Vendéglősök Lapja, 1902 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1902-02-20 / 4. szám
o Vendéglősök Lapja, 1902. február 20 játszadozik a leányzó hajával és a leányzó- j nak ez elég. Ennél több mozgásra nem | vágyik. Hiába kél hozzá a szózat, elrepül fölötte s belevész a néma puszták végtelenébe. Hiába kél, harsog a szó: ébredjünk! Olyan lethargikus, olyan álmos minden, mintha ópiummal élne. Itt van a Vendéglősök Országos Szövetsége. Mennyit irtunk róla, mennyi reményt füzünk hozzá, mennyire ajánljuk, kínáljuk és a vendéglősök úgy cselekszenek vele, mintha valami galicziai kinálgatná a vásári portékáit. A vendéglős ügyet se vet rá. Hisz csak a saját sorsáról van szó. A vendéglős pedig saját magának kérlelhetlen ellensége volt mindig. Igazán nem tudjuk, hol kezdjük, mint folytassuk és hol végezzük a szemrehányást a fölött, hogy a V. 0. Sz.-nek még csak 200-nyira való tagja van. A piripócsi dalárda, ha jól neki czihe- lődik, maga kiállít ennyi énekest, mikor valamelyik kántor jubileumát pompával akarja körülkornyikálni. Ez a V. 0. Sz. pedig talán csak mégis fontosabb, kell hogy a vendéglősök fontosabbnak tartsák, mint a piripócsi dalárda jövendőjét. Magyarország vendéglős karáról van szó. Jelenéről, jövőjéről, existencziájáról, egész léteiéről. Mint hivatott tényező, a V. 0. Sz.-ben kell összecsoportosulnia. Ez évben Gundel János fáradhatlan munkássága és gondoskodása folytán a világ vendéglősei jönnek hozzánk nemzetközi kongresszust tartani. Más államban a szakipar az ilyen látogatást megtiszteltetésnek veszi, tiszta köntösben, egybeverődve levett kalappal várja. De mi magyarok vagyunk, mi megtöltjük a pipánkat, kedélyesen pöfékelünk és legföljebb annyiban járulunk hozzá, hogy a pipa mögül kiszólunk jámborul: — „Menjen a Gundel János !“ Mert mi ellenségei vagyunk saját magunknak. Nem, ez igy nem lehet. Ennek meg kell változnia, az eddigi közönyt le kell vetkőznünk. Törődjenek vendéglőseink saját magukkal is és gondolják meg, hogy lapunkkal, törekvésünkkel, terveinkkel hiába építünk piramisokat a vendéglős-ipar jövőjének, ha ők nem járulnak hozzá az építéshez, ha ők közönyükkel minden egyes fölépített téglát porba zúznak, a vendéglős ipar meg igen, igen válságos helyzetek közé jut. Azért ajánljuk, lépjenek be sürgősen a Vendéglősök Országos Szövetségébe. A belépő nyilatkozatokat az ipartársulati irodába kell juttatni, de ha valaki szereti a kényelmet, eljuttatjuk mi szerkesztőségünk utján is, ha arra fölszólit- tatunk. Tettünk eddig is, teszünk ezután is mindent készséggel. Csak az a fő, hogy vendéglőseink tömörüljenek, ébredjenek, járuljanak hozzá az építés nagy munkájához. Járuljanak minél előbb, mert ismételjük, hogy társadalmi viharok fenyegetődznek és a vihar már küszöbön van . . . Magyarország hala. Egy ország sincs a világon, talán Tibetet kivéve, ahol olyan kevés halat ennének az emberek, mint Magyarországon. És egy ország sincs a világon, még Tibetet se véve ki, ahol olyan drága volna a hal, mint Magyarországon. Ostoba intézők és gyámoltalan társadalom: ez a mi sorsunk. A hal tápláléknak is első rendű, gyógyszernek is csodálatos. Könnyen emészthető hatalmas táperejü, ideges és gyönge gyomru s betegség és öregség áltál el- erőtlenedett emberek életét csak hallal, kilőtt magyar tésztával s finom szeszszel lehet sok időre biztosítani. Vaunak betvgek, akiknek egyebet se igen volna szabad enni, csak fehér liusu halat. Egykor hazánk csodálatos gazdag volt a halban. Őseink, bölcsessége magasan állt. Árpád nemzetségbeli királyaink alatt százakra ment a halas tavak száma, melyet i gonddal tartottak fenn, ma pedig nincs tizenöt se. Még 1898 előtt is duskálkodtunk a halban. Egy barátom, gróf Haller Ferencz 1844-ben kilovagolt Szegeden egyik Tisza- parti halásztanyára s felszólította a pipáz- gató halászokat, fogjanak neki halat, haza akarja küldeni Erdélybe. A gróf huszárfőhadnagy volt. Egyik halász oda szól hozzá: — Mennyi halat fogjunk? — Két ezüst forint árát. A halászok feltápászkodtak, bementek a vízre s egy óra múlva kimértek a grófnak egy bécsi mázsát mindenféle halból vegyesen. Tehát akkori pénzben 4 pengő krajczár volt egy kiló hal Szegeden, ami a mai pénz szerint 14 fillért tesz. Ma pedig a hal kilója Szegeden 230 fillértől fölfelé 600 fillérig való. Tehát tizenhétszer, sőt