Vendéglősök Lapja, 1902 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1902-01-01 / 1. szám
1902. január 1. Vendéglősök Lapja 3 A magyar pinczér gyújtó. Az a csokoládé barna fejti vékony legényke, aminek „pinczér gyújtó'1 a neve, alaposan terjed mindenfelé. Veszik pinczérek, vendéglők, szállodák, kávéházak. Ki csinálta neki a reklámot ? Legludasabb benne a pinczér nyugdíjintézet. Ez a jóravaló testület verte a magyar pinczér gyújtónak a nagydobot. Az elnök köszönő iratokat irt a magyar pinczér gyújtónak és ajánlotta fűnek fának a legmelegebben. Ugyan hát miért? Annak nagy sora volt. A „magyar pinczér gyújtó“ temesvári vállalkozója a gyufája jövedelmének 5°/0-át ígérte a nyugdíjintézetnek. Beváltja-e az érdemes vállalkozó a reklám ígéretet vagy nem, ki ellenőrizi, hogy évenkint mennyi jövedelem folyik be a pinczér gyújtóból s az az 5% lelkiismeretesen folyik-e be a nyugdíjintézet örvendező kasz- szájába, — nem kutatjuk. Jól lehet, vet valamit nekik az élelmes vállalkozó és a nyugdijegyesület faktorai hálás bókokkal dörgölik kezeiket a kegyes ajándék fölött. Mi csak azon a reklámon ütközünk meg, amit az élelmes vállalkozónak minden reklámnál olcsóbb pénzért a nyugdijegyesület csap állandóan. Megütközünk a reklámon, mert azokért a sovány garasokért, amiket a gyufagyáros alamizsnaként odavet s amit a szegény pinczérek tulajdon zsebéből húz ki, ez a reklám, a többi magyar gyufagyár rovására szégyenletes lealázó dolog. A hazai gyufagyárak nem érdemesek a védelemre, — az bizonyos. A gyufa árát 60%-kal emelték föl s ravasz kartellal kényszerítik a fogyasztó közönséget, hogy drágán megfizesse a külföldinél tökéletlenebb gyártmányaikat. Nem is az ő érdeküket, védjük, mikor felszólalunk a magyar pinczér gyújtó mézes madzagja : az 5°/0-os alamizsna ellen. De felszólalunk azért, mert a nyugdijegyesület méltóságát megalázza az ilyen seft. Az egyesület elnöke a temesvári gyufagyáros alamizsna garasaiért képes volna most tele tüdővel Kárpátoktól az Adriáig bekiáltani Magyarországot, hogy süvítsen el a rónákon és verjék vissza a bérezek e jelszót: — Vegyünk magyar pinczér gyújtót! Az ilyen törekvést, hiába, nem lehet magasztalni. Egy komoly egyesületnek ilyen utakat nem szabad keresnie, hogy a pénztárát gyarapítsa. Az a temesvári gyáros keressen magának más reklám-babákat, akik a gyufájának czintányért veregetnek, — de ne használja föl reklám-babának a magyar vendéglős, kávés és pinezéri kart. Úgyis eléggé le vagyunk nézve. A mi egyesületünkben az önérzetnek, méltóságnak is tanyát kell vernie és szigorúan vigyáznia, hogy méltó helyről jöjjön az a segítség is, amely hivatva lesz a nyugdíjintézetnek maradandó léteit adni. Azért sehogysem helyeselhetjük azt a skandalumot, amit az egyesület azért az igérvényes o°/0-ért a temesvári gyufagyárosnak olyképp csinál, hogy a világ most már ne legyen másból, mint egy nagy nagy intézetből, amely a magyar pinczér gyújtó jelében él és hal, mert 5°/0 a haszna. CSARNOK. A vértörvényszék ítélete. A vendéglők rejtelmeiből. Irta: Gelsei Biró Zoltán. Éjfél volt. Odakünn a toronyóra szomorúan kongta a tizenkettőt. A sötét hűvös éjszakába mindössze egy vén süket éjjeli őr kóválygott. A permetező havas eső haza kergette a polgárságot. Csend mindenütt, sehol egy lélek se. A rejtett szobában tehát a vértörvényszék összeült. A bíróság tagjai szertartásos rendben vonultak be a terembe. Elől az atyamesterek, utánnuk a bírák, a dékán, az államügyész, ünnepi fekete talárokban, hivatalos fövegekkel. A menetet egy komor sbirr kisérte. Kezében fekete drótfonatos tartóban égő faggyugyertyát tartott, melynek lobogó világa kísérteties fényt vetett viaszsárga komor arczára. A vértörvényszék egy kis kerek asztalnál foglalt helyet!!! Ide helyezte a sbirr a gyertyát. Ez az egy gyertyafény világította be azokat a rideg arezokat, akik most Ítélkezni jöttek össze. . . A gyertyafény halotti világánál