Vendéglősök Lapja, 1900 (16. évfolyam, 2-23. szám)
1900-10-05 / 19. szám
2 Vendéglősök Lapja 1900. október 5. A termelők rólunk. A „Borászati Lapok“-ba olvassuk a következőket: Alig van széles Magyarországon még egy iparág, mely oly súlyos viszonyok között tengetné életét, mint a — vendéglösipar. Nézzünk körül a székesfővárosban, nézzünk körül vidéki városainkban, nézzünk körül a községekben, nemcsak egyhangú panaszt fogunk hallani, hanem szemeinkkel meggyőződhetünk arról, hogy a vendéglősök jelen- tékeng része a tönk szélén áll, a többi pénzkészletéből tengődik. Sokkal közelebbről érint bennünket ez a kérdés, semhogy fölötte egyszerűen napirendre térhetnénk, anélkül, hogy annak okát kutassuk. Utóvégre is a bortermelés fele és talán még több vendéglőkben, korcsmákban, csapszékekben fogy el s igy joggal érdeklődésünk tárgya, hogy azok az elemek; melyek — ha nem is kizárólag, de mégis nagy részben — bor után élnek, miért kerültek ily sanyarú helyzetbe ? Az okok — mint unos-untig hallani lehet, részben általánosak : a tulnagy adó teher, az általános pénztelenség, a munkahiány, részben különlegesek: a közönség fokozódó bizalmatlansága a korcsmái italok iránt. Ez a bizalmatlanság tulajdonképen oly tisztes történeti kort ért, mint a mily régi a borkimérés mestersége. Megvolt minden időben és minden népnél, aminthogy valószínű is, hogy minden korban akadtak korcsmá- rosok, akik a bornak mesterséges utón való szaporításához értettek. De nálunk az utolsó évtizedben két más jelenség is járult hozzá. Az egyik az volt, hogy daczára a 80-as évek közepétől rohamosan bekövetkezett terméskevesbedésnek, a kimért bor meny- nyisége alig jelentéktelenül fogyott. A másik az, hogy a szerencsétlen 1893-iki kereskedelmi szerződés által lehetővé tett olasz bor behozatalt a korcsmárosok a magyar bortermelés és a fogyasztók Ízlésének rovására túlságosan felkarolták. Kezdetben az olcsó olasz bor csak alkalmas ütőkártya volt a merev magatartási! szőlőtermelőkkel szemben, hogy boraik 'árából valamit engedjenek és hogy a házasított állapotban a fogyasztó közönség Ízlését lassankint hozzászoktassák a tálján italhoz, később pedig, midőn az megtörtént, a magyar bort egyszerűen kiküszöbölték a pinczéikből. Százai, talán ezrei vannak az olyan községeknek, ahol a termelők el nem adható borral telt pinczéi tőszomszédságában vígan mérik az olasz bort és a magyar bor után a varjú sem károg. Ennek tulajdonítható az a minden közgazdasági theoriát fejtetőre állító tény, hogy, bár Magyarország borterméséből évenkint alig egy millió hektoliter kerül piaczra, holott a fogyasztók szükséglete a három millió hektolitert meghaladja, mégis ma — az uj szüret küszöbén — a tavalyi termés egy nagyrésze még mindig eladatlan . . . A vendéglősök most lefolyt aradi kongresszusán sok mindent meghanytak-vetettek, de azt senki az üzleti pangás okául fel nem hozta, hogy — ime a borhamisító kereskedők kotyvasztékainak készséges átvétele és az olasz bor propagálásának kettős büue igy bosszulta meg magát azokon, a kikre a magyar szőlőművelés rekonstrukcziójánál a termelő közönség első sorban számított és akikben oly keservesen csalódott. Vissza a magyar termelőkhöz 1 Ez legyen a vendéglősök jelszava, mert ez a fogyasztóközönség visszahóditá- sának kulcsa. Az első lépés megvan téve. Az aradi kongresszus alkalmából rendezett gyoroki borkóstolón tárt karral fogadták gazdáink a vendéglős-ipar nagyszámú képviselőit és a gazdasági egyesület elnöke megpendítette azokat a húrokat, melyek a termelők és vendéglősök harmóniáját jelentik. Fordítsanak a korcsmárosok hátat mindazon borkereskedőknek, akik bizalmukkal oly csúfosan visszaéltek, akik a hitel mézes madzagával bírták rá őket olcsó, de ismeretlen származású italaik átvételére és most, hogy a műbortörvényt kezdik végrehajtani és a vendéglősök saját boruk biztosítása érdekében jobban érdeklődnek a bor proveniencziája és természetessége iránt, mint azelőtt, most egyszerre megcsappant a hitel és a kereskedők csak kész- pénzfizetés ellenében adnak a vendéglősöknek bort. Kezd tehát érni a pinczeszövetkezetek vetése. Csak a vak nem láthatja ezeknek óriási fontosságát épen a vendéglősökre nézve. Nem lesznek kénytelen tenni a kistermelők pinczéiben apránkint összeszedni a nagyon különböző izii és kezelésű bort és meg lesz a teljes garancziájuk a borok természetességére nézve, a mellett pedig ugyanolyan hitelt fognak élvezhetni (ha nem nagyobbat) mint a kereskedők részéről. Visszhang. Reménynyel és aggodalommal tekintettünk Arad felé, mig a kongresszus lefolyásáról megbízható, hiteles értesítést nem nyertünk. Aradba vetettük minden bizalmunkat. Valami belső titkos ösztön azt súgta