Vendéglősök Lapja, 1906 (22. évfolyam, 1-24. szám)
1906-06-20 / 12. szám
1906. junius 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 F. M. K. E. Szántói savanyúviz Honi termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyúviz. Ne igyunk idegen vizet, hanem pártoljuk a magyar terméket, szállodák, vendéglők és kávéházakban fogyasszuk a FMKE fröcscsöt. c£> c&> c£> Kizárólagos főraktára : PÉCZELY és GEBHRRD, Budapest, II. kér., Batthyány-utcza 3. sz. Telefon 40—97. % 4 * Kapható mindenütt, Telefon 40—97 Itt meg kell állapodnunk. Tehát — a «B. L.» szerint — a bécsi «borászati napok» el- vitathatlan sikerében nagy része van a vendéglősipar együttes munkálkodásának is. Ez a tény — szerintünk — arra az elhatározásra bírhatná szőlősgazdáinkat, hogy szintén biztosítsák maguknak a vendéglős-ipar kooperációját. Sajnáljuk, hogy a «B. L.», amely — mint cikkünk elején kimutattuk — érdemes és lelkes munkása volt e két egymásra utalt factor közeledésének, a bécsi napok tanulságaiból kifeledte ezt a leglényegesebbet. Vagy nem a feledékenység, hanem az el- kedvetlenedés okozta, hogy a cikkíró ezt a következtetést mellőzte; ehelyett ezzel a konklúzióval zárva sorait: «Sokszor emeltem fel már ez iránt szavamat és most is hangoztatom, hogy a bor- fogyasztás népszerüsitésére, a bor iránti bizalom visszahóditására alkalmasabb eszközt városi borpincék megteremtésénél nem ismerek. Addig, mig ilyeneket magunk is országszerte nem létesítettünk, addig, mig ezek nyomán először termelői betéttársaságok, azután szövetkezetek, később hivatásos vendéglősök nagyarányú és a borpancsolás minden gyanúján felül emelkedő magyar borházakat nem létesítenek, nincs jogunk panaszkodni, hogy borfogyasztásunk a termelés növekedésével lépést nem tart és hogy közönségünk módosabb része a korcsmái bor iránt legyőzhet- len averziót tanúsít.» Hát ebben a záradékban is van utalás a vendéglősiparra, de nem oly határozott és serkentő formában, amint ezt éppen a bécsi tanulságok Írója, a M. Szg. O. E. igazgatója, tehette volna. Ami a «rathkellereket» illeti, hát — amint osztrák szaktársaink példája mutatja — a vendéglősök ettől az intézménytől nem félnek; mert ilyenek csak ott bizonyultak életrevalóknak, ahol vagy egy nagyhirü borvidék- írek a helyi korcsmárosok által megfizethet- len borait hatósági pénzen és garancia mellett mérik ki a bor híréért odazarándokló idegennek, vagy az ország fővárosában, hogy itt az idegen ennek a földnek minden borfajtáit hamisítatlan minőségben megismerhesse. Rathskellernek helye volna tehát Tokajban, Aradon, Veszprémben, Budapesten stb. Budapesten azonban csakis az ország ösz- szes bortermelő vidékeire kiterjeszkedő pincéről lehetne szó, ilyent pedig csakis a «Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete» közreműködésével, illetőleg vállalkozásával lehetne létesíteni. Lokalitás volna ehez elég. Ott vannak a «Köztelek» pompás pincehelyiségei, a városházak és a Gellért-hegy használatlanul álló pincéi. Tessék ezeket akár «Városi borpin- cék»-nek, vagy akárminek nevezni; de tény- leg legyen bennük kapható minden magyar borfajta a homokitól kezdve, Tokaj «folyó aranyáig» s legyen ezekben a pincékben kedélyes, magyaros szivélyességü bánásmód, úgy a vállalkozás jól beüt — egy föltétel alatt. Ez a föltétel pedig az, ami a bécsi «borászati napok» sikerének egyik tényezője volt: a vendéglős-ipar együttműködése a szőlősgazdákkal. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha a rats- kellerek célja nem a vendéglősök ellen való konkurrencia, hanem a közönség megrontott borizlésének visszaadása. Ha a közönség a különböző borfajtákat megismeri, megszokja a «ratskellerekben», ugyanezekből a maga ízlésének megfelelőt megismeri és fölkeresi a vendéglőben is, ahol otthonához közel s bizalmas körben üdülnie és szórakoznia neki a legkényelmesebb. Éppen ezért ismételten intézzük szavunkat a «M agyar Szőlősgazdák Országos Egyesületéhez», hogy a vendéglősökkel való érintkezés fonalát újból vegyék föl s a kölcsönös, egymás érdekeit kielégítő szövetkezés utján oldják meg bortermelésünk legfontosabb, legelső kérdését: a hazai piac biztosítását a magyar boroknak s a hamisítatlan magyar borok élvezetét a közönségnek. Ha igy járunk el, úgy a magyar bortermelés és