Vendéglősök Lapja, 1905 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1905-06-20 / 12. szám
1905. junius 20. 7 keresztülgázolásával egyszerűen tanulatlan és értelmetlen Kupa Gergők árasztják el a vendéglős ipart, sem nem emelkedhetünk, sem nem művelődhetünk, sem nem képződhetünk egy jottát sem, mert az ipari szabadosság kerékkötője minden nemes és nagy törekvésnek, szakképzett vendéglős iparosokat nevelni a hazának. Ezért vagyunk oly elhagyottak, oly túlterheltek minden téren. A magyar vendéglős-iparost nyomja az iparosok közt a legtöbb állami teher Magyarországon. A magyar vendéglősök kenyerét két éhes, kielégithetlen moloch emészti föl: a rettentő adó' és a rettentő házbér! Évről-évre több lesz az adó. Évről-évre magasabb lesz a házbér. A korcsma és kávéházi helyiségek bérét minden esztendőben feljebb és följebb srófolják a háztulajdonosok. Hány helyen halljuk most is a panaszt, hogy a háziúr túlságos nagy béremelése miatt kénytelen ez és amaz a derék vendéglős helyiséget változtatni, mert hiszen a tulmagas bért képtelen volna fizetni. Akárhány vendéglős csak azért töri magát, fárad éjt-napot egybetéve, hogy a szomjas molochot fertálykor pontosan kielégítse. Pedig csodálatos, egyre és egyre épülnek az újabb és újabb házak, paloták a fővárosban s ezzel ellenkező arányban egyre és egyre elviselhetetlenebb nyomasztó terhek nehezülnek vendéglőseinkre. Ezért kellene most már gátat vetni, a szatócsokból, hentesekből, zsellérekből korcs- márosokká vedlett Kupa Gergők terjedésének. A szakképzett, hivatott vendéglős iparosokat meg kell védeni a pusztulástól, módot kell adni nekik a boldogulásra s üdvös intézményekkel megóvni őket a piszkos és méltatlan konkurrencziától, mert hisz nagy igazságtalanság az, hogy kontárok tegyék tőnkre azokat, akik mesterségüknek egy életpályát szenteltek. Tisztes, önérzetes magyar vendéglős polgárainkat védeni, óvni, segíteni, a kulturális haladásban támogatni, állami érdek s a törvényhozás kötelessége volna az eke és a kapa-kasza mellé szorítani a hívatlan versengő, tudatlan és tanulatlan Kupa Gergőket. Moste hakeblüség. — A szaksajtó és közönsége. — Vasárnap délutánonkint egy kávéház ablakából nézegetem a rikkancsot, a mint nagykiabálva végig fut a Kerepesi-uton. A kezében valami furcsa újságot szorongat és tele torokkal kiabálja: — Tessék, tessék! Cseléd Újság! Kiöltözött szobacziczák, cselédleányok mohón kapnak utánna. Viszik haza, elolvassák első betűtől utolsóig s az utolsó fillérüket is odaadnák, hogy a saját szaklapjukat kellő támogatásban részesítsék. Hogy mit ir az az újság? Az e helyen lényegtelen! A szerfölött elszaporodott szakirodalom és újságírás egy kinövésének Vendéglősök Lapja tartom, a mi már nevetség számba megy. Mert hisz a pesztonkák, szoptatós és szárazdadák érdekeit még nem bolygatta meg senki s ha sérelmeik vannak, azt el lehet intézni újságon kívül Is. Egyébként pedig a nőcselédségnek ma már sokkal jobb dolga van, mint azokaak a bizonyos wa*gy- ságos asszony11-oknak. De felemlítem csupán, mint annak eleven bizonyítékát, hogy a szaksajtónak milyen erőt, hatalmat tulajdonítanak s mivel nél- külözhetlenül szükséges, mily hatalmas föllendülést vett az utóbbi időkben. Szaksajtó karolja föl az érdekeket minden téren. És ez természetes is. A politikai időszaki sajtó nem ölelheti föl egyes kereseti ágak érdekeit a maga teljességében. nagyon eleget tesz kötelességének, ka időnkint egy-egy kis szerény hirecské- ben, hívja föl a közönség figyelmét erre vagy arra az ipari szakérdekre. Fontos, nagy kérdéseket a maguk terjedelmes, kimerítő tartalmában csak szaksajtóban lehet tárgyalni. A szaksajtó tehát felette fontos, úgyszólván életszükséglete minden iparágbeli testületnek. Hát még a komoly szaksajtó? Ilyen rendkívül komoly jelentőségű a nagyszabású magyar vendéglősipar szaksajtója is. A vendéglős-ipar Magyarországon a legnagyobb és legrégibb és leggazdagabb