nekünk, — kik a kongresszuson részt nem vehettünk — hogy Aradon dől el a sorsunk. Babonás félelemmel számlálgattuk a napokat s találgattuk, mi lesz Arad a mi történetünkben. Mekka-e, a hová mindig örömmel zarándokolhatunk — legalább gondolatban, vagy pedig Viláigos, a hová sírni és vezekelni járhatunk, mig nem a teher alatt össze- roskadva magunk alá temetjük családunk ekszisztencziáját és boldogságát? A kongresszuson jelen volt kartársunk „Béke“ czimü czikkével teljesen eloszlatta a bizonytalanságot. Mint üdítő harmat a szomjas határra, úgy hatott a hir, hogy a vezérek békejobbot nyújtottak egymásnak s a történelmileg szent helyen erősen megfogadták, hogy ezentúl személyes dolgaikat félretéve a vendéglősipar felvirágoztatásán egy értelemmel fognak fáradozni legjobb tehetségeik szerint. A kis vendéglősök táborában régóta ez volt a legfőbb óhajtás. Akkor is ha jobban ment az üzlet s ezrével tódultak az emberek ezen iparágra, akkor is, ha gyakrabban, jobban pergett a dob, amely szomorúan búcsúzta el a régi gazdát s biztatón üdvözölte az újat, akire a közel jövőben hasonló sors vár. A kis vendéglősök szivében mélyen gyökeret vert az a meggyőződés, hogy csak is a pártoskodás megszűnése, az általános kibékülés esetén léphetnek életbe olyan intézkedések, amelyek a szinte elviselhet- lenül nyomasztó helyzeten könnyítőnek és javítanak. Minél jobban közeledtek a válságos, nehéz napok, amelyek annyi derék szaktársát a végső romlás örvényére sodortak, annál égetőbb szükséggé vált a vezérek kibékülése a vendéglősök hite és felfogása szerint. A régi óhaj, a régi álom beteljesedett, az ige testté vált, s a remény egy jobb jövőben, amely eddig mindig csalódással végződött, újra eltölti a kebleket és biztat és bátorít, hogy ezután meghozza a kívánt sikert, amely abban áll, hogy könnyebben elviselhetjük nagy nehéz terheinket, amennyiben bár nehéz fáradtsággal és sok gonddal de több eredménynyel jár a munkálkodásunk. Ezen hittel büszkén tekintünk a megbékélt vezérekre, akiknek általán ismert ügybuzgalma, szakavatottsága, szívós kitartása és lángoló lelkesedése garantirozza nekünk, hogy helyzetünk rövid időn belül megjavul. Adja Isten úgy legyen. . . A jószivii Samaritanus. Az emberi szeretet egy nemes megnyilatkozásának voltak szemtanúi a múlt hó 30-án azok, kik az ág. hitv. ev. egyház Deák-téri templomában az Istentiszteleten jelenvoltak. Az Istentiszteleten nagytiszt. Horváth Sándor lelkipásztor gyönyörűen prédikált az emberi szeretetről. A hívők sokasága mintegj' megbűvölve hallgatta az aranyszáju lelkész remek beszédjét s az Istentisztelet után pedig a hívők arczárói a megkönnyebbülés fénye sugárzott fel. Az Isten igéjét hallgatók között két szerencsétlen vak leány is volt, kik midőn a templomból kijöttek, nem tudtak Király- utczai lakásukra menni s a szerencsétlenek többektől kértek útbaigazítást. Ekkor Kaas Ivor báró, ki családjával volt a templomban, családját hazabocsájtván, a két szerencsétlent karonfogva haza vezette. Eme nemes megnyilatkozása a keresztyéni szeretetnek többeket érzékenyen meghatott, lelkeikben felébresztvén Lukács evangyéliomának XVIII. részéből e szent igéket: ,.Jézus, Dávidnak Fia könyörülj rajtam!“ „Uram! Kérlek, hogy az én szemeim világa megjöjjöu!“ Mintha a Megváltónak Isteni szava szólalt volna meg az emberbaráti szeretet e nemes és szép megnyilatkozásában, mintha hallottuk volna Jézus Krisztus feleletét a Hozzá vágyó világtalanhoz: „Láss, a te hited tégedet megtartott!“ A kik ott voltunk, mindnyájan elérzé- kenyültünk a kiváló publicista, a legbecsületesebb ember nemes cselekedetén, mint egykor, a Szent írás szavai szerint: „Azonnal azért annak szemevilága megjőve, és követi vala őtet, dicsőítvén az Istent; és az egész sokaság, mikor ezt látta volna, adának dicséretet Istennek.“ Aradiak a vendéglősökhöz. Az aradi napok ragyogása mind halálig derűt, meleget áraszt a résztvevő vendéglősök szivére. Nem annyira a vendégszerető, pompás fogadtatás, mint inkább ennek a vérrel szentelt földnek a levegője fogta el úgy a szivünket, hogy abban örökké szent zsolozsmaként fog zengeni Arad neve. Ennek a szent földnek a látása, a nemzet nagy tragoediájának komor emléke megdobbantja a legfásultabb sziveket is s igy kétszeresen fölhevítette a vendéglősök hazaszerető, magyar lelkületét. A honfiúi érzelmek lobogásának meg- kapóbbnál megkapóbb jelenségeiben volt részünk Aradon, de talán egy sem volt oly magasztos, mint a vendéglősök rögtönzött látogatása a „Kossuth-asztaltársaság“-nál. Ez az asztaltársaság, melynek oly nagy érdeme van Aradon a hazafias, a magyar érzület ápolásában, most azon fáradozik, hogy Kossuth Lajosnak szobrot állítson Arad városában.
