Vendéglősök Lapja, 1903 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1903-11-20 / 22. szám
2 Vendéglősök Lapja 1903. november 20. Ugyanis ezen az ülésen Gelléri Mór igazgató jelentést tett az ipartörvény revíziójáról s tudatta, hogy a munkálattal megbízott Szterényi József miniszteri tanácsos már annyira haladt, hogy a munkás- védelmi rész anyagával készen van. A miniszteri tanácsosnak az a czélja, hogy az egyes szaktestületek véleményét kikérje s azt tervezetébe befoglalja. Némái Antal köszönetét mond az igazgatónak elöterjesztéseért. Ezután a szakosztály áttért a kereskedelmi miniszter egy leiratának tárgyalására, majd Kováid Péter és fia czégnek azt a kérelmét vitatta meg, hogy a vegytisztitás a képesítéshez kötött iparágakhoz csatol- tassék. Ezután dr. Soltész Adolf titkár bemutatta a Magyar Országos Pinczéregye- sület beadványát, a melyben a vendéglős-, szállodás- és kávésipari segédszemélyzet alkalmazásának hatósági engedélyhez kötése tárgyában a belügyi és kereskedelmügyi miniszter urakhoz intézett fölterjesztésének támogatását kéri. Az előadó a beadvány tartalmának beható ismertetése után kifejti, hogy a kérvényező egyesület beadványa rámutat a vendéglős-, szállodás és kávésipar hanyatlására, a minek a beadvány szerint nem az üzleti pangás az oka, mert az üzletek száma nem fogyott, sőt szaporodott. Az ok sokkal mélyebben keresendő, abban az erkölcsi hanyatlásban, a melyben az üzletek segédszemélyzete szenved. A beadvány arra a konklúzióra jut, hogy a pinczérfoglalkozás és a vendéglős-, kávés és szállodásipar legsúlyosabb bajainak kutforrása az az anomália, hogy mig a munkaadó ipari foglalkozása engedélyhez van kötve, a pinczéri foglalkozás semmiféle törvényes feltételekhez nem köttetett. Szerinte a bajok oly mélyen gyökereznek a pinczér-karban, hogy azokat önerejéből orvosolni képtelen. Ezért azt kívánja a beadvány, hogy miniszteri rendelet mondja ki azt, hogy a vendéglős-, szállodás és kávésipar segédszemélyzete, kivéve a közönséggel nem érintkező szolgaszemélyzetet, esetről, esetre, rendőrhatósági engedélyhez köttetik. Az engedély kiadása attól tétessék függővé, hogy az illető segéd úgy a személyes megbízhatósága tekintetében, mint közegészségügyi tekintetben nem esik-e kifogás alá. Az engedély kiadása előtt, esetről-esetre, meghallgatandó volna a pinczérek, valamint a munkaadók szaktestületeinek véleménye; továbbá a pinczérek köteleztetnének arra, hogy úgynevezett ajánló igazolványokat váltsanak a pinczérek szaktestületétől, a mely azokat díjtalanul kiszolgáltatni tartoznék. Az előadó arra az álláspontra helyezkedett, hogy gyakorlati szempontból, valamint az egyéni szabadság megszorításának kikerülése szempontjából éppen nem kívánatos a rendőrhatósági ellenőrzés. A bajok orvoslására más ut is van. Ez az, amelyen úgy a vendéglős- és szállodás-, mint a káv ésipartár sül átok haladnak és a mely alkalmas arra, hogy a pinczéri kar is mai helyzetéből kiemelkedjék : a képesítés kimondása. Indítványozza, hogy a mai ülésből is fejeztessék ki az az óhajtás, hogy a vendéglős, szállodás és kávésipar képesítéshez köttessék. Egyúttal elismerését nyilvánítsa a szakosztály a magyar országos pinczéregyletnek azért a" kezdeményezésért, a melylyel a pinczérség erkölcsi érdekeinek védelmében síkra szállott. Glück Frigyes ismerteti a képesítés elérésére irányuló törekvések hisztorikumát. A pinczérek is a mai állapot megszüntetésére törekszenek, de más utón, más eszközökkel. A vendéglősök és kávésok addig is, mig kérésüket a kormány teljesiti, igyekeznek képzett alkalmazottakat nevelni. Erre szolgálnak a szakiskolák, a melyek azonban még nem adnak elegendő anyagot. Kénytelenek tehát a hiányt nem szakképzett emberekkel pótolni. Ez átmeneti állapot, a melynek a szakiskolák terjedése véget fog vetni. Helyesli a pinczérek mozgalmát, de jobban szeretné, ha a mesterek kívánságához csatlakoznának, mert egyesült erővel hamarabb lehetne eredményre jutni. Egyebekben csatlakozik az előadó álláspontjához. Kalmár Fábián hosszabb beszédben kel a pinczéregyesület beadványának védelmére és felsorolja azokat az érveket, a melyek a rendőrhatósági ellenőrzés renszeresitése mellett szólnak. Szívesen csatlakoznak a pinczérek a képesetés kimondására irányuló törekvéshez, ha a mesterek őket erre felszólítják. Eddig azonban erre jogczimük nem volt. Czéljuk csak az, hogy módot találjanak, — bárminő legyen is — a pinczérség jó nevét és exisztencziáját veszélyeztető, erkölcsileg sülyedt elemek eltávolítására. Némái Antal egészében helyesli a pinczérek törekvését. Mint régi, tapasztalt kávésiparos, aki alaposan ismeri a pinczérek helyzetét, azt a tanácsot adja, hogy a rendőrim tósági ellenőrzés követelésétől álljanak el. Gelléri Mór nézete az, hogy selejtes anyag minden iparág körében előfordul. De ha ennek eltávolítására hatósági intézkedést kérnek a