Vendéglősök Lapja, 1903 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1903-11-05 / 21. szám
1903. november 5. Vendéglősök Lapja 5 a mi szivünkben tovább él és vezérlő szellemünk marad. Csodás tevékenységével megmutatta nekünk, hogy az igazi törekvés siker nélkül nem marad soha. Mintaképe volt a munkásnak, az iparosnak, mintaképe a kenyéradó főnöknek, ki alkalmazottaikon a munkatársát látta és tisztelte. Meghatottan gondolunk azon számtalan ténykedésére, mely- lyel irántunk való szeretetét és áldozatkészségét mutatta ki. Nem volt ünnepünk melyre jóságos szive közénk ne vezérelte volna, s nem volt panaszunk melyet vigasztaló szó nélkül hagyott ki volna: velünk érzett ő örömünkben és gondjainkban egyaránt. És most, mielőtt együttesen elbúcsúznánk emlékétől, hogy azt külön-külön szivünkbe zárjuk, kérjük az jó Istent, adjon neki hitünk szerint örök boldogságot, mert jó volt mint ember és sokat szenvedett. Drága halott: Isten veled ! Isten veled! Az Elnök íme szép szavait a közgyűlés meghatottan, s tisztelete jeléül állva halgatta végig. Elhatározta, hogy kegyelete jeléül az elhunyt emlékét jegyzőkönyvbe iktatja, s családjához részvétiratot intéz. Az egyesület ezen közgyűlésen tartotta a tisztújító választást is, melyen elnöknek egyhangú lelkesedéssel újból Varga Istvánt, alelnöknek Schwartz Lajost, pénztárnok Pucher Alajost, jegyzőnek Löhnert Mátyást, ellenőrül Krassy A. Bódog, és Kratschwill Ede urakat, külföldi képviselőnek Danninger György urat választotta meg. A közgyűlés ezután lelkesedéssel ünnepelte az Egyesület budapesti osztálya fönállásának 5-ik évfordulóját s Ígéretét vette az újonnan megválasztott tisztikarnak, hogy az egyosület érdekeit szivükön fogják viselni. A jubiinumi közgyűlést este diszlakoma követte. Lóimért Mátyás, jegyző. A pinczérek társadalmi helyzete Magyarországon. Irta és az 0. M. P. E. estélyén felolvasta : Knappe János. Manapság, a mikor a különböző politikai és társadalmi áramlatok elözönlik az egész világot, a mikor a tőke folytonos harczot folytat a munkások ellen, a mikor a társadalmat alkotó tényezők kicsinye és nagyja arra törekszik, hogyan javíthatná meg sorsát a mindig nehezebbé és súlyosabbá váló megélhetés gondjainak közepette, nem zárkózhatunk el attól, hogy a pinczérek sorsát szóvá tegyük; foglalkoznunk kell a pinczérek mai társadalmi helyzetével. Nagyon természetes, hogy ez a tárgy, ha annak minden oldalát a kellő részletességgel akarnók megvitatni, olyan nagy, maga a kérdés olyan sokoldalú, hogy egy rövid fölolvasás keretében minden oldalról megvilágítani egyszerűen lehetetlen. Könnyen úgy járhatnánk, mint az a föltaláló, a ki sok-sok évi munka és fáradság után egy szörnyen bonyolódott gépet szerkesztve, végre. mikor az összes előmunkálatok megvannak, a sok rajz készen áll, sehogysem tudja összeilleszteni az egymásba keresztül-kasul benyomuló alkotórészeket, mert annyira belezavarodott a sok egyenes és görbe vonalba, a sok csavarba és kerékbe, a töméntelen dugattyúba és szelepbe, hogy szinte belé- bomlott az agyveleje. Attól félek, hogy ugyanez történnék velem. Ha fel akarnám ölelni az egész anyagot, beszélnem kellene a pinczér szó meghatározásáról, a pinczérek eredetéről, az intézmény keletkezéséről és meghonosodásáról, fejlődéséről, a férfi és női pinczérekről külön-külön, az