Vendéglősök Lapja, 1905 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1905-11-05 / 21. szám
4 1905. november 5. Vendéglősök Lapja Károlyi Nándor. Sok nemes, szépre hivatott élet talál existencziát a mi szakmánkban. Ennek egyik oka lehet iparunk sok humánus vonatkozása, valamint az a függetlenség, melyet ez a foglalkozás egy-egy hivatott vállalkozónak biztosit. Ilyen érdemes és érdekes alakja a magyar vendéglőskarnak Károlyi Nándor, a ki tiszta szekszárd-vidéki borairól főváros- szerte ismeretes. Igazi szakember ő, a ki úgy kezdhette pályáját, mint talán senki közöttünk. Lehet sok vendéglős, a kik fejedelmeket traktálhattak, de nincs egy se, a ki elmondhatná, hogy ő volt királyunk egyik pincze- kezelője, ő öntögette a király billikomába a gyöngyöző nedűt. Ez az egyetlen férfiú közöttünk Károlyi Nándor, a ki évekig volt I. Ferencz József jó királyunk pinczemestere. Tokaj folyó aranya, Somló zöldesen villogó nektárja s mind az az istenek asztalára való ital, mit a magyar föld mosolygó gerezdjei csurogtatnak az ifjúság tüzelésére s az öregség vidámitására az ő kezei alatt értek, zamatosodtak a király pinczéiben. Ügyesség és lelkiismeretesség tették itt megbecsültté az ő munkálkodását s a mikor önállóságra vágyva, elhagyta a király szolgálatát, elismerés, kitüntetés kisérte a polgári életbe. Itt is hű maradt hivatásához. Ő, a ki felséges urunk Ganymedese volt, egyszerű polgárok pohárnoka lett. Különös kedvelője a szekszárd-vidéki boroknak, ezekkel van gazdagon ellátva az ő pinczéje, a melyet éppen oly lelkiismeretességgel gondoz, mint egykor felséges urunkét. Károlyinál szürcsölve a hegy levét, elmondhatjuk, hogy királyi bort királyilag élvezünk. Örvendezünk tehát, hogy Károlyi Nándor beljebb költözött a város szivéhez, kivevén József-utcza 59. szám alatt a Rusz-féle vendéglőt. Szép és kényelmes helyiség ez, a hol az inteiligenczia is otthoniasan érezheti magát Mondanunk sem kell, hogy Károlyi boraihoz méltók az ételei is, a mi fáradhatlan kedves nejének az érdeme. Mind ehhez vidám, családias szellem járul, a mely élvezetessé teszi a Károlyi-vendéglőben való tartózkodást. A midőn helyiségváltoztatása alkalmából képben is bemutatjuk érdemes múltú szaktársunkat, a köteles tiszteletnek és elismerésnek adunk kifejezést, szivünkből kívánva, hogy iparunk javára még sokáig működhessék közöttünk s egyéb kiváló tulajdonaival, polgári erényeivel előmozdítója lehessen szakmánk általános megbecsülésének. CSARNOK. Szinész nem mehet pokolba.*) (Mese is, nem is.) Iránymű. Irta: Komives Imre, szinész. Vidéki színészek egyesületének Yolt tagja Szellemfy, kiről szól az ének. Ötven évig küzdött a sikamlós pályán — Mint hajós — a víztől hányattatott gályán. Ötven év nagyidő! — Még az is megérzi, Ki a fényes napot, magas trónról nézi. Annak is, ki hever, kényelem párnáján — Hát annak aki küzd ily göröngyös pályán! ... Annak, a kit gyakran veszélybe kergetnek, Öklével, a durva előítéletnek, Annak, kit itt-amott virággal halmoznak, S viharzó tapsok közt meg is koszoruznak. Másutt meg az ármány szemüvegén nézik, S az érdemlett babért, fejéről letépik! . . . Szellemfy épp igy járt! — Fiatal korában Ünnepelt szinész volt az egész hazában — S később, hogy az évek vállára zúdultak — S szép ilju arczának rózsái lehulltak .. . Úgy járt, mint mostoha testvér—= kit megvetnek, Bár rendes tagja volt az egyesületnek. Öreg napjaira az lett a jutalma: Az egyesületből, hogy kilett utalva. Mert a nyugdíjtörvény rejt egy paragráfot, Melyhez hasonlót még józan ész nem gyártott! Hogy: Akik szerződést két évig nem kapnak, Az egyesületből szépen kidobatnak!. , . Szellemfy hiába mondá, hogy: „Manapság Ez hálátlan munka! Ha talán nem gazság!“ Mert — hisz ő nem oka, hogy mibe sem vették, S két hosszn éven át, hogy nem szerződtették. Két éven keresztül szerződést nem kapott, Uj direktoroknak bár emelt kalapot . . . Ifjú igazgatók elmentek mellette, Kiknek hajdan útját épp ő egyengette . . . Még csak meg sem látták, semmibe sem vették, Mint lejárt régi pénzt lomtárba vetették! így szóltak magukban: — így gondolkozónak — „Ez csak terhére lesz műsornak, kasszának! Hiszen szerződtetnénk, ha ifjú nő volna! — Még le is térdelnénk előtte — bókolva.------So k czélt elérhetünk egy fiatal nővel, De mit tegyünk egy ily öreg szenvedővel? Majd lesz rá gondja a jótevő halálnak!