Vendéglősök Lapja, 1901 (17. évfolyam, 1-19. szám)
1901-08-20 / 16. szám
1901. augusztus 20. 5 az illetékes választmánytól, a havi járulékok befizetésére 4 hónapi halasztást nyerhet. Ha a jelzett akadály ezen idő leteltével sem szűnt volna meg, a választmányok a halasztást még kétszer megujithatják, de egy évnél tovább terjedő halasztást csupán az igazgatóság engedétyezhet. A halasztás tartama alatt esedékessé vált tagdijjakat a választmányok által meghatározandó egyenlő havi részletékben kell a halasztást nyert tagnak utánflzetni. 16. Dr. Solti előterjesztést tesz a VI. fejezetről a tagok jogai tár- gyában. VI. A tagok jogai: 24. §. Minden rendes tagnak joga van bármely választmánynál mindazon kedvezményeket igényelni, melyeket az egyesület nyújt és mindazon intézményeket látogatni és igénybe venni, melyeket az egyesület létesít. Továbbá minden rendes tag az egyesületi közgyűléseken szólási és szavazási, cselekvő és szenvedü választási képességgel bir. 25. §. A rendkívüli tag az egyesület bármely választmánynál díjtalan helyközvetitést igényelhet és a kör helyiségeket látogathatja. A bizottság ezen §§-okat egyhangúlag elfogadja. Erre a bizottság a tárgyalást augusztus 13. d. u. 3 órájára elhalasztja és elnök az ülést berekeszti. Dr. Solti Ödön jegyző. Forintos Dénes, Kassay József hitelesítők. Szüts Lajos elnök. CSARNOK. Hűvös völgyben. Hűvös völgyben lombos ágon kis madárka [dala szól. Hű szivekről, szerelemről, boldogságról búsan [szól. Lombos ágak szomorúan mind egymásra [borulnak, Talán ők is kitagadott szerelmesek, búcsúznak. Ne nézz rózsám fel az égre gyöngyharmatos [szemeddel, Hogy valaha boldog voltál, azt is tagadd, [feledd el. Hisz már az ég sem akarja, együtt járjuk [a mezőt, Vedd vissza hát azt a piczi piros bársony [keszkenőd. Légy boldog szép lelkem, babám, hogy igazán [szerettél, Szegénységért, árvaságért soha meg nem [vetettél. Árva madár vesztett párját végre majd [megtalálja, Csak a szivem lesz a bánat örökös bús [tanyája. Daczos. Az étvágy. (Franceschini eredetije nyomán a „Vendéglősök Lapja* számára fordította: Melis János ev. lelkész). Nem tudjuk eléggé sajnálni, hogy igen sok szokásunknak eredetét nem ismerjük s egyik-másiké hét pecséttel lezárt titoknak marad. Például hogyan kaptak az emberek rák- , evésre, mikor manapság is nem egy kezdő rákevő alig tud mit csinálni a csonthéju állat kemény paizsával. Mily zseniális inyencznek kellett lenni annak az embernek, aki először megsejtette, hogy a rák ollójában milyen iny- csiklándozó finomság rejlik s az első ollót feltörte ! — Hogyan lett a papriká vagy a bors, — jóllehet magában véve egyik sem valami Vendéglősök Lapja kellemes — a legkedveltebb fűszerré ? Köztudomású dolog, hogy már a régi rómaiak a borsra adót vetettek és szedtek. Az indusok jóval előbb ismerték és használták „pippáli•• néven s legtöbbet fogyasztottak belőle a papok, akiktől az elnevezés is származik. De hogy ki volt az, aki a száraz, csípős borsdarát először bele merte keverni az ételébe, annak neve örökké titokban marad. Még egy példa : nap-nap után a következő sorrendben kerülnek asztalunkra az étkek: leves, hús és főzelék vagy tészta. Honnan van, ki állapította meg ezt a sorrendet ? Miért nem kezdjük meg az étkezést tésztával s nem fejezzük be a levessel, mikor tésztával is megkezdhetnők ? Ez a „miért“ nem kozhat bennünket zavarba, mert van reá talpraesett feleletünk, amint később látni fogjuk. Hogy valamit együnk, ahhoz étvágy kell, épugy mint az iváshoz a szomjúság, vagy a járáshoz a láb. Ebben senki sem kételkedhetik. De hogy az étvágy micsoda összefüggésben van az étkezéssel és az emésztéssel, arra a régiek adósok maradtak a felelettel. Az orvosok sokszor rendelnek étvágygerjesztő szereket s az emberek étkezés előtt egymásnak „jó étvágyat“ kívánnak, mindez azt jelenti, hogy az étvágynak igen nagy jelentősége van s lényegesen befolyásolja az ember egészségét. De tegyük fel, hogy az étvágy mellékes, s a gyomorba, ha ez lehetséges volna, egyszerűen belerakhatnék az ételt, akkor a étvágy teljesen felesleges volna. Mert fő dolog az, hogy a gyomor megemészsze az eledelt, s a test különböző részeibe elszállítsa az ételben rejlő erőt, mint tartalékot. Ez esetben az étvágynak semmi rendeltetése sem lenne, tulajdonképen nem volna egyéb, mint kedv az evéshez. Azt lehetne hinni, hogy az teljesen közömbös a gyomorra nézve, vájjon akarom-e vagy nem-e, hogy a bekebelezett zsemlye feldolgoz- tassék . . . Ezzel a régi és az uj felfogás határkövéhez érkeztünk, amelynek tövében ott áll a vén banya, a százesztendős Sybilla, aki a jelen kornak sokkal vüágosabban fejti meg a mélységes rejtélyt, mint ahogy a régi rómaiaknak egykor. Ez a rejtély nem egyébb, mint tudományos igazolása annak, amit a népies szólam : „jó étvágyat“ kifejezett, de a magyarázatával mindig adós maradt s ez által nym- bussal vette körül, amelynek bűvös hatása alól a legújabb időkig sem tudott kiszabadulni az emberiség. Most természetesen sok olyat tudunk az emésztés lefolyásáról, amiről előbb sejtelmük sem volt az embereknek. A táplálkozási erők körfolyamában fellép egy érzelem, egy szellemi faktor, az étvágy, nem mint kívánatos kisérő, hanem mint uralkodó vezér. E téren szerzett ismereteink legfőbbje az, hogy az étvágy indítja meg a gyomornedvnek kiválását, nélküle egyáltalán nincs meg a legfontosabb emésztési nedveknek erősebb elkülönítése. A táplálkozásnál — amint tudjuk — az a legfőbb, hogy a gyomormirigyek minél többet kiválaszszanak azokból a nedvekből, melyek az ételek megemésztéséhez szükségesek. Soksan úgy vélekedtek, hogy e részben elégséges, ha valami eleség kerül a gyomorba, amely a gyomor falát dörzsölve, nedveket létesít. Ez a hiedelem azonban hiú ábránd, amely örökre szét lett tépve, j Rövidesen bemutatunk egy kísérletet, amely újabb ismerethez vezetett, amely mindenkit meg fog győzni az étvágy nagy fontosságáról. A kísérlet következőképen történik. Narkotinnal elaltatunk egy kutyát, amely észre sem veszi, | mikor a gyomrát felvágjuk. A sebet kezeljük az aszeptika szabályai szerint, s a gyomorba leérő e czélra előre elkészített cső segítségéve nyitva tartjuk a sebet. Mihelyt a kutya felébredt s az operácziót kiheverte, ami - hamarosan bekövetkezik, s ami az ő ujratámadt falánkságán és vidorságán látszik meg, gyomrát kiöblítjük, ami semmiféle fájdalmat nem okoz, és megtöltjük pl. főtt hússal. Ezt azonban úgy kell tennünk, hogy az állat mit se vegyen észre, nehogy ez a manipuláczió felgerjeszsze falánkságát. Mert a kísérletből épén ezt, vagyis az étvágyat akarjuk kihagyni. Ez csak akkor lehetséges, ha a kutya alszik. A nyugodtan alvó kutya gyomrába eledelt teszünk -s ez alatt nem ébred fel. De mi történik most a gyomorban ? A régiek felfogása szerint a beletett húsnak most igen sok gyomornedvet kellene kiválasztania. Ez azonban nem következik be, mert a gyomorban semmiféle nedvkiválasztást nem tapasztalunk. Nedv nélkül pedig nincsen emésztés, következéskép a gyomornak eleséggel való megtöltése a kutyára nézve semmi haszonnal sem járt. De haladjunk. Miután e kísérletnél kizártuk az étvágyat, most fordítsuk meg a dolgot. Ürítsük ki a kutyának gyomrát és gerjeszszük fel falánkságát és pedig olykép, hogy egy darabka húst oda tartunk az orra alá. Mit tapasztalunk ? Azt, hogy a gyomormirigyek nagy mennyiségű emésztési nedvet választanak ki ha ezt a kísérletet többször ismételjük. Mi okozta ezt ? Nyilvánvaló, hogy csak az étvágy, pusztán az a vágy, hogy faljon. Ha most a kutya gyomrába bármilyen eledelt teszünk, a kiválasztott nedvek segítségével egész pompásan megkezdődik az emésztési processzus. íme, itt a megdönthetetlen bizonyíték, hogy az emésztésnél sokkal fontosabb az étvágynak felkeltése, mint sok tápláló eledelnek a beadása. Mert minden a gyomornedv kiválásától függ. Most joggal előtérbe nyomul az a kérdés, hogy ily körülmények között hogyan lehetséges a betegek mesterséges táplálása, holott ezeknél étvágygerjesztésről szó sem lehet ? Erre az a felelet, hogy a szellemi faktoron,. az étvágyon kívül van egy pohár — igaz — csak nagyon kevés anyag, amely csupán kémiai utón választja ki a gyomornedveket. Ide tartozik: a tej, nyers hús, húskivonat és húslé; ezek az étvágyon kiviil legjobban és legerősebben választják a gyomornedveket. Ebből is láthatjuk, hogy a nép ösztöne finoman találta el az étkek sorrendjét. Étkezésünk központja a hús. Hogy ez rendesen megemésztődjék, szükség van nagy mennyiségű gyomornedvre, Ezt szolgáltatja első sorban az étvágy, aztán a húst megelőző leves, a mely kettő úgy szólván előkészíti a főétel emésztését. Hogy e tekintetben mily nagyon eltér a modern felfogás a régitől, legjobban kitetszik abból, hogy sok ember azért nem eszik levest, mert attól fél, hogy elrontja az étvágyát, mire a hús következik. Magától értetődik, hogy most nem olyan levesről van szó, a melyben májas- gombócz, vagy húsos táska úszkál. Ebben az esetben az erős, tartalmas leves képviseli a húst. Arra nézve, akinek gyenge étvágya van, vagy épen semilyen, tehát „étvágynedvet“ nem választ ki, — arra nézve étkezésünk sorrendje majdnem absolut szükségesség. Nála a kompakt eledeleket minden esetre meg kell előznie valami erős kemeiai izgató szernek, vagy erős bouillonnak vagy huskivonatnak, mert ilyen étvágygerjesztő előkészület nélkül megfekszik a gyomrot és sokáig emésztetlenül maradnak. Azonfelül étekrendünkben ott figurái a főzelék és pedig nem megvetendő fontossággal. A főzeléket, vagy mellékétket különfélekép fűszerezve eszszük, pl. eczettel, a melyet minden