egyes államok pinczéreiről, a különböző kávéházak és vendéglők szokásairól, a gazdák és a pinczérek közötti visszonyról, a publikum és pinczér közötti érintkezés viszonyairól és még annyi egyéb dologról, hogy annak csak az elősorolása is nagy zavarodást okozhatna. Ezen mostani felolvasásom keretében hiábavaló és meddő kísérletekkel szemben inkább olyan szempontokat keresek, a melyekről általánosságban szólni egy ilyen alkalommal is lehetséges és a melyek máskülönben is arra valók, hogy meglehetős és szélesebb körre terjedő érdeklődésre tartsanak számot. A mikor általánosságban a pinczérek társadalmi helyzetét szeretném megbeszélni, föltételezem azt, hogy mindenki tisztában van vele, miszerint a mai állapotokkal kell számolnom, mostani helyzetünkről kell képet vázolnom. Ecsetelnem kell azokat az állapotokat, a melyek Magyarországon az uralkodók, de természetes, hogy nem lehet elkerülnöm azt sem, hogy majd az egyik, majd a másik modern nyugoti állam pinczéreivel tegyek összehasonlítást, mert hiszen ma a pinczérség intézménye-ha szabad egy kissé merész összehasonlitást tennem — akár csak a katonaság avagy iskola, minden modern államban kifejlődött és nélkülözhetlenné vált. Hogy a pinczérek társadalmi helyzetének egyes pontjait — a főbbeket — tárgyalhassam, határozottan csak egy ut áll előttem. Meg kell bírálnom a publikum szempontjából és meg kell bírálnom a magunk szempontjából s egyaránt megvilágítanom sikerül a dolgokat, akkor nem emelhetik ellenem a részrehajlás vádját. Nézzük először a publikumot és osztályozzuk őket. Itt volnának először is a törzsvendégek. Hányán nem tapasztaltuk és tapasztaljuk még ma is, hogy a pinczér akárhányszor a törzsvendég szolgája. Erős a kifejezés, de tények bizonyítják. Akárhány törzsvendég nem törődik azzal, hogy a pin- czérnek éppen roppant sürgős a munkája, hogy egy pilanatra le van foglalva. Követelő hangon kéri a kávéját és • lapjait. Ha nem hozzák rögtön, ha a lapok kézben vannak, epésen kifakad az összes pinczérhad ellen, szidja a gyalázatos kiszolgálást, a buta pin- széreket, a kik csak a borravalóra éhesek; szidja a kávést vagy vendéglőst, a ki megtűri ezt a botrányos állapotot; szagolja az ételeket, kifogásolja a tisztaságot és azzal fenyegetőzik, hogy többet be nem teszi a lábát az ilyen kritikán alóli kávéházba vagy vendéglőbe. A pinczér mentegetőzését föl sem veszi, okait meg sem hallgatja és egyáltalán úgy bánik vele, mint a rabszolgával. És mindezek tetejében mint törzsvendég jogot formál ahhoz, hogy hitelbe egyék és igyék és kisebb-nagyobb kölcsönöket pumpoljon a pinczértől. A futóvendégeket illetve, azokkal hamarább végezhetünk. Azok ellen a pinczér- nek ritkán van panasza és a publikum is meg van elégedve a kiszolgálással. (Folyt, köv.) Gyorsfényképek. Némái Antal. Budapest a kávéházak városa. Már a múlt század elején megemlítette némely utazó, hogy Pesten iható a legjobb kávé. Pedig mi volt Pest és Buda száz év előtt. Éppen október 22-én volt 200 éve, hogy Pest Buda gyámsága alól fölszabadult s szabad királyi várossá lett. Ezt Budapest városatyái nem ünnepelték meg, ezzel is jelezve, hogy előttük e város dicsősége semmi, mert rájuk nézve a valami a közúti részvényeknél és a szállításoknál kezdődik. Pedig érdemes ez a múlt s dicsőségessé teszi a jelen. Istenem, mi volt Pest és