vendéglős-ipar gyámola és ellenőrzője lesz egymásnak, megnyugtatója a most méltán gyanakvó közönségnek és fölsegitője sanyarú községi állapotainknak. És ehez sem valami nagy tőke, sem valami fényes, nem minden század-adta talentum nem szükséges, pusztán egy kis gyakorlati éleslátás, ügyszeretet és buzgóság. Ami akadálya van a tervnek, ezekkel a készségekkel elháríthatok. Különösen elháríthatják ezt a szőlősgazdák, akik között annyian vannak országos tekintélyek. Ne várja a szőlősgazdák egyesülete a kezdeményezést a magukat sem értő, viszonyaik miatt széthúzó vendéglősöktől, hanem ők vegyék kezükbe a parlagon heverő talaj megtörésére az ekeszarvát. A siker nem marad el, nem maradhat el; mert a vendéglős-ipar ki akar szabadulni a borpancsoló uzsorások igájából, de — fájdalom — idegen segítség nélkül már nem teheti. A paprika hamisítás büntetése. A földmi- velésügyi miniszter egy konkrét esetből kifolyólag kimondotta, hogy a paprikakereskedéssel nem Sjüzletszerüleg foglalkozó egyén az általa árult hamisitottnak bizonyult paprika forgalomba hozatala által első Ízben elkövetett kihágásért csupán pénzbüntetéssel büntetendő, ha az a körülmény, hogy a hamisításról tudomása volt, beigazolást nem nyert. R mi vétkünk. Csak kevés magyar van, a kinek a mellén ott fényeskedik a legszebb érdemjel, a „tulipán“, még kevesebb van a „tulipán- ordósak“ között, a kik mindenek előtt és mindenek fölött csak a hazai ipar és földtermékeit pártolják és fogyasztják. Pedig hát az osztrákok 40 évi szivattyúzása s az utóbbi éveknek a „végtelen nyomor és szenvedés“ jelszavával folytatott harcza ugyancsak megcsappantotta zsebeinket s megtaníthatott volna arra, hogy minden garasunkra szükségünk van, minden fillérünket magunknak kupor- gassuk. Félünk azonban, hogy hiúság, kényelmeskedés, egyeseknek látszólagos, pillanatnyi haszna a tulipánt most sem teszik gyümölcsöző virággá. Éppen ezért szükséges, hogy mindenki szivébe vésse szent igékként gróf Zichy Jenő szavait, a melyeket, mint az „Országos Iparegyesület“ elnöke, ennek az egyesületnek múlt hó 20-án tartott közgyűlésén mondott s mi megszivlelésül igtatunk ide. „Elsősorban az önálló vámterület kérdésének megoldásában reménykedünk. Az 1899. évi 30-ik törvényczikk — nézetem szerint — már törvénybe iktatta az önálló vámterület jogi állapotát és ha kezeink egyelőre meg is vannak kötve, első sorban arra kell törekednünk, hogy az eddigi vámszövetségi viszony helyett kereskedelmi és vámszerződést létesítsünk Ausztriával az önálló vámterület és a kölcsönös szabad forgalom alapján és hogy azután biztosítsuk a magyar iparnak mindazon előnyöket, melyek fejlődésének és fokozatos felvirágozásának bázisául szolgálhatnak és melyek az önálló vámterület áldásos hatását jól megalapozzák és alaposan előkészítik. Szorgalmaznunk kell másodsorban a régóta hasztalanul sürgetett ipartörvényeket a kisipar védelmére, a nagyipar tervszerű kifejlesztésére és e végből meg kell állapítani egy észszerű, gyakorlati iparfejlesztési politika programmját és ennek megvalósítását több esztendőre felosztva, legelőbb azt kell pótolnunk, a miben legjobban el vagyunk maradva. Mindezeket tetőzze be a társadalom iparpártoló munkája, melyre nézve élénk felpezsdülést mutat a közelmúlt. A védegylet, az iparpártoló szövetség, a tulipán szövetség egyaránt megmozgatták a hazafias érzést és külön-külön, de együttesen is szolgálatába állottak annak a nagy munkának, a melynek irányát az iparegyesületben évek hosszú sora óta kijelöltük és a melynek talaját megtermékenyíteni segítettünk. Ezen mozgalom régi és legnagyobb hibája mindig a szalmaláng, a hirtelen fellobba- nás, a kitartás hiánya volt. Ezt a nagy hibát kell elsősorban kiselejteznünk. Az alkalom az intenzív, évtizedekre^ kiható, állandó iparpártoló tevékenységre sohsem volt oly kedvező, mint most és ha a törvényhozás meg a kormány munkája mellett, mint harmadik egyenrangú tényező érvényesül a társadalom nagy, nemzetalkotó munkája, hisszük, hogy végre elkövetkezik a várvavárt jobb kor, mely után L es. és kir. fémáru-gyár. Budapest, IV., Eskü-ut 6. Ajánlja a legszolidabbnak elismert gyártmányait alpacca-ezüst, ■ chinai ezüst s alpaccából szálloda, kávéház és vendéglő felszerelések. Árjegyzékek, költség?, díjmentesen. Alapítási év 1819.
