Vendéglősök Lapja, 1901 (17. évfolyam, 1-19. szám)
1901-02-05 / 3. szám
XYII-ik évfolyam. 1901. 3. szám. Budapest, február 5-én. VENDÉGLŐSÜK LiRU „PINCZÉREK LAPJA“ A hazai szállodások, vendéglősök, kávésok, pinczérek és kávéházi segédek érdekeit felkaroló szakközlöny. „Az első magyar orsz. pinczemesterek és pinczemunkások egylete", a budapesti kávéházi segéd egylet“, a „Szatmár-Németi pinczér-egylet“ a „Székesfejérvári pinezér-egylet“, a „Szombathelyi pinezér betegsegélyzö-egylet“, a „Győri pinczér-egylet“, a „Révkomáromi vendéglősök és kávésok ipartársulata“, az „Aradi pinezér-egylet“-nek, a „Szabadkai pinczér-egylet“-nek, az „Aradi vendéglősök és kávésok egyesületéinek, az „Újvidéki szállodások, vendéglősök és kávésok ipartársulatá“-nak, a „Miskolczi pinczér-egylet“-nek, a „Kassai vendéglősök, kávésok, korcsmárosok és pinczérek egyletéinek, a „Székesfejérvári vendéglősök kávésok és italmérők ipartársulatá“-nak, az „Újpesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulatá“-nak és a létesítendő országos pinczér-egyesület budapesti központi mozgalmi bizottságának (ß-HIYATALOS KÖZLÖNYE.“»® Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. Előfizetési ár: Egész évre ... 12 kor. J Félévre ...................6 kor. Hár omnegyed évre 9 „ | Évnegyedre ... 3 „ Laptulajdonos és felelős szerkesztő: IHÁSZ GYÖRGY. A halálos seb. Rettenetes sors alatt nyögünk. Mint a malomkövek közé került búzaszem, úgy hántoltatunk mi, vendéglősök. Az egyik kő a társadalom, másik az állam. A társadalom fokozódó igényeivel, az állam mértéktelen követeléseivel tör, zúz bennünket. A társadalom, mint vendég, újabb és újabb beruházásokba, az állam, mint hitelező, előre nem látható, de mindig meglepő követeléseivel hajszol bennünket vendéglősöket, a nyomorba. A vendégek szidnak „rossz“ és drága áruinkért, az állam pedig azon a czimen, hogy sírva vigad a magyar, hát ebben a nyomorúságos világban még mindig remél rajtunk valami koppasztani valót. A vendég, ha a „Hungáriádba megy, boszankodik, hogy itt nem a „csárdái“ árakat találja; ha „kurta korcsmá“-ba téved, itt meg azon szitkozódik, hogy nem talál „hun- gáriai“ fényt és kiszolgálást. Szóval, a vendégek szidnak, az állam kezei pedig vernek. Fináncz, rendőr, egészségőr, ez mind húsunkba vág harapófogójával, . a társadalom pedig, ha egyebet nem tehet, hát fejünkre zúdítja Pázmándy forró „ generalsaft“-j át. Szent Isten, mit csináljunk? Ha a mészáros vén húst ád, mi szenvedünk. Ha a kereskedő manipulált borát mérjük, méregkeverő a titulusunk ; ha szüretet veszünk s a furfangos paraszt puttonyából kiöntjük a vizet, dohog a falusi biró s átkoznak a „termelők“. Mit csináljunk ? Lám, most közlünk lapunkban két czikkelyt. Az egyikben azt mondják a szőlőbirtokos urak, hogy mi, vendéglősök, vagyunk az okai annak, hogy a borfogyasztás csökkenőben van nálunk. Erélylyel rontanak nekünk, mint ha ebben semmi része sem volna a phylloxerának, az olasz bornak és a fináncz-politikának. Következtetésük az, hogy ne csupán az állam, a törvényhatóságok kegyelmétől függjön a vendéglősipar gyakorlása, hanem ez a kegyelem a termelők votumán alapuljon. Feledik ezek az urak azt, hogy ennek a lapnak a zászlója alatt csoKaszás Lajos. (Süövege az 5. oldalon).. portosuló vendéglősök voltak azok, a kik nemcsak a közönség, hanem a törvényhozás, a kormány színe előtt is elsőkül követelték a bor-adó eltörlését, vagy legalább tetemes leszállítását, mint olyan eszközt, a mely legalkalmasabb s egyetlen szer a magyar faj degenerálásának megakadályozására. Feledik, hogy mi szövetséget ajánlottunk köztünk és a termelők között, szövetséget, a mely éppen úgy biztosítaná nekik a piaczot, mint nekünk a tiszta bort, a jutányos árt s az emberséges hitelt. Nem; lehetetlen, hogy mindezt ne tudnák, hiszen éppen a „Borászati Lapok“ volt az, a mely törekvésünket nemcsak méltányolta, hanem a termelőknek megszivlelésre sok Ízben ajánlotta is. Nem a feledség, hanem a zavar, kétségbeesés műve ez. A zsarolt föld emberei, a kik megélhetésük föltételeit az állam fiscális felfogása miatt el nem érhetik, kapkodnak fűhöz-fához, mint Bernát a mennykőhöz; mert hát mindenki élni akar s már csak emberségből, hazafiságból is élnie kell; tehát mi természetesebb, minthogy oda kapkod élet-elixirért, a hova az állam mindig csak szigorú arczczal fordul, a hova az egész társadalom oktalan és hálátlan bizalmatlansággal tekint: ez a vendéglősipar. Hogy is ne! Itt van Lobkovitz lierczey vendéglője. A pesti kereskedő-ifjúság alig ad katonaanyagot. Ez megdöbbenti herczeg Lobkovitzot s könyörületre indítja. így okoskodik: ezek az ifjak Mai számunk 12 oldal. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII. kerület, Akáczfa-utcza 7-dik szám. Kéziratok és előfizetések ide intézendők.
