Vendéglősök Lapja, 1902 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1902-05-05 / 9. szám
1902. május 5. Vendéglősök Lapja Szakosztályunk minden mozgalma arra törekedett, hogy egyöntetűvé tegye a ninczérség munkálkodáséit, hogy egy apparátusija terelje az organizáczio sok- kezű rendszerét. Hosszú palya fekszik mögöttünk, sok mozgalom zajlott e mai azon és ezen mozgalmak szültek az úgy nevezett pinczér egyleteket. Ha végig tekintünk ezeken a pinczér egyleteken mmdenik múltjából leolvashatjuk azt a sok viszontagságot, melyen a pinczérség munkásai, tehát ezen egyletek éveken keresztül átgázolták. , , , Romok ezek, nem intézmények, hézagos alkotmányok, darabos menedékek a mai szocziális áramlatok versenyében . Ezekbe a romokból, viszontagságok tanulságaiból lett felépítve a M. 0. P. Egyesület, Regen volt a kezdet, nagyon régen, és a, sok hézagos pinczér-egyletek alapításától kezdve, — ma oda jutottunk, hogy belőlük össze- daraboltuk a M. 0. P. Egyesületet. És íme most, bogy eredményre juthatnánk, elő állnak a volt Budapesti pinczér egylet egyes régi tagjai és összeszoritott ököllel arczunk előtt hadonáznak. Még teljesen be sem fejezhették az 0. P. E. megalapítását. már is czél nélkül röpködnek a gyanúsításokkal telt felhívások, Mitrovácz Adolf főpinczér ur vezetésével. Mi nem gyanúsítunk, mi nem bírálunk, a mi véleményünk csak maradjon kritika tárgya, de arra figyelmeztetjük az urakat, ne lépjenek teljesen a pártütés hálátlan mezejére. Vissza sem tarthatjuk őket, mindenkinek szabad bizonyos korlátok között bírálatot mondani, azonban furfanggal vádolni azokat, kiknek minden tevékenysége a közjóiét hasznáért tétetett és ismeretes is, — a legkönjelmübb szenvedélyek egyike. Mi, kik talán jobban tanulmányoztuk az 0. P. E. szocziális értékét, bennünket nem lehet sem a városi tanács, sem a magas minisztérium mumusaival ijeszteni. Mi csak a legnagyobb sajnálattal vészük tudomásul a legújabb pártütés czélnéküli handabandázását. Kora volt még megrontani a szép kezdetet, mert még nem vagyunk a végnél sőt a vég kezdeténél sem. Az elvek legszebb harczai nem érnek egy fabatkát ha a túlzás mezejére lépünk. A főpinczér urak felhívása a miiyen érthetetlen, olyan túlzott! Paragrafusokat czitálni, egyéneket gyanúsítani minden elv és indok nélkül nevetséges. Az 0. P. E.-nek megvoltak és vannak az elvei. Ott nem furfang, ott igenis az igazság és humanizmus ápolása egybevág. Az országos intézmény nem pedig egyletecske és ha majd 68 évet becsületesen keresztül szolgál, — nem lesz szüksége a dicsőítésre! Benne csak a tudás és szorgalom fogja megkülönböztetni a szaktársakat. Emlékezzünk csak vissza a Budapesti pinczér egylet 68 éves működésére. Megvoltak néki az egyes humánus intencziói, ha nem lettek volna, nem élt volna 68 esztendőt. De hiányos volt s kiskeretü mint megannyi az országban. És ha vissza emlékezünk annak idején, mikor Kossuth Lajost az egész nemzet zokogása kisérte sírjába, az a 68 esztendős egylet még egy koszorút sem áldozott a honfiúi hála és kegyelet emlékére. Pedig az utolsó asztal társaság is megtette azt! De ők nem voltak magyarok ! Nem pinezéreket, kellne- reket neveltek! A ki magyar volt akkor, az kilépett az egylet mindent felölelő humánus védszárnya alól. A tett mezeje ne legyen a gyanúsítások melegágya. Őröljünk annak, hogy jött idő, melynek jönni kellett, hogy megismerjük egymást a tett mezején. mely arra hivatott, hogy a múltak hibáit korrigálja! Mért nem szólalt fel február 24-én a 68 éves pinczér egylet