Vendéglősök Lapja, 1903 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1903-10-20 / 20. szám
1903. október 20. Vendéglősök Lapja 5 Eder Antal. Valamikor az ország szive nyáron át a Császár-fürdőben dobogott; az elnyomatás éveiben bálok czége alatt a hazafiak ott gyüléseztek. A termekben tánczoló ifjak és szépek vidám zajában, a palaczkok durrogása között lehetett tanácskozni: nem hallhatta meg a zsandár. Ezeknek a szomorú időknek szép emlékei adják a Császár-fürdő tisztes épületének a nemes patinát. Most már az ország szive nem itt dobog, hanem itt enyhül és restaurálja magát. A csodaerejü források mellett Eder Antal a gyógyitója a kimerült szívnek. Mi szemnek, szájnak Ízletes, mi jó falat, száz szolga hord s Eder Antal nevét a felüdültek dicsérőleg hangoztatják Ugocsától Bácskáig. ő pedig szerényen huzza meg magát a a boglárfák árnyékában, serényen munkálkodva iparunk és fürdőink jó híréért. Mozgalmainkban nem akar vezérkedni, de megbízhatóbb katona, mint ő, senki sem lehet, mert 'mindenütt megállja a helyét, a hova a közjó parancsolja. Nagy Gábor. Kincses Kolozsvárra röppen a lelkünk s elandalog busongó nótákon régi dicsőségről, tova tűnt jólétről. A nóták zokogva halnak el az erdős bérczeken, de lelkűnkben tovább zsong s egy akaratlan sóhajtás szakad föl keblünkből: „Legyen úgy, mint régen volt!“ A hegyek lankáiról lobogós szoknyáju leányok terelik fehér nyájaikat, a melyek lassan bandukolnak — be-beharapva a fűbe — méla kolompszó mellett. Már ott csillog a templom aranyos keresztje, kihallik az öreg harang kongása is s a szél a pitvarajtókból kioson édes, csiklandozó illattal, hogy a hazatérők jobban siessenek. És a hogy a szél meglegyint azzal a sajátos, csalogató szaggal, egyszerre eltűnik szemeink elől az erdő, elcsitul lelkűnkben a dal s ott látjuk magunkat Nagy Gábor elegáns éttermében Kolozsvárit párolgó fatányéros, kolozsvári káposzta s az erdélyi konyha egyéb Ínycsiklandozó kitüuősége mellett. Igen bizony, mert hát Nagy Gáborban két lélek lakozik: az egyikkel elandalit s az álmok országába ragad bennünket; a másikkal felüdit, visszavezet erre a világra s kibékit az élettel. Az az egyik lelke, a zeneszerző lelke, a melylyel szebbnél szebb magyar nótákat fütyörész nekünk ; ez a másik lelke pedig a vendéglősé, a melylyel aztán gyomrunknak remekel,hogy legalábbnála mégegyszer eszünkbe jusson, hogy „Extra Hungáriám non est vita, si est vita, non est ita.“ Pelczmann Ferencz. Pannóniának Glück Frigyes az ura, Pelczmann a kormányzója. Az ő Pannóniájuk nagyságra nem vetekedik a rómaiakéval, hanem azért nem kisebb gondot okoz az igazgatása. Népe szeszélyes, követelő, mert két oligarcha: Gourmandéria és Luxus ő kegyel- mességeik tüzelik és izgatják az elkényeztetett tömeget. A konyhában a szakácsok leleményes hada küzd, hogy lecsöndesitse a forrongókat s ezt Ínycsiklandó fogások ostromával igyekszik elérni, mig a pinczérek fürge dandára a pinczéből kivezényelt ütegeknek segítségével végre ki is küzdi. A harczoló csapatok parancsnoka Pelczmann, ő eszeli ki napról-napra a haditervet, melylyel seregei rendesen diadalmaskodnak az ezerfejü szörnyetegen. Csöndben és rendben működnek a jól begyakorolt csapatok, úgy, hogy a Pannónia kormányzása méltán mondható geniálisan mintaszerűnek. Ez Pelczmann dicsősége. Többre nem is vágyik, a Pannónia küszöbén túl szerepet nem keres, ott csak eltűnni akar. Sziklay Sándor Szűk szavú, de sokat mondó ; nem tolakodó, de tevékeny. Vére izzó a hazaszeretettől s a mikor ennek áldozhat, ez az angol phlegmájunak látszó férfiú, élénkké tűzelődik A „József főherczeg“ szálló, melynek rendje és előkelősége üzleti hivatottságának a bizonyítéka, nemcsak az utasok nyugodalmas tanyája, hanem fészke a főváros nemzeti mozgalmainak is. A föllobbanó fiatalság lángoló szavaitól gyakran viszhangosak a szálló termének falai s a ki ilyenkor leginkább lelkesül s a legelégedettebb, az a gazda s boldogan mormolja a költő igéit: „Fiaim, csak énekeljetek!