pinczérek, ezt a tisztességes elemek fogják megbánni. A megoldásnak a pinczéregyesület beadványában proponált módját nem tartja helyesnek. Minthogy szóba hozatott a képesítés ügye, kijelenti, hogy ma ez a kérdés egészen másképpen áll és az iparegyesület is más álláspontra helyezkedik. Eddig a törvény csak a kézmüves-jellegü iparoknál kívánta a képesítés igazolását. Az ipartörvény módosításánál lehet majd a képesítés körét úgy meghatározni, hogy abban a vendéglős- és kávésipar is helyet foglalhasson. Egyébként úgy van informálva, hogy az uj ipartörvény készítőjének az az intencziója, hogy a testületbe való belépés kötelezettségét kiterjeszsze az összes iparosokra, tekintet nélkül a képesítésre. Indítványozza, hogy, miután a módosítás küszöbén átmeneti intézkedésről nem lehet szó, de nem is kivánatos és czélszerü, hivja fel az ülés az iparegyesületnek ama képviselőit, akik annak idején a tanácskozásban részt fognak venni, hogy igyekezzenek érvényt szerezni annak az eszmének, hogy a segédszemélyzet számára is ugyanazok az előnyök biztosíttassanak, a melyeket a képesítésből és a társulásból a mesterek élvezni fognak. Dr. Soltész előadó javaslatát ehhez képest módosítja. A szakosztály az előadó javaslatát, az igazgató módosításával, egyhangulagelfogadja. * A rendőri engedély kívánsága tehát elejtetett, érdeme ez Glück és Némái mellett Gelléri Mórnak. A polgárok kenyérkeresetébe való rendőri avatkozás a középkorba való visszaesést jelentené, s száz és száz család fizetné meg nyomorával. A pinczérek sociális helyzetének javítására csak egy mód van s ez a képesítés. Üdvözöljük Glück Frigyest, hogy beható előadásával, meggyőző érvelésével az országos iparegyesületet régi álláspontjától eltérítette s iparunk képesítésének pártolójává tette. Ez a tény maga elég arra, hogy megnyugtassa a pinczérséget s reménynyel várja be a jövő fejleményeit. Lapunk hir-adását most megerősitette Gelléri Mór, ipari életünk kiváló vezér-férfia is, a midőn ugyanazt jelentette, a mit mi, hogy t. i. az uj ipartörvény megbízott tervezője a testületi kötelezettséget kiterjeszti a képesítéshez nem kötött iparágakra is ; ennélfogva, ha iparunkat a revízió még nem is köti képesítéshez, a testületi kötelezettség oly feltételeket tesz rá szabályossá, a melyek a mai viszás és kóros állapotok nagyobb részét lehetetlenítik, a mint ezt már első híradásunk alkalmából bővebben kimutattuk. A kövezetvám. Egy ismerősünktől levelet kaptunk, a melyből közérdekűek a következő sorok: „Igazán örvendek, hogy lapod szóvá tette a városi kövezetvámot, ezt a közvetett fogyasztási adót, avagy fogyasztási pótadót, kinek a hogy jobban tetszik. A ki oly régóta üzletes ember Budapesten, mint én vagyok, az tudhatja igazán, hogy ez a más világvárosokban ismeretlen községi sarcz mily drágává teszi a fővárosi lakosság életét. Itt az ideje, hogy ez a velünk egy tálból evő, sőt táplálóbb falatainkat elragadó vám jobban mondva, sarcz — mert igazi, kegyetlen és néprontó sarcz ez — mielőbb a múlt keserű, eltemetett emlékei közé tartozzék. Örülök, hogy lapod ezt a mindnyájunk javára szolgáló eszmét megpendítette; de másrészt szomorúsággal tölt el, hogy a vendéglősök között eléggé hangos viszhangra nem talált. Nem akarok vádolni senkit, de elégületlenségemet nem fojthatom vissza; mert az sem nem érthető, sem nem menthető, hogy annyi nagyfontosságu eszme, eléggé meg nem becsülhető alkalom, mint a mennyit csak a legutóbbi időben is fejtegetve s jelezve találtam lapod hasábjain, szervezeteinket közönbösen tudja hagyni. Mintha nekünk már semmi rendezni és kivánni valónk sem volna ezen a világon, úgy az ipartársulat, mint az országos szövetség makacsul elhanyagol mindent, a mi a közéletben történik, bármennyire látszik is érinteni szakmánk érdekeit. Azt mondják a vezetők, hogy fölösleges beszélnünk, hiszen a magas és legmagasabb helyeken nem hajlanak a mi szavunkra! Meglehet; ámde ez még nem ok arra, hogy tétlenségbe, létezésünket is feledtető hallgatásba merüljünk. Nekünk beszélnünk kell, a bennünket képviselő szervezeteknek hallatniok kell véleményüket, óhajtásainkat; mert nem mindenkor és nem mindenki eresztheti ei füle mellet adóval sanyargatott polgárok jogos panaszait. De ha sikert sohasem is remélhetnénk, szervezeteinknek még akkor is szólniok és cselekedniök kellene csak azért, hogy legalább maguk a vendéglősök hallják és lássák, hogy a társulat és a szövetség nem azért van, hogy némelyeknek kifelé díszt és tekintélyt kölcsönözzön — ingyen.“ Magyarul beszéljünk. Közéletünk egyik érdemes férfiától, dr. Koós Gábor úrtól, a kereskedelmi akadémia tanárától, a következő levelet kaptuk: Tisztelt Szerkesztő ur! Ne vegye rossz néven e sorokat s közölje kibővítve, ha akarja. Sokszor tapasztaljuk, hogy magyarul jól beszélő egyének, rossz szokásból, mindig németül beszélnek. Ezennel indítványozom, hogy kéresse
