlőit, jeles kartársainkat, a Gorái testvérekéi dicséri. ßgygyel kevesebb A szeszkartell felbontása, mint már említettük, a győri szeszgyár-részvénytársaságnak a tőzsde- birosaghoz intézett beadványára, a melyben a szeszkartell felbontását kérte, kimondatott. A tőzsdebii óság ítéletében többek között a következőket mondja: Miután az egyezség előfeltételeit, melyek szerint a szerződő felek tartoznak az árminimumra nézve megegyezni, nem tartották be, miután az egyezmény keresztülvitelére hivatott végrehajtó bizottság lemondott s miután végül a megjelent felek semmi kifogást nem emeltek a beadvány ellen, ki kellett mondani, hogy az egyezmény felbontandó. Vasúti vendéglők bérbeadása. A Máv. szegedi üzletvezetősége Zeiua .állomáson megüresedő p. u. vendéglő bérletére pályázatot hirdet. Határidő január 16. déli 12 óra. — A magyar királyi államvasutak Királyháza állomásán 1906. évi junius hó 30-án a vasúti vendéglő bérlete lejár, ugyanazon időponttól számítandó öt évi időtartamra ezen vendéglő bérletére ezennel zárt ajáalali tárgyalás hirdettetik. Határidő január 15. Első Leánykiházasitási Egylet m. sz. (Gyermek- és élet-biztositó intézet Budapesten, VI., Teréz-körut 40—42. szám. Alapittatott 1863. évben). Az intézel felügyelő-bizottsága u. m. az előbbi években is, deczember 31-én tartott ülésében az intézet pénztár- és vagyonállapotának fővizsgálatát megejtette és megállapította, hogy az intézet vagyona a következő értékekben van elhelyezve és pedig: Intézeti házak beruházási értékben: Teréz- kzrut 40—42. számú épület 831.680.70 K., Kerepesi-ut 20. számú épület 660,393.60 K., yáczi-ut 4. számú épület 612,923. — K., Értékpapírok 7.832,445.— K. Kölcsönök saját kötvényekre 586.557.37 K. Takarék- és bankbetétek 1.571,872,98 K., Postatakarékpénztár 4,903.29 K., Hivatalnoki nyugdíj alap-betét 184,69892 K., Pénzkészlet 36,685.54 K„ Összesen 12,321,160.40 K. Múlt év deczember havában 1,193,500 — K. értékű biztosítási ajánlat nyujtatott be és 1.008.500.— K. értékű uj biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosított ösz- s/egek fejében 111,912 K. 80 f. fizette'ett ki. 1905. január 1-től deczember 31-éig bezárólag 14.760,800.—- K. értékű biztosítási ajánlat nyujtatott be és 12.366.500.— K. értékű uj biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosított összegek fejében a folyó évben 900,518 K. 75 f. fizettetett ki. Az intézet fennállása óta 10.156,904 K. 30 f. fizettetett ki — biztosított összegek fejében. Figyelmeztetés. A legjobb minőségű, kitűnő fogvájók kaphatók Hirschler Testvéreknél Budapesten IX., Ferencz-körút 17. szám alatt. Tisztelt olvasóink becses figyelmébe ajánljuk e jeles ezégnek lapunk mai számában közölt «fogvájó» hirdetését. Eladó háztelkek. 80 telekkönyvezett házhely 100—100 jj öles, az uj villamos vasút keresztül megy rajta, 3 pereznyire az iskolától, 3 pereznyire a piacztól, közvetlen közelben gyár épül, a telken kereszt (feszület) áll, a legelőnyösebb részletfizetési feltételek mellett szabad kézből eladók. Megjegyeztetik, hogy f. é. november 1-től a villamos vasúti dij Budapestről bárhonnan indulva 6 krajezár. Bővebbet: Sziklai Géza és Társa bankházában, Budapest. «József főherczeg» szálloda. Telefon: 88—92. Brázay Kálmánnál vásároljunk ! 1906. január 20. Nyilttér. Magyarország legkedveltebb élczlapja. r Megjelea minden vasárnap. Egyes szám 15 kr. i Előfizetési ár: Égés?- évre . 6 frt Fél évre . . . 3 frt Negyed évre . . 1 frt 50 kr Szerkesztiség és kiadóhivatalBudapest, VIII., Rökk SziJárd-utcza 4 Telefon 41—05. Telefon 41—0ő( Schleicher # # i-V- # is József «Haza i» conserv-, mustár-, feoreczet- és gyümő csszörp-gyára Budapest, ll„ Kacsa-utcza 19. szám. Ajánlja a t. vendéglős, szállodás és kávéháztulaj- I (Ionosok részére elsőrangú fenti gyártmányait. Vidékre 5 kilós postacsomagok: Előnyös árak ! Előnyös árak ! Csillaghegyi forrásvíz szénsavval telített kitűnő üditöviz. Ez a viz a Békásmegyer község (Pestmegye) határában fekvő CsilL ghegy tövében az Árpádforrásnak nevezett igen régóta ismert, kitűnő izü és tisztaságú forrásból takad. Szénsavval telítve igen jóízű, eltartható szagtalan asztali vagy borhoz való üdítőital. A forrás hatóságilag és vegyileg megvizsgáltatott, kifogástalannak és szénsavval való telítésre alkalmasnak találtatott. Kapható mindenütt. Telep: Csillag-hegy, (Békásmegyer.) Fővárosi iroda . I.. Attila-körut 37. szám alatt. Raktár : III., Lajos-utcza 26. Telefon 79—78. Telefon 79—78. Tulajdonos: Csillaghegyi forrásvíz Hegedűs Lajos, Gamauf Géza és Társai. Csász. és kir. udvari szállítók Telelőn 3404. Alapítva 1852. Sieburger és Társa ™™LKi2PIT ö cs. és kir. fensége József fóherczeg udv. szállítói Budapest, V., Fürdő utcza 8. Linóleum nagy választékban. — .....