érdekében valaki ? Ott kellett volna az indokokat czitálni! De azt a rendszert dicsőíteni, melynek minden fázisa csak küzdést és szomorúságot adott, de reményt és vigaszt soha, nem dicséretes. . Azért tehát csak hajtsak tovább a vizet a pártütés malmára és majd meglátjuk, hogy be nem bizonyított híresztelések szakosztályunkban is már rég elvesztettek a nép hitet és az emberek tiszteletet. íann I Seper István t | (1859—1902) I Pusztulunk, veszünk ! . . . A kérlelhetetlen halál gyors egymásutánban szólítja el sorainkból a legjobbakat, a leglelkesebbeket. Még jóformán föl se száradt arczunkról a könny, melyet Kommer Ferencz váratlan elmúlása fölött hullattunk, még élénken érezzük keblünk mélyén az őszinte fájdalmat, mely kassai jelesünk: Schalk ház Lipót halálával ért bennünket, már is újból érzékeny veszteségről kell beszámolnunk, mely a vendéglösipart sújtotta. Szomorú kötelesség hárul reánk, midőn olvasóink tudtára adjuk, hogy Seper István kartársunk és régi barátunk, miskolezi szállodás, az odavaló törvényhatósági bizottság tagja stb., múlt hó 24-én hosszas betegség után elköltözött az élők sorából Vele sírba szállott egyike azoknak, kik a szó nemes értelmében szivükön viselik iparunk minden ügyét-baját . . . Seper István immár a múlté ; számunkra nem maradt más, mint a hálás emlékezet, melyet mindvégig megőrizünk szivünkben. Seper István halálának hire nemcsak nagyszámú tisztelőit döbbentette meg, hanem gyászba borította egyúttal az egész ország vendéglős karát. A halál szünetlen aratása gondolkozásra készt és valahányszor egy-egy kiváló emberünk kidül, ajkunkra tolul ez az önkéntelen kérdés: mi lesz velünk? Mi lesz velünk, ha vezetőinket egymásután elragadja tőlünk a végzet? Parányi mivoltunk tudatában nem merünk perbe szállani a legfelsőbb Hatalmassággal, mely az emberek sorsát intézi, mégis, nem fojthatjuk magunkba a panaszt, hegy e gyakori csapások miért éppen akkor sújtják iparunkat, midőn oly nagy szükségünk van előharezosokra, midőn oly feladat vár az országos szövetségre, melynek tényezőit imhol egyre-másra elkeli veszítenünk. Bizony, bizony, a gyász érzetével egyidejűleg aggodalom fog el minket. De mindazonáltal nyugodjunk bele a mindenható Isten bölcs akaratába és bizzunk az ő vég- hetetlen szeretetében. Megboldogult kartársunk kora gyermeksége óta állott iparunk kötelékében. A saját vasszorgalma és lankadatlan törekvése emelte őt az idők folyamán arra az előkelő polezra, mely méltán megillető kiváló szak- képzettsége és egyébb polgári érdemeinél fogva. Nemcsak kartársai szükebb körében részesült köztiszteletben, hanem iparán kívül álló polgártársai között is osztatlan szeretetnek és bizalomnak örvendett, Ez a megérdemelt bizalom juttatta neki Miskolcz városának törvényhatósági bizottsági tagságát, mely kitüntetésnek mindenkor példásan meg1 is felelt. Halála pótolhatlan veszteséget jelent bánatos özvegyének és árván maradt gyermekeinek. Vajha vigaszt nyújtana a mélyen sújtott családnak az az általános és őszinte részvét, mely Seper halálával országszerte megnyilatkozott \ajha enyhülést nyernének abban a tudatban, hogy a kit annyian szerettek, annak emléke örökkön él! Vajha megnyugvást találnának az isteni akarat eme megnyilatkozásában: „Éltünkön nincs hatalma a halálnak Csak az lesz por, mi porból vétetett; A test, a vér, habár a sirba szállnak: A lélek él, nem ér enyészetet; A télre jő tavasznak újítása, Az éjre hajnalfénynek hasadása, A tél s az éjjel ; ez az elhalás Tavasz s hajnal, te vagy föltámadás,“ Mi magunk ritka, jó barátunkat vesztettük el az elhunytban, kihez benső sziv- beli kötelék fűzött. Korai sirjára ezennel leteszszük az elismerés koszorúját Áldassék emlékezete! * A család a következő gyászjelentést adta ki: Özv. Seper Istvánná szül. Stoleida Fanny a maga, valamint gyermekei, szülői, testvérei és rokonai nevében fájdalmas sziv- vol tudatja, hogy Seper István egyháztanácsos, törvényhatósági bizottsági tag, városi képviselő, osztr.- magy. bank bíráló bizottsági tag, a Borsodmegyei Takarék- pénztár igazgatósági tagja f. hó 24-én élete 43-ik évében hosszas szenvedés után az Urban elhunyt. Az örök világosság fényes- kedjék neki. Seper János fővárosi vendéglős az elhunytban testvérbátyját gyászolja. j „Erzsébet " menház Budafokon. Francois Lajos, budaioki pezsgőgyáro s a jótékonyság lelkes apostola, felhívást intézett az Erzsébet királynőnk kegyeletes emlékének megörökítése czéljából létesítendő menház érdekében. Az eddigi gyűjtés, mely csupán a legszűkebb családi körben ej tetett meg, elérte a 2000 koronát. Most e galamb szivü emberbarát a következő felhívást bo- csájtja. szét, ki a kegyes adományokat is szívesen elfogadja s azok az ő czimére küldendők. A felhívást egész terjedelmében itt közöljük. FELHÍVÁS. Budafok község emberszerelő közönségéhez. Szeretett hazámfíai! Kedves polgártársaim ! Az irgalmas Jézus Krisztus szent nevében a mindent átölelő felebaráti szeretet égi jegyében jövünk i hozzátok ! Kezünkben magasan lobogó fáklya, melynek fényéből a legnemesebb, a legigazibb emberi érzés, az Istenihlette részvét örök, szüztiszta fénye soha ki nem alvó, soha el nem múló erővel világit felétek ! iveim jövünk hozzátok a szegények, az elhagyottak nevében s mi tudjuk, hogy Ti adni fogtok, mert meg vagyon Írva a Szent írásban, hogy boldogok azok, kiknek megadatott, hogy az öregek istápolói legyenek. Igen ! E község önhibájukon kívül elszegényedett, munka és keresetképtelen aggastyánai nevében fordulunk irgalmas sziveitekhez szeretett feleink! Mert ők azok, akik leginkább szorultak a Ti jóságos cselekedeteitekre s akik aggódó, de reménytele lélekkel egyedül Tőletek várják, hogy hajótörötten bár, éltük végső napjaiban nyugodalmas révben köthessenek ki csendes pihenésre — — — Felebarátaink ! Nagy, nehéz időket élünk! Örök forrongásban van körülöttünk az egész emberi társadalom s az élet nehéz és keserves bajai közt. kifáradt s a mindennapi kenyér nélkül éhesen itt álló ember szolgálatában álló, azt segítő és gyámolitó Jó-sziv napról napra, óráröl-órárauj, nehéz, küzdelmes óriásmunkára bukkan ! Oh, hogy oly nagy az elhagyottak, az árvák, a szegények, a Lázárok nagy serege s oly kicsiny, oly gyenge a segitö kéz, hogy mindannyit nem bírja egyszere felemelni, felsegélni! De nagy az Isten s örök az ő tanítása az örök, az igaz, a végtelen irgalom Abba a szívbe, ahol egyformán fészkelnek féktelen s nemtelen indulatok: harag, gyülölség, irigység, ahonnan romboló útjára indul a fékevesztett emberi indulatok szennyes árja, ahonnan tombolva tör elő mindaz, ami az emberben állat, ugyanabban a szívben, az emberi érzések ugyanazon melegágyában fakadnak és hajtanak virágot a legönzetlenebb, a legigazibb lelki és szivbeli tulajdonságok : a humanismus, az ember és felebaráti szeretet, az irgalmas részvét, a könyörület. És reméljük, és higyjük, hogy ez az örökké igaz. Legyen erős a hitünk, hogy az emberben az az igaz, az örök, a való, amit isteni lehellet adott bele! Hogy az benne a változhatlan, amit leikébe kitöröl-
