Vendéglősök Lapja, 1900 (16. évfolyam, 2-23. szám)

1900-02-05 / 3. szám

1900 február 5. Vendéglősök Lapja Pinczérek Érdeke „Pinczérek Lapja“ Nyílt levél. Tek. Ihász György urnák. Budapesten. Tisztelt Barátunk! Az 0. P. E. központi bizottsága nevében fordulunk hozzád. Ugyanis a bizottság több fontos okból kénytelen volt belátni, hogy az „Újkor Lapok“ czimü vállalat fön- maradásában és működésében tovább nem bizhatik. Egyelőre nem akarjuk azokat a sajnálatos körülményeket fölfedni, a melyek bennünket erre a kijelentésre bírtak. Minthogy az 0. P. E. nagy érdeke nem nélkülözheti a sajtó támo­gatását, ennélfogva felkérünk téged, hogy lapodat tedd az 0. P. E. köz­lönyévé s a te ismeretes buzgalmad­dal segíts bennünket abban, hogy a pinczérek országos egyesületét mielőbb megvalósíthassuk. Minthogy kérelmünk teljesítésére való készségedről már értesültünk, enuélfogva ezzennel tudatjuk összes szaktársainkkal, hogy az 0. P. E. budapesti központi-bizottságának a hivatalos orgánuma a „Vendéglősök Lapja“; tehát fölkérünk mindenkit, hogy a „Vendéglősök Lapja-“t figye­lemmel kisérje, támogassa, terjessze. Hazafias üdvözlettel vagyunk Budapesten, 1900. február 1-én, igaz barátaid: Palika György s. k., Szűcs Lajos s. k. biz. elnök. biz. elnök, Dékánig Sándor s. k., Neumann S. s. k., biz. alelnök. első titkár. Az 0. P. E. tek. Elnökségének Budapesten. Tisztelt elnök urak ! Kedves Barátaim ! Az a megtisztelő bizalom, a melylyelrám ruháztátok az 0. P. E. központi bizottságá­nak a képviseletét, törekvéseinek a propa­gálását a sajtóban, a nagy nyilvánosság előtt, igen kellemesen hatott rám; mert a mit mindenkor megtettem, ezután hatható­sabban tehetem, t. i. a ti támogatástokkal eredményesebben munkálkodhatom a hazai pinczérség jobb jövőjének az előkészítésén. Elveim, törekvéseim e részben isme­retesek ; tehát most fölösleges azokat apróra fölemlítenem. A mikor ezekkel a soraimmal bizal­matokat megköszönöm és kijelentem, hogy mindenkor készen találtok a pinczérség javára fáradozni, különösen pedig mindent elkö­vetni a 0. P. E. létesítésére. Már évek hosszú sora előtt annyiszor és annyiszor hangoztattam, hogy a pinczér­ség helyzetének jobbrafordulását csakis or­szágos, általános egyesüléssel érheti el. Ezért mindennél fontosabb az, hogy az 0. P. E. mielőbb megalkottassék. Örömmel üdvö­zöltem annak idején az 0. P. E. mozgal­mát, sőt barátilag, jóakaratukig' üdvözöltem a mozgalom elősegítésére alapított lapot is ; de kötelességem, a mozgalom sikere, az egész pinczérség érdeke parancsolta, hogy el ne hallgassam azokat az aggodalmakat, a melyeket a mozgalom néhány lelkes, de tapasztalatlan agitátorának az eljárása kel- j tett bennem. Az az ok, a miért ti most hozzám for­dultatok, bizonyítja, hogy aggodalmam nem volt alaptalan, hangoztatása nem volt idő­előtti. A mi ebben a körülményben elszomo­rító, kívánom, hogy senkinek se szegje ked­vét, hanem mindenkit óvatosságra intsen, hogy ezentúl az 0. P. E. üdvös mozgalma hasonló incidensektől ne veszélyeztessék. A mi engem illet, nem szűnöm meg a kartársakat erre buzdítani. Most még egyet. Minthogy az 0. P. E. mozgalmát anyagilag is szeretném előmoz­dítani, bátor vagyok az 0. P. E. javára a következő ajánlatot tenni: Minthogy az 0. P. E. czélja s meg­valósulásának egyik föltétele, hogy a munka- közvetüés a pinczérek, illetőleg az 0. P. É. kezeibe essék, én a magam részéről a pin- czéreknek ezt a régi, forró óhajtását mielőbb valósittatni kiválnom. E végből megteszem azt, a mit meg­tennem módomban van. Mint tudjátok, nekem évek óta van hatóságilag engedélyezett, 1000 frt biztosí­tással ellátott közvetítő-intézetem. Minthogy én ezt inkább csak olvasóim kényelmére, üzleti haszonra kevéssé töre­kedve, alapítottam, hajlandó vagyok az 0. P. E.