megdöbbentő könyörtelenségen kívül egyéb nem ült azokon az arezokon, amelyektől most kegyelmet vár egy vádlott, aki tulajdonképpen — ártatlan! . . . Kissé félre egy hosszú asztal nyulott el. Ez volt a vádlott, a tanuk és a korlátolt hallgatóság számára fönntartva. A vértörvényszék belépésekor a hallgatóság soraiban élénk mozgás támadt. Élői egy széken a vádlott ült. Jámbor kinézésű, szelid arczu fiatalember. Gyöngyöző homlokán rettegés látszott. A hallgatóság suttogásából el el jutott hozzá egy egy hangos szó. Megértette belőle, hogy itt mindenki elitéltetését szomjazza. Az elnök összevont szemöldökkel, rekedt zord hangon adta ki a parancsot: — Vezessék elő a vádlottat! A következő pillanatban fekete talárjaikban fölemelkedtek az atyamesterek s a vádlottat a vértörvényszék elé hurczolták. — Álljon a sorompóhoz. Mi a neve? — Amint vallottam. — Volt-e már büntetve ? — Nem. — Ez baj. Törvényeink szerint ön fölött rögtönitélő bíróság fog ítélkezni. Az ítélet nyomban végrehajtátik. Föllebbezésnek helye nincs. Őszinte vallomást követelek, mert feleleteitől függ a jövendő sorsa. A hallgatóságot figyelmeztetem, hogy mindenféle morajtól tartózkodjék. Vádlott! Üljön le. Ügyész ur? Az államügyész fölemelkedett, letette négyszögletes fekete papirfövegét és bele fogott a vádbeszédbe. A kötél általi halál- büntetés jogosultságát magyarázta, mint amelyet hamis jogérzékkel küszöböltek ki Themis csarnokából az európai jogállamok, mert a fölbomlott társadalmi rendet csak példás büntetésekkel lehet romlásának rohanó folyamatában megakadályozni, csak úgy lehet újra boldoggá, biztossá és egészségessé tenni, ha az emberiség erőszakos eszközökhöz nyúl, hogy elpusztítsa az útból azokat az embereket, akiknek szivükben a gonoszság csirája kiolthatatlanul ég, akiknek agyvelejében egészséges, fennkölt, nemes gondolat nem születhet meg s akik csak kárára vannak úgy az egészséges nemzeti fejlődésnek, mint az egész társadalom személy és vagyonbiztonságának. . . . Itt egy kis pihenőt tartott. Azután elővett egy könyvet. A hallgatóságra pillantott, amely lázas türelmetlenséggel leste a következéndőket. Három kérdést olvasott föl. Ettől függött a vádlott élete. Olyan kérdések, mint aminőt a mythologiai Sphynx adott föl vándor utasainak . . . Mi volt ez a három kérdés . . . ? * A jámbor olvasó töprengésbe merül. És kérdezi: miféle éjjeli ülés volt ez? Mikor, hol, merre tartották? Alakjai, formái, czeremóniái idegenek. Vannak benne heidelbergi dékánok, velenczei sbirrek, párisi államügy eszek, abbruzzói hallgatóság, svájezí atyamesterek, chilei elnökség, olyan ezudar statariális bíróság, amely rögtöni Ítéletét, a mythologiai Sphynx-féle szisztémával, bizonyos rébuszok megfejtésére alapi tj a. Talán a templariusok kriptasirjaiban elevenült meg az élet ? Talán folytatják azokat a misztikus, bizarr, csodálatos földalatti történeteiket, amelyek minden titokzatosságukkal a regényes középkor ködében vesztek el? Talán az anarkisták törvényt ültek a gyáva fölött, aki nem merte odadobni a bombát a czár elé Szentpétervárott ? Talán a szabadkőművesek madridi nagypáholya tartott gyűlést, vagy a vörös barátok szántak halálra csöndes kolostorukban valami Ubrik Borbálát ? Hol történt ez ? Thüringiában, Dél- Ausztráliában, vagy a Kanári szigeteken ? Buddha követői csinálták-e, lingaiták, fétis imádók, vagy unitáriusok ? Hottentották, nyam-nyamok, vagy spanyolok ? Talán fantázia szülte csupán ? Dehogy, dehogy! Itt a szép Budapesten. Nem is a középkorban. Mikor e sorokat olvassák, a vértörvényszék talán e perezben is ülésezik és szomjazik a marasztaló verdiktre. Egy ártatlan vendéglőben, itt a hetedik kerületben, a Deutsch-féle vendéglőben. Se hottentották, se basibozukok, hanem derék jó magyar emberek. Nem is szabadkőműves páholy, vagy anarchista szövetség, hanem egy jámbor — asztaltársaság. Úgy hívják hogy : Hollefreund Armin asztaltársasága.
