Vendéglősök Lapja, 1905 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1905-02-20 / 4. szám
2 Vendéglősök Lapja 1905. február 20. kailag még nem érettek, nem ismerik föl az általánosságban az ő különös érdekeiket. Mi már sokszor panaszkodtunk e miatt, buzdítottuk a vendéglősöket, hogy juttassanak maguk közül is valakit a törvényhozásba s e végből szövetkezzenek a többi iparosokkal. Hiába volt a beszéd; most tehát szakképviselet nélkül állunk a parlamentben. Magunkra vessünk ! A szövetkezeti kérdés. A vendéglősök sokat politizálnak, de azért a saját ügyeikben még sem tudnak politikusán eljárni. Nem tudnak a dolgok mélyére látni, nem tudják az alkalmat megragadni, legtöbb- nyire idegen jelszavak után kullognak. Itt van, például a szövetkezeti kérdés. Mindenki szövetkezéssel akar magán segíteni, még a kereskedők is, csak mi nem mozdulunk; illetőleg legutóbb megmozdult budapesti ipartársulatunk választmánya. Ugyanis — mint a „Magyar Ipar“ Írja — azon alkalomból kifolyólag, hogy a kiskereskedők és kisiparosok egyesülete az ipartársulatot arra kérte fel, hogy csatlakozzék a „Budapesti fogyasztók szövetsége“ ellen indított mozgalmához, a fogyasztási szövetkezetek ellen oly nagyjelentőségű határozatot hozott, mely bizonyára szélesebb körökben is általános feltűnést fog kelteni. Az adott konkrét eset alapján ugyanis az ipartársulat kimondotta, hogy „miután a minden oldalról felhangzott és különben is általánosan ismeretes panaszok alapján nyilvánvaló, hogy a fogyasztási szövetkezetek a vendéglősöknek ártalmas üzleti ellenfelei, azokat nem pártolhatja, hanem inkább az ellenmozgalomhoz csatlakozik; mert mig a vendéglőst mindenféle közteher nyomja és a hatósági rendszabályok egész labirinthusa korlátozza, addig a szövetkezetek közterhet alig viselnek, üzleti szabadságukban pedig tág téren mozoghatnak s igy könnyű ver- senj'ben győzik le a vendéglőst.“ A fogyasztási szövetkezetek visszaélései tudvalevőleg már a „Magyar Vendéglősök Orsz. Szövetsége“ múlt évi szegedi közgyűlésén is élénk megbeszélés tárgyát képezték, a hol azt is panaszolták, hogy a szövetkezetek különösen az italmérési engedélyek megszerzésére igyekeznek, sok helyen valósággal korcsmárosüzletet folytatnak. A budapesti ipartársulat újabb állásfoglalása azért fontos, mert illetékes helyen nem fognak előtte szemet hunyhatni. Nem fognak szemet hunyhatni annál kevésbbé, mert az orsz. szövetség épp legutóbb tartott igazgatótanácsi ülésén foglalt állást a „Székesfővárosi kisvendéglősök és korcsmá- rosok ipartársulata“ által létesíteni szándékolt „Vendéglősök és korcsmárosok orsz. hitel- és fogyasztási szövetkezete“ ellen is.“ Hát ezek a határozatok kétségen kívül, igen jelentősek, annyira, hogy nekünk, a kik a szövetkezeti eszme propagálói voltunk és maradunk, elsiklanunk fölöttük nem lehet. Nyilvánvaló, hogy az ipartársulat választmánya a kereskedők felfogásának hódolt. Bizonyos, hogy a kisebb kereskedők, különösen a fűszeresek, nem örülhetnek a szövetkezeteknek, hiszen ezek éppen a kereskedelmi visszaélések ellen akarják a közönséget megvédeni. Hogy ilyen visszaélés van bőven, hogy van kereskedelmi uzsora, azt a vendéglősök,- sajnos, eléggé tapasztalják, hiszen a kereskedőknek ők is közönségét képezik. Ebből a szempontból tehát a vendéglősökre is ráférne valami a szövetkezetek áldásaiból. Ámde tagadhatlan, hogy a szövetkezetek üzletkörének túlságos kiszélesítése a vendéglős iparnak is árthat. Árthat, ha úgy, mint a vasúti tisztviselői szövetkezetek, az italmérésre is kiterjeszkednek, akként, mint ezt a kereskedők teszik. Ezt nem helyeselhetjük, mert a szeszes italok nem okvetlenül szükségesek a megélhetésre. Ezért tehát okos és jogos, hogy úgy a szegedi közgyűlés, mint most az ipartestületi választmány felszólaljon a szövetkezeti üzletkörnek ily túlságos kiterjesztése ellen. A vendéglős-érdekek ezt megkövetelték tőlük, de azt a módot nem, a hogy ezt az ipartársulat választmánya tette. Mi annak idején rámutattunk a helyes, az egyedül czélhoz vezető útra. Azt ajánlottuk, hogy csatlakozzunk a bortermelők mozgalmához éppen azért, hogy ezek,, a mi támogatásunk viszonzásául, elálljanak minden oly irányzattól, a mely a mi iparunkat károsíthatná. Javasoltuk, hogy a vendéglősök, a kik a róluk elterjedt balvéleményt és anyagi romlásukat leginkább a lelkiismeretlen borkereskedők miatt szenvedik, viszont alakítanak borvásárló szövetkezeteket, a melyek első sorban a bortermelők szövetkezeteire támaszkodnak. Kimutattuk, hogy ily módon egyrészt a vendéglősök