Vendéglősök Lapja, 1905 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1905-06-20 / 12. szám

2 Vendéglősök Lapja 1905. junius 20. mesékké a pálinkások taktikájára s hadd lássák, hogy a vendéglősök, a mikor saját érdekükért szállnak síkra, a mikor saját iparuk fejlesztésén fáradoznak, tekintetük elől nem ve­szítik el a közérdeket. Ha igy járunk el, törekvésünk ro­konérzést kelt s szövetségeseket találunk a társadalom mérvadó réte­geiben. Ha figyelmeztető szavunkat azon­ban most is hiába emeljük föl, úgy menthetetlenül bekövetkezik iparunk romlása a pálinkások által, úgy, a mint megjósoltuk. Uj pinczérek. — A budapesti pinczér-szakiskola vizsgája. — Junius 5-én, szép meleg verőfényes nyári napon folyt le a budapesti pinczér-szak­iskola ezidei vizsgája. Megint egy sereg reményteljes ifjú hagyja el az iskolapadokat, mint kész pínczér ke­resni boldogulást ezen a sok tövissel meg­rakott, nehéz és háládatlan pályán. Igaz: van előttük ideál elég. Ott van mindjárt jó példaként előttük köztisztelt, derék védnökük Glück Frigyes, ott van Gundel János, Stadler Károly és egy egész sereg köztisztelt, tekintélyes és dúsgazdag magyar állampolgár, a kik úgy, mint ők, ifjan, keblükben ezer reménnyel ragadták kezükbe az első pohár italt, hogy felszol­gálják a parancsolgató vendégnek s tör- hetlen szorgalmuk e pályán, a legmaga­sabb piadesztálra emelte őket. De a fény mellett ott van az árny is. Ott van az a sok ezer ijesztő példa, mely a pinczéri pályától könnyen elkedvetlenít­heti az ifjú lelkeket. Az örökös rabszolgai élet, az alárendeltség, a bizonytalan jövő sötét képe. Ámde azért vagyunk reményteljes ifjak, hogy a jövendő elé mindig a legszebb re­ményekkel induljunk s az életben ne a végczélokat, a megsemmisülést, de az élet örömeit, a boldogságot keressük s igye­kezzünk megszerezni tulajdonunkul. Hiszen különben is a pinczérpálya már most is sokkal előrehaladottabb, mint volt hajdanában. Emelkedett szervezettségben, kultúrában, kvalitásban és kvantitásban egyaránt. A pinczérségben egy társadalmilag mind job­ban szervezkedő, élethivatott testületet lá­tunk. Létesített magának nyugdíjintézményt, képezte, művelte magát. Maholnap ki fogja vívni magának mind­azon bajok orvoslását, melyek e pályát szinte elviselhetetlen súlyossá tették. Nagyarányú mozgalmak vannak már for­rongásban, melyek a pálya lealázó hiá­nyainak pótlását tervezik. Igv hát tényleg elég szép reményekkel indulhatnak rögös pályájuk elé azok az ifjak, a kik már egy szebb, szabadabb jövő küszöbén állanak. A pinczérpálya hatalmas fejlődését bi­zonyítja a kitűnő budapesti pinczér-szak­iskola is. Nem is gondolná senki, hogy az egész ország kulturális előnyére szolgál a pin- czérség e gondos, szakszerű kiképzése. Nagy szükségünk van úgy elméletileg, mint gyakorlatilag kiképzett pinczér-testü­letekre mert a pinczérség korántsem abból áll csupán, hogy a konyhából kivigyünk egy tál ételt az étterembe. Az ismeretek műveltté teszik a pinczért s a külföld is máskép ítél rólunk, ha egy ily képzett ^stülettel akad dolga. A budapesti pinczér-szakiskolában kitűnő képzett szaktanárok képezik, oktatják a növendékeket. Azért ez a szakiskola az egyetlen, me­lyet mintául állíthatunk a külföld elé. Nemrégiben Aradon kimondották, hogy a pinczér-szakiskolába szaktanárokat nem alkalmaznak. Ezt itt azért említjük meg, hogy rámutassunk, milyen helyes nyomon halad a budapesti pinczérképzés, mert hisz az csak elvitathatlan tény, hogy szaktaná­rok nélkül szakiskola nem létezhet. Üdvözöljük meleg szívvel az újonnan képzett ifjú pinczér-sereget a mai alka­lommal. Merítsenek reményt és erőt tövises pályájukhoz azokból a nemes példákból, amelyek előttük állanak. A vizsga alkalmából fényes bankett is volt a Pannónia szállodában. Glück Frigyes a pinczér szakiskola ér­demes védnökének tiz éves jubileumát ülték meg tisztelői és barátai. Igyekezzenek az ifjú pinczérek, hogy rögös pályájukon mind a köztisztelet ily magas