“ Igazgató urak igy gondolkozának. Hiába irt fűnek, hiába irt fának, Szinészegyesület sok direktorának . . . így lassan elteleti a törvényes két év, S a szinészlajstromból a nevét kitépték. Hiába mondta hogy: ez nem az ö vétke; Szent a paragrafus! S neve ki lett tépve. II. A mostoha sorstól végre igy megtörve, Rongyonkba burkolva éhségtől gyötörve, Az élet színpadán tett egy kísérletet. — Eljátszott egy nehéz drámai szerepet . . . Nem volt közönsége, a ki tapsolt volna, Érdemes fejére virágokat szórva. Zord, fagyos téli éj s hótakarta hegyek, *) Mutatvány, szerzőnek sajtó alatt levő „Szellemi aprópénzek“ czimü munkájából, melyben humoros költemények, dialogok és monológok fognak megjelenni. Előfizetéseket mi is elfogadunk. A mű ára 1 korona. KIRSCH JANOS sajt-, vaj- és szalámi kereskedő BUDAPEST, VII. kerület, Király-utcza 53. sz., fiók: Üllöi-ut 57. sz. TELEFON 29—09. Zuzmarás faágak voltak a díszletek. Ifjú direktorok hideg fagyos lelke, Zugó széllé válva száguldott mellette. Az érdemkoszorut fejéről leverte S megfosztva ékétől a földre teperte. Ott rogyott le holtan . . Ott fagyott meg éhen Az országút mellett, hideg téli éjben. Az enyészet Írja majdan fej fájára : „Szinész nemzedéknek ilyen a hálája!“ III. Isten! — ki teremté egykor a világot S adott az embernek észt és szabadságot — Eként kiáltott fel: — szent fejét csóválva — „Ez pluszkvam disznóság! Kővé vagyok válva! Hát azért szervezték a szinészegyletet, Hogy kiűzzék onnan az érdemeseket?! Ha nem csal az elmém, ez inhumánia, Ily sorsra nem méltó, kit kegyelt Thália!“ Szent Mihály arkangyalt be is hívta nyomba S meghagyta, hogy: „Üljön egy mentőwaggonba És Ssellemfy lelkét ebb’ a minutumba, — Fél jegygyei — vigye a purgatóriumba ..“ Szent Mihály arkangyal kehrt euchot csinála, S a mentőwaggonba azonnal beszálla . . . És Szellemfy lelkét össze nyalábolva, Gyorsan bevitte a purgatóriumba . . . Szellemfy oszt’ erre szörnyű nagyot nézett: „Tehát szenvedésem még most sem ér véget ?!“ Minek küldték ide? — Hiszen nincsen vétke! Dühös lett — mérgében a haját is tépte. Purgaíóriumba vigyenek be bárkit; Királyt, magyar mágnást vagy franczia márkit És exorczizálják vagy hagyják ott végkép’ Csak őt bocsájtsák el és hagyjanak békét. Előszedte-vedte a stenori hangját S a purgatórium minden darabantját Halálra ijeszté. — Úgy, hogy azok nyomba, Egy mennybe utazó express luftballonba Betették a lelkét, mily gyorsan csak lehet, S mennybéli konduktor mondá: „Készen! Mehet!“ Hogy a luftballonban elhelyezte magát, Szembe ült vele egy kopaszfejü barát. Illemmel kérdezte: „Kihez van szerencsém? Melyik megye szülte ? Fehér avagy Trencsén?“ „Én ó görög vagyok!“ — Felelt az idegen — „Avitikum firma Jupiter a nevem. Élektrótechnikus égi hivatalom, Felhőszabályozás tárgyában utazom; Az égi villámgyárt szintén útba ejtem, Hol sztrájkra készülnek, ha ugyan jól sejtem. De oda se neki! — egye kutya máját, Azzal elővette a szivartárczáját És igy szólt: „Gyújtsunk rá! — azt a kutyafáját“ — - Átnyújtva egy pakli tanítók gyufáját. — Szellemfy rágyújtott, mi rosszat sem sejtve, Pedig a szivarban villámgép volt rejtve. Mely rögtön explodált, s a léggömb széttépve Villámgyorsan sülyedt a pokol mélyébe .... Csinálva mennydörgést, csattogást, oly rémest, Egy japán torpedó sifli ahoz képest. IV. Pokol tornáczában nagy félelem támadt; A fütő szolganép még színészt nem látott. A földön keresztény — s most ördögi lelkek — Magukra suttyomban keresztet vetettek. Ezt látva Szellemfy, rendbe szedte lelkét S elszavalta nékik Kossuth honszerelmét. S elmondta mi sors vár Görgey lelkére, A muszkaczáréra, s más zsarnokfélére: Nyárson sütik őket és szurokba főzik, S bűnhődni fognak majd, nagy örökidőkig . . Egy ily monológot, ahogy megeresztett, A sok fütő ördög bámészkodni kezdett. Leköté figyelmét a fűtők fülének, S pokol fűtéséről megfeledkezének. Nagy hidegség támadt erre a pokolban, Luczifer s Belzebub nem képzelte, hol van. Pokol plafonján nagy hózivatar támad, S Luczifer fejéhez nagy hóbombát vágott. Belzebub két lábát tüzkohóba tette, Köszvényt, náthát kapott mégis a hidegbe’. Mefisztó meg éppen tüzespatkót evett, • Mit tésztás étkek közt legjobban szeretett. Ménkű nagy étvágygyal harapott egy nagyott, S alig hogy lenyelte, a szája befagyott . . . Azt hitték, a világ helyéből kifordul, És Szibéria lesz menten a pokolbul . . . A fűtőket rögtön rapportra rendelték. — „Miféle dolog ez? — Kutyateremtettét!“ Legjobb és legolcsóbb bevásárlási forrása a t. ez. vendéglős, szállodás és kávés urak részére.