“ Ő mindent a hazafiság mértékével mér, de nem a mások szemével néz, hanem a magáéval s ezzel meglátja a rejtett, kicsiny érdemet is. így látta meg egykor annak a csöndes, folytonos munkásságnak alig bimbózó eredményeit is, a melyek a mi lapunk első tiz évéhez fűződtek. A hogy észrevette, lelkesen fáradozott, hogy lapunk buzdítás nélkül ne lépjen át második tiz évébe : — Ő rendezte azt a fényes ünnepséget, a melyért e lap szerkesztője örökre hálásnak érzi magát Sziklai és társai iránt. Kaps József. Azt mondják, hogy Budapest olyan, mint a javakorabeli szép asszony. Kissé kendőzött, kissé kaczéran piperézett, mohó vágygyal az élvek után, amelyek immár utolsó cseppjeiket szivárogtatják neki. És e szép asszony kebléről nem hiányzik a virág, az ifjúság, a tavasz e tünékeny, színes álma; csakhogy, amint Budapest maga nem vénül, mindig az érett virulás teljével ragad el bennünket, úgy a keblére tűzött virág: a szép Margitsziget sem hervadékony. Ez a mosolygó sziget úgy fest a Duna kéklő tükrében, mint délibáb-liget az ég azúrján, annyira szép, hogy néha szinte káprázatnak rémlik. Ifjú és viruló, mégsem hiányzik arczu- latáról a múlt borongása. Szinte látjuk pázsitján busongva andalogni a szépséges magyar királykisasszonyt, akinek ködalakja úgy odaillik a bólintgató rózsatők közé. Kecses ez a szép sziget s mégis van rajta bizonyos méltóság, ami egy fejedelmi szív fenségesen magas hazaszeretetéből árad rá. Ez a szeretet halmozza rá a természet bájaihoz a művészet ékeit, hogy a főváros népe szép hazájának e remek miniatűr-képében tanuljon meg rajongani és ragaszkodni ehez a földhöz. József főherczeg és ez a sziget egy: ő a lélek s ez a sziget költészetének valóra álmodása, fába, virágba ojtott költemény. Ebben a paradicsomban él Kaps József, méltó munkatársa az ő fenséges urának- Ő e paradicsomban az életfa gyümölcseinek osztogatója. a sziget vendéglőse. Már szülei a fenséges ur bérlői voltak s ő itt rózsabokorban, fülemile-dal mellett az anyatejjal e szép szigeten szívta magába a főherczegi családhoz való ragaszkodást. Szellemének magyarsága, a komolysággal vegyes nyájasság s az igénytelenséggel párosult buzgóság minden jóért és igazért az alcsuti udvar levegőjéből szűrődött Kaps József lelkületébe. Ő a budapesti ipartársulat egyik elöljárója s igy egyike a mi szükebb világunk fejedelmeinek. Nem visel csinált koronát, mert ez szelleméből sugárzik a homlokára. Jogos aggodalom Már megemlékeztünk a pénzügyminiszternek arról az elhatározásáról, hogy a fogyasztási adók kezelését a városokra és községekre bizta. A mikor ezt jelentettük, mindjárt azt a nézetet vallottuk, hogy ez az ujitás sem a termelőkre, sem a logyasztókra előnyösnek nem tekinthető. Különösen a vendéglősök tarthatnak az uj rendtől, mert van okunk föltételezni, hogy a községi kezelésnél még több zaklatásnak s igy nagyobb anyagi megterheltetésnek lesznek kitéve. Hogy föltevésünk nem alaptalan, bizonyltja az, hogy nézetünk a termelők körében is helyeslésre talált. Ok is attól tartanak, hogy az uj rend mellet az állapot még tarthatatlanabbá válik; sőt abban a meggyőződésben vannak, hogy ez a változás reménytelenné teszi a helyzetet. Ugyanis — hogy a bornál maradjunk — ennek annyi az adója, mint a mennyi az ára. Hogy ez igazságtalan és veszedelmes állapot, ezt mindenki belátja, főleg ha meggondolja, hogy a szesznél és a sörnél ez az arány már sokkal kedvezőbb. Most a kormánykörök azzal érvelnek, hogy a bor fogyasztási adóját nem szállithatják le, mert az állam nem nélkülözheti az ebből származó jövedelmet. Hogy az államnak szüksége van meglevő jövedelmeire, sőt kénytelen azoknak a fokozásán mesterkedni, ez kétségtelen, hiszen a fegyveres béke terhei évről évre növekednek. Hogy ez sokáig igy nem haladhat, az is bizonyos, mert a nemzetek előbb-utóbb összeroskadnak a rájuk halmazódó súly alatt s igy a kimerültség vet véget a politika mai képtelen irányzatának. Am ha akár a kijózanodás, akár a kimerülés magával hozza a megterhelés csökkenését, a fogyasztási adóknál kedvezőtlenebbé válik a helyzet, ha azok a községi jövedelmek részeit képezik. Községeink háztartási viszonyai ismeretesek. A pótadók legtöbb helyen a netovábbig vannak csigázva, az adósságok már alig szaporíthatok, úgy hogy a községek háztartását mindig jobban ostromolja a deficit áradata. Ebben a helyzetben a községek nemcsak örömest kapnak a fogyasztási adók kezelésével járó jövedelem szaporodáson, hanem ahoz majd akkor is ragaszkodnak, a mikor az állam a változott viszonyok folytán a bor fogyasztási adójáról egészben vagy részben lemondhatna. A termelők ebben látják a ve