polczára jussanak, mint jubiláló védnökük. A közgyűlésről. Budapesti ipartársulatunk idei közgyűlé­sének ugyanaz a képe volt, mint az eddi­gieknek. A szaktársak távolmaradásban nyilvánuló közönye, melynek sivárságát nem tudja el- enyésztetni a vezetőség igyekezete. Még akkor sem panaszkodhatnánk, ha a veze­tőség sem teljesítené hivatását, hiszen a hol az egyik fél nem teljesiti kötelességét, ott félig-meddig a másik is absolválva van ez alól. Csodálkozhatunk-e a miatt, ha ilyen kö­rülmények között a vezetőség eljárásában és felfogásában egyoldalulag mutatkozik, a mit némelyek oly örömest hánytorgat- nak. Hát lehet-e másmilyen, a mikor a melytől direktívákat kaphatna, eszméket nyerhetne, a szaktársak hallgatnak s a közgyűlési asztal helyett a kártyaasztal mellé telepednek. A válságos idők sem indították arra a vendéglősöket, hogy végre-valahára komo­lyan neki álljanak saját ügyeiknek, mind­össze 46 szaktárs akadt, a ki érdemesnek találta, hogy jogait gyakorolja s köteles­ségét teljesítse. Ilyen indolenczia mellett bátran állítható, hogy Magyarországon, illetőleg Budapes­ten, ha van is valamelyes vendéglősipar­nak látszó üzérkedés, de nincs hivatásos, öntudatos vendéglős-iparosság. Valamint egy fecske nem csinál nyarat, úgy 46 em­ber sem képezhet egy társadalmi osztályt. Nem természetes-e, hogy bennünket számba sem vesznek s kérelmeinket, kívá­nalmainkat fönt és lent olybá veszik, mint néhány magára hagyott alkalmatlankodó kiabálását. Mig össze nem tartunk, mig ügyeink iránt általános nem lesz közöttünk az ér­deklődés, addig meghallgattatásunkról, ipa­runk szakszerű, czéltudatos fejlesztéséről ne is álmodozzunk. * Az ujjunkon számlálhatjuk el, a kik vol­tak és vannak, már t. i., a kik megterem­tették és fentartják a vendéglősipar köz­életét. A mi történt és történik iparunk javára, iparunk egész fejlődése nekik köszönhető. Alig egy tuczat ember, vezérek és köz­katonák, tervezők és kritikusok, vállalko­zók és napszámosok egy személyben, ez volt nekünk ez a nehány ember. Áldassanak, a kiknek már csak emlékük él s metuzsálemi kort érjenek, a kik még köztünk vannak; mert ki tudja, lesz-e a jövőnek ennyi munkása is. Hálátlan és lehangoló dolog a vendég­lősökért dolgozni. Lehetséges-e egy nemzetért a nemzet nélkül harczolni? A mi apostolaink ezt cselekedték meg ; tehát a siker, minden siker koszorúja az övék, kizárólag az övék ! * Volt egy kemény, de jó tanárunk. Mikor a hanyag nebuló felelet helyett pityergőn ezzel a diák-fogással állott elő: „Tanultam, kérem szépen!“ — „Nekem ne tanulj, de tudj!“ Nálunk soha annyit nem tanulmányoztak, mint az utolsó decenniumokban, különösen Budapesten. Talán éppen ezért tanúskodnak intézke­déseink oly kevés tudásról. Ez a diák-nyavalya — úgy látszik — ragadós, mert a székesfőváros kupak-taná­csáról átragadt a mi ipartársulatunkra is. Már itt is tanulmányoznak, tanulmányoz­zák a pálinkások becsempészését iparunkba; pedig csak ki kell néznünk az ablakon s láthatjuk szemeinkkel, hogy a piktori mű­vészet hogyan maszkírozza a kaftános galicziait magyar korcsmárossá! Nincs idő a tanulmányozásra, a kézzel­foghatóban csak bolond kételkedik ; csele­kedjünk — gyorsan, erélyesen ! * Merjen vádolni bennünket valaki, hogy nincs diplomatái talentumunk. A mi ipar­társulatunk is szövetséget koholt a pálin­kásokkal, a pálinkások ellen. Meglátszik, hogy bécsi reczept után in­dult. Az osztrák szokott az ellenségével szövetkezni: muszkával a muszka ellen. De hát ilyenek is ám az osztrák sikerek ! Ipartársulatunk ne vágyakozzék idegen babérokra! Ne kezeljen, hanem bunkót ragadjon a pálinkások ellen ; mert külön­ben vagy kiteszik a szűrünket saját hajlé­kunkból, vagy fölfalnak. Tertium non datur. Termelőhelyen fekvő borkészleteit melyek a helyszínen megtekinthetők és átvehetők ajánlja Szeifricz Antal utódai részvénytársaság bornagykereskedö ) BUDAPEST, VI. kér., Andrássy.ut 4. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents