Vendéglősök Lapja, 1905 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1905-09-20 / 18. szám

1905. szeptember 20. Vendéglősök Lapja 7 Halálozás. Stmhács Károly pinczér éle­tének 41-ik évében f. hó 9-iken jobblétre szenderűlt. A boldogultat neje özv. Stm­hács Károlyné szül. Császár Borbála és 9 gyermeke siratja, kiket a legnagyobb nyomorban hagyott hátra. A bánatos öz­vegy itt kéri a jólelkü embereket, hogy némi anyagi támogatásban részesítsék. Kegyes adományok az özvegy czimére Budapest, VIII., Kisfaludy-utcza 32. sz. a. küldendők. — Orosházán az Alföld-szál­loda portását Zeller Józsefet szomorú csa­pás érte. Zeller Nándor nevű 21 éves pin­czér fia az ottani ligeti vendéglőbeni való alkalmazása közben, saját vigyázatlansá­gából rövid szenvedés után elhalálozott. A jó fiú temetése nagy részvét mellett a m. hó közepén történt. — Segesdy János belügyminiszteri s.-fogalmazó, a keleti p.- udvari vendéglő I. II. étterme főpinczéré- nek, Stiastny Ferencznek veje, f. hó 7-én hosszas szenvedés után Balatonfüreden el­hunyt. Az elhunytat özvegye és két kis leánykája siratja. — A Nagyváradi Pin- czér-egylet szomorodottan jelenti, Schreyer Farkasnak, az egyesütet egyik derék tagjának gyászos elhunytát. A boldogult végtisztessége e hó 7-én az egyleti tagok nagyszámú részvétele mellett történt. — Győrött, a győri vendéglős szakcsalád egyik ismert nevű tagját, Tüske Dánielt szomorú csapás érte, nejének, szül. Tóth Julianának elhalálozásával. Az életnek 83 és boldog házasságának 56 évet élt derék ősz matróna gyászesete e hó 9-én és te­metése 11-én a győri kongresszus idejével egybeesőleg történt. Temetésén a győri vendéglős ipartársulat tagjai Herczeg Fe- rencz elnök vezetésével és a kongresszus tagjai közül is nagy számmal jelentek meg. — Králik Mária, az Elite kávéház régi, derék pinczér-alkalmazottának 18 éves leánya, f. hó 9-én jobblétre szenderűlt. — A kaposvári Szarvas szálloda tulajdonosa, Lengyel Ignácz neje, szül. Neuhauss Sa­rolta. f. hő 12-én hosszas szenvedés után elhunyt. Áldás és béke hamvaikra! Kávésok és kávéfőzők több nap óta tartó sztrájkja következtében a Budapesti Kávés- ipartársulat ma délután rendkívüli közgyű­lést tartott, hogy a kávéfőzők követelései dolgában végleg állást foglaljon. A közgyű­lés, a melyen mintegy kétszáz kávés jelent meg, a Royal-szálló különtermében volt. Erőszakos megzavarástól tartottak, a szálló körül egy csomó rendőr állott őrt. Némái Antal ipartársulati elnök ismer­tette a rendkívüli közgyűlés összehívásának czélját. Fölemlítette, hogy a kávéfőzők szak­egyesületével tavaly kötött egyezmény nem vált be, a folytonos torzsalkodás csak hát­ráltatta a békés kiegyenlítést, s igy nem ma­rad más hátra, mint hogy ma véglegesen ál­lást foglaljanak a konyhai személyzet köve­teléseivel szemben. Bemutatta egyúttal a Kávéfőzők szakegyesületének ultimátumát. Berger Leó határozati javaslatot terjesz­tett elő, a mely szerint a közgyűlés a buda­pesti kávéfőzők szakegyesületének átiratát, mint a társulatra és az egyes tagokra nézve sérelmeset, sőt sok tekintetben sértőt, álta­lánosságban és részleteiben visszutasitja és egyúttal a konyhaszemélyzet munkaviszo­nyainak rendezése tárgyában 1904. évi feb­ruár 22-én tartott közgyűlésében hozott hatá­rozatát egész terjedelmében érvényen kí­vül helyezi. A közgyűlés kimondja, hogy az ipartársulat a szakegyesülettel minden to­vábbi összeköttetést megszakit. Utasítja a közgyűlés a választmányt, hogy a társulati munkaközvetítő és szakiskola haladéktalanul való fölállítására tegye meg a szükséges in­tézkedéseket. E czélra a közgyűlés már ezút­tal 10.000 korona hitelt bocsát a választmány rendelkezésére. Kimondja továbbá a közgyű­lés, hogy a konyhaszemélyzetnek a heten­kinti szabadnap megadását továbbra is kívá­natosnak tartja és fölhívja a tagokat, hogy e részben kiki saját belátása szerint intéz­kedjék. Végezetül kijelenti a közgyűlés, hogy a budapesti kávéfőzők szakegyesülete által egyes tagoktól jogtalan eszközökkel erősza­kosan kieszközölt aláírásokat törvényellenes­nek és érvénytelennek tekinti. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta Berger Leó javas- latátv s a jelenvoltak aláírásukkal kötelezték magukat a határozat megtartására. Szüret. Csömörön a szüret október 2-án kezdődik. Kevés bor lesz, de annál kitü- nőbb. Ajánljuk a vendéglősök figyelmébe. Uj kávés. A Népszinház-utcza 29. szám alatt levő Árvai-féle kávéházat Hoch Lajos vette át. Hoch, a ki oly előkelő kávéhá­zakban tűnt ki, mint a „Newyork“, „Bel­városi“ és „Commerce“, ezt a káveházat is magas színvonalra fogja emelni. Ezt a kávéházat díszesen átalakíttatva, e hó 30-án, katonazenével, ünnepélyesen fogja meg­nyitni. Derék szaktársunk vállalkozását ajánljuk szaktársaink pártfogásába. Gyász. Karsay István, a fővárosi víz­müvek igazgatóságának derék mérnöke 39 éves korában e hónap 2-ikán jobblétre szen- derült. Temetése nagy részvét mellett ment végbe, melyen ott láttuk a fővárosi társasélet számos kiváló tagját, Ott voltak: K a j 1 i n- ger Mihály a főv. vízmüvek köztiszteletben álló igazgatója, Ám on József építész, L i p- csey főmérnök, Weiszés Haffner mér­nökök, Morbitzer főmérnök, P a v 1 o v i t s üzemmérnök, Ursits Vilmos építész, Ma- dary Gábor nagyiparos, Herók Ferencz, Wargha Lajos tisztviselők, Rákit a Ár­pád igazgató, Krén István vendéglős stb. Béke poraira! Érdekes vinczellérünnep. Würtemberg Reutlingen városában, ahol az idén bő szü­retet várnak, a vinczellérek czéhe a napok­ban nagyon vígan ünnepelte meg fennállá­sának 348-ik évfordulóját. Az ünnepi menet a városi pinczétől a Mária templomba vo­nult; elől vitték a «Rebenmännle»-t, a vin­czellérek ősi jelvényét. Az istentisztelet után áldomás volt, melyet sok beszéd és ének­előadások tarkítottak. Délután a «Silber- burg»-ban nagy tánczmulatság volt. Első Leánykiházasitási Egylet m. sz. (Gyer­mek és életbiztosító intézet. Budapesten, VI., Teréz-körut 40—42. Alapittatott 1863.) Folyó év augusztus havában 1,216,400'— K. értékű biztosítási ajánlat nyujtatott be és 1,045.500'— K. értékű uj biztosítási kötvény állitatott ki. — Biztosított ösz- szegek fejében 57.221 K. 67 f. fizettetett ki. 1905. január 1-től augusztus 31-ig be­zárólag 10,242.400'— K. értékű biztosítási ajánlat nyujtatott be és 8,536.700 — K. értékű uj biztosítási kötvény állitatott ki. — Biztosítási összegek fejében 573.232 K. 95. f. fizetettetett ki. — Ezen intézet a gyermek és életbiztosítás minden nemével foglalkozik a legolcsóbb díjtételek és lege­lőnyösebb feltételek mellett. Köszönetnyilvánítás. | Mindazon igen tisztelt ismerőseim, jóba­rátaim és rokonaim, kik forrón szeretett nőm temetési végtisztességtételén megjelentek, koszorút küdtek, vagy vigasztnyujtó rész­vétüknek más utón adtak kifejezést, külö­nösen a budapesti szállodások, vendéglősök ipartársulata s mindazon t. egyesületek és társulatok, kik testületileg zászlójukkal jelen­tek meg, fogadják a magam és családom nevében leghálásabb köszönetem kifejezését. Budapest, 1905. szeptember 18. Appl Já­nos a «Debreczen» szálloda tulajdonosa. Bayer Nándor föpinczér felhivatik, hogy jelenlegi tartózkodási helyéről értesitse e lapok kiadóhivatalát. Nyilttér. A Szinye-Lipóczi Lithion-forrás kitűnő sikerrel haszna Itatik vese-, húgghólijag- és koszvéngbántalmak ellen, húgg- dara és vizeleti nehézségeknél, a czukros húggárnál, továbbá a légző és emésztési szervek hurutainál. Húgyhajtó hatású! Vasmentes! Könnyen emészthető! Csiramentes! Kapható ásványvizkeresktdéselcben vagy a Salvator-forrás igazgatóságánál Eperjesen Nem tud aludni??? Azt elhiszem! Miért nem használta már eddig is a j5RBORTáÉ poloskalrtószeszt, mely kiválóan siket ült vegyi összetételénél fogva, felülmúlja az összes eddig létező szereket, ameny- nyiben nemcsak a poloskát, hanem azok petéit is véglegesen kiirtja. A „M0RTu legcsekélyebb foltot sem hagy hátra, tehát még a legfinomabb bútorok­nál és tapétáknál is bátran használható. Üvegje: 40, 80, 1.20, 2.50 és 5 kor. Gyári raktár: MAJTHÉNYI BÉLA doguista üzletében Budapesten, IX., Vámház-körut 15/v. TELEFON 63—63, Vendéglősök és szállodások bevásárlá­saiknál 10 százalék kedvezményben ré­szesülnek. Megyei székhelylyel biró nagy for­galmú városban nagy szálloda felállí­tását a város kellő közepén tervezik. Bérlőreflektánsok szíveskedjenek eziránt ALEXÄNDER VILMOS könyvkereskedővel Sátoraljaújhelyen érintkezésbe lépni. Töke szükséges! Csillaghegyi forrásvíz szénsavval telitett kitűnő üditöviz. Ez a viz a Békásmegyer község (Pest- megye) határában fekvő Csilaghegy tövé­ben az Árpád-forrásnak nevezett igen régóta ismert, kitűnő izü és tisztaságú forrásból fakad. Szénsavval telitve igen jóizü, eltartható szagtalan asztali vagy borhoz való üdítőital. A forrás hatósági­lag és vegyileg megvizsgáltatott, kifo­gástalannak és szénsavval való telítésre alkalmasnak találtatott. Kapható mindenütt. Telep: Csillaghegy (Békásmegyer.) Fővárosi iroda: I., Attila-körut 37. sz. alatt. Raktár: 111., Lajos-utca 26. TELEFON: 79—78. TELEFON: 79-78. Tulajdonos: Csillaghegyi forrásvíz Hegedűs Lajos, Gamauf Géza és Társai.

Next

/
Thumbnails
Contents