-nek, kaucióm és iparengedélyem át­engedésével, oly föltétellel, hogy annak ve­zetését az 0. P. E. vegye óit s a közvetítés­ből befolyó jövedelem fordittassék az 0. P. E. javára. Ily módon az 0. P. E. hamarosan el- j érheti azt, hogy a helyközvetitést kiragadja az üzérkedők körmei közül. Kérem tehát az elnökséget, hogy aján­latom tárgyalása a bizottság napirendjére tűzessék, hogy ajánlatom részletes föltéte­leit, illetőleg az erre vonatkozó szerződést megállapíthassuk. Üdvözöllek benneteket s az összes pinczéreket. Találkozzunk valamennyivel az 0. P. E. zászlaja alatt a magyar pinczérek első, országos kongresszusán! Régi hívetek: Ihass: György. Magyarország pinczéreihez. Tudatjuk Magyarország pinczéreivel, hogy az 0. P. E. közp. bizottságának elnök­sége lapunk szerkesztőjének, Ihász György­nek, azt jelentette, hogy az 0. P. E. pro­pagálására alapított „ Újkor-Lapok“ czimü vállalat fennmaradásában és működésében többé nem bizhatnak. Egyúttal az 0. P. E. elnöksége arra kérte szerkesztőnket, hogy a „Vendéglősök Lapja“ legyen szószólója az 0. P. E., s általában a magyar pinczérség érdekeinek. E végből lapunk szerkesztőjét meghívták az 0. P. E. központi bizottsá­gának legközelebbi ülésére. Szerkesztőnk elment az ülésre, a hol ki­jelentette, hogy a kérelemnek örömest telel meg. Örömest azért is, mert a mit mindenha büszkén vallott, maga is pinczér volt s ma is együtt érez hajdani kartársaival. A pinczérkedéstől éppen az a vágy szólította el, hogy pályatársai sorsán segít­sen. Ezért alapította 16 évvel ezelőtt iparunk első szaklapját, a melynek egyik czime máig is „Pinczérek Lapja“. Lapjának minden száma bizonyság a mellett, hogy ő mindenkor híven és igazán szivén hordozta a pinczérek érdekeit. Az 0. P. E. megtisztelő bizalma foly­tán ezt ezentúl még hathatósabban teheti, mert hát az 0. P. E. révén munkájában az egész pinczérkar fogja gyámolitani. Hogy a „Vendéglősök Lapja“ az 0. P. E. kérelmének mily nagy mértékben s mily önzetlenül akar megfelelni, bizonyítja ez a számunk. Ugyanis lapunk ezentúl állandóan ingyen mellékletet ad ezzel a czimmel: „Pinczérek érdeke, Pinczérek Lavja“. Ezen a mellékleten fogjuk csoportosí­tani mindazt, a mi a magyarországi piuczé- rekre vonatkozik. Ezen a mellékleten sza­badon nyilváníthatják a pinczérek minden nézetüket, panaszukat és óhajukat, szóval, ugyanazokban a jogokban részesítjük őket, a mikben a munkaadókat. Az a körülmény, hogy ugyanaz a lap képviseli a munkaadók és az alkalmazot­tak érdekeit, üdvös hatású lesz iparunkra s áldásos a pinczérekre; mert hát közvet­lenül fogják megismerni egymás nézeteit, bajait, kívánalmait s az esetről esetre ke­letkező polémiákból kipattan az igazság, a melynek fénye és melege alatt ki fog rü­gyezni a vendéglősök és pinczérek között az egyetértés, valamint a kölcsönös méltá­nyosság fája, a mely hogy mentői terebé- lyesebb legyen, mentői üdítőbb árnyat adjon, szivünkből kívánjuk, akarva akarjuk. Ezzel a kívánsággal, ezzel az erős akarattal üdvözli a magyar pinczéreket régi, kipróbált barátjuk, a „Vendéglősök Lapja“. Pályatársak, fogadjátok ezt az őszinte, magyaros köszöntést szívesen; fogadjátok szívesen annál is inkább, mert a tapaszta­lat arra int, a ti lapotok szomorú válsága is azt bizonyítja, hogy uj bar eltért soha sem szabad megtagadni a régi, kipróbált hüségü barátot. Programmunk: boldoguljon a vendég­lős, jólétben élhessen a pinczér, viruljon a Haza!

Next

/
Thumbnails
Contents