Buda még 48-ban is ! A nagy Széchényi is csak Pesti por és sár fölött elmélkedhetett s ha nem oly erős a hazaszeretete, nemzete jövőjében való hite, úgy a lánczhid nélkül ma is hátrább vagyunk 50 esztendővel. Hanem hát Pestnek minden por és sár daczára már akkor is voltak kávéházai s ezeknek meleg, párás levegőjében életre keltek a szabadság és haladás eszméi. És a poros, kicsiny Pestből nagy Budapest lett. S a hogy nőtt, szépült ez a város, úgy szaporodtak, szépültek kávéházai. Keleti természetünk szereti a fényt, kényelmet, hajlik a csöndes szemlélődésre s ezt mind megadják a mi kávéházaink. Azt a luxusát és cultusát a kávéházi életnek, mint nálunk, sehol sem találjuk. Londonnak csak egy kávéháza van, Párisban a kávéház össze van olvadva a vendéglővel s még Becs is Budapest mögött áll kávéházaival. A politikai, művészi, irodalmi és üzleti élet nálunk nem a clubokban és csarnokokban, hanem a kávéházakban a legelevenebb. A kávésok ennélfogva valóságos staffage- alakjai közéletünknek; népszerűségük és tekintélyük is van. Ezért a kávés-ipartársulat nem közönséges tényező Budapesten s hogy érvényesül is, ez nagyérdemű elnökének, Némái Antalnak közönhető. Némái a hajdani hires „Török Császár“ tulajdonosa, napról napra maga körül látta a főváros matadorjait. A város ügyeit, választásait az ő márványasztalainál döntötték el, mig végre a régi városházával a „Török Császár“-t is néhaivá tette a belváros szabályozása. Némainak nincs kávéháza többé, de megmaradt a kávésok atyamesterének. Helyettük gondolkozik, érettük dolgozik, sorsukat most is sorsának tekinti s mindegyiknél jobban a szivén viseli. A városatyák már nem szürcsölik párolgó mocca-levét, de ő azért közöttük van most is, mint kollegájuk, nemes lelkesedéssel szolgálva a székesfőváros haladását. Felszólalásai mindenkor puritán lelkét tükrözik s a mikor kellett, ott a gyüléste- remben is pártjára kelt a vendéglősöknek és a kávésoknak, a kiket senki sem szokott pártolni. „Ők az én saját külön árváim!“ szokta mondani jóságos mosolygással. Szereti az embert és a természetet. Éhez az utóbbihoz való vonzódása Nimród hívévé tette s egyike legjobb vadászainknak. Bittner Alajos. A nevét egyszer mókásan megmagyarosi- totta ez a lap ; ámde neki nincs szüksége arra, hogy a neve „Bimbó“ legyen, mert a szive tele van a magyarság és haza-szeretet fakadó bimbaival. Közügyeinknek legmozgékonyabb és leglelkesebb harczosa, külömben nagykövet, attasé és consul, mert Budát képviseli a társulatban és a szövetségben. Budát a Duna választja el Pesttől s Bittnerre alkalmazva érthetővé válik az a tréfás értelmetlenség, hogy olyan, mint a lánczhid. Igen is olyan, mert ő a legszilárdabb kapocs Buda és Pest vendéglősei között. Jellemzi az ő értékét és közhasznú tevékenységét egy tisztelőjének ez a mondása : Ha Buda nem volna, föl kellene találni Bittner miatt. Neusiedler Géza. Igazi szakember. Pinczérből küzdötte föl magát Budapest egyik legelőkelőbb vendéglője gazdájává. Élete munka s a jóért való buzgólko- dás között telt el. Igaz barát volt s lelkes pályatárs. Elnöke volt a hajdani pinczérkörnek s fáradhatlan munkása a pinczérek művelődésének. Nem hivalkodó, nem lármás, de eltökélt. Üzletében és a közéletben a mai kor embere, ékeskedve ennek minden szép tulajdonságaival, el nem rutitva kinövéseitől.
