Vendéglősök Lapja, 1900 (16. évfolyam, 2-23. szám)
1900-02-05 / 3. szám
1900. február 5. Ugyanis a háromtagú bizottság két tagját azzal vezették, félre, hogy; a súbven- czió a megszavazás;’napjától folyósítandó a nevezett lapnak. És 'inig ezeket sikerült ezzel eláltatni, addig az elnök az orvosságkeresővel egyetértett és egyszerre 170 frtot vettek ki az 0. P. E. keservesen gyűjtött pénzéből. Csakis igy lehetett az „ Újkor“ reménytelen életét egy kis időre prolongálni. Arra pedig elég ügyes volt az orvosságkeresőé hogy az „bjkora következő számában azt kürtölje világgá, hogy visszaha- tólag szavazta meg a szegedi bizottság a havi 10 forint subveneziót, holott a bizottság két tagjának sejtelme sem volt arról, hogy az ő jóhiszeműségük révén mily nagy ösz- szeget emelnek el az „ Újkor“-ék az 0. P. E.-nek a szegedi kézműves-bankban kezelt pénzéből; mert hát fogalmuk sem volt szavazatuknak tulajdonított „visszaható“ erőről. Tehát szomorú, de való, szeretett kartársaim, hogy a mit méhszorgalommal ösz- szegyüjtöttetek ott Szegeden, nagyrészt elvitte az „ Újkor“. Különben én is hibás vagyok, mert régen a levegőbe kellett volna röpítenem ezt az alva járó, kárunkra sántikáló társaságot. , Ám vártam. Vártam, hogy egyszer majd csak más valaki is belebotlik az „ Újkor“ .antipátíkus szerkesztőjének az tizeiméibe. Sajnos, hiába vártam, mégis csak rám maradt ez a kellemetlen, de kötelesség- parancsolta szerep. Antipátíkus jelzőt méltán használtam az „Újkor” szerkesztőjére, már csak azért is ; mert ő nem csak nem jóakarója, hanem — ellenkezőleg — nagy mértékben gyűlölője, ellensége a jobb hírű pinczérek gár dájának. Ezt elhihetik nekem még azok a kartársak is, a kik Flór Győzőt szémélyesen nem ismerik, hiszen ő egy alkalommal azt mondotta, hogy: Mintsem még egyszer pinczér legyen, inkább elmegy vasúti bakternek. (De azért a pinczérek pénzén tekintetes ur akart lenni.) Szeretett kartársaim ! talán untatlak is már benneteket ezzel a czikkemmel, a melynek vajmi nehéz véget találnom. Azért még csak annyit mondok, hogy Isten áldjon meg titeket, én már nem megyek többé a nyakatokra „Újkor“-ért koldulni; mert vissza tértem az én szeretett, elhagyott pályámhoz, hozzátok. Végül megnyugtatástokra örömmel tudatom, hogy a pinczérség országos egyesítésének mozgalmát az „ Újkor“ bukása nem csak nem hátráltatja, hanem inkább elősegíti ; mert az 0. P. E. budapesti központi bizottsága most már teljes erővel veszi kezébe az 0. P. E. akczióját. Ebben a bizottságban pedig nemcsak tehetséges, lelkes férfiak vannak, hanem egytől egyig olyanok, a kik anyagilag és erkölcsileg is garancziát nyújtanak arra, hogy ügyünket önzetlenül és teljes erővel segítik diadalra. Üdvözöllek benneteket a „ Vendéglősök Lapja“ hasábjairól, a mely lap a mi szakmánk legrégibb s hozzánk mindig jóakaró orgánum volt, ezentúl pedig teljesen a magunkénak, a mi hivatalos közlönyünknek tekinthetjük. Ennek a lapnak 16 esztendőn át megizmosodott anyagi és szellemi tőkéje oly erő nekünk, milyenre másutt nem találhatunk. Az eszméinkért való küzdelemben a „Vendéglősök Lapja“ hasábjain találko* zunk. Hívetek: Tardy Gábor. Vendéglősök Lapja Egyröl-másról. Olvastam, hogy a kávésok kongresz- ■ szust akarnak összehívni, a melyen azután egy memorandumfélét alkotnak, a melyet a miniszterhez felterjesztve, kérni lógják, hogy sorsukét jobbra’ fordítsa. Ezt a dolgot bizony el lehetne végezni kongresszus nélkül is, mert akármelyik kávésipartársulat küldi is azt a memorandumot a minisztériumba, egy annak az elintézése : Félre tétetik és erről igy értesítik az érdekelteket: „A miniszter ur 0 nm. a társulat memorandumját tanulmányozás végett kiadta a szakreferensnek ; de már most is Ígéri, hogy a kávésok jogos igényeit ő is szivén hordja s tőle telhetőén iparkodik rajtuk segíteni. Takarítsák meg a kávés urak a hiábavaló kongresszus költségeit, s bízzák a memorandumot a budapesti vagy az aradi kávésokra, azok majd helyére juttatják ingyen. Hanem ha minden áron kongresszust akarnak, akkor csinálják együtt a nyugdij- intézettel és a vendéglős-kongresszussal any áron Aradon.