megszabadulnának a borkereskedők uzsorájától, másrészt pedig szövetségül nyernék meg a bortermelőket, a kiknek a mi szövetkezeteink biztosítanák a hazai piaczot. Tanácsunk helyessége csakhamar kiviláglott, örömmel üdvözölte törekvésünket a gazdaközönség s a bortermelők országos egyesülete fölkérte ipartársulatunkat, hogy az ügy megvitatására küldjön ki bizalmi férfiakat. Ily körülmények között tehát nem lett volna szabad sem az ipartársulat, sem az országos szövetség választmányának mereven állást foglalni a világszerte szükségesnek elismert s áldásosnak tekintett szövetkezeti eszme ellen. Annál kevésbbé sem, mert állásfoglalásunk nem fogja eltéríteni a kormányt és a törvényhozást a szövetkezetek fölkarolásától és fejlesztésétől; ellenben az általunk jelzett utón megnyerhettük volna szövetségeseinkül a gazdaközönséget s azok maguk álltak volna el a nekünk káros irányzattól. De azért sem volt helyes ez a merev állásfoglalás, mert hát elvitathatatlan, hogy a sanyarú helyzetben levő kisebb vendéglősökön csakis szövetkezeti utón segíthetünk; már pedig ezeken segíteni kötelessége úgy az ipartársulatnak, mint az országos szövetségnek. Éppen ezért abban a hiszemben vagyunk, hogy ez a politikusnak, czélravezethető- nek határozat sem az országos szövetségnek, sem az ipartársulatnak nem utolsó J szava a szövetkezeti kérdésben s a mi fő, nem marad el a bortermelőkkel való érintkezés. R. A. A czikkiró felfogását csak helyeselhetjük, de kénytelenek vagyunk egy állítását rectifikálni. Nem áll az, hogy országos szövetségünk visszautasitólag fogadta volna a vendéglősök szövetkezeti mozgalmának terveit; sőt legutóbbi igazgatósági gyűlésén bizottságot küldött ki a kérdés tanulmányozására. A kérdés tehát, a mely nem tűr meg hebehurgyaságot, méltó stádiumba került és igy a czikk Írója, a kit a „Magyar Ipar“ autentikusnak vélt híradása zavart meg, szintén megnyugvással és reménységgel tekinthet a jövő fejleményei elé . . . A vendéglősök botorul nem fogják eldobni maguktól érdekeik legerősebb fegyverét, a szövetkezést; de, viszont, nem fogják ezt elhamarkodottan fölhasználni és elkoptatni. (Szerkesztő.) A felbuzdult tanács. A fővárosi tanács a minapi ülésében elhatározta, hogy fölterjesztésben kéri a kereskedelemügyi minisztériumot, hogy a pálinkaméréseket és korcsmákat, a melyekben nagyobb mértékben fogyasztják a pálinkát, vasárnaponkint tartassa egész napon át zárva, hogy a mindjobban elharapódzó alkoholizmusnak ezzel is elejét vegyék. — Az érdemes tanácson számtalanszor végignyujtottunk a miatt, hogy a néprontó pálinkásokat különös kegyelemben részesíti. Csoda-e, ha végre el- pudeálta magát. De hogy kényszerű fellépésének foganatja ne legyen, hát a pálinkásokhoz sorolta a korcsmárosokat is. Ez fölösleges s képtelen kívánság, mert a korcsmárosok örömest beleegyeznek abba, hogy vasárnap pálinkát nem mérnek, ha a butikok szombat esti 7 órától hétfőn reggelig zárva tartatnak. E helyett azt kérhette volna a tanács a minisztertől, hogy pálinkamérőknek ne osztogassanak korcsmajogot. A mü dicséri a mestert. Segíts magadon s az Isten is megsegít. A gondviselés az emberek kezeivel cselekszik teremtményeiért. Jól esik tehát látnunk, ha azok az intézményeink, a melyek a magunk támogatására hivatvák, virágoznak s folyton folyvást fejlődnek. Jól esik látnunk, ha az ilyen intézmények élén czéltudatos, komolyan és önzetlenül munkálkodó férfiak állanak. Ilyen intézményünk a „A Budapesti Pinczér-egylet“, a mely fennállása óta meg- becsülhetlen szolgálatokat tett a magyar pinczérkar művelődésének, nemkülönben a pinczéri foglalkozás erkölcsi emelésének. Hogy a pinczérség helyzete javult a társadalomban, hogy ezt a pályát nem tekintik többé a kivetett emberek menedékének, ezért az érdem oroszlánrésze a budapesti pinczér-egyletet illeti. Ebben az egyletben találkozunk a czél- ért való serény munkálkodás jeleivel s mert úgy a vezetők, mint a tagok előtt eltéveszthetlenül lebeg a czél, ebben az egyesületben nincs torzsalkodás. Meghitt, meleg otthon ez, a hol szaktársaink önérzete erősödik; a hol szakmánk fejlődését látva, uj meg uj reményt meríthetnek a pihenés óráiban. Hogy az okos vezetés, az önzetlen Kávéháztulajdonos, czukrász és vendéglős urak szives figyelmébe! Az Első Alföldi Cognacgyár R.-T- Kecskeméten, szeszfinomitógyára által égetett valódi tiszta baraczkpálinkát 3 literes üvegkorsóban, bérmentetlenül, ingyen korsóban 8 kor. 25 fillér utánvét ellenében szállít a Gyárvezetőség. Sürgöny és levélcsim: „Szeszgyár Kecskemét“