negyvenszer drágább a hal most, mint ötven év előtt. Túl a Dunán s a Tisza mellékein a csikót fazékszámra adták 2 fillérért. A Balaton mellett még tiz-tizenöt év előtt is 10—12 fillér volt egy kiló garda, 40 fillér egy kiló ponty s 60—70 fillér egy kiló süllő. A legutolsó szegény ember is királyi ételt ehetett néhány krajczárért. Ma már mögötte vagyunk minden országnak és népnek. Az alsó Dunánál Románia, Szerbia, Bulgária népe 12 fillérért kapja a süllő kilóját, sokkal olcsóbban a kevésbbé nemes halakat ; nálunk pedig T60 filléren alól a süllő sehol sem kapható. Az oka könnyen belátható. Szabályozták a Tiszát, lecsapolták az álló vizeket, a halnak nincs ivó helye, a folyóvizekből elpusztult a hal. A Tiszának több, mint háromszázezer kataszteri holdnyi ártere volt. Mind ivó hely, ahol vigan tenyészett a hal. Ma nem tenyészik sehol. A Dráva melléke még gazdag halban. Zalának muraközi része, Somogynak és Baranyának a Drávára dűlő vidékei s az alsó Duna partjai Újvidéktől Orsováig még boldogok. Baranyamegyében Kopácson 1892-ben egyetlen hálóhuzással 140.000 kiló halat fogtak ki a közlegelőn. Ennyi halat ma egész éven át nem fognak a Tiszán Márma- ros Szigettől Titelig. Három napig szedte ki a halat a hálóból a fele falu embere s háromszáz kocsi szállította a vasútra. Ma-holnap Csallóköz is szegény lesz a halban. S a mi társadalmunk? Összetett kézzel, bárgyú arczczal nézi a pusztulást. Pedig semmi se könnyebb és olcsóbb, mint a mesterséges, de kis halastavak alakítása és fentartása. A mocsári hal is kitűnő eledel. A ponty, czompó és kárász kitűnő izü és tápláló erejű. A kárász elszaporodik és megnő egy holdnyi területű csekély vízben is, a pontynak és czompónak is elég tiz-husz holdnyi. Valamint a csukának is. De hát állít mintatelepeket a kormány ? Buzdítja, serkenti, felvilágosítja, jutalmazza az egyes birtokosokat ? Nem teszi. Hanem e helyett maga is segít kiaknázni a Balatont. (E— s.) ki érdem jutalma. Lélekemelő ünnepségnek volt színhelye múlt hó 26-án a kassai kereskedelmi- és iparkamara díszterme, a hol Frenczel József kávéfőzőt ünnepelték előkelő közönség jelenlétében azon alkalomból, hogy immár 25 éve áll a Schalkház szálloda szolgálatában. Jelen voltak a Schalkház Részvénytársaság igazgatósági tagjai, a Vendéglősök és Szállodások Egyesületének kiküldöttjei és a sajtó képviselői. Deil Jenő kamarai titkár lelkes szavakban magasztalta az ünnepelt férfiú érdemeit, miközben átnyújtotta neki az Országos Iparegyesület ezüstérmét és díszoklevelét, melyet hosszú, hűséges munkásságával érdemelt ki. Deil utalt beszédében arra a különbségre, mely a régi és a mostani kor között fennáll. Azelőtt, úgymond, a munkaadó és a munkás bizalmas, mondhatni családias viszonyban volt egymással, mig ellenben mai napság szinte ellenséges indulattal állanak egymással szemközt. Régente kevesebb volt a tudás, de több az érzés, most pedig több a tudás, ámde hideg a — szív. Ilyen körülmények között kétszeres örömünkre esik látni, hogy a munkásság méltó elismerésre talál. Az Országos Iparegyesület mindenkor mohón ragadja meg az alkalmat arra nézve, hogy egy derék munkás életére fényt derítsen. — A sikerült beszédet általános éljenzés követte, majd Siposs J., a Schalkház-r.-t. igazgatósági tagja vette át a szót, ki ke- gyeletes szavakkal emlékezett meg az elhunyt Schalkház Lipótról, a ki e jubileum fényes megünneplésének eszméjét fölvetette. Szavai végeztével Sipos az igazgatóság nevében egy 200 koronáról szóló takarékbetéti könyvet adott át a jubilánsnak A következő szónok Seres Márton volt, a Vendéglősök és Szállodások Egyesületének elnöke, a ki ugyancsak egy 138 koronás betéti könyvecskét tett le Frenczel kezébe, mint egy gyűjtés eredményét. Seres köszönetét mondott az igazgatósági tagoknak és Deil Jenőnek az ünnepségben való részvételért és felkérte utóbbit, hogy fejezné ki köszönetét Gelléri Mór, az Orsz. Iparegyesület titkára előtt is. Végül a jubiláns meghatottan és könnyező szemekkel köszönte meg a tiszteletére adott óvácziót és ezzel a szép ünnep lelkes éljenzések között véget ért. Hentesek italmérési joga. A budapesti hentesek azzal a kéréssel fordulnak a pénzügyminiszterhez, hogy adjon nekik italmérési jogot. Erről az ipartársulat is értesülvén, a következő ellenkérvényt intézte a pénzügyminiszterhez :