*) így legalább impozáns lenne. * * * Az Újkor szaklap — úgy hallom — megszűnt. Sajnáljuk igazán, hogy igy történt, mert, bár tévúton járt az ideális lelkületű szerkesztő, de rokonszenveztünk vele. A programra, melynek kivivására vállalkozott, igen alkalmas volt az agitáczióra; ámde baj volt, hogy sokszor engedett káros befolyásoknak. Ez, valamint tapasztalatlansága volt az oka, hogy nem vetett számot a pinczérség anyagi és erkölcsi állapotával, elmaradottságával, a mi előre látott oka volt bukásának. Sajnáljuk, hogy igy kellett csalódnia Flórnak s benne a pinczérségnek, ámde mi ezt megjósoltuk. ' * * * Egy köb ári}'ai serfőző erősen ingott a múlt napokban, és csak az érdekelt tényezők jóakarata mentette meg a pusztulástól. Pedig hogy örültek a Jár. körjegyzők, végrehajtók, és csödtömeggondnókok, hogy itt busás sápot csinálnak. Ha hitelező volnék, ezt a triumvirátust nem engedném működni. Egy ilyen csődtömeg-fiskális, ha akarom : czipész, ha akarom kereskedő, ha akarom korcsmáros, ha akarom sörgyáros. Természetes hogy mind ehhez nem ért a csődtömeggondnok; de azért nyúzza a hitelezőket és elleltároz az emberi kor legvégső határáig, naponta szerény negyven koronáért a hitelezők bőrére. Bizony mondom, örülhetnek a sörgyár hitelezői, hogy ezek körmei közé nem jutottak. * * * Dr. Seifensteiner Soma mucsai ügyvéd csődöt mondott, csődtömeggondnok Muskátay Joel moóri borgyáros. Similis simili gaudet. —a Egy pikoló tragédiája. Irta : Bihari Lcviczhy Béla. A múlt idők homályából egy rózsás arczu, szőke hajú, kis leányos tekintetű pinczér gyerek alakja bontakozik lelkem szemei elé. Több mint két évtizede történt meg, a mit le fogok Írni, de úgy tűnik fel nekem, mintha tegnap történt volna. Komáromban egy elsőrangú vendéglőben volt alkalmazva-Kovácsházi Pista, mint *) Mi és a vendéglősök nagy többsége nincs ezen a nézeten; mert a vendéglősök és kávésok között sok és nagy ellentét van. Szerk. borfiu. Rendkívül ügyes, használható gyerek volt a Pista. Mindenki szerette, a vendégek nem is tudtak ellenni nélküle, valamennyien azt akarták, hogy a Pista fin szolgálja ki őket. Örökké vidám, lekötelező modorával nélkiilözhetlenné tudta magát tenni. 16 éves volt, szép sugár növésű fiú. Nem csoda, hogy az a kis bogár szemű bakfiseh, a princzipális 14 éves Juliskája is rajta felejtette a tekintetét. Mindenki kedvelte tehát a Pistát, csak egy ellensége volt, a ki ki nem állhatta, nem szenvedhette és ez a Zsán ur, az üzlet főpinczére volt. Bajcsi János fizető-pin- czér, egy kikent-fent magas galléru gigerli Kellner; a kit viszont arrogáns modoráért senki sem szeretett. Zsán ur körülbelől harmincz éves kiélt legény volt, a mi nem akadályozta őt abban, hogy a gazella termetű Juliskának ne csapja a szelet; a kinek pedig sehogy sem tetszett ez az ugrifüles kopasz levente. Értésére is adta ezt mindenképen Zsán urnák. Leginkább pedig azzal boszantotta őt, hogy a Pista pikolóval folyton szívélyesen társalgóit. Bármennyire igyekezett is a Pista gyerek a Zsán ur kedvében járni, nem tudta magas tetszését megnyerni; folytonos gáncsolás és pirongatásnak volt a szegény fiú az ő részéről kitéve. Semmi sem volt jó, a mit a Pista csinált, mindenben tudott Zsán ur hibát találni. Egy napon azután kitört ebből a brutális legényből az ő egész bestialitása. Délelőtti sörözéskor történt. Pista pikoló vagy tiz-tizenkét sörös pohárral a kezében, sietett az éttermen keresztül. Zsán ur — bizonyára rósz indulatból — szemközt futott vele, s mintha kiszámította volna, egy lökéssel kiütötte a fiú kezéből a poharakat, a melyek nagy csörömpöléssel hullottak a földre, ezer darabra törvén. — Haszontalan, ügyetlen kölyök, leöntötted az uj frakkomat, ezért lakolni fogsz! — Ilyenképen rivalt rá a szegény ártatlan pikolóra Zsán ur! A Pista gyerek a maga nagy igazának érzetében, egész tisztességtudóan s illedelmesen válaszolt: — Bocsánatot kérek Zsán ur; de én nem vagyok ebben az esetben hibás, mert hiszen ön ütötte ki a kezemből a poharakat! —- Mit, te még feleselni mersz velem, kölyök ? Szemtelenségedért nesze ez a jutalom ! Es e szavak kíséretében ott az étteremben, az összes vendégek jelenlétében, a kis Juliska szeme láttára, arczul ütötte a szegény fiút. Meggyalázta ártatlanul. A vendégek s a jelenlévők természetesen a Pista gyerek pártjára állottak s a vendéglőstől a Zsán ur azonnali elbocsátását követelték. A mi meg is történt még a nap folyamán. Ámde ez az elégtétel — nem mosta le a Pista gyerek arczárói a szégyen bélyegét. Szegény fiú, az ő önérzete meg volt ölve. Azt az arczul ütést — ő előtte kellett neki elszenvednie — a kit olyan rajongó imádattal bámult. Juliska tanúja volt az ő meggy átázásának.