iparágak egyike. Elmondhatjuk azt is, hogy a legsúlyosabb anyagi terhekkel van megrakva, legtöbb adóval járul az államháztartáshoz s mégis a legkevesebb kedvezményben részesül az összes iparágak közt. Következésképp sok óhajiani, kívánni és kivívni valója van, melyért küzdeni s az eredményes küzdelem módjait állandóan tárgyalni kell. Ezt teszi immár több mint két évtized óta a „Vendéglősök Lapja“. Szerénytelenség nélkül merjük ezt konstatálni és nem dicsekvésből, hanem ellenkezőleg, mert hisz ez az egyetlen feladata, hivatása, kötelessége, hogy a magyar vendéglős-ipar érdekeiért állandóan, kitartóan, szívósan küzdjön és harczoljon. Ennek a feladatnak becsülettel meg is felel. A második fontos létfeltétel, hogy azt a szakközönség körömszakadtig pártolja. Mert ki tartson fenn egy vendéglős szaklapot, ha nem a vendéglősök ? A szaksajtó teljesen arra a közönségre van utalva, melyet szolgál, melynek érdekeit minden erejéből előmozdítani igyekszik. Másnak nem kell a vendéglős szaklap, mint a vendéglősnek. Más iparágak is a maguk hatalmas támogatásával bírják föntartani szakirodalmukat. A czipészek, szabók stb. műhelyében mindenütt ott találni a szaklapot. A leg szegényebb földhöz ragadt iparos ember is megérti fontosságát a szaklap támogatásának s bármily megerőltetésbe kerüljön is, pontosan meghozza az előfizetéssel járó csekély önkéntes áldozatot. A vendéglős iparban, sajnos, nincs egészen igy. Számtalan vendéglős van, aki szaklapját nem járatja, nnm támogatja. Még nem vagyunk áthatva teljesen az összetartozandóság érzetétől mely legfőbb követelménye annak, hogy iparunk érdekében minden kívánnivalót kivívjunk. Az egyszeri apa is egy csomó venyigével bizonyította be a fiának, hgy mennyire erőtlen a sors az összetartó család szerte- töréséhez. De hogy számtalan egyes vendéglős nem járat szaklapot, ez még hagyján. Hanem vannak tekintélyes vendéglős ipartestületek, a melyek a „ Vendéglősök Lapját“ nem járatják, noha egy ipartestületnél az évi előfizetési dij annyi, mint egy elgurult fillér. Ez már igazán a legnagyobb mostoha* keblüség. Hogy követeljük egyes vendéglősöktől a szaksajtó támogatását, mikor az elől az ipartestület elzárkózik ? Ha sehol nincs meg a szaklap, az ipartestületben meg kell lennie. Sehol máshol, mint az ipartestületben! Itt megfordulnak az iparosok mind. A csekélyke fillért igy testületileg meg se érzik. Igazán nem más e szükkeblüség, mint káros rideg közöny, melyet vitális érdekeinkkel szemben tanúsítani nem üdvös, nem helyes, nem is szabad. Kimondhatjuk tehát, mint puritán igazságot, hogy a szaksajtót az ipartestületeknek legalább is erkölcsi kötelessége támogatni. A szaksajtó is ezer dologban lehet segítségére, támogatására a nagy összérdeke- ken kivül specziálisan az ipartestületeknek is. Lapunk hasábjai mindenkor rendelkezésére állottak és állanak ezentúl is az ipartestületeknek, tekintet nélkül arra, támo- gatnak-e bennünket, vagy nem, csupán csak azért hozzuk föl most is e mostoha- keblüséget, mert éppen az ipartestületeknek kellene jó példával előljárni a szaksajtó támogatásában. Számos szaktársunk e tekintetben már régen túlszárnyalta az ipartestületeket. Sok szegény sorsú szaktársunk támogatja lapunkat, a kiknek valóban anyagi áldozat az előfizetés. De belátják, hogy lapunk mily fontos hivatást teljesít, s hozzájárul ama forintok szerzéséhez, melynek egy század filléréből kitelik az évi előfizetés. Szívleljék meg e sorokat azok az ipartestületek, a kiket illet, mert akkor leszünk erősek és eredményesen munkálkodni tudók, ha a „Vendéglősök Lapja“ minden vendéglős asztalán ott lesz található. Különfélék. Kettős nász egy családban. Ritkán történik az meg, hogy a boldog örömszülék egyszerre két szép virágzó leányuk boldog frigyre lépését ülhessék meg, egy azon napon. De ilyenkor az újságíró ember is sokkal melegebben emlékezik meg a kedves ritka eseményről, mint máskor szokás.
